SZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő elmosolyodott, Helmut Schellenberg arcán azonban értetlenkedő kifejezés jelent meg.

-         Az egyszer már lezajlott múltba nem lehet visszajutni? Mit akar ez jelenteni? Akkor miféle múltba lehet visszajuni? Semmit sem értek.

Ed Philips csaknem hálás pillantást vetett rá. Az ifjabbik Schellenberg remek közönség a számára. Karen Boczhana Kadlecikova azonban sokkal okosabb, mint amit egy szőke nőtől, aki ráadásul nem is olyan régen még hivatásos barátnőként dolgozott, el lehetne várni.

Hatodik rész

A forma szoros tartozéka a lírai műnek, attól el nem választható része. A líra a legszemélyesebb, és az érzelmekre legmélyebben ható irodalmi műnem, mert a líra az alany és a tárgy lényegi és eredeti azonosságából fakad. A forma pedig éppen ennek az eredeti azonosságnak az egyik legfontosabb építőköve.

Fentebb azonban már elmondtam, hogy az igazi líra nem válhat a puszta és parttalan személyesség szócsövévé. A tétel megfordítható: a puszta és parttalan személyességből sem válhat soha igazi, a közönséggel kommunikálni képes, befogadható, az emberi lényeget kifejezhető líra.

Ködtakaró fedi már a szemérmes téli világot;

Leltárt tart az Idő, most jön az év vége.

——-

Búsul a kurta decemberi nappal a vég közeledtén;

Elmegy az esztendő sírva a többi után.

——

Békét hoztak a földre az ünnep napjai újra;

Szép és fürge az est – együtt még a család.

——

Rosszat hozhat az új esztendő – suttog a felhő;

Pár nap békesség jól jön az év végén.

—–

Csendes a tétova, szürke, ködös kisvárosi este;

Úgy jön az éjszaka is, mint vén látogató.

Bólogattam. A híd építése számos szervezési problémával jár, de a parancsnok nyilván nem először csinálja, ismernie kell a keze alatt lévő eszközöket, tudnia kell, milyen nehézségek adódnak a munkája során. Bár éjszaka és sebtében még aligha épített hidat – nagyon sietős tatárok számára, akik esetleg máris ingerültek a késedelem miatt.
-    Hol lesznek az üres szekerek? – kérdeztem.
-    Jó kérdés – bólogatott a gróf.
Már teljesen besötétedett, nem akartuk még egyszer körbejárni Zrínyi-Újvár romjait.

Kis karácsony, nagy karácsony,

Itthon van a kis családom.

Ékes-fényes fenyőillat járja át

A kis szobát.

—–

Kiskarácsony, nagykarácsony,

Varázslatos éber álom,

Földre szálló égi kép

Földi öröm,

Meseszép.

——-

Gonosz évben,

Véges létben,

Ezer gyilkos körülményben;

Átnéz relatív nagyságon,

Álszent, hamis igazságon,

Nyirkos, sunyi gazdaságon,

A világ-kapzsiság-rácson…

Kiskarácsony,

Nagykarácsony.

—–

Kiskarácsony, nagykarácsony,

Nem bánom, és nem sajnálom,

A karácsony reám ragyog,

Amíg élek,

Boldog vagyok.

Fenyőillat száll, vele

Gyermekkorunk öröme.

——–

Egymás lelkéhez bújunk,

Mert mind gyermekek vagyunk.

——-

Szent karácsony, szeretet,

Érintsd meg a lelkemet!

——

A Lét sután kopogott,

Vártuk nagyon e napot.

——

A hiánya zokogott,

Lelkünk mélyén űrt hagyott.

—–

Szent karácsony, jó barát,

Adj új ünnepi hazát!

—–

Mind csillognak a szemek,

Akiket én szeretek.

—–

Akit most elér kezem,

Mind-mind nagyon szeretem,

—–

S Őt is nagyon szeretem,

Aki nem lehet velem.

SZÁZNEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ez azért így kimondva mégiscsak sok volt a szőke nő számára. Karen előbb felállt, de szinte ugyanabban a pillanatban már vissza is ült – jobban mondva vissza roskadt a székébe. Úgy érezte, a következő pillanatban még az ég is rászakad…

Akkor is, ha ebben a helyzetben mindenről lehetett beszélni, csak égről nem…

Helmut is nehezen fogta fel, látszott az arcán, hogy emészteni próbálja. Ed Philips nyugodtan üölt, a legkisebb mozdulat nélkül, és várta, hogy a társai valamit reagáljanak.

Egyszer régen, Attikában

Főtt a nép az adósságban;

A kamatok embert ettek,

Rabszolgaságba vetettek.

——–

Nehéz idő,

Nehéz idő;

Mit is tehet egy Békítő?

——-

Rossz jelen indulat-árja

A vérfürdő-jövőt várja,

Vadul villognak a szemek,

Ezer oszlop beleremeg.

——-

Kardot köszörülő

Idő…

Mit tehet itt egy Békítő?

——-

Vén hitelek rossz fullánkja

Életerő lelkét rágja,

Talán a fájdalom marad,

Abból meg csupán kín fakad.

——–

Farkasfogú,

Szürke idő…

Mihez kezdjen egy Békítő?

Most valami nagyon fontos dolgom akadt. A vár tövében húzódó, félkör alakban a folyó partjára vezető gyalogutat kellett szemügyre vennem. Ezen többször is végigmentem, gyakorlatilag lépésről lépésre átvizsgáltam. Jól megnéztem a talajt, néhol ástam, vagy ásattam is.
Több ponton is könnyűszerrel aláaknázhatónak tűnt. Akadt azonban ezzel kapcsolatban egy elég jelentős probléma.
A gyújtózsinór.
Rengeteg gyújtózsinórra lesz szükségem. Ráadásul az a biztos, ha gyújtózsinórból mindenütt túlbiztosítással dolgozom, hiszen nem engedhetem meg, hogy valamelyik aknám ne robbanjon fel.

Sűrű pelyhek kavarognak,

Cikáznak, hullnak, forognak,

Hull az első hó,

Tisztes első illata

Még meghitt,

Átható.

——-

Első hó. Még kissé félszeg,

Szűz előőrse a Télnek

Fodrot bodorít,

Kopasz fákat

Vén utcákat

Fehérbe borít.

——–

A világra szemlátomást

Hideg fényű fehér palást,

Hószőnyeg terül,

Fenn a Holdon

A muzsikus

Vígan hegedül.

——-

Megnyílt már december ege,

S a hóval a tél hidege

Velünk didereg,

Dérruhába öltözködik

Csalit

És berek.

Az ötvenes években Magyarország vidéki városaiban gyalázatosan rossz volt a gázszolgáltatás, de erről persze nem volt ajánlatos nyíltan beszélni.

Valamelyik Duna-parti településen egyszer átkiált a szomszéd a kerítésen:

-         Maguknak van már gázuk, Szabó bácsi?

-         Félig-meddig!

A szomszéd erre nagy szemeket mereszt.

-         Félig-meddig? Hogy lehet félig-meddig?

-         Hát az újság szerint már van, egyébként nincs!

Szürkén duzzog az ég, lustán heverésznek a felhők;

Tétova, csendes eső bús képpel csepereg.

——-

Fáradt esztendő támaszkodik újra a botra;

Vénül a Lét, az Idő, még korosabb a világ.

——-

Ádvent szürke egét elhagyta a fényteli vén Nap;

Kurta a nappala, hát fel sem kel sohasem.

—–

Kívülről halovány és szürke a hallgatag ádvent;

Meg sem kondul az ég, néma a vén horizont.

——-

Várjuk a békés, meghitt Eljövetelt, a karácsonyt;

Készül a lelkünk, mert szép ünnep közeleg.

SZÁZNEGYVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Igen – felelte kurtán Ed Philips.

Mindketten csodálkozva néztek rá.

-         Mi az, hogy az idő megszállásának elve?

Philips elmosolyodott, és nagyot kortyolt az italából.

-         Zseniális ötletnek tűnt – magyarázta. – Szigorúan titkos volt, még az egyes bázisok kijelölt állománya sem ismerte a célját.

-         Bázisok?

-         Igen. A nagyon okos vezetők azt fundálták ki, hogy bázisokat építenek, szerte az időben.

Negyedik rész

A szerelemtagadás az emberi társadalom legrégibb jelenségei közé tartozik. Nem véletlenül, hiszen a szerelem mindenféle hatalmi, gazdasági, piaci, katonai stb. tervet halomra dönthet. Kiküszöbölésére vagy semlegesítésére az emberi társadalmakban számos stratégiát kidolgoztak.

Voltaképpen nincs az emberi társadalom által létrehozott intézmények és intézményrendszerek között egy sem, amely a szerelmet maradéktalanul védelmezné, vagy akár támogatná.

Tetőm fölött süvít a szél,

Ultimátumot küld a Tél,

Levelet;

Ablak alatt farakás

A felelet.

——

Öregedik az esztendő,

Duzzog a kamasz jövendő,

Fenyeget;

Azt mondja, hoz még balsorsot

Eleget.

——–

Óév-démon, a vénséges

Lét-kufár,

Azt mondja, hogy rosszabb lesz

A január.

——–

Szegény Hold!

Ha néha a Földre tekint,

Telet meg politikát lát

Odakint.

——-

Tetőm felett süvít a szél,

Nyekereg,

S bölcsen mosolyog itt belül

A meleg.

Ma volt a budapesti Stefánia Palotában a Honvédelmi Minisztérium és az Írószövetség 46. irodalmi pályázatának díjkiosztója. A nívósabb hazai irodalmi pályázatok közül ez a legrégibb.

Idén ötvenkilenc pályamű érkezett. A zsűri elnöke ismét dr. Vasy Géza volt.

Az elmúlt két esztendőben beküldött pályaműveimhez hasonlóan idén a Rákóczi marsallja című irodalmi forgatókönyvem is honvédelmi miniszteri nívódíjat nyert.

http://www.honvedelem.hu/cikk/29395/kiosztottak-az-irodalmi-dijakat

Szeretettel gratulálok a többi díjazottnak!

Ha az Idő visszafelé szállna,

Minden izmus a fejére állna,

Ideológia szélbe veszne,

Kiderülne, van-e tisztes eszme.

——–

Ha az Idő hátrafelé menne,

Darwin majmából ember lehetne,

Minden öltöny vásárfiát venne,

S a szkepticizmus daliás lenne.

——-

Ha az Idő visszafelé menne,

Dohos paróka is csodát tenne,

Pénzszörnyeteg jégkorszakot enne,

A determinizmus hová lenne?

A sznobizmus gyilkos, önveszélyes és ostoba jelenség, valamiért mégis mindig újratermeli magát. Az általa fenntartott értékhierarchia hazug és zártkörű fantáziaszülemények lázálma, világuk dohos panoptikum.

Minket talán felháborítanak a sznobizmus gigantikus marhaságai; felháborodunk, aztán tovább lépünk – ellenben a sznobok önmagukat csapják be különféle módokon.

A vége? Ál-értékeken alapuló hamis civilizáció, folyton összeomló gazdaság, kificamodott történelem, bizonytalan, torz értékrend, rossz társadalmi közérzet, kiüresedett kultúra, a biztonság és az értelmes távlatok nyomasztó hiánya.

Mint hullámzó homokmező,

A lábunkhoz terül,

És mellünknek feszül

A Múlt.

—–

Forró álmú jeges katlan,

Csak látszólag mozdulatlan.

——

Kiszáradó idő-avar,

Vihart mégis égben kavar.

—–

Elmúlttá lett, száraz röggé,

Mégis él bennünk örökké.

——-

Megsimogat, ahol tiszta,

Ahol meg nem – rángat vissza.

——

Mint alaktalan, súlyos, kósza köd,

Nyálkásan ránk tapad,

A lelkünkre ragad

A Múlt.

——–

Mert zsíros televény-fajta;

Dogmát termesztenek rajta.

SZÁZNEGYVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips kényszeredetten elvigyorodott.

-         Másik múlthoz másik jövő tartozik – ismételte.

-         Na, álljunk meg egy szóra! – reccsent rá Helmut. – Mi az, hogy másik múlt? Meg másik jövő?

Ed Philips mély lélegzetet vett.

-         Valóban tudni akarod?

-         Valóban!

Philips erre megcsóválta a fejét.

-         Én elmagyarázom neked, de meg ne bánd.

Harmadik rész

A szerelemtagadásról, különösen az úgynevezett modern szerelemtagadásról feltétlenül szólnom kell.

Első körben persze magától adódik a kérdés: mitől lenne modern a szerelemtagadás? Merthogy ilyesmi minden korban előfordult. Tagadták bizony a szerelmet a pátosztól a trágárságig terjedő skálán minden időben. Legfőképpen persze olyan emberek, akik valami okból sohasem ismerték meg. Vagy akik nem tudták érdemén becsülni.

Ebben a részben a személyes szerelemtagadás a téma.

Egyre sötétebb estéket hoz a tél közeledte;

Nyúlik az alkonyat és kurtább lesz a napunk.

——–

Egyre kopárabb kertet láthat a tétova hajnal;

Zörgő, száraz avar reccsen a lábam alatt.

——–

Tél barlangja felé veszi lépteit újra az évünk;

Egykor onnan jött, s ott megy a semmibe majd.

——–

Tudjuk: tél jön, dermesztő hidegek közelednek;

Mégse reménytelenül nézünk szembe velük.

——–

Lángol a tűz, ami felmelegíti a szürke decembert;

Ám nem a kályhában; bennünk ég a parázs.

A következő félórában elmondtam a két grófnak, miféle terv született a fejemben. Hamarosan beszólították Gaudi András urat, és másokat is. Szinte mindenkinek volt valami meglátása, javaslata, kisebb ellenvetése.

A tanácskozás után Guzics várkapitány összetoborozta az embereket, akikre szükségem volt: kovácsokat, ácsokat, asztalosokat és egyéb mesterembereket, meg a szükséges segítőket. Másnap már csaknem ötszáz főnyi csapatot kommandíroztam.

Délután Zrínyi gróf személyesen vitt körbe, és megmutatta nekem csáktornyai várát, utána igyekeztem minden szükséges előkészületet megtenni.

December elején, csupasz fák között,

A föld a szürke árnyalataiba

Öltözött.

——–

Készül a tél nyögve, fázva,

Vagy esőzve, tétovázva.

——–

December elején, csupasz fák között,

A Biztonság a Lélek rejtekébe

Költözött.

——-

Aggódás a szürke jelen;

A szürke jövő: félelem.

——–

December elején, kopasz fák között,

Úgy bujkál felhők közt a Nap, akár

Egy üldözött.

——–

Vagy szürkeség agonizál,

Vagy jön a hófehér halál…

——-

Szorít a Tél jeges marka,

Elmúlunk, mint letört barka…

——-

Csillagpor száll komor főkre,

S globalizált jégmezőkre…

—–

December elején, szürke ég alatt,

A Múlt egy pillanattal mindig

Elmarad.

A világ parlamentjeiben időnként különös dolgok történnek, de ez talán még akkor is ritkaság.

A magyar Országgyűlésben esett meg, valamikor az 1880-as években.

Ghiczy Kálmán házelnök a következő szavakkal reccsent rá a felszólalásra készülő Csernátony Lajos képviselőre:

-         Amit a képviselő úr mondani készül, az ellentétes a házszabállyal!

De az esetben még csak nem is ez volt a legkülönösebb. Hanem az, hogy az ellenzéki képviselő szót fogadott a házelnöknek.

Előttem egy még fiatal, elfogódott

Tél oson;

Ötvenedik esztendőmet

Taposom.

——-

Hozzám bújik sok év óta az éltető

Szerelem;

Ötvenedik esztendőmet

Szeretem.

——-

Ifjúkorom összes álmát véghez vinni

Remélem;

Ötvenedik esztendőmet

Most élem.

SZÁZHARMINCKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Hogyan lehetne jelenteni a múltból? – kérdezte éles hangon a szőke nő.

-         Mint már említettem, ennek a problémának a megoldását bízták a második körben a tudományos szakértőkre. Keresniük kellett valami módot arra, hogy olyan jelet hozzanak létre, amely akár több mllió éven keresztül fenmarad, és tanúsítja a feladat sikeres végrehajtását.

-         Több millió évig?

Második rész

Mi hát a szerelem? Jobban mondva; mi a szerelem korszerű tartalma? Miről kell szólnia a korszerű szerelmi lírának?

Egyáltalán, létezik-e a szerelem? Utóbbi kérdés első olvasatra talán merőben haszontalannak tűnik, de a kortárs filozófia némelyik tételének ismeretében nem kerülhető meg.

Gyorsan le kell szögeznem valamit még most, a sorozat elején: a szerelem az élet olyan terrénuma, amelyről a tudomány valódi ismereteket nem szolgáltat.