Minden napra egy vihar,
Vagy több is talán;
Ázottan kucorog a Nyár
Felleg-palotán.

Roskadoznak az egek,
Vad zápor kopog,
Villámháborút zúgatnak
Ronda viharok.

A rövid szünetekben
Tűz a Nap heve,
Hogy aztán újabb zivatar
Dördüljön bele.

Minden napra egy vihar,
Közben süt a Nap;
Gyúlékony személytelenség
Könnyen lángra kap.

Jótevő a személyes és
Résztvevő Jelen;
Nem idegen a sátán, csupán
Személytelen.

Nélkülünk felettünk még az
Isten sem erős,
Magamagáért mindenki
Maga felelős.

Amíg van Szerelem,
Szent Öröm
És Munka;
A halál fekete napja
Nem süt a hasunkra.

Szerelemhez féltőn
Simulnak az évek,
Szeretet, tevékenység és
Helytállás az Élet.

Szerelem és Munka,
Mint két puha kelme,
S Gyermekeinkben él tovább
Az Élet Értelme.

KÉTSZÁZHATVANADIK RÉSZ

„mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék.”

A Költő érezte, hogy az előbbi sor után felettébb nehezen folytatható a vers. A probléma áthidalását a költészet szakmai-technikai kérdéseihez való fordulásban látja. Fentebb is volt már ilyen megoldás, csak kisebb terjedelemben.

ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

Szegény jó apám! Aligha gondolhatta, hogy a fia ilyen vásári komédiázásra fecsérli majd a tőle nyert titkos tudást. Persze, ha azt is tudná, hogy közben a másik fia…

Nem volt más választásom, mint egy újabb nagyhatású szemfényvesztés. Amit elterveltem, nem volt világra szóló mutatvány, de alaposan megnehezítette, hogy Farkasasszonyt nemcsak be kellett avatnom, de a főszerepet is vele kellett alakíttatnom. Csaknem hajnalig okítottam, és remek tanítványnak bizonyult.

Kis Rékám,
Gördülnek a fránya számok,
Az Idő,
Mint a mérgezett egér,
Rohan...
A Múlt lassanként Föléd tornyosul;
Felnőttél -
Visszavonhatatlanul...

Az Idő, s a Lét
A legnagyobb talány;
Te
Harmincéves
Apró
Pici
Lány...

A kor nem érdem,
Mindössze - állapot;
Csak fényképek tükrében
Láthatod.

Érett fejjel
Egy túlérett világban;
Harmincévesen
Harminc forró Nyárban;
Aludj barátságos, puha
Reményben,
Fejed Jövődre hajtva
Drága
Kicsi
Lányom.

Constance ragyogó jelenség volt. Ha végigvonult a bulváron, kigúvadtak a férfiszemek. A hosszú combok selymesen villogó, férfikezek után kiabáló bőre, a szűk szoknyán áthullámzó, ingerlően domborodó fenék, a dekoltázsból csaknem kibuggyanó gyönyörű feszes mellek mindenütt felkorbácsolták a szenvedélyeket.

—–

Constance a távoli Vancouverből jött, korábban senki sem ismerte. Valami milliomos lánya lehetett - legalábbis ezt rebesgették róla

Mítoszhívő hitetlenség
Száraz ágra koppan,
Istenben nem hisz, csupán a
Gyilkos vadkanokban.

A szkepticizmus a mítosz
Testén papírjelmez;
"Integrálódik" a vadkan -
A történelemhez.

"Kutatják" a vadkant;
Mi a "szükségszerű" benne,
Sose kelljen igazságra
Ébredni helyette...