HATVANKETTEDIK RÉSZ

-         Vizet! – nyögtem szinte öntudatlanul. Kegyetlenül kínlódtam, és tisztában voltam vele, hogy ilyen állapotban a hatalmamnak semmi hasznát sem veszem. Nincs.

-         Vizet! – rebegtem gépiesen.

Ekkor pillantottam meg Szélfarkast. Állt előttem, és vigyorgott. Egyenesen az én elgyötört arcomba.

-         Így járnak az árulók, Koszoskutya! – vajon ő maga elhitte az öntelt szentenciát?

ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

Szegény jó apám! Aligha gondolhatta, hogy a fia ilyen vásári komédiázásra fecsérli majd a tőle nyert titkos tudást. Persze, ha azt is tudná, hogy közben a másik fia…

Nem volt más választásom, mint egy újabb nagyhatású szemfényvesztés. Amit elterveltem, nem volt világra szóló mutatvány, de alaposan megnehezítette, hogy Farkasasszonyt nemcsak be kellett avatnom, de a főszerepet is vele kellett alakíttatnom. Csaknem hajnalig okítottam, és remek tanítványnak bizonyult.

ÖTVENHARMADIK RÉSZ

Szélfarkasnak tudvalevően nincs humorérzéke, fel sem fogta a figyelmeztetést. Napsárkánynál feltétlenül célt értem volna, de Napsárkány többek között éppen attól volt Napsárkány, hogy sohasem került ilyen helyzetbe. Az ő erővonalai másutt mozogtak, a földi hatalom egyáltalán nem érdekelte. Mélyen megvetette még a legnagyobb, leghatalmasabb birodalmak valóban mindenható uralkodóit is, az meg végképp elképzelhetetlen volt, hogy Napsárkány valamiféle Nagyasszonyok levágásra szánt, dédelgetett házi szeretője akart volna lenni valamilyen hündzsübündzsü vagy handzsabandzsa törzsnél.

ÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Ha gyümölcsöt, vagy bármi egyebet elfogadok a világot teremtő erőtől, akkor el kell tőle fogadnom a halált is, hiszen az életet és a halált ugyanattól a kéztől kapom. Most a Nagyasszony volt a Mindenség Édesanyjának megszemélyesítője. Aki az általa kínált gyümölcsöt elfogadja és megeszi, jelzi vele: elfogadja a Nagyasszony kezéből a halált. Akkor is, ha nincs tudatában, hiszen a szertartással nem őt kell kibékíteni, hanem halhatatlan szellemét és szellemőseit.

NEGYVENNNYOLCADIK RÉSZ

Ezt én közönséges butaságnak, féltékeny asszony fecsegésének tartottam, és eszem ágában sem volt komolyan venni. Még mit nem? A Nagyasszony is csak ugyanolyan nő, mint a többi, tehát el is lehet csábítani. Ha akarnám, megtehetném! Miért lenne attól veszélyben az életem?

Ez a Nagyasszony meglehetősen gyakorta csereberélte a férfiakat. Tavaly még egy másik fickó tanyázott a sátrában, most meg valami nagydarab, szőke óriás.

NEGYVENHATODIK RÉSZ

Szélfarkassal egyszer vándor írástudóként hozott össze a sors. Egy aprócska Orontész-parti város uraként éppen a szomszéd porfészek ellen fenekedett. Még akkor is bronzkarddal hadonászott, amikor négyszemközt maradtunk, és csak úgy ömlött belőle a habókos önámítás.

-         Elfoglalom azt a várost! – zengedezte. – Elfoglalom, és megerősítem vele a hatalmamat!

-         Utána mit teszel? – kérdeztem gúnyosan.

HUSZADIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

CNN

2015. október 6.

17 15.

Forradalom Budapesten!

Forradalmi események zajlanak Magyarország fővárosában! A jelentések szerint hatalmas tüntetéssel kezdődött a hatalma Hősök terén. A kormány fegyveres ereje nem volt képes feloszlatni a tüntetőket, akik egyes híresztelések szerint birtokba vették a közmédia néhány intézményét, és jelenleg a Parlamentet ostromolják.

TIZENHETEDIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

BBC

2015. október 6.

16 00

Belső közlemény

Három budapesti tudósítóval is megszakadt átmenetileg a kapcsolatunk. A ferihegyi repülőtér egyetlen gépet sem fogad, a városban fegyverropogást hallani.

Akinek van ismerőse a városban, próbálja felhívni!

XY

Főrendező!

Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:

Az a nap a mi számunkra is fontos volt.

TIZENHETEDIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

BBC

2015. október 6.

16 00

Belső közlemény

Három budapesti tudósítóval is megszakadt átmenetileg a kapcsolatunk. A ferihegyi repülőtér egyetlen gépet sem fogad, a városban fegyverropogást hallani.

Akinek van ismerőse a városban, próbálja felhívni!

XY

Főrendező!

Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:

Az a nap a mi számunkra is fontos volt.

HARMINCKILENCEDIK RÉSZ

Rohanvást közeledtünk valami irdatlan feketeség felé, megállíthatatlanul. A komor sötét fal teljesen betöltötte a látóhatárt. A szoros északi partjának vad sziklafala! Csupán annyi időm maradt, hogy összpontosítsak. A hajó eget-földet reszkettető csattanással vágódott a sziklatömbnek, alighanem már az első ütésnél szilánkokra tört. Hogy én itt életben, és néhány tucat jelentéktelen sérüléstől eltekintve – nagyjából sértetlen maradtam, valószínűleg ez volt hosszú-hosszúlétezésem egyik leginkább figyelemre méltó bűvészmutatványa.

HARMINCNYOLCADIK RÉSZ

HARMINCNYOLCADIK RÉSZ

Tlazork úr, a Torony építésének egykori királyi felügyelője nevetet kedélyesen az arcomba. A tiszteletre méltó férfiútrónusnak beillő karosszékben ült szokásos pucér rabnői között, lábait kellemesen langyos vízben áztatta, gyümölcsöt és édességet majszolt, hűsítőt kortyolgatott. Csakúgy, mint amikor először láttam.

Nem tudtam hová lenni az ámulattól. Mintha nem volna háború, és nem fenyegetne katasztrófa!

HARMINCHATODIK RÉSZ

Most visszatérhettünk volna, de sikerült legénységemet a további idegtépő várakozásról lebeszélni. Vakmerő vállalkozásba fogtunk tehát, és én azon a nyáron tengerészeimnek Asztlant iránt érzett minden dühét szabadjára eresztettem. Alattomos ragadozóként settenkedtünk Dékó flottája körül és folyton-folyvást zaklattuk az ellenséget. Parti raktárakra vetettünk csóvát, kikötőket dúltunk fel, magányos hajókat süllyesztettünk el.

NYOLCADIK RÉSZ

Népszabadság

2015. október 3.

Valóra vált álom

Törvény a kötelező szolidaritásról

Megszületett végre, és azonnal hatályba is lépett a sokak által várt törvény a kötelező szolidaritásról.

November elsejétől minden olyan magyar család, amelynek valamelyik tagja egy évnél nem hosszabb ideje munkavállalás céljával külföldre távozott, jogosult a külhonban élő családtag helyett egy menekültet befogadni.

Aki nem óhajt élni az örvendetes lehetőséggel, az alább felsorolt indokokra hivatkozva állhat el tőle.

HARMINCKETTEDIK RÉSZ

Erre aztán záporozni kezdtek az udvariasan elharsogott szidalmak és fenyegetések:

-         Liniko nagy főnök, Medve nagy főnök, Bixitla nagy főnök, a hajók és tengerek urai, a Nagy Tengeri Szörny ivadékai, Asztlant Tengeristenének legkedvesebb gyermekei és harcosaik gyáva páncélos pondrók, esetlen szárazföldi tarisznyarákok. Kezük lomha, mint a víziló futása; hangjuk olyan, mint a dagadtra hízott, bagzó kandúrmacskák rekedtes nyavikolása, és üvöltve fognak idétlen deszkatákolmányaik fedélzetére futni hamarosan!

HARMINCEGYEDIK RÉSZ

-         Nyilván az a városuk szent állata. A sas vagy keselyű napjelkép is. azt mutatja, hogy vezetőik immár férfiak, nem pedig nők, mint az ősidőkben. A teitánt nyilván hosszú ideig, mindennap kínozni akarják, amíg eljön a tűzgyújtás ünnepe.

-         Amelyről nem is sejtjük, hogy mikor van.

-         Ahogy mondod.

-         Hogyan segíthetünk a teitánon, Medve?

-         Kiadni semmiképpen sem fogják.

NEGYEDIK RÉSZ

Népszabadság

2015. szeptember 6.

A magyar miniszterelnök Berlinbe látogat

Hazánk miniszterelnöke ma reggel Berlinbe repült, ahol aktuális problémákról folytat rendkívüli tárgyalásokat a német kancellár asszonnyal. A találkozót a német kormányfő kérte.

Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:

„Nagyanya mesélte:

A tanév kezdetén a tornaterem, de még a kisiskola is tele volt menekültekkel, ott kaptak szállást. A gyerekeket a nagy iskolába vonták össze.

HUSZONKILENEDIK RÉSZ

Két nap múlva célhoz értünk. Legmélyén voltunk az öbölnek. Fövenyes-homokos tengerpartot láttunk, és megpillantottuk Progét foglyul ejtőinek városát. A néhány száz kő- meg faépületből álló, gyermeteg városfallal övezett patkányfészket gyümölcsfaligetek vették körül, távolabb gabonaszárak hajladoztak a szántóföldeken. Jövetelünkre nők, gyerekek, férfiak csoportjai menekültek lélekszakadva a falak mögé. Liniko megcsóválta a fejét.

HUSZONNYOLCADIK RÉSZ

Amikor a foglyokat a parton egybetereltük, sok ember – főleg az ostromtól sokat szenvedett városlakók – a fejüket követelte. Bixitla nem hagyta őket bántani, mire jókora tömeg gyűlt össze, és hisztérikusan őrjöngve, ordítozva követelte a foglyok kivégzését. Bixitla hajthatatlan maradt. Magam is melléálltam. Liniko és sok tengerész úgyszintén. A bosszúvágytól megittasult, üvöltő-acsarkodó tömeg láttára először nyúltam fegyvereimhez.

HUSZONHETEDIK RÉSZ

-         Kis települést alapítottunk a Nagy Öböl mélyén, családjainkat ott hagytuk, és elindultunk, hogy hírt vigyünk a jövendő vészről az embereknek. Hónapokig jártuk a partokat, sehol sem leltünk igazán barátságos fogadtatásra. Végre kikötöttünk egy város előtt az öböl legmélyén. Úgy tűnt, lakói semmiben sem különböznek a többiektől. Proget teitán beszélt nekik az eljövendő vészről, és arról, milyen fontos a tüzet megőrizniük.

HUSZONHATODIK RÉSZ

Feküdt pátriárkai nyugalommal, és a halandók dacos fenségével. Szemeiben a megtalált végtelen, fényes, ősz hajkoronával keretezett arcán a szenvedés méltósága. Az én apám! Mennyire királyi volt és mennyire természetes! Mennyire sikertelen majmolói lettek utóbb minden korok koronázott-felkent paprikajancsijai összes hatalmi túltengésükkel egyetemben! Az igazi fenség csak abban lakozik, ami természetes és emberi, az utánzásban pedig csak az utókorba ívelő nevetségesség ver tanyát.

HUSZONKETTEDIK RÉSZ

Danno kardot rántott oltalmazásomra, de nem volt szükség a fegyverére, mert támadóim fájdalmas görcsökben fetrengve hevertek a lábaim előtt. Takosztl úr ijedt patkánytekintettel méregetett, majd feltűnően ripők és ízléstelen modorát feladva nyájasan a sátrába invitált, frissítőkkel és étellel kínált, majd a következő szónoklatot intézte hozzám:

-         Uram, te nem az vagy, akinek mondod magad! Engedd meg nekem, hogy eléd tárjam az igazságot!

HUSZONEGYEDIK RÉSZ

Nyugodtan feküdtem tovább az ágyon. Talán más félelmetesnek érezte volna a helyzetet, én azonban nagyon közel álltam hozzá, hogy hangosan felnevessek. Mindenképpen türtőztetnem kellett magam, mert ha nem, akkor Danno legfeljebb megszégyenülten elkullog – talán még el is szalad a nyomorult.

Az én kedves testőröm tehát éppen ott tartott, hogy besettenkedik a szobámba nem sejtvén, miféle extra dolgot fogok neki mutatni a következő másodpercben.

HUSZADIK RÉSZ

Nagyot kiáltottam:

-         Danno!

Azonnal megjelent. Benyitott, és kérdőn nézett rám.

-         Miért nincs kilincs az ajtómon, Danno?

-         Nincs rá szükséged, hiszen én bármikor kész vagyok ajtót nyitni – igyekezett ártatlan képet vágni, de nem hittem neki.

-         Másik szobát akarok, Danno! Olyat, ahol belül is van kilincs az ajtón.

Széttárta a karját.

-         Erre nincs mód.

TIZENKILENCEDIK RÉSZ

Túlságosan sokat vártam tőle, nem tudtam hát álmélkodni rajta. Kétségtelenül gigászi volt, tagadhatatlanul hatalmas, de valahogy mégis eltörpült Asztlant népének egyéb építményei mellett. Hasznosságában mindenképpen, de talán még méreteiben is.

Formája pedig volt napfénycsalogató sárgaréz fényében fürdő, kerek falú kőpánt, amely a szélvájta sziklacsipkéjű hegyek csupasz gránitvállát koronázta. Eme talapzat valami harminc-negyvenlábnyira emelkedett a csúcsok fölé.

TIZENNYOLCADIK RÉSZ

-         Bizony annyira, hosszú emlékezetű – bólintott súlyosan, komoran. – a katasztrófa mindent el fog törölni. Az embernek a kezdet kezdetétől kell újra elindulnia. Vadállatként kóborol majd a Föld kietlen rengetegeiben a csekély maradék.

Fel voltam háborodva.

-         De mégis! De akkor is! de hát a tűz…

Proget a türelem mérhetetlen, isteni magasságaiból tekintett le rám.

-         Próbáltál már tüzet gyújtani egy erdőben, eső után, hosszú emlékezetű?

TIZENHETEDIK RÉSZ

A beteg Király visszafordult, és rám vetette lázfényű szemének bágyadt, tört sugarait.

-         Megteszem, amit mondtál, építőmester – mondta elszánt hangon. – Elküldöm hadihajóimat, foglaljanak el olyan földeket, ahol vadakban bővelkedő erdőket, bővizű folyamokat, jól termő szántóföldeket és kellemes éghajlatot találnak, utánuk küldöm mestereimet, építsenek ott kőfallal övezett, bevehetetlen városokat, hogy Asztlant népe pusztulásra ítélt szigete helyett új hazára lelhessen a szárazföldön.

TIZENHATODIK RÉSZ

Diadaljel voltunk vész és vereség idején, fénylő csillag a sötét éjszakában. Asztlant rég lemondott pompás Hírnök nevű hajójáról. A világ végén rekedt, ellenséges bennszülöttek kaparintották meg, vagy névtelen vízsivatagok mélyén merült a hullámsírba. Tengerészeinek jelképes temetést rendeztek, szeretteik gyászruhát öltöttek, és hangosan elsiratták őket. csupán Maxitana kapitány tiszteletre méltó, hallgatag asszonya nem volt hajlandó gyászba borulni, hanem rendíthetetlen lelkierővel várakozott egyre.

TIZENÖTÖDIK RÉSZ

Sietnünk kellett, hogy akkor érjünk a rideg vidékre, amikor a földnek eme vigasztalan pontján rövid látogatást tesz a nyár. Másutt az ilyen nyarat ősznek sem nagyon neveznék, itt azonban ez volt az egyetlen viszonylag enyhe szakasza az évnek. Ha a röpke nyarat lekéssük, következik a súlyos viharokkal teli, szigorú, gyorsan télre váltó, ősz, és mi sohasem érünk Asztlantba.

Hetekig haladtunk nyugodt vizeken, enyhe széllel, gyakran az evezőket is használva.

TIZENEGYEDIK RÉSZ

A legénység apám embereinek segítségével partra vontatta a Tengerasszonyt, és megkezdődött a hajó átalakítása. A Tengerasszonyt átfestették, megfosztották nagyszerű kényelmi berendezéseitől, kicserélték az evezőket, és kerítettek egy erősen használt vitorlát. A hajó új neve Vízisellő lett. A kormányos irányításával még egy sor változtatást vittek véghez a hajótesten és a fedélzeten. Mindnek ugyanaz volt a célja: a Vízisellő úgy fessen, mint a legközönségesebb kereskedőhajó – amilyenből tizenkettő egy tucat.

TIZEDIK RÉSZ

Szélfarkast reggel óta sehol sem láttuk, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mert az utóbbi időben gyakran nyoma veszett. Apám délelőtt Yarim doktor kíséretében kijött a parkba egy rövid sétára. Hosszú idő óta először.

Ekkor érkezett meg a Tengerasszony kormányosa. A derék ember az emlékezetes asztlanti út óta mindenkinél jobban tisztelte apámat, és soha, egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy háláját kimutassa.

KILENCEDIK RÉSZ

Képzeld el, hogy bújócskát játszol két, nem egészen jóindulatú partnerrel a tömegben. Játszótársaid éppúgy lehetnek csecsemők, mint aggastyánok; bármilyen kort, alakot, bőrszínt magukra vehetnek, s rendszerint meg is teszik. Mindig a legváratlanabb pillanatokban toppannak eléd. Ráadásul ez a társasjáték évezredekig tart. Körülöttetek a statisztéria állandóan változik. Nagyjából így voltam én Napsárkánnyal és Szélfarkassal.

Egy szempontból határozottan előnyben voltam velük szemben. Mindkettőjüket csalhatatlan biztonsággal tudtam felismerni, akármilyen álarc mögé bújtak.

NYOLCADIK RÉSZ

Szélfarkas felmutatta a varázsló jelét, mire az építmény forgása lassult, majd teljesen megállt. Még mindig változtatta alakját, de már nem volt a forma az emberi szem számára követhetetlen. Talapzata ijesztően hasonlított egy hatalmas, undorító, úszóhártyás madárlábra. Sóbálvánnyá merevedve álltam meg, de Szélfarkas megragadott és bevitt a baljóslatú építmény belsejébe.

Borzalmas túlvilági lények rohantak rám minden irányból. Szárnyas bikák, griffmadarak, gonosz szemű szirruszok, unikorniszok és ökörnagyságú varangyok acsarkodtak, rémesen undorító sárkányok csattogtatták agyaraikat, sosem látott hüllők lélekdermesztő külsejű fajtái fenyegettek elnyeléssel.

HATODIK RÉSZ

-         Na és? – kérdezett vissza meglehetősen gügye ábrázattal Napsárkány. – Mi van, ha szűzházasságban élek? Talán nem az én dolgom?

Szélfarkas már acsarkodott volna, de apám leintette. Maga vette át a szót.

-         A lány, akit a számodra kiválasztottam, ugyancsak hosszú emlékezetű. Rajta kívül több ilyet nem ismerek. Az édesapja már a sír szélén áll, akárcsak én. Beszélgettem vele rólatok, fiam. Ő sem akarja a lányát támasz nélkül hagyni.

NEGYEDIK RÉSZ

A Papnő élete virágjában levő gyönyörű, telt asszony volt. hatalma volt fölöttem az ősi erő jogán. Ő volt az Ősi Nőstény, akit legtöbbször csak álmainkban láthatunk, a nőiség démona, a megfoghatatlan, akiért fiatal testünk sajog. Aki mellett szánalmasak a kacérkodó csitrik, nevetségesek a bárgyú divathölgyek és gügye vigyorok csontzenéjévé szürkül a szépségversenyeken nagy cécóval megkoronázott süket egyéniség-nélküliség

HARMADIK RÉSZ

A tiszt megrökönyödve hátrahőkölt, apám pedig csak állt, szétvetett lábbal, keményen a szemébe nézve, de olyan számon kérő arccal, hogy az asztlanti akaratlanul is szükségét érezte a magyarázkodásnak.

-         Bocsánatodért esedezem, uram, de ezek a hitvány ebek – a kormányos és a legénység felé intett – bűnt követtek el. Ez hadi övezet, ahol semmi keresnivalójuk. Citaltan tengernagy úr parancsa értelmében a kormányost azonnal felköttetem az árboccsúcsra, a legénységet megbotoztatom és eladatom rabszolgának, a hajót pedig elkobzom.

MÁSODIK RÉSZ

Nem tehetek róla. Beléhajszolt asszonyom kétségbeesett, segélykérő tekintete, meg az évezredek indulata. Nem és nem! Ettől nem hagyom magam megfosztani, bármi történjen! Ha le is lépek az útról, majd visszatalálok rá a magam emberségéből.

Egy szemvillanás volt. kinyújtott mutatóujjammal megböktem az óriás nyakán a halál pontját, és a nagy bálvány akkád zúgva összecsuklott.

Aztán tettem feléjük egy lépést. Egyet. Egyetlenegyet. Hátrahúzódtak.

ELSŐ RÉSZ

Prológus

Sokszor volt, hol nem volt…

Sokszor volt három testvér…

Nem tudom, igazából mikor kezdődött a történetünk – annyira nem hosszú az emlékezetem. Élünk egyik életről a másikra, és gyakran találkozunk, ami az esetek többségében nem kellemes.

Kavarognak a korok, jó idők, rossz idők. Békés korszakok, háborús korszakok.

Ők ketten mindig tudják, hol a helyük – én csak keresem. Nem vagyunk egyenlők. De – a Nap rám is ugyanúgy ragyog.

ELSŐ RÉSZ

Prológus

Sokszor volt, hol nem volt…

Sokszor volt három testvér…

Nem tudom, igazából mikor kezdődött a történetünk – annyira nem hosszú az emlékezetem. Élünk egyik életről a másikra, és gyakran találkozunk, ami az esetek többségében nem kellemes.

Kavarognak a korok, jó idők, rossz idők. Békés korszakok, háborús korszakok.

Ők ketten mindig tudják, hol a helyük – én csak keresem. Nem vagyunk egyenlők. De – a Nap rám is ugyanúgy ragyog.

Háromszázadik rész

A szőke nő meglepődött.

-         Azt hittem, örülni fogsz nekem.

Érezte, hogy ostobán hangzik, de egyszerűen nem tudott egyebet mondani.

Robert fájdalmas arccal nézett rá.

-         Tűnj el, Karen, mert nagy bajba kerülsz! Nekem már a kényszermunkára sincs esélyem. Agyonlőnek, vagy felakasztanak…

Karen úgy érezte, mintha jéghideg ujjak szorítanák össze a torkát. Nem erre számított. Viharos szeretkezésről álmodott, úgy érkezett ide, mint valami tüzelő nőstény párduc.

KÉTSZÁZKILENCVENKILENCEDIK RÉSZ

A szőke nő a legszívesebben zuhanyozni indult volna, de úgy érezte, van még egy halaszthatatlan feladata.

A vezérlőpult parancsnoki szekrényének egyik rekeszéből elővette Sigismundo Rafa kis eszközét. Futólag rápillantott, látta, hogy a számláló vadul szalad. Szinte kéjjel nyomta meg a gombot, és látta, hogy a számláló megáll.

Adieu még egyszer, Digitális Téridő!

Aznap éjszaka hatalmasat aludt, másnap jókedvűen ébredt.

KÉTSZÁZKILENCVENNYOLCADIK RÉSZ

„Hajó az admirálisnak! A résztvevők már készen állnak, asszonyom!”

Karen bólintott, aztán minden sietség nélkül magára öltötte a kevlár páncélt. Már nem volt szüksége segítségre. Az övére szíjazta előkészített fegyvereit, aztán átsétált a kijelölt kutterba. Ugyanaz a jármű volt, amely már első ízben is támadásra vitte őket a térmanipulátor központja ellen.

Első alkalommal. Kilenc hónappal ezután.

KÉTSZÁZKILENCVENHATODIK RÉSZ

Hirtelen jött a kijózanodás!

-         Atyaúristen! A térmanipulátor!

Felpattant, mintha megcsípték volna. Órákon belül támadás érheti! A térmaniplátor használatával leleplezte az inkognitóját. A térmanipulátor központjában, de talán a Digitális Téridőben is pontosan tisztában lehetnek vele, kicsoda, és milyen eszközökkel rendelkezik. Talán éppen most töltik fel annak a hajónak a fegyverzetét, amelyet a megsemmisítésére küdenek.

KÉTSZÁZKILENCVENÖTÖDIK RÉSZ

Karen aludt egyet a közlésre. Másnap, reggeli után tért vissza a témára:

-         Admirális a hajónak. Mennyire őrzik azt a kínai üzemanyagbázist?

„Admirális a hajónak! Semennyire.”

Karen felfigyelt. Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen.

-         Admirális a hajónak! Hallhatnék erről bővebben?

„Hajó az admirálisnak! Ez titkos információ. Most azonban, hogy már nem tartozom a kínai flotta állományába, megoszthatom önnel, admirális.

KÉTSZÁZKILENCVENNEGYEDIK RÉSZ

Karen fékezte magát, nem kapkodott. Aprólékosan megbeszélte a teendőket a számítógéppel. Nem maradhattak ebben a térben, sem ebben az időben.

Mindössze nyolc hónapot lépett vissza az időben. Közben térugrást is végeztetett, és az univerzum egy olyan félreeső szektorába vitte át a flottáját, ahol elvileg semmiféle forgalom sem volt az utolsó esztendőkben.

Nyolc hónap vissza. Megfelelője most odahaza a Földön éppen valami kisebb jelentőségű megbízásra készül a FreeMiss alkalmazottjaként, és sejtelme sincs róla, hogy valójában milyen is a világ.

KÉTSZÁZKILENCVENHARMADIK RÉSZ

A férfi némán bólintott.

-         Hazamegyek, Karen – rövid hallgatás után még hozzátette: - Szerintem ott neked is lenne helyed.

-         Bajt hoznék rátok, Helmut.

Schellenberg erre semmit sem felelt.

Félóra múlva a Schellenberg ültetvényen voltak. Tíz fegyveres robotharcos kísérte őket.

Karen fanyar nosztalgiával lélegezte be ismét a Monsterland illatait. Érkeztükre felbolydult az ültetvény, de Helmut kérésére szó nélkül vonultak az udvarház felé, a tömeg utat nyitott nekik.

KÉTSZÁZKILENCVENKETTEDIK RÉSZ

-         Nem! – mondta nagyon határozottan Sigismundo Rafa. – A Digitális Téridő története csak most kezdődik. Most szűnik meg digitálisnak lenni. Az Ultenberg csoport nagyurainak megadatik az a szerencse, hogy személyesen hozhatnak létre egy civilizációt, méghozzá a kezdetektől. Semmijük sincs. Orcádnak verítékével, mondja az Úr.

Kényszeredetten felnevetett. Senki sem nevetett vele, de ez nem zavartatta. Karen látta, hogy tettetett a vidámság, Mr.

KÉTSZÁZKILENCVENEDIK RÉSZ

Bármi is, nincs idő bámészkodni. Egy kérdés azonban még motoszkált a fejében.

-         Mi bizonyítja majd a számunkra?

Sigismundo Rafa elmosolyodott.

-         Hogy a Digitális Téridő levált a miénkről?

-         Mi bizonyítja majd?

Rafa csaknem elnevette magát.

-         Az előbb méltóztatott szemrevételezni. Alul a számláló. Annak meg kell állnia.

-         Mit számlál?

KÉTSZÁZNYOLCVANKILENCEDIK RÉSZ

-         Magam is úgy gondolom, tisztelt hölgyem, - bólintott Rafa. – ideje megszüntetnünk a Digitális Téridőt. Szabad lesz?

Termetét meghazudtoló fürgeséggel ugrott fel, hogy kikapja Karen kezéből az eszközt, de a szőke nő résen volt.

-         Nem! – mondta határozottan, és Rafa kezére ütött. – Majd én!

Elég a meglepetésekből! Karen intett, mire a robotharcos visszanyomta Rafát a székébe.

KÉTSZÁZNYOLCVANNYOLCADIK RÉSZ

Néhány perc elteltével Karen nyugtalanul nyitotta ki a szemét, szórakozottan körülnézett, aztán fürgén kibújt a karosszékből. Helmut lassan tápászkodott fel, Sigismundo Rafa ijedten pislogott a mellette ácsorgó robotharcosra.

„Hajó az admirálisnak! A Rodney csatahajó kivételével a flotta minden egysége teljesítette a parancsot!”

Karen a panorámaképernyőre kapta a tekintetét. Az összes kutter velük tartott. A szőke nő meglepődött örömében.

KÉTSZÁZNYOLCVANHETEDIK RÉSZ

Karen meg sem lepődött. Később ezen maga is csodálkozott.

Elnézte a panorámaképernyőn felbukkanó arcot. A szúrós szemeket, a kissé zilált tekintetet, a parancsnokláshoz szokott kifejezést. Ez hát Williams admirális. Az időutas. Az idealista bajkeverő. Voltaképpen csak egy túlkoros macho.

Ed Philipset azonban sajnálta. A fiú jobbat érdemelne. Most újra visszakapta az apját, azazhogy inkább az apja kapta vissza őt.

KÉTSZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ

A szőke nő felvonta a szemöldökét.

-         Nem lehet megsemmisíteni? De hiszen…

Sigismundo Rafa felemelte a kezét.

-         Kérem, hallgasson meg, asszonyom.

Karen bólintott.

-         Az a kis játékszer – és a Karen keze mellett heverő eszközre mutatott. – nem valami gyilkos csodafegyver. Hiába dezintegrátor a neve. Nem gyilkol, csak elkülönít.

-         Elkülönít

KÉTSZÁZNYOLCVANÖTÖDIK RÉSZ

A szőke nő felfigyelt.

-         Admirális a hajónak. Ez pontosan mit jelent?

„Admirális a hajónak. A felélesztési folyamat visszafordíthatatlanná vált. A hibernáltak negyedóra múlva teljesen felébrednek, asszonyom.”

Karen szétnézett. Még mindig egyedül volt a vezérlőteremben. Vajon mennyi idejük maradt?

-         Admirális a hajónak! sikerült azonosítani Sigismundo Rafát?

„Admirális a hajónak!

KÉTSZÁZNYOLCVANHARMADIK RÉSZ

A két férfi csodálkozva nézett a szőke nőre.

„Hajó az admirálisnak! A beépített fegyverzet nem mobilizálható. A csatahajó tartalék fegyverrendszere azonban igen, mert ez fegyverhordozó kutterekre van telepítve.”

Karen felfigyelt.

„Admirális a hajónak! Ez pontosan mit jelent?”

Ed Philipsnek a szája is tátva maradt, Helmut kapkodta a fejét ide-oda.

„Hajó az admirálisnak! A beépített fegyverzet minden egyes elemének van tartaléka, ami kutterekre van telepítve.”

Karen a homlokát ráncolta.

KÉTSZÁZNYOLCVANKETTEDIK RÉSZ

A panorámaképernyőn látták, hogy a hibernálókamra környékén lámpák újabb tucatjai villannak fel. Némelyik követhető ritmusban, de a legtöbb boszorkányos gyorsasággal villogott.

Karen nézte őket, és magában gondolkodott.

-         Át kellene mennünk a csatahajóra – mondta kissé bátortalanul Ed Philips.

-         Baromság! – vágta rá Helmut.

-         Az biztonságosabb.

-         Nem hinném!

KÉTSZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ

Helmut rémülten bámulta a képernyőt. Ed Philips is elnémult. Karen Bozchana Kadlecikova azonban most már nem habozott.

„Admirális a hajónak! Tűz!”

Helmut fogai megcsikordultak.

„Hajó az admirálisnak! Tűzparancs nyugtázva! Végrehajtása azonnal!”

A Rodney fegyverei tüzet okádtak. A két hatalmas csatahajó egymás után tűzgömmbé változott és semmivé lett. Karen komoran nézte.

Ed Philips nagyot sóhajtott.

KÉTSZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ

-         Telitalálat! – suttogta Helmut.

Karen bólintott.

„Hajó az admirálisnak! Ellenség megsemmisítve! Ismétlem: ellenség megsemmisítve!”

-         Hurrá! – kiáltotta a másik kettő meglepetésére az ifjabbik Schellenberg.

-         Még ne örüljünk! – mondta Ed Philips. – Nincs vége.

-         Megsemmisítettük a csatahajójukat! – nézett rá Helmut. – Semmi se maradt belőle!

KÉTSZÁZHETVENHETEDIK RÉSZ

A szőke nő érezte, amint az arcából kifut a vér. Helmut úgy festett, mint aki fuldokol, Ed Philips üres tekintettel nézett.

Az ismeretlen csatahajó gyorsan közeledett.

-         Térugrás? – makogta Helmut.

Karen megrázta a fejét.

-         Lehetetlen – motyogta Ed Philips. – Túl időigényes.

Helmut csüggedten bólintott. Ő is tudta.

„Hajó az admirálisnak! Ellenséges csatahajó támadó szándékkal.”

Karen nem felelt.

KÉTSZÁZHETVENÖTÖDIK RÉSZ

Mindannyian hallgattak. Morgensohn laza, fesztelen modorban fordult a szőke nőhöz:

-         Ha megengedi, összefoglalnám a helyzetüket.

Karen bágyadtan bólintott. Morgensohn folytatta:

-         Önök itt ülnek, és diszponálnak a csatahajó fölött, ami időzített bomba. A Rodney központjában található hibernációs kamrában Dúvad Williams admirális és törzskara van lefagyasztva, és közöttük van a derék Sigismundo Rafa is, ráadásul a hírhedt képleteivel együtt, amelyek képesek másodpercek alatt felszámolni a Digitális Téridőt.

KÉTSZÁZHETVENNEGYEDIK RÉSZ

Ed Philips most valóban meglepődött. Karen idegesen elhúzta a száját, Helmut tátott szájjal bámult Morgensohn-ra.

-         Ismeretlen tényező? – motyogta Ed Philips. – Miféle ismeretlen tényező?

Morgensohn hallgatott.

-         Bökje már ki! – támadt rá Karen. – Elegem van a meglepetésekből!

Morgensohn nagyot sóhajtott.

-         Az ismeretlen tényező ebben a pillanatban a legnagyobb kockázatot jelenti a számomra, és az önök számára is.

KÉTSZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ

A szőke nő arca keserű fintorba torzult.

-         Ezek szerint mégiscsak fontos voltam nekik?

Morgensohn a fejét ingatta.

-         Ne higgye. Önt jelentéktelennek tartották továbbra is, de úgy vélték, nincs szükség kiszámíthatatlan, kívülálló tanúra. A legjobb, ha meghal.

Karen az ajkába harapott.

-         Ön nem tudott volna segíteni? – szegezte Morgensohnnak a kérdést Helmut.

Morgensohn a fejét rázta.

KÉTSZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ

Karen türelmetlenül sóhajtott. Ed Philips nem vette észre.

-         Azt hiszem, innen már sejtem, mi történt – mondta Morgensohn-nak.

-         Nem sejt maga semmit.

Váratlan csend támadt. Helmut unta meg.

-         Mondja már tovább! Magából minden szót harapófogóval kell előhúzni!

-         Semmit sem mondanék, ha megpróbálná! – felelte megvetően Morgensohn, és csúnyán a férfi szeme közé nevetett.

KÉTSZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ

Karen alig kapott levegőt. Ellenben Ed Philips gúnyosan elmosolyodott.

-         Ez jellemző a Földre! – mondta szarkasztikusan. – Maguknak ott egyáltalán nincsenek gátlásaik, ugye?

Morgensohn újra vigyorgott.

-         Hát valóban nincsenek, ezt elismerem. Lenniük kéne?

Ed Philips dühösen nézett vissza rá.

-         Hogyan tudnám én likvidálni az Ultenberg csoportot? – kérdezte a szőke nő.

KÉTSZÁZHETVENEDIK RÉSZ

Ed Philips arcán különös, szánakozó mosoly ragyogott.

-         És hirtelen kulcsfonosságúvá vált a jelentéktelen szőke nő, ugye, Morgensohn úr.

Morgensohn nem felelt, csak kurtán bólintott.

Karen Bozchana Kadlecikova őszintén csodálkozott.

-         Nem értem! Miről van szó?

Ed Philips Morgensohn felé bökött a fejével:

-         Majd ő elmondja.

A szőke nő kérdőn nézett az idegenre.

KÉTSZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

Karen Bozchana Kadlecikova szomorúan bólintott.

-         Mikor szemeltek ki?

-         Már a felkészülési időszakban, kedves hölgyem. Önt alaposan lenyomozták.

-         Csak engem?

-         Nem, hölgyem. Az összes fontosabb ügynökség alkalmazottainak utánanéztek. Ön után természetesen a többiekhez képest sokkal alaposabban nyomoztak.

-         Miért?

-         Az ön neve szerepelt abban a névsorban, amelyet a földi szövetségi biztonsági szolgálatok legfelsőbb parancsnoksága elé terjesztettek.

KÉTSZÁZHATVANNYOLCADIK RÉSZ

A szőke nő nagyot sóhajtott.

-         Valahogyan mindenképpen el kellett engem juttatni a Rodney fedélzetére, ehhez pedig megfelelő gazdaállatot kellett keresni.

-         Bocsásson meg, de még mindig nem értem! – vetette közbe indulatosan Ed Philips.

Morgensohn ádázul mosolygott.

-         Hegyezze a fülét, és megérti, ügynökök gyöngye!

Ed Philips arca megrándult.

-         Megfelelő tervre volt szükség.

KÉTSZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ

Ed Philips mogorva arccal hallgatott, a szőke nő azonban felemelte a kezét.

-         Hogy’ kerülök én a képbe?

Morgensoh arcvonásai egyszeriben elsimultak.

-         Jogos a kérdése hölgyem, és engem felhatalmaztak rá, hogy elmesélhetem. Helyezzék magukat kényelembe!

Néhány pillanatig kivárt. Karen és a két férfi mintegy megbűvülve dőltek hátra székeikben.

-         Mr. McPherson elkészítette az eszközt, amely képes felébreszteni a hibernálásból a kamra lakóit anélkül, hogy erről az Ultenberg csoport értesülne.

KÉTSZÁZHATVANHATODIK RÉSZ

Morgensohn arcán öntelt mosoly fénylett.

-         A csatahajó csaknem elpusztíthatatlan. A védelmi rendszerei erősek. A falak vastagok. Minden lehetséges támadással szemben kellő védelmet nyújtanak.

-         Ne játszadozzon velünk! – fakadt ki Ed Philips. – Az Ultenberg csoport rendelkezhet olyan eszközzel, amely képes a Rodney védelmét áttörni.

-         Bizonyára.

Ed Philips dühösen csapott egyet a levegőbe.

KÉTSZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ 

Helmut dühösen csóválta a fejét. Még Ed Philips szándékosan rezzenéstelen arcára is árnyék futott. A szőke nő azonban fanyarul elmosolyodott. Úgy vélte, kezdi érteni.

-         Kedves Mr. Morgenson – mondta szarkasztikusan. – Ha én a gazdaállat vagyok, ön nyilván az élősködőm.

Morgensohn újra elvigyorodott.

- Ez kétségtelenül így van, Miss Kadlecikova. Az ön szemszögéből voltaképpen parazita vagyok.

Karen Bozchana Kadlecikova csaknem elnevette magát.

KÉTSZÁZHATVANNEGYEDIK RÉSZ 

A szőke nő szeme elkerekedett. Ed Philips is csodálkozott. Ellenben Morgensohn diadalmasan legeltette rajtuk a szemét.

-         Wesley McPherson? – ismételte Karen.

-         Ugye, nem hinnék el róla?

Morgensohn önelégülten vigyorgott.

-         McPhersont minden titkosszolgálat figyeli – próbálkozott Ed Philips.

A vigyor önelégültsége fokozódott.

-         Nem hinném!

Ed Philips dühösen pattant fel

KÉTSZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ 

Ed Philips láthatóan nehezen emésztette a hallottakat. Morgensohn gúnyosan vigyorgott egyenesen a szeme közé.

-         Az ön édesapja nem viselkedett valami lovagiasan, kedves uram. Mindkét féltől teljes engedelmességet követelt. Az Ultenberg csoportot azzal fenyegette, hogy a képletek segítségével megsemmisíti a Digitális Téridőt, minket meg azzal, hogy az Ultenberg csoporttal szövetkezve anyagilag tönkretesz bennünket.

-         Minket?

KÉTSZÁZHATVANEGYEDIK RÉSZ

Karen már csaknem élvezte. Tudta, hogy a világ összes szennye most az ő nyakába szakadt, de kíváncsi volt. Mindent tudni akart.

-         Kifejtené bővebben?

-         Hogyne, kedves hölgyem, azon vagyok!

-         Hát halljuk!

Morgensohn gúnyos mosollyal mérte végig a három embert.

Közben Karen félig elfordult, és szinte maga elé suttogta:

„Admirális a hajónak! Rögzíteni az elhangzottakat!” 

Azonnal jött a válasz:

„Hajó az admirálisnak!

KÉTSZÁZHATVANADIK RÉSZ

Újabb riasztó hatásszünet.

Ed Philips ismét megvonta a vállát.

-         Talán nem hiszi? – kérdezte tőle éles hangon az állítólagos Morgensohn.

-         Nem.

Az idegen a fejét ingatta.

-         Szabadna tudnom, miért nem?

Ed Philips gúnyosan elmosolyodott.

-         Nem tudom, kicsoda maga, jóember. Úgy tűnik, mintha Morgensohn ügyvéd volna, de mégsem az. Azt sem tudom, honnan és hogyan került a könnyűcirkáló fedélzetére.

KÉTSZÁZÖTVENKILENCEDIK RÉSZ 

Ed Philips váratlanul ideges lett, csaknem reszketett.

A szőke nő elhúzta a száját. Azt gondolta, végre célhoz értek. Emiatt volt az egész út, a hátborzongató kalandok lidérces sorozata. Legyen már vége!

-         Tegye meg végre, hogy elmondja nekünk! – mondta az ismeretlennek, és befészkelte magát a fotel mélyére.

Ed Philips fásultan hallgatott, de le nem vette a szemét az állítólagos Morgensohn-ról. Helmut Schellenberg buzgón bólogatott.

KÉTSZÁZÖTVENNYOLCADIK RÉSZ

Fojtogató, ragacsos csönd támadt.

-         Ne tegyenek úgy, mintha még nem hallottak volna róla!

Az ifjabb Schellenberg könnyedén vállat vont:

-         Mintha valami rémlene.

A Morgensohnnak tartott egyén gúnyosan elmosolyodott.

-         Pontosan tudják, hogy miről beszélek. Alaposan hegyezzék a füleiket, mert nagyon kevés az idejük.

Karen Bozchana Kadlecikova kényelmesen hátradőlt a székében. Fásult közöny volt az arcán, most már sem meglepődni, sem felháborodni nem maradt ereje.

KÉTSZÁZÖTVENHETEDIK RÉSZ 

Az idegen – Morgensohn vagy nem Morgensohn – rezzenéstelen tekintettel állt.

Karen lassan felemelkedett, és fojtott hangon odasúgta Ed Philipsnek:

-         Hologram?

A férfi a fejét rázta.

-         Nem hinném! – súgta vissza.

A „hologram” elmosolyodott:

-         Azt képzelik, hologram vagyok?

Fel sem ocsúdtak a meglepetésből, a Morgensohn-nak vélt idegen váratlanul előrelendült, megragadta és a padlóhoz csapta Helmut poharát.

KÉTSZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

 Karen érzékelte, ahogy beléjük hasít a rémület, szinte hallani vélte a reccsenését.

Az ismeretlen régimódi zsakettet viselt keményített nyakú fehér inggel, csokornyakkendővel, díszzsebkendővel. Egészen természetesen hatott volna valami földi öregfiúk klubban, esetleg egy vidéki brit esküvői szertartáson.

Itt azonban riasztó látvány volt.

Főleg azért, mert a vezérlőteremnek az a része, ahol az idegen állt, valamiért teljesen homályba borult, és a férfi furcsán, látomásszerűen állt az egyiptomi sötétség közepében.

KÉTSZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ 

A szőke nő tért magához elsőnek.

-         Admirális a hajónak! Ezt hogy’ értsem?

„Hajó az admirálisnak! A csatahajó rendelkezik egy titkos funkcióval, amelynek Különleges Képesség a neve. Az ott tárolt állomány előtte is titkos és semmiféle módon sem lehet hozzáférni. A támadást követő másodpercekben a Különleges Képesség aktivizálódott. Ennek oka és mikéntje ismeretlen. A Különleges Képesség aktivizálódása és az ismeretlen támadás elhárítása között ok-okozati összefüggésnek kell lennie.” 

Helmut csuklott, Ed Philips Karenre nézett.

KÉTSZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ 

Az orrukig sem láttak.

Karen Bozchana Kadlecikova érezte, hogy ront rá, és hogyan próbálja maga alá teperni a rettegés. Próbálta fékezni magát. Nem! Nem halálra rémülni! Nem! Most nem! 

Érezte, hogy a többiek sincsenek jobb idegállapotban. Valami nagyot csattant tőle jobbra, valamelyik férfi beütötte valahová a lábát. Nyomában elfojtott-elharapott káromkodás szisszent.

Mi történhetett?

-         Admirális a hajónak! Azonnali helyzetjelentést kérek!

KÉTSZÁZÖTVENKETTEDIK RÉSZ 

Aztán Ed Philips a homlokára csapott.

-         De ostobák vagyunk! – kacagásban tört ki.

Nevetett hosszan és – magányosan.

Meglepődve szemlélték. A férfi úgy szökkent talpra, mint aki súlyos teher alól szabadult. Ugrándozott, mint valami kamasz. Cikázott ide-oda; italt töltött magának, utána egy pillanatra eltűnt, és amikor újra előkerült, valami édességet majszolt.

-         Nektek is van ám nassolnivaló! – mutatott az élelmiszeres pultok felé.

KÉTSZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Helmut kajánul elvigyorodott.

-         A másik? A másik az, hogy Karen jelenlétében elindult a felélesztési folyamat. Úgy vélem, ez sokakat meglepett.

-         Sokakat? Kik azok a sokak?

Helmut még kajánabbul vigyorgott.

-         Szerintem a csatahajó tele volt kémekkel. A foglyaink negyede egészen biztosan spion. A megbízóik törhetik a fejüket, mi lett velük.

Ed Philips felkapta a fejét.

-         Nem értelek!

KÉTSZÁZÖTVENEDIK RÉSZ 

Ed Philips nagy szemeket meresztett.

-         Nyilvánvaló?

Karen felpattant.

-         Most már én is értem!

Gyorsan felhajtott egy pohár italt, és a vezérlőpulthoz lépett.

„Admirális a hajónak! Van-e tudomásod róla, miféle mechanizmus képes feléleszteni a csatahajó hibernációs fülkéjében lévő embereket?”

Néhány másodperc múlva jött a válasz:

„Hajó az admirálisnak! Negatív, Karen Bozchana Kadlecikova admirális!

KÉTSZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

-         Igazad van, Helmut! – helyeselt a szőke nő.

Ed Philips csodálkozva nézett rá:

-         Igaza? Miben van igaza?

Karen kissé szánakozva nézett rá, aztán energikusan felpattant.

-         Félreértettük Morgensohnt. Nagy bajba kerülhetünk, ha nem tisztázzuk minél hamarabb. Ha nem jövünk rá, hogy miről is van szó.

Ed Philips egyikről a másikra nézett. Helmut szánakozva veregette meg a vállát.

-         Hát nem érted?

KÉTSZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

-         Igazad van, Helmut! – helyeselt a szőke nő.

Ed Philips csodálkozva nézett rá:

-         Igaza? Miben van igaza?

Karen kissé szánakozva nézett rá, aztán energikusan felpattant.

-         Félreértettük Morgensohnt. Nagy bajba kerülhetünk, ha nem tisztázzuk minél hamarabb. Ha nem jövünk rá, hogy miről is van szó.

Ed Philips egyikről a másikra nézett. Helmut szánakozva veregette meg a vállát.

-         Hát nem érted?

A hangnem teljesen új volt. Az ifjú Schellenberg eddig még sohasem beszélt így. Ed Philips felfigyelt.

-         Mit akarsz ezzel mondani?

-         Emlékezz csak! Megindult a felélesztési folyamat.

Ed Philips nagy szemeket meresztett:

-         Nem tudlak követni.

Helmut Schellenberg elmosolyodott.

-         Rendben van! –felelte, aztán kényelmesen töltött magának egy italt, egy húzásra meg is itta, majd hátradőlt a fotelben. – Hallgassatok rám!

KÉTSZÁZNEGYVENHETEDIK RÉSZ

Ed Philips gúnyosan elmosolyodott.

-         Tudod, mit beszélsz, Karen?

-         Tudom.

-         Kétlem. Van fogalmad róla, mi is az Ultenberg-csoport?

Karen Bozchana Kadlecikova finoman elhúzta a száját, aztán tüstént össze is szorította a fogait. Nem. Nem hajlandó megsértődni a kérdés nyegle hangvétele miatt. Ebben a pillanatban nagyon örült, hogy mégsem került bizalmasabb kapcsolatba a férfival. Öntelt hólyag!

KÉTSZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ 

-         Hogy érted azt, hogy most nálad van? – kérdezte óvatosan Helmut.

A szőke nő vállat vont.

-         Ezzel magam sem vagyok tisztában. Ugyanakkor biztos vagyok benne. Morgensohn rám ruházott valamit. Talán információt. Talán mást. Valamit, ami az egyszerű józan ész számára felfoghatatlan. Nem vagyok a tudatában semmiféle szinten. A tudat alatti szinten sem. Ezért nem próbáltak vallatni.

-         Úgy gondolod, hogy az Ultenberg-csoport tudja, mi van a birtokodban?

-         Nem tudom. Lehetséges.

Ed Philips látta, hogy Karen közel áll a síráshoz, de nem engedett. Minél gyorsabban embereli meg magát a nő, annél jobb.

-         Elmondod? Elmondod, mire jutottál? – közben a kezébe nyomott egy pohár italt.

-         Én vagyok a magyarázat – motyogta a szőke nő.

-         De mire?

Karen Bozchana Kadlecikova. Lehuppant az egyik székre, kortyolt az italból.

-         Gyerünk, Karen! – ütötte a vasat Ed Philips.

KÉTSZÁZNEGYVENEDIK RÉSZ

Az ifjabb Schellenberg tanácstalanul pislogott, a szőke nő azonban gyorsan magához tért.

-         Úgy gondolod, hogy érzékelték a felélesztést?

Ed Philips bólintott.

-         Olyannyira, – tette hozzá. – hogy szerintem ők idézték elő.

-         Ők idézték elő? – visszhangozta Helmut. – Hogy érted ezt?

-         Hogy érteném? Megpróbálták feléleszteni a hibernációs kamra lakóit.

Karen megtántorodott, hirtelen levegőt se kapott.

Karen már várta ezt a kérdést. Most azonban, hogy végre elhangzott, egyszerre kiesett a fejéből a korábban nagyon is gondosan megfogalmazott, kitérő mondanivaló.

Mit is? Mit is akarhatnak tőle?

Elgondolkodott egy pillanatra.

-         Valójában nem tudom – mondta egyszerűen. – Valami olyasmit, amit tudnom kellene, de mégsem vagyok a tudatában.

A két férfi értetlenkedve nézett rá, a szőke nő pedig a gondolataiba merült. Valóban. Mit akarhatnak tőle? Hogyan jöhetne rá?

KÉTSZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ

Mindkét férfi mondani akart valamit, de a szőke nő türelmetlen mozdulattal leintette őket.

-         Hallgassatok meg! Igyekszem röviden összefoglalni, mert tartok tőle, hogy nagyon kevés az időnk.

Néhány másodpercnyi szünet után kérdéssel folytatta:

-         Vallattak-e benneteket?

-         Nem! – vágta rá Helmut.

Ed Philips is nemet intett.

-         Engem vallattak, vagy vallatni próbáltak. Benneteket kínoztak, hogy a szenvedésetekkel gyakoroljanak rám hatást.

KÉTSZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ 

Ed Philips kigúvadt szemmel bámult a szőke nőre.

-         Ezt komolyan gondolod, Karen?

-         A lehető legkomolyabban!

Helmut segélykérően nézett hol az egyikre, hol a másikra.

-         De mit, az Istenért? – tört ki belőle.

Karen csaknem elnevette magát.

-         Természetesen a digitális téridőre gondolok – felelte aztán.

-         Na jó, – mondta Helmut. – feladom!

Karen bocsánatkérően mosolygott.

Kétszázharminchatodik rész

 Karen Bozchana Kadlecikova az első pillanatban úgy meglepődött a saját gondolatától, hogy nekiment a vezérlőpultnak, és alaposan beütötte a térdét. A kezében tartott pohár csörömpölve hullt a padlóra, de épségben maradt.

Persze, gondolta, törhetetlen üveg.

-         Mi történt? – nézett rá Ed Philips.

-         Ez, – dadogta a szőke nő. – ez…ez valami egészen elképesztő…

-         Micsoda?

Karen nem felelt, hanem félrehúzódott és jó félóráig a számítógéppel tárgyalt.

Kétszázharmincötödik rész 

A szőke nő a homlokára csapott:

-         Hát persze! – csaknem megkönnyebbült.

A következő pillanatban azonban újra elfelhősödött a homloka.

-         Lehetetlen! Olyan helyre vannak bezárva, ahonnan semmiféle jel sem juthat ki! A foglyok nem adhatnak jelet!

A két férfi töprengett. Ed Philips fakó arccal bámulta a padlót, Helmut keze remegett. Utóbbi szólalt meg legelőbb.

-         Talán valami mentális módon jelezhet?

KÉTSZÁZHARMINCNEGYEDIK RÉSZ 

Kényszerítette magát, hogy nyugodtan lezuhanyozzon és megreggelizzen. A két férfi ezalatt kábán hevert az ágyban. Reggeli után Karen sorra benézett hozzájuk.

-         Gyerünk, fiúk! Felkelni! Reggelizni!

Végül a robotok segítettek Helmutnak és Ed Philipsnek megfürödni. Lelkileg mindketten pocsék állapotban voltak.

Szedjék össze magukat, de minél hamarabb.

A szőke nő ösztönösen érezte, hogy nagyon kevés az ideje.

Mi is a helyzet valójában?

Kétszázharminckettedik rész

 Fegyelemre intette magát. Akárki is az ellenség, a legnagyobb adu a kezében a hajó lehetne. Ha meg tudná őt győzni, hogy teljesen rendelkezik a könnyűcirkáló felett, és Karennek többé nincs lehetősége semmiféle konspirációra, attól alighanem összeomlana. Akkor bármit elvehetnének tőle, nem tiltakozna. Meg is ölhetnék, sőt maga kívánná, hogy mihamarabb megtegyék.

Akkor miért nem így járnak el?

Talán nem fogták fel, a konspiráció jelentőségét?

Kétszázharmincegyedik rész

A helyiség, amelybe betaszigálták, hagyományos börtöncella volt ócska priccsel, és apró, nagyon magasan vágott ablakkal. Kőpadló, koszos vakolat. Hátul apró vécéfülke.

Karen gyorsan szétnézett. Miért hozták ide? Talán le akarnák hallgatni? Vizsgálgatta a falakat és a mennyezetet, kereste az eszközöket.

Ekkor hallotta meg a neszezést. Villámgyorsan a lába elé nézett.

A néhány héttel ezelőtti Karen Boczhana Kadlecikova kétségbeesetten felsikoltott volna, talán még el is bőgi magát.

Kétszázharmincadik rész

Nagyon gúnyos kifejezés ülhetett ki az arcára, mert a fickó jobbnak látta megismételni:

-         Karen Bozchana Kadlecikova vádlott! – harsogta rekedten. – a Forradalmi Törvényszék előtt áll!

A szőke nő tovább mosolygott. A legszívesebben hangosan felnevetett volna, annyira nyilvánvaló volt a férfiakon a verejtékesen összetákolt, teátrális műforradalmiság.

-         Tehát vádlott vagyok?

Mind csodálkozva nézett rá, és ő éppen erre számított.

Kétszázhuszonkilencedik rész

A kísérői megkerülték vele a hosszú, romos udvart, emiatt még percekig jól láthatta a két szerencsétlen férfit.

Valami mélyen a tudatában riadót fújt.

Valami itt nem természetes, valami nagyon nem stimmel. De mi?

Lázasan járt az agya. Még mindig látta a két kikötött férfit, mintha éppen olyan útvonalon vezették volna, hogy minél tovább tanúja lehessen a kínlódásuknak.

Miért művelik ezt? Mi értelme?

Őt hagyták aludni.

KÉTSZÁZHUSZONNYOLCADIK RÉSZ

 Eastman szomorúan ingatta a fejét.

-         Ezt én is nagyon szeretném tudni, admirális asszony. Láthatóan valami megbízást teljesítettünk, de sejtelmem sem volt, hogy kinek a kérésére, mit és miért. A fedőkarakterem túlságosan kiskutya volt a hajó fedélzetén ahhoz, hogy tudakozódni merjek, ráadásul nem voltam meggyőződve arról sem, hogy a parancsnokaink tudják-e egyáltalán, hogy voltaképpen mi a támadásunk célja.

KÉTSZÁZHUSZONHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips meglepődött.

-         Micsoda?

-         A csatahajó szőrén-szálán eltűnt. A földi szövetségi hatóságok ezt hivatalosan sohasem ismerték be, ugyanakkor bizonyítékok vannak arra, hogy kétségbeesetten kutattak a hajó után.

-         Nem találták meg? – kérdezte Helmut.

A fogoly elhúzta a száját.

-         Hivatalosan nem.

-         És nem hivatalosan?

KÉTSZÁZHUSZONHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Néhány perc szünet után ismét rámordult a fogolyra:

-         Halljam!

-         Miből gondolja, hogy bármi lényegeset is tudhatok, admirális asszony?

Talán időt akart nyerni, de Karen nem hagyta:

-         Majd én eldöntöm, mi a lényeges! Halljam!

Olyan fenyegető tartásban állt a fogoly előtt, hogy Eastman megszeppent.

-         Igen, igen.. – makogta. – Máris mondom.

KÉTSZÁZHUSZONÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A férfiak hallgattak.

A szőke nő könyörtelenül folytatta:

-         Azt gondolom, másféle magyarázat nem lehetséges.

Még mindig hallgattak. Karen mély lélegzetet vett:

-         Admirális a hajónak! Hallottad a megjegyzésemek?

Mintha kissé félénken hangzott volna a géphang válasza:

„Hajó az admirálisnak. Igen, hallottam, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

-         Admirális a hajónak!

KÉTSZÁZHUSZONNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Az idegen csatahajó lassan távolodott.

-         Meg kellene fogni – nyögte Helmut.

A szőke nő a fejét rázta. Nem! Csak hadd menjen.

- Admirális a hajónak! Mi irányítja az idegen csatahajót? Tartózkodik valaki a fedélzetén?

Feszült csendben várták a választ.

„Hajó az admirálisnak! Senki nem tartózkodik a hajó fedélzetén! Semmiféle élőlény nincs ott!”

-         Admirális a hajónak!

KÉTSZÁZHUSZONHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő érezte, hogy a szája széle kiszárad, és a fülében őrjítően dörömböl a vér. A három férfi is döbbenten szemlélte a látványt.

-         Vajon mióta halottak ezek az emberek? – nyögte Helmut. – Úgy fest, mintha időtlen idő telt volna el a haláluk óta.

Ed Philips csendesen bólintott.

-         Admirális a hajónak! Hallottad a kérdést! Mióta halottak ezek az emberek?

KÉTSZÁZHUSZONKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A három férfi szótlan megrökönyödéssel meredt a képernyőre. Karen a fejét csóválta. Egyre nagyobb és kelletlenebb felelősségnek érezte botcsinálta admirálisságát. Össze kell szednie magát, a helyzet egyre kibogozhatatlanabb.

-         Admirális a hajónak! Az előbb azt jelentetted, hogy mindhárom hajón elkezdődött a fegyverzet aktiválása.

-         Ez így van! – vágta rá Helmut.

KÉTSZÁZHUSZONEGYEDIK RÉSZ

 Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő úgy érezte, elviselhetetlen a meleg.

-         Miféle hajók ezek? – kérdezte kiszáradt szájjal.

Helmut tétova arccal meredt maga elé, Ed Philips sápadtan hallgatott, a fogoly lehorgasztotta a fejét.

-         Miféle hajók ezek?

„Hajó az admirálisnak! Mindhárom csatahajó azonosíthatatlan! Ismétlem: mindhárom csatahajó azonosíthatatlan! Semmiféle listán nem szerepelnek!

KÉTSZÁZHUSZADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő a férfikra nézett:

-         West Poorland űrflotta?

-         Sok jót nem hallottam róluk – dörmögte Ed Philips. – Kalózok. Senki se tud róluk közelebbit.

Karen Eastmanre nézett. A fogoly remegett.

-         Kik ezek, Eastman?

A fogoly szóra nyitotta a száját, de hang se jött ki a torkát. Helmut egy pohár italt nyújtott neki, a férfi mohón felhajtotta.

-         Kik ezek, Eastman?

KÉTSZÁZTIZENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Mindannyian talpra ugrottak.

-         Hajók? – kérdezte Helmut.- Miféle hajók?

-         Admirális a hajónak! azonosítsd a közeledőket!

„Hajó az admirálisnak! Hat Cooper osztályú nehézcirkáló és harmincöt kisebb hadihajó. Egész hadiflotta, admirális.

Ed Philips füttyentett.

-         Admirális a hajónak! Veszélyt jelentenek ránk?

„Hajó az admirálisnak! Minket könnyűszerel megsemmisíthetnek, de a Rodney-nak nem árthatnak.

KÉTSZÁZTIZENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         A holttestét? – csodálkozott Helmut.

-         Igen, uram, a holttestét. Jelen voltam, amikor alaposan megvizsgálták, és minden kétséget kizáróan igazolták a személyazonosságát. McPherson volt.

Néhány pillanatig csend volt. Karen és Ed Philips tanácstalanul nézték egymás arcát.

-         Aztán értesültünk róla, – folytatta a fogoly. – hogy a Földön bebörtönözték McPhersont.

KÉTSZÁZTIZENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen idegei azonban még mindig vitustáncot jártak. Egyvalamiben biztos volt: el kell innen menni! De azonnal!

-         Mindenki maradjon bekötve! – adta ki a parancsot.

Aztán mély lélegzetet vett:

-         Admirális a hajónak! Azonnal térugrás! Olyan helyet keress, ami lakatlan, távol van minden forgalomtól. És még valami! – tette hozzá. – Olyan hely legyen, amelynek a Rodney még a közelében sem járt soha!

KÉTSZÁZTIZENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő keze remegett.

Lopva szétnézett. Látta, hogy a fogoly nagyon közel áll hozzá, hogy pillanatok alatt kitörjön rajta a pánik. Vagy a hisztéria. Ed Philips is úgy festett, mint valami hazajáró lélek.

Mit tegyen?

Szinte lopakodva ment a vezérlő sarkába.

-         Admirális a hajónak! Helyzetünk azonosítható?

Azonnal választ kapott:

„Hajó az admirálisnak! Helyzetünk azonosítása lehetetlen.

KÉTSZÁZTIZENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Mindkét férfi a szőke nőre bámult. Sőt a fogoly is. Most mit tegyen?

Akadozva vette a levegőt.

-         Admirális a hajónak! részletes vizsgálatot kérek az objektum eltűnésének minden körülményéről a lehető leggyorsabban! Utána minél részletesebb jelentést!

„Hajó az admirálisnak! Vettem és megértettem a parancsot!”

 Feszült csend telepedett közéjük. Helmut tompán hallgatott, Ed Philips kétségbeesetten bámulta a kamra hűlt helyét.

KÉTSZÁZTIZENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő lázasan gondolkodott. A teste szinte remegett, úgy érezte magát, mintha valami ismeretlen eredetű erő rázná folyamatosan. Minden belső vészjelzője riadót üvöltött.

Miféle baj van itt?

Mi nem természetes?

Próbálta összeszedni a gondolatait.

-         Ön tehát gyilkolni jött? – rivallt a fogolyra Ed Philips.

Karen a legszívesebben ráüvöltött volna a férfira: nem itt az igazi probléma, ez mellékes, nem ez a baj.

KÉTSZÁZTIZENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips gyanútlanul, de nagyon csodálkozva bámult. Karen azt fontolgatta, hogyan is folytassa a kihallgatást. Helmut Schellenberg vette át a szót:

-         A kompromisszum, ugye, nem vonatkozott az admirálisra és a törzskarára?

Karen felfigyelt. Kiváló kérdés!

Eastman kissé megütközve pislogott az ifjabbik Schellenbergre.

-         Nem, – makogta. – természetesen nem vonatkozott rájuk.

KÉTSZÁZTIZENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips alig kapott levegőt.

-         Na, álljunk meg egy pillanatra! – emelte fel a kezét. – Ez így nekem túl gyors!

Eastman cinikusan vigyorgott.

-         Pedig azt hittem, érthető.

-         Lassabban!

Karen gondolkodott. Kezdte azt érezni, hogy a világegyetem legfontosabb pontján tartózkodik, és éppen most nyer bebocsátást a világ legnagyobb titkának kapuján.

Örülnie kellene ennek?

KÉTSZÁZTIZEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips értetlenül pislogott.

-         Miféle ellenrendszabályokat foganatosíthatott Smirnoff az űrflotta ellen?

-         Nagyon hatékonyakat, uram – mosolyodott el a fogoly.

-         Miféléket?

-         Az űrflotta teljes háborús veszteséglistája ezekből fakad. A szövetségi erők nem vívtak igazi csatákat, mert az elpusztított kolóniák nem voltak képesek védekezni.

KÉTSZÁZKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő megrökönyödött.

-         A valódi ellenség?

-         Igen, admirális asszony. A renitens kolóniák nem voltak azok. Nem készültek harcra, nem voltak komoly fegyvereik, és nem volt semmiféle lázadó szervezetük. Ezt csak a hazug földi propaganda fogta rájuk. A nyomorultak csupán nyugodtan, gazdasági függetlenségben szerettek volna élni.

Ed Philips felkapta a fejét.

-         Akkor hát ki volt a valódi ellenség?

KÉTSZÁZNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova úgy érezte, forog vele a világ. Szeme előtt függönyminták cikáztak, enyhén megfájdult a feje. Látta, hogy Ed Philips is sápadtan dől hátra. Még Helmut is szótlan maradt.

Ed Philips keze remegett.

-         Na, álljunk csak meg itt – nyögte tétován. – Ön azt állítja, hogy… – elakadt a szava.

A fogoly arcán kesernyés ráncot vetett egy torz mosoly.

-         Igen, pontosan azt állítom.

KÉTSZÁZHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen és Ed Philips egymásra nézett. Helmut Schellenberg azonban nem tudta türtőztetni magát:

-         Ki ismeri azokat a nyavalyás képleteket?

-         Mondtam már, mindent a maga idejében – a fogoly arcán gúnyos mosoly villant.

Ed Philips vállat vont.

-         Rendben van, mesélje el!

A fogoly diszkréten elmosolyodott.

-         Kaphatnék egy pohár italt?

Karen szép türelmes mozdulatokkal frissítőt töltött egy pohárba, és Eastman elé tette.

KÉTSZÁZHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő a fejét csóválta.

-         Tartsunk rendet. Ki az a Sigismundo Rafa?

A fogoly elmosolyodott.

-         A név titkos, asszonyom. Nem csodálom, hogy ön még nem hallott róla.

-         Ki az?

-         Sigismundo Rafa Savioli barátai közé tartozott. Állítólag valamikor együtt Saviolival létrehozták a digitális téridőt. Erről a kísérletről Savioli csak egyszer beszélt a tanítványai előtt, mintegy elszólta magát.

KÉTSZÁZÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő bólintott. Szinte biztos volt ebben. A pénz kelégíthetetlen természete és ördögi mivolta elevbe ezt jóslta a számára. A pénzen alapított magán paradicsom a világ testén élősködő parazita, a bujdosók által létrehozott Avalon azonban valami más. Remélhetőleg más. Remélhetőleg valami egészen más.

Ed Philips azonban rendületlenül folytatta a kihallgatást.

-         Veszélyezteti?

KÉTSZÁZNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen és Ed Philips beszédesen összenéztek. Mindketten jól emlékeztek a „bujdosók” kifejezésre. Helmut Schellenberg azonban – aki semmit sem értett – azonnal reagált.

-         Kik azok a bujdosók?

A fogoly döbbenten meredt rá.

-         Maga nem tudja?

-         Nem! Halljam, kik azok!

Eastman szeme ide-oda vándorolt közöttük. Karen és Ed Philips arcáról semmit sem tudott leolvasni.

KÉTSZÁZHARMADIK RÉSZ

 Íródott Nyuzga javaslatára

Mindannyian elnémultak. A szőke nő hitetlenkedve nézett a fogolyra.

Úgy tűnt, még Ed Philips is elcsodálkozott. Ha így lehetett, jól palástolta. Inkább olyan félmosoly jelent meg az arcán, ami nála azt szokta jelezni, ha egy sejtés bizonyossággá vált.

Egy pillanatig a fogoly arcát tanulmányozta, aztán tárgyilagos hangon megkérdezte:

-         Hírszerző tiszt?

Richard Anthony Eastman még most is habozott.

KÉTSZÁZKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Részletesen? – makogta a fogoly.

-         Ezen múlik az élete! – mondta neki nagy nyomatékkal a szőke nő.

Richard Anthony Eastman, a Rodney csatahajó egykori altisztje elsápadt.

-         Ne mérlegeljen! – rivallt rá Ed Philips.

-         Mit akarnak hallani?

-         Mindent!

-         Az én tudásom hiányos.

-         Azért csak halljuk, amit tud!

KÉTSZÁZEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Mi az a digitális téridő? – kérdezte a szőke nő is.

A fogoly egy pillanatig habozott, de látva karen arckifejezését, tüstént beszélni kezdett:

-         A digitális téridőt az Ultenberg csoport szolgálatában álló fizikusok alakították ki, befogadóképessége korlátozott. Hogy ebben az univerzumban hol helyezkedik el, hogy egyáltalán elérhető-e, megközelíthető-e, senki se tudja, bár nagyon sokan nyomoznak utána.

KÉTSZÁZADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő nagyot sóhajtott.

-         Folytassa!

-         Minden idők legnagyobb pénzügylete volt.

Pillanatnyi csend támad.

-         Ha jól értem, – szólalt meg Ed Philips. – Akkor a hírhedt Ultenberg-kölcsönszerződés mindössze annyiból állt, hogy az Ultenberg csoport gigászi összegű hitelt nyújtott a Föld irányítóinak saját termékeinek megvásárlására?

A fogoly bólintott.

SZÁZKILENCVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ultenberg-kölcsönszerződés? A szőke nő roppant tanácstalanul nézett Ed Philipsre, de a férfi arcán ugyanolyan értetlenség ült, mint amilyet ő is érzett. Mi a csuda az Ultenberg-kölcsönszerződés?

Helmut Schellenberg is meglepetten nézett, de tőle Karen nem is várt mást.

A fogoly azonban szemmel tartotta Karent, a szőke nő pedig nem óhajtotta elárulni neki a teljes tudatlanságát.

-         Ön mit tud az Ultenberg-kölcsönszerződésről?

SZÁZKILENCVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő arcán csupán átsuhant az értetlenség, Ed Philips is leplezte megdöbbenését. Helmut Schellenberg azonban megnyúlt arccal bámult a fogolyra.

-         Értem – mondta a lélekjelenlétét visszanyerve Karen. – Mit akar ezzel mondani?

-         Hát nem érti?

Karen a fejét csóválta. Ennek így nincs értelme. Ez a fickó tud, vagy tudni vél valamit. Valami olyasmit, amit neki sem ártana tudnia.

SZÁZKILENCVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Minden szem a számítógép felé fordult. Az viszont valami hatásszünet-félét tartott. A szőke nő nem győzte türelemmel:

-         Admirális a hajónak! jelentést kérek!

„Hajó az admirálisnak. A keresett személy huszonegy évvel ezelőtt tagja volt a BB-58 UNS Rodney utolsó ismert személyzetének. A szövetségi erők parancsnoksága akkor úgy döntött, hogy néhány megmaradt csatahajó újra felszerel, és legénységgel lát el.

SZÁZKILENCVENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen bólintott. Igen. A gazembernek a csatahajón kell lennie. A fogolytérben. Vajon hogyan lehetne azonosítani?

-         Ha a foglyok közt van, – morfondírozott Ed Philips. – valamilyen módszerrel el kellene különítenünk. Erre vannak bevált szisztémák, de mindegyik nagyon lassú. Sajnos a hibaszázalék nem elhanyagolható. Úgy gondolom…

A könnyűcirkáló szakította félbe:

„Hajó az admirálisnak!

SZÁZKILENCVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Schellenberg erre nagyon bután nézett. Karen a láttára csaknem elnevette magát.

-         Végül is, – fejtegette Ed Philips. – Warlord agya talán tetszőleges számú példányban áll rendelkezésre valahol. Az egyiket ide mellékelték nekünk.

Helmut Schellenberg tekintete megkeményedett.

-         Rendben van, – mondta hangosan gondolkodva. – de a tudat energiát igényel. Még egy gépbe töltött tudat sem élhet levegőből.

SZÁZKILENCVENEDIK RÉSZ

 Íródott Nyuzga javaslatára

Karen összevont szemöldökkel meredt a képernyőre. Most nem érkezett azonnal válasz. Helmut értetlenkedve bámulta hol a szőke nőt, hol az elsötétülő képernyőt, Ed Philips láthatóan gondolkodni próbált.

„Hajó az admirálisnak! Egyetlen ilyen objektumot találtam. A csatahajó parancsnoki lakosztályának hátsó falában található. Nyolcvan méterre van a hibernációs kamrától.”

A számítógép ezt az utolsó adatot kérés nélkül is megadta.

SZÁZNYOLCVANKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips a fejét rázta.

-         Agyrém, Karen – mondta kissé csalódottan.

-         Talán agyrém, de valóság – vágta rá váratlanul Helmut Schellenberg.

Még a szőke nő is meglepetten nézett rá.

-         Máshol ugyanis nem lehet.

Karen bólintott. Valóban nem lehet másutt. Kizárólag ott.

-         Lehetetlen – makacskodott Ed Philips. – A válaszfalak általában tömörek.

SZÁZNYOLCVANNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen torka összeszorult, úgy érezte, nem kap levegőt. Mintha valami láthatatlan kéz ki akarná tépni helyéből a mellkasát. Sápadtan roskadt le az egyik székbe.

Ed Philips határozatlanul ácsorgott.

-         Van még valaki a hajón? – nyögte.

Felesleges kérdés volt, nem is kapott rá választ.

Helmut Schellenberg ellenben összeszorított foggal ült a vezérlőhöz, és elkeseredett elszántsággal kezdte pásztázni a csatahajó közlekedési útjait, vaskos, tömör válaszfalai.

SZÁZNYOLCVANHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

 Karen egy fotelbe huppant. Látta, hogy Ed Philips szinte sóbálvánnyá merevedik, és olyan az arca, mint egy hazajáró léleké.

Furcsamód most Helmut Schellenberg volt, aki se meg nem döbbent, se meg nem illetődött.

-         Ezek szerint van még valaki a csatahajón, akiről nem tudunk.

A szőke nő tehetetlenül bólintott.

-         Nemcsak, hogy van, – motyogta Ed Philips, – de kimondottan rosszindulatú, cselekvőképességének teljes birtokában van, és hatalommal is rendelkezik.

SZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ

A szőke nő döbbenetében összerázkódott. Hány meglepetést szerez még neki ez az átkozott csatahajó?

-         Admirális a hajónak. Valami gépezet adta az utasítást? Tudni akarom!

„Hajó az admirálisnak! Az instrukció forrásának felkutatása folyamatban van.”

-         Admirális a hajónak! Sürgősen tudnunk kell! Elrendelem a lehető legteljesebb kutatást!

„Hajó az admirálisnak! Nyugtázom a parancsot! A kutatás nagy energiával folyik.”

Karen nem tudott megnyugodni.

SZÁZNYOLCVANÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

„Hajó az admirálisnak! Javasolhatnám addig a térugrás elhalasztását?”

-         Admirális a hajónak! Természetesen! Úgy gondolom, addig pihenőre térek – a két férfira nézett. Sütött róluk a fáradtság, különösen Ed Philips elkínzott tekintetéből. – A tisztjeimmel együtt.

„Hajó az admirálisnak! Természetesen, Karen Bozchana Kadlecikova admirális! A tisztek számára a tiszti körletben akad hálóhely, az ön számára pedig azonnal előkészítem az admirális lakosztályát.”

 Karen meglepetten nézett fel.

SZÁZNYOLCVANNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg várakozásteljesen nézett fel, Ed Philips arcán azonban az elkínzottságon kívül semmi sem látszott.

A szőke nő egy pillanatra eltöprengett. Talán jó lenne aludni egy igazán nagyot, alvó állapotban átvészelni a térugrást. Úgy sokkal kényelmesebb.

„Hajó az admirálisnak! A térugrás előtt nagyon komoly jelentenivalóm van, egyben határozott javaslatot szeretnék tenni, Karen Bozchana Kadlecikova admirális!”

 A szőke nő meglepődött.

SZÁZNYOLCVANHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen gondterhelt arccal gondolkodott. Lehet, hogy csupán néhány percet nyertek, és elölről kezdődik.

-         Szinte bármikor újra indulhat – dörmögte Ed Philips.

-         Mennyi időre szól a rendszer-visszaállítás? – kérdezte Helmut.

A könnyűcirkáló azonnal felelt; mint aki figyelmesen követi a társalgást.

„Hajó az admirálisnak! A rendszer-visszaállítás sztenderd ideje egy esztendő.”

-         Van egy évünk?

SZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips mély lélegzetet vett.

-         Soha többé nem jártam a Földön.

-         Miért nem?

-         Már nem volt módom visszajutni. A lázadás kitörésének pillanatában egy távoli gyarmaton tartózkodtam. Deltapolisban, a Pelopidas-8 felszínén. Igazából éppen a lázadás szervezése körül szimatoltam.

-         A lázadás szervezése körül? A Nagy Lázadást megszervezték?

SZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Nagy korszak lehetett! – szólt közbe lelkesen Helmut.

Ed Philips elhúzta a száját.

-         Talán. Egészen biztosan az volt. Mi nem sokat értettünk belőle, csak kapkodtuk a fejünket összevissza. Teljesen másról szólt a világ, mint amire mi emlékeztünk, nem voltunk felkészülve ekkora változásokra.

Karen teletöltötte a poharát, ő pedig ivott. Hosszan, mohón.

-         Már javában folyt a Mars terraformálása.

SZÁZHETVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő nagyot nézett.

-         Hibernáltattátok magatokat? Létezett már abban akkoriban hibernáció?

-         Létezett – és mégsem létezett.

Karen a fejét csóválta, Helmut azonban nem állta meg kérdés nélkül.

-         Mi az, hogy létezett, és mégsem létezett?

-         A technológia elveit kipróbálták, a használhatóságát állatkísérletekkel bizonyították, de soha senki sem próbálta még ki emberen.

SZÁZHETVENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg izgalmában nagyot sóhajtott. A szőke nő érezte, hogy kiszáradt a szája, gyorsan megnedvesítette az csepp itallal.

-         És utána? – kérdezte Helmut.

-         Igyekeztünk játszani a lojálist, közben meg kellett szerveznünk a szerkezet elkészítését. Türelemjáték volt. Alkatrészenként kellett elkészíttetnünk, különböző helyeken, méghozzá úgy, hogy sehol senkinek sejtelme se lehessen róla, hogy igazából mi is ez, nehogy a híre eljusson Green-Holberghez.

SZÁZHETVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő újra töltött mindhárom pohárba.

-         Folytasd!

-         Harmadszorra részletes tervet készítettünk. Elhatároztuk, hogy átvesszük a világot irányító körök feletti hatalmat. Mindannyian otthonosan mozogtunk itt, és rendelkeztünk a legfontosabbal, az információval. Pontosan tudtuk előre, melyik gazdasági trend hová fut ki, mibe érdemes befektetni, tudtuk, hogy középtávon hová vezetnek az egyes folyamatok.

SZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg tátott szájjal figyelt, a szőke nő elhúzta a száját. Hát persze, hogy nem létezhettek ott a Dokumentumok. Nem is fogadhatták el a létüket, hiszen már az is ellentétben állt az uralmuk törvényeivel. Akkor sem fogadhatták el, ha megértették a veszélyt.

Karen ajkán keserű kis mosoly jelent meg. Majd éppen a jövőből jött figyelmeztetést fogja komolyan venni az a nyereséghajhász ócska pénzes banda, amelyik számára az értelmetlen világuralmának fenntartásán és az ostoba profitján kívül egyszerűen nem létezik egyéb szempont.

SZÁZHETVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Igen – nyögte. – utána rémálommá vált. Abszolút rémálommá.

-         Elmeséled?

Ed Philips habozni látszott.

A szőke nő megértette. A férfi nyilván soha senkinek sem beszélt még az időutazásokkal szerzett tapasztalatairól – különösen nem az egyes idősíkok bennszülötteinek, amilyenek ők is. Talán több tapintatra van szükség…

Karen meglepetésére Helmut Schellenberg szólalt meg:

-         Azt hiszem – kezdte – el kellene mesélned nekünk.

SZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A kérdés csattant, akár egy ökölcsapás. Ed Philips belevörösödött. Nem is felelt azonnal.

- Akkor döntöttetek az időutazás mellett? – kérdezte a szőke nő újra, meglehetős kíméletlenséggel.

-         Meg kell értened, Karen – dadogta a férfi.

-         Mit kell megértenem, Ed?

Ed Philips felállt, tétován a pultra nézett. Mivel Karen ezúttal nem ugrott, hogy italt töltsön neki, maga ment a pulthoz, töltött, magába öntötte, aztán újra töltött.

SZÁZHATVANNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova nagyot sóhajtott. Igen, ez talán így van, de mit kezdjen vele?

-         Folytasd! – mondta Helmut.

Ed Philips nem kérette magát:

-         Az összeomlás utáni új nemzedék, a fiatalok, akik a globális civilizációt sohasem látták, saját erejükkel igyekeztek talpra állítani az emberiséget. Megtanultak újra verejtékes munkával földet művelni, házat építeni.

SZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Az özönvíz? – pislogott Helmut. – Eljön az özönvíz?

-         Igen, – bólogatott Ed Philips. – Az özönvíz a civilizáció összeomlásának hagyományos neve, eléggé szemléletes, nemigen tudjuk helyettesíteni semmivel. A Dokumentumok szerzői szerint az özönvíz nemn valami magától bekövetkező, elháríthatatlan katasztrófa, hanem isteni büntetés, amelyet az emberiség maga idézett a fejére a bűneivel.

SZÁZHATVANHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Harminc év alatt? – visszhangozta nyomorult arccal Helmut Schellenberg.

A szőke nő azonban komoran bólintott. Nagyon is el tudta képzelni, hogy harminc év alatt megsemmisül a civilizáció. A modern társadalom nem képes túlélni egy összeomlást, hiszen akkor lényegében a századik emeletről zuhan le földre. Karen megborzongott.

Philips folytatta:

-         Ilyesmiről szólnak az Elődök Dokumentumai.

SZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut tágra meresztett szemmel bámult a másik férfira.

-         Sérülékeny? – nyögte. – Sérülékeny a globális civilizáció?

-         Nagyon sérülékeny, Helmut. Nem is gondolnánk, mennyire az.

A szőke nő bólintott. Már hogyne volna sérülékeny? Ő maga nagyon is sérülékenynek tartotta. Csaknem silánynak.

-         De miért? – kérdezte Helmut Schellenberg.

SZÁZHATVANNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő felemelte a hangját:

-         Azt kérdeztem, szó volt-e rajtuk az időutazásról?

Ed Philips kényszeredetten elvigyorodott:

-         Ajtóstul törsz a házba, Karen.

-         Szó volt, vagy nem volt szó?

Helmut Schellenberg izgatottan várta a választ.

Ed Philips feltette a karját.

-         Kérlek, ne siess ennyire, – mondta fáradt hangon

SZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut nagyot sóhajtott.

-         Globális civilizáció?

-         A jelek szerint igen, – folytatta Philips. – olyan tudással rendelkeztek, ami helyenként a XX. és XXI. századi tudást modellezte. Atlantiszon is emlékeztek ennek a tudásnak némely töredékére, de nem értették, és eredetét csak helyenként nagyon együgyű mítoszokkal magyarázták.

A szőke nő feszülten figyelt.

SZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Percekig tartott a csend.

Helmut Schellenberg mélyet lélegzett.

-         Azt mondod – nyögte aztán. – megfejtették a nyelvüket? Hogy volt ez lehetséges? Úgy tudom, egy-egy régi nyelv megfejtése az emberi szellem legnagyobb diadalai közé tartozik, és mind hosszú évtizedekig tartott. Némelyiké tovább is.

-         Igen, – bólogatott a másik. – ebben az esetben azonban másképpen történt.

SZÁZHATVANEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Néhány pillanatig mindannyian hallgattak.

Helmut Schellenberg átszellemült arccal, csaknem boldogan mosolygott, és a hallottakat ízlelgette magában. Karen hallgatott.

-         Még régebbi civilizáció – motyogta egy perccel később Helmut.

A szőke nő Ed Philipsre nézett.

-         Elmondanád, miből jutottak erre a következtetésre?

-         Hogy volt még régebbi civilizáció?

-         Igen.

SZÁZHATVANADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára.

Helmut Schellenberg csaknem leesett a székéről.

-         Atlantiszt?

-         Igen, Atlantiszt.

A szőke nő is felfigyelt, de egyelőre egy szót se szólt.

-         Úgy tudom, az csak legenda – dünnyögte Helmut.

-         Az ottani tudomány is úgy tudta – vigyorodott el Ed Philips. – Ágáltak is ellene hosszan. Ostobábbnál ostobább cikkekkel akarták cáfolni a cáfolhatatlant.

SZÁZÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára.

Helmut Schellenberg kidülledt szemekkel meredt a beszélőre, és még Karen is összerándult, hideg futkosott a hátán. Ötszáz éve? Úristen, ötszáz éve…

Ed Philips lassan folytatta:

-         Az a Föld rettenetesen túlnépesedett bolygó volt, tele feszültségekkel. A globalizációs folyamatok olyan irányt vettek, hogy a lakosság kilencven százaléka lényegében nyomorban élt, és a glóbuszt uraló nagyvállalatok a profiton kívül semmi egyébre sem voltak tekintettel.

SZÁZÖTVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg döbbenten nézett a másik férfi arcába. A szőke nő is elnémult.

-    Na? – kérdezte nyersen Ed Philips. – Most már elégedettek vagytok? Van még kérdésetek?
-    Van – felelte Karen. – nem is egy. Szeretném, ha töviről hegyire mindent elmesélnél nekünk, Ed. Mindent. Az igazat.

Ed Philips elnyűtt tekintettel kortyolgatta az italát.

-    Álljunk csak meg egy pillanatra! – csapott le rá Helmut.

SZÁZÖTVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg tátott szájjal nézett a szőke nőre. Aztán lassan elfordította a fejét, és Ed Philips rezzenéstelen arcába bámult.

-    Igaz ez, Ed? Valóban tudod?

Ed Philips állta a tekintetét, aztán félrecsapta az arcát és látszólagos könnyedséggel töltött magának egy újabb italt.

A szőke nő árgus szemekkel figyelte.

A szándékolt nemtörődömség mögött megvillant valami. Philips csuklója megrándult, néhány csepp ital a padlóra ömlött.

SZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő merően nézte Ed Philipset.

A férfi észrevette. Megpróbált mosolyogni, de az nagyon kényszeredettre sikerült. Rosszkedvű bohóc karikatúra-vigyora. Maga is érezte, hogy nem hiteles. Lassan le is hervadt az arcáról.

Helmut Schellenberg egyikről a másikra nézett.

-    Beavatnátok?

Karen nem felelt.

-    A hölgy gyanakszik rám, Helmut – vetette oda Ed. Gondolkodott egy pillanatig, aztán helyesbített: – Az admirális.

SZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips alig kapott levegőt.

-    A hajóba? – hitetlenkedett Helmut. – Úgy érted, beleprogramozták a hajóba?
-    Hogy érted ezt? – támadt a szőke nőre Ed. – Már hogyan programozhatták volna a hajóba?
-    A hajón számos programozási lehetőségnek kell lennie. Gondolj az ételre.
-    De hát a központi számítógép nem tud róla…
-    És az ételekről? Talán számon tartja az összes adagot?

SZÁZÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Elcsendesedtek. Ki tudja, miféle eseményre várhat a hibernált admirális a szintén hibernált törzskarával – ha ugyan jó az okoskodás.

Karen úgy érezte, nem képes most többre. A fedélzeti órára pillantott. Hát persze. Nem érzékelik ugyan a napszakok múlását, de késő éjszaka van.

-    Lepihenünk! – szögezte le ellentmondást nem tűrően.

A két férfi megütközve bámult rá. Ed mondani akart volna valamit, de a szőke nő egy pillantással elhallgattatta.

SZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő a fejét ingatta.

-    Még mindig nem értem, hogy miért, Ed? Amit elmondtál, abból miért következne, hogy ők itt – a tartályokra mutatott. – időutasok lennének? Még mindig enm értem a dolgok logikáját. Vagy nem teljesen értem.

Ed lendületesen beszélni kezdett volna, de Karen egy kézmozdulattal belefojtotta a szót.

-    Várj! – mondta. – Összefoglalom. Azt mondtad: a különböző kormányok és hadseregek által a múltba menesztett katonák csak részben tudták a feladataikat teljesíteni, mert sem ők nem kerültek együvé, sem az eszközeik nem jutottak el hozzájuk.

SZÁZÖTVENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő megcsóválta a fejét:

-    Kérlek, Ed, fejezd be gyorsan. Túlságosan hosszúra nyúlik ez a megbeszélés, és nekünk el kell döntenünk, hogy mit teszünk azzal ott – a képernyőre bökött.

Helmut Schellenberg odanézett és megborzongott. A képernyőn látható fal mögött hatalmas tartályok rejtették Dúvad Williams admirális és a törzskarához tartozó tisztek hibernált testét. Az ifjabb Schellenberg sápadt arccal bámulta.

SZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-    Mit tisztáztak azok a kristálylemezek?
-    A kristálylemezeken az időutazók jelentései voltak. A legnagyobb részben arról szóltak, hogy mit végeztek, miféle szélmalomharcot vívtak, hogyan kerültek folyamatosan egyre reménytelenebb helyzetbe az eredetieg nagyon is kötelességtudó katonák, az időutasok.
-    Kötelességtudó katonák voltak?
-    Igen, úgy tűnik, a többségük az volt. Megpróbálták lelkiismeretesen teljesíteni a teljesíthetetlen parancsokat.

SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg felsóhajtott.

-    Már nem is kérdem, hogy lehet az.
-    Mi hogy lehet?
-    Hogy igen is, meg nem is.
-    Azért csak kérdezd meg.

Schellenberg a fejét csóválta.

-    Ne incselkedj velem, Ed – felelte némi ingerültséggel. – ha akarod, mondd el, ha nem akarod, ne mondd.
-    Hát egyrészt igen – villant elő Ed Philips fogsora. – mert az eszköz valósággal létezik és bizonyítékot szolgáltat önmagáról.

SZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips határozatlan arcot vágott, és újra sóhajtott.

-    Terítsd ki az asztalra a lapjaidat, Ed! – szólt rá a szőke nő.
-    Úgy van! – visszhangozta Helmut.

Ed csendesen bólintott.

-    Rendben, – kezdte. – megpróbálom.

A két másik figyelt.

-    Titkos projekt született, – vágott bele Ed Philips. – azzal a céllal, hogy minél alaposabban feltárja ezeknek az időutasoknak a tevékenységét.

SZÁZNEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg elképedt.

-    Na, ne! – üvöltötte magából kikelve. – Ezt ne! Ezt nem veszem be!
-    Mit nem veszel be?
-    Hogy nem gyarmatosították a világűrt! Az emberiség története évszázadok óta erről szól!

Ed Philips elmosolyodott. Helmut, aki azt hitte, rajta nevet, sértődötten pattant fel. Ki tudja mit akart művelni, talán még maga sem volt vele tisztában, de nagyon úgy festett, mint aki azonnal megüti a másik férfit.

SZÁZNEGYVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg megütközve meredt rá.

-    Ikertestvére lehetett?
-    Nem. Nem az ikertestvére volt – vigyorgott Ed Philips. – egyiküknek sem volt ikertestvére. Ők maguk voltak.

Erre Karennek is le kellett ülnie.

Schellenberg megpróbálta összeszedni magát.

-    Rendben van, Ed – kezdte körülményesen. – Azt akarod mondani, hogy ezeknek a fickóknak két életük volt?

Ed Philips néhány pillanatig gondolkodott a válaszon.

SZÁZNEGYVENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Percekig csend volt. Most Karen is csodálkozott, Helmutnak meg egyenesen fennakadt a szeme. Ed Philips most már érezhetően azt latolgatta, mennyit mondhat még el.

Karen gyanút fogott. A látszólag kedélyes mese mögött talán valami olyasmi rejlik, ami befolyásolhatja a mostani helyzetüket? Ami nagyon befolyásolhatja?

A szőke nő magában bólintott. Kell, hogy legyen mögötte valami. A felismerés hirtelen nyilallt belé, össze is rezzent tőle.

SZÁZNEGYVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg tátott szájjal hallgatta.

Karennek eszébe jutott valami:

-         A földi nyomortévékből ki vannak tiltva a veszélyes áltudományok – jegyezte meg.

Schellenberg ettől is meghökkent:

-         Veszélyes áltudományok? Mi az, hogy veszélyes áltudomány? Ha áltudomány, mitől veszélyes?

Ed Philips tekintetében is érdeklődés villant:

-         Ez engem is érdekelne.

SZÁZNEGYVENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen felfigyelt. Letette a kezéből a poharat, közelebb jött, és leült Eddel szemben.

-         Bizonyítékok? – értetlenkedett Helmut. – Miféle bizonyítékok?

-         Igaz is, – tette hozzá a szőke nő. – arra én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy lehet az ilyesmit bizonyítani.

Ed Philips elmosolyodott.

-         Voltaképpen véletlenül sikerült.

-         Véletlenül?

SZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő elmosolyodott, Helmut Schellenberg arcán azonban értetlenkedő kifejezés jelent meg.

-         Az egyszer már lezajlott múltba nem lehet visszajutni? Mit akar ez jelenteni? Akkor miféle múltba lehet visszajuni? Semmit sem értek.

Ed Philips csaknem hálás pillantást vetett rá. Az ifjabbik Schellenberg remek közönség a számára. Karen Boczhana Kadlecikova azonban sokkal okosabb, mint amit egy szőke nőtől, aki ráadásul nem is olyan régen még hivatásos barátnőként dolgozott, el lehetne várni.

SZÁZNEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ez azért így kimondva mégiscsak sok volt a szőke nő számára. Karen előbb felállt, de szinte ugyanabban a pillanatban már vissza is ült – jobban mondva vissza roskadt a székébe. Úgy érezte, a következő pillanatban még az ég is rászakad…

Akkor is, ha ebben a helyzetben mindenről lehetett beszélni, csak égről nem…

Helmut is nehezen fogta fel, látszott az arcán, hogy emészteni próbálja. Ed Philips nyugodtan üölt, a legkisebb mozdulat nélkül, és várta, hogy a társai valamit reagáljanak.

SZÁZNEGYVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Igen – felelte kurtán Ed Philips.

Mindketten csodálkozva néztek rá.

-         Mi az, hogy az idő megszállásának elve?

Philips elmosolyodott, és nagyot kortyolt az italából.

-         Zseniális ötletnek tűnt – magyarázta. – Szigorúan titkos volt, még az egyes bázisok kijelölt állománya sem ismerte a célját.

-         Bázisok?

-         Igen. A nagyon okos vezetők azt fundálták ki, hogy bázisokat építenek, szerte az időben.

SZÁZNEGYVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips kényszeredetten elvigyorodott.

-         Másik múlthoz másik jövő tartozik – ismételte.

-         Na, álljunk meg egy szóra! – reccsent rá Helmut. – Mi az, hogy másik múlt? Meg másik jövő?

Ed Philips mély lélegzetet vett.

-         Valóban tudni akarod?

-         Valóban!

Philips erre megcsóválta a fejét.

-         Én elmagyarázom neked, de meg ne bánd.

SZÁZHARMINCKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Hogyan lehetne jelenteni a múltból? – kérdezte éles hangon a szőke nő.

-         Mint már említettem, ennek a problémának a megoldását bízták a második körben a tudományos szakértőkre. Keresniük kellett valami módot arra, hogy olyan jelet hozzanak létre, amely akár több mllió éven keresztül fenmarad, és tanúsítja a feladat sikeres végrehajtását.

-         Több millió évig?

SZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova erre meglehetősen értetlenül nézett, de Helmut Schellenberg sem értette.

-         Bázist a múltban? Megmagyaráznád?

-         Mi sem egyszerűbb – nevetett Ed Philips. – A Föld múltja valóságos kincsesbánya. Igazi tejjel-mézzel folyó Kánaán. Kifogyhatatlan ott a nyersanyag, az élelmiszer, a tiszta víz és a friss levegő. Csodálatos helyeket és időszakokat foglal magában.

SZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg értetlenkedve húzta el a száját:

-         Ez marhaságnak tűnik, nagyon nagy marhaságnak.

-         Birtokolni? Birtokolni az időt? – visszhangozta Karen is.

Ed Philips nagyot kortyolt a poharából. Egy pillanatra eltöprengett azon, hogyan lehetne teljesen veszélytelen irányba terelni a társalgást, de a szőke nő figyelmeztető pillantása nyomán feladta. Nagyot sóhajtott.

SZÁZHARMINCHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Süket, értetlen csend.

-         És?

-         Mi az, hogy és?

-         Tovább!

Ed Philips széttárta a karját.

-         Azt ti is el tudjátok képzelni.

A szőke nő indulatos mozdulatot tett.

-         Nem, Ed! Tőled akarjuk hallani a folytatást.

-         Nem értem, minek habozol – tette hozzá Helmut Schellenberg is.

-         Igazán nem tudok semmit – próbált vigyorogni Ed.

SZÁZHARMINCÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Döbbenten néztek rá. Néhány pillanatnyi csend után Karen tovább ösztökélte:

-         Bizonyítja ezt valami?

Helmut a fejét csóválta.

-         Álljunk csak meg! Még az előző kérdésre sem válaszoltál, Ed! Azt mondtad, hogy a Földön tömérdek emléket hagytak maguk után az időutasok. Egyebütt nem?

Ed Philips mély lélegzetet vett.

-         Nem, Helmut. Egyebütt nem. Legalábbis nem tudok ilyenről.

SZÁZHARMINCNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Schellenberg tátott szájjal maradt a szőke nőre.

Ed Philips elismerően hümmögött.

„Hajó az admirálisnak. Ismeretlen számú, az egykori törzskarhoz tartozó személy DNS-e feltehetően vizsgálat alá vonható, de ez rendkívül időigényes, Karen Bozchana Kadlecikoba admirális.”

Ed Philips tekintetében nagyot villant valami – az utóbbi percek során már nem először. Karen árgus szemekkel figyelte.

SZÁZHARMINCHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Egyik férfi sem lepődött meg. Még az arckifejezésük sem változott. Mindketten bólintottak, csaknem egyszerre.

-         Ez nyilvánvalóan így van, Karen – mondta Ed Philips. – Ezzel a céllal érkeztek ide valahonnan a jövőből. Egy olyan jövőből, ami számunkra színtiszta lehetetlenség.

-         És az is teljesen érthető, – tette hozzá Schellenberg. – hogy miért döntöttek a hibernálás mellett.

SZÁZHARMINCKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips elképedve meredt rá. Karen egy székbe huppant, enyhén megfájdult a feje. Elkínzott arckifejezéssel fordult Helmut felé.

-         Folytasd!

-         Nincs tovább! – felelte az ifjabb Schellenberg.

-         De van! – nézett rá a szőke nő. – Látom rajtad. Már egy ideje foglalkoztat.

Helmut nagyot sóhajtott.

-         Hát jó – egyezett bele. – de nem hinném, hogy bármi érdekeset is tudok.

SZÁZHARMINCEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen nem értette. Tanácstalanul nézett körbe, a karjait is széttárta.

A két férfi összenézett.

-         Ez vajon azt jelenti, amit én gondolok? – kérdezte csendesen Helmut.

-         Fogalmunk sincs, mit gondolsz – felelte Ed Philips.

Karen a fejét csóválta.

-         Admirális a hajónak! Mit jelent az, hogy korábban nem léteztek?

A könnyűcirkáló mintha csak az újabb kérdést várta volna.

SZÁZHARMINCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Miért? –kérdezte újra Katen.

Schellenberg tanácstalanul vonogatta a vállát, hápogott is valami érthetetlen, Ed Philips azonban megcsóválta a fejét.

-         Értem, Karen, – felelte. – de nem hiszem. Ha valami olyasmit akarsz sugallni, hogy Williams admirális és a társai valamiféle bioautomatákká váltak, abban nem hiszek.

Karen csodálkozott.

- Miért nem?

-         Nem logikus, Karen.

SZÁZHUSZONKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karennek zúgott a feje.

- Az idő? Mi van az idővel?

- Gondolj csak bele! – magyarázta nagy hévvel Ed Philips. – Valaki itt hibernált néhány tucat embert. Nyilván azért, hogy egy adott időpillanatban majd felébressze őket. Ha a tartályok belülről nem nyithatók, az egyúttal azt is jelenti, hogy az illető uralkodik felettük. Lehet, hogy valamikor “Dúvad” Williams admirális volt a szövetségi haderő főparancsnoka, de ebben a játszmában nem ő a főnök.

SZÁZHUSZONNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova úgy érezte, elakad a lélegzete. Ez már nem hipotézis volt, nem holmi feltételezés, nem ötlet, nem találgatás. A bizonyosság állt előttük.

Nagyot sóhajtott.

Többé senki senki vitathatja, hogy “Dúvad” Williams admirálist és a törzskarát csakugyan hibernálták, méghozzá itt, ezen a csatahajón, amely most az ő parancsnoksága alá került. Ami elsőre őrült feltételezésnek tűnt, arról kiderült, hogy valóság.

SZÁZHUSZONHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen észbe kapott. A bejárat! Ki kellene nyitni, tisztázni kellene végre, mi is van odabent, de egyáltalán nem fűlött hozzá a foga. Mi van, ha valóban beindul a dehibernációs folyamat? Akkor mihez kezdenek?

„Hajó az admirálisnak! A csatahajó teljes fegyverzete aktiválva.”

-         Köszönöm! – felelte kurtán Karen. Egyrészt nagyon is rendjén van, hogy mostantól senkitől sincs félnivalójuk, de ebben a pillanatban egészen mással volt elfoglalva.

SZÁZHUSZONÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A bejárat! Megvan a bejárat!

Mindhárman a panorámaképernyő előtt álltak. A rögtönzött animáción látszott, hogy az áthatolhatatlannak és folyamatosnak tűnő falon valamiféle szaggatott vonalakkal jelzett rés rajzolódik ki.

Karen nem sokat értett a rajzból, de azt felfogta, hogy valóban van a falon valamiféle bejárat.

-         Admirális a hajónak! Kérem a behatolási lehetőségek elemzését!

SZÁZHUSZONHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Gondolkodtak néhány pillanatig.

- Azt gondolom, – törte meg aztán a csendet Helmut. – bárhogyan is legyen, mindenképpen korunk egyik legnagyobb rejtélyével találkoztunk itt a csatahajón.

“Hajó az admirálisnak! A munka megtervezése megtörtént. A szárazföldi röntgen felderítő berendezés mozgatása érdekében történő válaszfal-eltávolítások a jelenlegi szervezési kapacitással mindössze harmincöt percet vesznek igénybe.

SZÁZHUSZONKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A két férfi döbbenten nézett a szőke nőre.

-         Gondoljatok csak bele, – folytatta Karen. – talán ez lehet az objektum egyetlen logikus magyarázata.

-         Hibernációval már évszázadok óta foglalkoznak, – tűnődött Ed Philips. – leginkább a Földön. Legalábbis még nem hallottam róla, hogy másutt valaha bárkit is hibernáltak volna. A Földön azonban évszázadok óta akadnak marhák, akik különféle meggondolásokból hibernáltatják magukat, bár olyanról se hallottam, hogy azok közül valaha is bárkit felélesztettek volna.

SZÁZHUSZONEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő széttárta a karját.

-         Én sem tudom, Helmut, csak sejtéseim vannak.

-         És mik ezek a sejtések?

-         Dúvad Williams admirális halálának napja egybeesik azzal a nappal, amikor itt valami történt. Előtte nem létezett a hajó közepén a nagy, elzárt, rejtélyes objektum, amelyről semmiféle információt sem tárol a hajó számítógépe. Akkor is gyanakodnék, ha nem volna a teljes egybeesés.

SZÁZHUSZADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         A mikor kérdésére?

-         Igen, Karen. Azonnal meghatározom, mikor tűnt el a feljegyzésekből a hajó közepére vonatkozó teljes dokumentáció.

-         A hajó máris megmondja.

-         Nem hinném. Eddig sem tudott mondani semmit, mert az információkat törölték.

Helmut a vezérlőpulthoz ült, a szőke nő várakozott.

Ed Philips is közelebb lépett.

-         Hogy a csudába’ törölhették?

SZÁZTIZENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő a homlokát ráncolta.

-         Kapitány a hajónak! Veszélyes lehet a csatahajó közepén található ismeretlen objektum?

„Hajó a kapitánynak. Mivel az ismeretlen objektum jelenleg egyetlen rendszeresített műszerrel nem vizsgálható, a vizsgálatokat gyakorlatilag elutasítja, és lehetetlenné teszi; nincs mód az esetleges veszélyességét meghatározni. A feltételezett veszély jellegéről, mértékéről, annak esetleges kiküszöbölhetőségéről adatok nem állnak rendelkezésre.

SZÁZTIZENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott  Nyuzga javaslatára

A szőke nő egy pillanatig tanácstalanul állt. Közben Ed Philips felkelt a vezérlőpulttól, egy kissé kinyújtóztatta elgémberedett tagjait.

-         Mi a csuda lehet ott, Ed?

A férfi tanácstalanul tárta szét a karját.

-         Pontosan annyit tudok róla, mint te, Karen. Csaknem pontosan a csatahajó közepén található.

Karen Bozchana Kadlecikova torka kissé elszorult. Agya határozottan vészt jelzett.

SZÁZTIZENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen nem döntött azonnal.

-         Ed?

-         Lehet, hogy át kellene mennünk, nem tudom, mit akar Helmut.

-         Képes vagy aktivizálni a fegyverzetet?

-         Neked kell megtenned a konspiráción keresztül.

-         Szükségünk lehet rá?

A férfi vállat vont.

-         Nem tudom, Karen. Nem nagyon értjük, mibe csöppentünk. Ha ilyen grandiózus önvédelmi lehetőséggel rendelkezünk, miért ne éljünk vele?

SZÁZTIZENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut most lépett át a csatahajó fedélzetére:

-         Schellenberg hadnagy a kapitánynak! – közölte vidáman. – Megkezdem munkámat a BB-58 UNS Rodney fedélzetén, mint rangidős tiszt!

Ed Philips a fejét csóválta:

-         Nem tudom, hogy mi lehet.

A szőke nő vállat vont.

-         Majd visszatérünk rá, Ed. Előbb ellenőrizd, amit korábban mondtál: hogy használhatjuk a csatahajó fegyverzetét.

SZÁZTIZENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Gyorsan számba vette az esetleges veszélyforrásokat.

A csatahajó jelenlegi legénysége? Helyesebb lenne most már volt legénységnek nevezni őket. Magától értetődik, hogy közülük egyetlen ember sem léphet a könnyűcirkáló fedélzetére. Háromszázhuszonöt ember. Mit kezdjen velük?

-         Kapitány a hajónak? Mi legyen a foglyokkal?

„Hajó a kapitánynak! A Rodney tájékoztatása szerint a csatahajó hatalmas fogolytérrel rendelkezik, amely teljesen fel van töltve tartós élelmiszerekkel és minden szükségessel.

SZÁZTIZENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ahogy a térugrás lezajlott, Karen Bozchana Kadlecikova szinte kirobbant a székéből. A panorámaképernyőn a csatahajót kereste.

-         Kapitány a hajónak! Azonnal jelentést kérek!

„Hajó a kapitánynak! A célobjektum helyzete a képernyőn!”

Karen újra odanézett. A panorámaképernyőn most jelent meg a csatahajó képe. Egyelőre homályos, kissé távoli sziluett volt, de gyorsan közeledett.

-         Karen, elment az eszed?

SZÁZTIZENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Várjunk csak! Hogy’ is van ez?

A Nagy Lázadás több mint ötven esztendővel ezelőtt tört ki. Alig négy évig tartott. Ha Williams admirális akkor negyven-ötven esztendős volt, akkor ma legfeljebb – ha még mindig tengődik valahol – kilencven-száz esztendős aggastyán lehet, aki alig lát, rosszul emlékszik, és esetleg a hamut is mamunak mondja.

Vagy mégsem?

„Hajó a kapitánynak! A konspirációs üzemmód kiterjesztése az egykori szövetségi flottához tartozó Nelson-osztályú csatahajó, a BB-58 UNS Rodney irányába iegn nagy százalékban kimeríti mindazt, amit a szabályzat a hazafisággal és a nemzeti érdekek szem előtt tartásával kapcsolatban megfogalmaz.

SZÁZTIZENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Hogy miért tették veszteséglistára, annak egyszerű magyarázata lehet, – gondolkodott hangosan a szőke nő. – pusztán azért, mert nem akarták bontásra eladni. Ha egy hadihajó harci cselekméynek során emgsemmisül, azzal nem kell elszámolni.

Helmut bólintott.

-         Igen, ez így lehetett – fűzte hozzá.

„Hajó a kapitánynak! A parancs pontosítását kérem a konspirációs üzemmód kiterjesztésével kapcsolatban!”

Karen bólintott, és ösztönösen újra elvonult a terem sarkába.

SZÁZTIZENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips azonnal felkapta a fejét:

-         Flotta üzemmód? Olyanról még nem hallottam! Mi jár a fejedben, Karen?

A szőke nő bosszúsan elhúzta a száját. Kár volt Ednek közbeszólnia, mert a gép most megvárja a válaszával, amíg „négyszemközt” maradnak. Bármennyire is a legénység tagjai közé számította Philips-et, a konspiráció rá nem vonatkozik.

Karen Bozchana Kadlecikova elvonult a terem sarkába.

SZÁZTIZEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karaen Bozchana Kadlecikova egyáltalán nem roggyant meg a fogoly válaszától¸ beleillett abba, amit már amúgy is sejtett. A csatahajó az ő könnyűcirkálójuk elfogására szállt fel, semmi egyéb célja nem volt. Az elfogást New Acropolisban határozták el, a térmanipulátort megalkotó és fenntartó csoport akarta kézre keríteni Morgensohn ügyvédet. Boyar – akit a jogász a testőrének hitt – valójában az ő ügynökük volt.

SZÁZKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A fogolyhoz fordult:

-         Maga Richard Mancuso főhadnagy?

-         Fogoly vigyázz! – harsogta a robot.

A szőke nő hálásan nézett rá.

A fogoly vigyázzba vágta magát, és igyekezett a tőle telhető legkatonásabb pózt felölteni.

-         Richard Mancuso főhadnagy jelentkezem, asszonyom! – ez túlzás volt, és ezt Karen is látta.

-         Milyen alakulathoz tartozik, Mancuso főhadnagy?

SZÁZNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ezt kell tennie.

Mégse.

A térugrást vezénylő központ előre be van programozva, az ott kódolt térugrásokat a hajó mindenképpen végrehajtaná; ha meg nem szakítja valamiképpen a folyamatot. Erre elvben nincs esélye, mert a folyamatba nem lehet beleavatkozni.

Azt nem is. De a konspirációra támaszkodva meg lehet szakítani a térugrást. Feltéve, ha nem kódoltak be valamit ez ellen a lehetőség ellen is, ami nem túlságosan valószínű, hiszen akkor tudniuk kellene e konspirációról, sőt meg is kellett volna azt akadályozniuk.

SZÁZHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova kezdte elveszíteni a türelmét.

-         Át tudod őket programozni vagy nem?

-         Át tudom, persze, hogy át tudom, – tért magához az ifjabbik Schellenberg. – de az némi időt igényel.

-         Mennyi időt?

-         Hát, nem is tudom. Talán egy órát. Lényegében elég egyetlenegyet átprogramozni közülük, aztán a program továbbítására utasítani.

SZÁZHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A térugrás alatt végig ezen törte a fejét.

Véletlenül talált volna rá a Rodney? Az lehetetlen. A világűr roppant, beláthatatlan térségei közül miért éppen ide ugrott a hatalmas hadihajó, miért éppen itt kereste a könnyűcirkálót? Honnan tudhatta, hogy éppen itt fog rátalálni? Nem, ez semmiképpen sem lehetett véletlen. Erre csak egyetlen magyarázat lehetséges: a csatahajó parancsnoka tudta, hogy a térnek éppen ebben a magányos zugában kell keresnie.

SZÁZÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A robotsereg átözönlött az átjárón. Ed Philips gyanútlanul követte volna őket, de Karen megállította:

- Várj! A hajó kábítógázzal telítődött!

A férfi azonnal megtorpant. Amikor a szőke nő látta, hogy nem fog izgágaságra vetemedni, félrehúzódott.

- Kapitány a hajónak! Aggódom a csatahajó miatt. Azonnal el kell tűnnünk a szeme elől. Térugrást kell végrehajtanunk, méghozzá a lehető leghamarabb.

SZÁZNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A két férfi tanácstalanul tipródva bámult egymásra és a szőke nőre. Karen ezt látva ingerült mozdulatot tett, és arrébb lépett.

- Kapitány a hajónak! Tudod-e semlegesíteni a megszállókat?

Pontosan azt a választ kapta, amit már sejtett.

„Hajó a kapitánynak! Sajnos az ezt lehetővé tevő funkcióimat kikapcsolták.”

Karen Bozchana Kadlecikova csüggedten elhúzta a száját. Úgy tűnik, akkor nincs más lehetőség, mint a térmanipulátort felhasználva gyorsan elmenekülni a kutterről.

SZÁZHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Szétnézett.

A kutter párbeszédpanelje egy helyen nagyon gyanúsan villogott. Karen már volt elég tapasztalt ahhoz, hogy tüstént tudja, hová nézzen.

Úgy volt, ahogy gondolta:

A könnyűcirkálóhoz egy másik kutter is kapcsolódott. Távollétükben valaki megszállta a hajót. A robotok s észrevették, fegyverüket felemelve a három ember köré tömörültek, az egyes számú Karen mellé húzódott, egyértelműen parancsra várt.

SZÁZKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A detonációra a szőke nő ösztönösen oldalt vetette magát, és elnyúlt a homokban. Néhány száz méterrel előtte hatalmas portömeg roppant az ég felé, a levegőben vad viharként kavargott a szürke és fekete por. Súlyos tárgyak csapódtak puffanva a bozótba.

Fegyver ugatott fel, valahol egy másik felelt a szavára.

Karen fülelt. A fegyverropogásból itt-ott kihallani vélte a robotharcosok fegyvereinek jellegzetes hangját.

SZÁZEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Körülnézett. A pusztaság legfeljebb néhány száz méteren szomorkodott, utána olyasvalami kezdődött, amit leginkább a „bozót” kifejezéssel lehetett megtisztelni. Hogy növényzet volt, az nyilvánvaló, csupán a színe zavarta a szőke nőt; ez a fura mélyzöld mesterkéltnek tűnt a számára. Sűrű bozót – selyemből.

Nem volt azonban idő különösebb fontolgatásra. Magához intette az egyest:

- Harci üzemmód.

KILENCVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

- Csak nem meglepődött? – nézett a nagyfőnök megrökönyödött arcába a szőke nő. Aztán nyersen rárivallt: – Hol vannak a barátaim? Hol van Erich Schellenberg és Ed Philips?

Közben a hármas számú robotharcos duruzsoló hangot hallatott, valami antennafélét tett ki a padlóra, és elindított egy kisméretű szerkezetet. Karen tudta, hogy most bémítja meg az épület kommunikációját. Remélhetőleg hatékony lesz.

KILENCVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen körülnézett.  A kutter belülről pontosan ugyanolyan volt, mint az, amelyiken annak idején elhurcolták a könnyűcirkálóról a csatahajóra. Lehetett akár ugyanaz is.

Kutter. A legkisebb mesterséges gravitációval rendelkező űrhajótípus. Térugrásra képtelen, a számítógépe és a többi berendezés is roppant ásatagnak számít; ennek ellenére rendkívüól népszerű. Eredetileg minden kutter hadihajó volt, a szövetségi flotta kisegítő hajói voltak, afféle mindenesek.

KILENCVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Befejezte a kávézást, közben újra végiggondolta, amit tenni akart. Kezdett ideges lenni. Az erőszak nem kenyere, a fegyveres kaland meg különösen nem. Amire most készül: mindkettőnek nevezhető. Leginkább attól tartott, hogy ügyefogyottságában követ el valami jóvátehetetlen hibát.

Idegesítette a tapasztalatlansága. A robottal való beszélgetésből megértette, hogy ügyetlenül és ostobán tervezett.

KILENCVENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen csak nézett, aztán megrémült. Hogyan fog ezekkel kommunikálni?

Ha csak ez volt a probléma, gyorsan megoldódott.

„Hajó a kapitánynak. A harci robotok nyelvi kódolása megtörtént. Megszólításuk a sorszámuk alapján történik. A sorszámozás egytől tizenkettőig. Önálló harci helyzetben mindig a legalacsonyabb sorszámú robot a parancsnok, a többi engedelmeskedik neki. Kérem Karen Bozchana Kadlecikova kapitányt, ismertesse a robotharcosokkal a tervezett akciót, és abban a feladataikat.”

Most, hogy felhívták a figyelmét, Karen is észrevette a sorszámokat.

KILENCVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova kapitány elmosolyodott. Eszébe sem jutott volna a legmagasabb kínai katonai kitüntetés. Nem is érdekli. De tennie kell valamit. Legfőbb ideje.

- Kapitány a hajónak. Elrendelem a tizenkét harci robot azonnali aktiválását.

„Hajó a kapitánynak. A harci robotok aktiválására vonatkozo kapitányi parancs teljesítése megkezdődött. Befejezéséig, azaz a robotok teljes harci készenlétbe helyezéséig hátralév idő megközelítőleg hatszáz szekundum.

KILENCVENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Mély lélegzetet vett. Hogy’ kezdje?

Valamire kíváncsi volt:

- Kapitány a hajónak! Pontosan mennyi ideig tartott az iménti incidens?

„Hajó a kapitánynak! Pontosan 0,3 másodpercig. Elnézést kérek a lassúság miatt, a védelmi rendszer a következő hasonló problémát fele ennyi idő alatt fogja megoldani!”

Karen ettől megnyugodott.

Gyorsan végiggondolta, ki érkezhet még a térmnipulátor használatával a könnyűcirkáló fedélzetére.

KILENCVENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára.

Karen döbbenten bámult rájuk.

Hihetetlenül gyorsan történt – ennek ellenére a szőke nő szokatlanul élesen figyelte meg a hívatlan vendégeket. A két katona szinte egyformán kifejezéstelen tekintetét, ahogy közrefogták Boyart, és ahogy rá néztek. Fegyvereiket az övükben, a hátukon és a kezükben. Az egyik alighanem Karenre akarta szegezni a kezében tartott rövid csövű fegyvert, de éppen csak addig jutott, hogy félig felemelje.

KILENCVENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Villámgyorsan megperdült. Senki se volt ott.

Ennek véget kell vetnie, mert az idegei előbb-utóbb felmondják a szolgálatot.

- Kapitány a hajónak! Riadókészültséget rendelek el! Állj készen esetleges, meglepetésszerűen és nem a bejáraton keresztül érkező ismeretlen fegyveresek azonnali ártalmatlanná tételére!

„Hajó a kapitánynak! A készültséget már elrendeltem az állandó készenléti parancs alapján.

KILENCVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Önkéntelenül megperdült.

Senki sem állt a háta mögött.

Senki. Egyelőre senki.

Kapkodva lélegzett, le kellett ülnie. Ivott egy pohár üdítőt, majd egy pohár jéghideg vizet, aztán még egyet. Szinte vedelt. Közben többször is összerázkódott a félelemtől, félre is nyelt, percekig köhögött utána. Le kellett tennie a poharat; remegett a keze.

Rettenetes lehetőség. Talán sehol a világon nincs többé biztonság.

KILENCVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Amikor felébredt, legalább negyedórát töltött el az ágyban, kéjes félálomban, ábrándozva, tervezgetve. Mindenre van idő, most semmit sem szabad elsietni. A felkelést sem. Megnézte az órát: több mint tizennégy órát aludt. Rá is fért.

Nagy élvezettel megmosakodott, igénybe vette a cirkáló nyújtotta kényelmi berendezéseket. Voltaképpen csak most ismerkedett meg alaposabban a hajóval. Rájött, hogy a kapitányi státusz lényegesen több lehetőséget biztosít, mint amikor még csak vendég minőségben tartózkodott a könnyűcirkáló fedélzetén.

NYOLCVANKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

„Hajó jelentése a kapitánynak. A jelentés archiválásra kerül, iktatási száma: VEDF23-23/RTG65470000-7689JH72101.

Kiterjedt vizsgálat folyt annak felederítése érdekében, hogy miként volt lehetséges, hogy az ellenségesnek tekintett üzenetküldő, vagy az annak irányítása alatt lévő számítógép rövid időre a hatalma alá vonhatta a könnyűcirkálót.

A vizsgálat folyamán ellenőrzést végeztünk a könnyűcirkáló összes rendszerében.

NYOLCVANNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A hajó. A konspiráció továbbra is hibátlanul működik, de akad még ezzel kapcsolatban tennivalója.

Hogy is mondta Robert? A konspiráció egyszeri és végleges. Mozgósítja a hajó tartalék energiáit – de nem mindent. A legtöbb gyártó vagy első felhasználó a memóriába kódol valamiféle lojalitást, ami olyan szívós, hogy csaknem lehetetlen felülírni. Ha sikerülne a konspirációt ezzel összhangba hozni, ellenállhatatlanná válhatna, és száz százalékig uralhatná a hajót.

NYOLCVANHETEDIK RÉSZ