Második rész

Mi hát a szerelem? Jobban mondva; mi a szerelem korszerű tartalma? Miről kell szólnia a korszerű szerelmi lírának?

Egyáltalán, létezik-e a szerelem? Utóbbi kérdés első olvasatra talán merőben haszontalannak tűnik, de a kortárs filozófia némelyik tételének ismeretében nem kerülhető meg.

Gyorsan le kell szögeznem valamit még most, a sorozat elején: a szerelem az élet olyan terrénuma, amelyről a tudomány valódi ismereteket nem szolgáltat.

Hogy mennyire nem, arról ideteszek egy idézetet. Az előző tanulmányomban is előcitáltam, mert nagyon tanulságos. Az általam olvasott tudományos ökörségek toplistáján mindenképpen előkelő helyezés illeti meg:

“A romantikus szerelem először az udvari körökben bukkant fel, mint az arisztokrácia házasságon kívüli kalandjainak jellegzetessége. Még mintegy két évszázaddal ezelőtt is teljes egészében ezekre a körökre korlátozódott, és a házasságon kívül létezett.” (GIDDENS, A. 1997: 40.) Nehogy véletlenül nyomdahibának véljük, a szerző négy oldallal később — hogy megcáfolja azt a “téves közvélekedést”, miszerint a szerelem természetes emberi érzés, és minden korban előfordul — még nagyobb nyomatékkal ismétli meg tételét, majd hozzáteszi: “A társadalmak többségében a romantikus szerelem tulajdonképpen ismeretlen.” (GIDDENS, A. 1997: 44.)

Az előző tanulmányomban kimerítően elemeztem ezt az áltézist, nem szükséges megismételnem. A szociológia világhírű tudorának a jelek szerint sejtelme sincs az antik költészetről; Philemónról és Baucisról, vagy Rómeoról és Júliáról.

Voltaképpen nem meglepő, hogy a tudomány ilyen ostobaságra ragadtatja magát. Aligha tehet mást, hiszen olyan elveken alapul, amelyek alkalmatlanok a szerelem vizsgálatára. A szerelem esetében ez leginkább a szexualitás vizsgálatára korlátozódhat, amely közel sem azonos a szerelemmel. Átfedések természetesen vannak, de két külön fogalomról van szó, amelyek megkoronázhatják, kiteljesíthetik egymást.

Sajnos mindannyian tudjuk, látjuk, hogy létezhet szexualitás szerelem nélkül. Arra pedig már Dante és Petrarca megtanította az emberiséget, hogy szerelem is létezhet szexualitás nélkül.

Petrarca életében szerelem és szexualitás még csak nem is érintkezett egymással:

XXXIII.   KELETEN MÁR LÁNGOLT A SZERELEMNEK   Keleten már lángolt a szerelemnek szép Csillaga, és az Északra szálló Fényes Szekér, a hét csillagból álló, sugarakat lövellve elkerengett;   rokkához kelt anyó, amint derengett, s borzas-mezitláb fújta a parázsló szenet; itt volt a szeretőkre váró bús óra, melyben sírnak és merengnek.   Ekkor tűnt fel már-már halott Reményem, szivemben, és nem a szokásos úton, mit álom zár s a nedvesujjú bánat.   Mennyire más volt, mint valaha régen! Ne félj! - mintha így szólott volna súgón - még láthatod szemem s megnyílni számat.   (SÁRKÖZI GYÖRGY FORDÍTÁSA)

A szexualitás önmagában az anyagi dimenzióhoz tartozik, a szerelem azonban az emberi lényeg alapvető eleme, az emberi lényegnek pedig nincs igazi valósága.

Az emberi lényeg a szexualitással ellentétben nem kézzelfogható (elnézést az áthallásért)….

Feltűnik azonban egyéb is: Francesco Petrarca számára a szerelem nyilvánvalóan merőben mást jelentett, mint nekünk most 2011-ben.

Természetesen nem lehet célom a szerelem történetiségének valamiféle alaposabb vizsgálata, semmiképpen sem ásom bele magam, de azt sem tehetem, hogy figyelmen kívül hagyom. Igazából a szerelem jelenlegi fogalma és jelentősége a múlttal való összehasonlítással ragadható meg.

Azt viszont a továbbiak előtt le kell szögeznem: a szerelem természetéről a tudománynál sokkal mélyebb és igazabb információkat szolgáltathat a művészet, és mindenekelőtt – a líra.

Ez is jelzi: szerelem és líra igen sok szállal szövődik egybe.

Folytatása következik.