Ősz van – minden lélek törött;

Sharia a kapuk előtt.

Tömeget hoz Korán hátán

A sunyi, koravén sátán.

Ősi muszlim csodafegyver:

Vad, végtelen embertenger.

A világ ködbe öltözött;

Sharia a kapuk előtt.

Sok ezer eleven fegyver,

Követ, vagy gyermeket emel.

Dönget képzelt jólét-falat

Sok ezer kéz,

Egy akarat.

Európát megvívni jött;

Sharia a kapuk előtt.

Nem nézik, hány bábu vész el,

Sátán állt össze

A pénzzel.

Nyikorog vén idő-szekér;

Fanatikus jövőt ígér.

ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

A nádor azonban eldöntötte, hogy a rendelkezésére álló hadat a lehető legóvatosabban használja fel. Zrínyi Miklós ellenkezése dacára úgy döntött, hogy Babócsát veszi ostrom alá, és a diverzió eszközével vonja el a budai pasa hadát Szigetvár alól.

A nádor nem bízott abban, hogy a parancsnoksága alá rendelt hadak képesek volnának zökkenőmentesen együttműködni egy nyílt döntő ütközetben. Az ő szemszögéből nézve kétségtelenül ez volt az optimális döntés.

Betört hozzánk az Ősz-sereg,

Vén fák esőkönnye pereg.

Hull a sárba levél-adó,

Ősz – az új betolakodó.

Mindent eláraszt bús hada,

Szaporodik a pocsolya.

Betört hozzánk az Ősz-sereg,

Vén halál sárban hentereg.

Nyarat oszlat, vált ködökre,

Azt képzeli: mindörökre.

Ősz, a sanda élet-kufár

Vén fanatikus Télre vár.

Betört hozzánk az Ősz-sereg,

Nyár-lelkünket kísérti meg.

Nem vendég. Világát hozta,

Hogy azt végzetként ránk ossza.

Állítólag megtörtént…

—

Valamikor az ötvenes évek elején egy halálraítélt – egyáltalán nem biztos, hogy politikai elítélt volt, de valószínű – a kivégzés előtt megbetegedett. A börtönparancsnok elrendelte a kivégzés elhalasztását, ami akkoriban példátlan volt.

A “gondos orvosi kezelés” és “az ápolás” azonban egy hét alatt helyrehozta. Az orvosok mellé rendelt komisszár a következő jelentést írta:

Az elítélt meggyógyult, a kivégzés egészségkárosítás nélkül hajtható végre…

Szürkülő egekben

Poshad a Jövő;

Önfeladó egyénekből áll

A túlerő.

Korán-verset bömböl

Vén keleti szél,

Európát fenyegeti

A sharia-tél.

Hadak ördögének

Csontdobja pereg,

Vészre gyülekeznek már a

Varjúseregek.

Szürkülő egekben

Végzet kavarog,

Cseperednek a leendő

Halálviharok.

Szürkülő egekben

Halál vigyorog,

Ijedten húzódnak össze

Régi tegnapok.

Pusztul-e Jövendőnk,

Vagy velünk marad?

Van-e bennünk bátorság és

Szabad akarat?

HUSZONKETTEDIK RÉSZ

Danno kardot rántott oltalmazásomra, de nem volt szükség a fegyverére, mert támadóim fájdalmas görcsökben fetrengve hevertek a lábaim előtt. Takosztl úr ijedt patkánytekintettel méregetett, majd feltűnően ripők és ízléstelen modorát feladva nyájasan a sátrába invitált, frissítőkkel és étellel kínált, majd a következő szónoklatot intézte hozzám:

-         Uram, te nem az vagy, akinek mondod magad! Engedd meg nekem, hogy eléd tárjam az igazságot!

SZÁZNYOLCVANKILENCEDIK RÉSZ

Nagyon is itt van már az ideje, hogy végre újra népben és nemzetben gondolkodjunk. Még azt is helyre kell hoznunk, amit a kánon uralma az elmúlt évtizedekben tönkretett és elhanyagolt.

A magyar nemzettudat darabokra esett, különféle változatai képződtek. Ugyanez a helyzet a magyar történelmi tradíciókkal is. Utóbbiak azonban életre keltek, soha ennyi ember nem foglalkozott még az országban aktív hagyományőrzéssel, mint napjainkban.

ÖTVENNYOLCADIK RÉSZ

Élénk viták folytak arról, hogyan is használják fel a felmentő sereget. Nádasdy Tamás nádor, a király által kinevezett főparancsnok óvatosan akart eljárni, és a diverziót javasolta.

A diverzió a magyar védelem leghatékonyabb eszközei közé tartozott. Már ekkoriban is egyre gyakrabban éltek vele, és a török hódoltság történetében mindvégig az egyik leghatásosabb fegyver maradt. Korábban már definiáltam.

Nádasdy Tamás nem akarta nyílt ütközetben kockára tenni a nagy fáradsággal összegyűjtött hadat, abban sem bízott, hogy a teljesen alkalmilag összegyűlt, egymást nem ismerő különféle taktikájú, fegyverzetű kontingensek képesek volnának együttműködni egy döntő csatában, ezért a török kézen lévő Babócsa megtámadását javasolta.

Agymosottnak nincs hazája,

Ő a Tőke táncát járja.

Susoghat a hazai lomb;

Mást bődül a vezérkolomp.

Az “élenjáró tan” mondja;

A nép majd úgyis megszokja…

Agymosottnak nincs hazája,

Bólogat sok hazugságra.

Kozmopolita nem felel;

Ha bajt okozott – elszelel.

Rugalmas lelkiismeret

Sok árulást zsebre tehet.

Agymosottnak nincs hazája,

De van haszna, s lehet kára.

Profitvarjú károgása

Számára a Himnusz mása.

Lelke zsebébe van zárva;

Agymosottnak nincs hazája.

Mikszáthot egyszer megállította az utcán egy ismerőse. A nagy palóc azonban most nem engedte szóhoz jutni:

- Képzeld, tegnap a kávéházban találkoztam egy úrral, aki nagyon hasonlított hozzád.

Az ismerős nagy szemeket meresztett.

- Hozzám hasonlított?

- Annyira, hogy az is száz koronát akart kölcsönkérni, mint te most. Na szervusz!

Azzal faképnél hagyta.

Minden boldog pillanat

Mindörökre megmarad

Idő-gyöngyfénybe öltözve,

Mint az Isten örömkönnye.

Múltba hajló gyöngyfüzér,

Míg Élet van – addig él,

Szentnek, Szépnek megmaradva,

A Jövővel összeér.

A Lét örökbe fogad

Boldog pillanatokat,

Elmúlhatunk, boldogságunk

Mindörökre megmarad.

Múltba hajló gyöngyfüzér;

Az Életünk ennyit ér.

Az Isten nem lehet árva,

A boldogság nem vész kárba.

Minden boldog pillanat

Mindörökre megmarad

Idő-gyöngyfénybe öltözve,

Mint az Isten örömkönnye.

HUSZONEGYEDIK RÉSZ

Nyugodtan feküdtem tovább az ágyon. Talán más félelmetesnek érezte volna a helyzetet, én azonban nagyon közel álltam hozzá, hogy hangosan felnevessek. Mindenképpen türtőztetnem kellett magam, mert ha nem, akkor Danno legfeljebb megszégyenülten elkullog – talán még el is szalad a nyomorult.

Az én kedves testőröm tehát éppen ott tartott, hogy besettenkedik a szobámba nem sejtvén, miféle extra dolgot fogok neki mutatni a következő másodpercben.

A Mi Napunk,

A Tied és az enyém;

Évente ránk mosolyog,

Ahogy erre halad

Az Idő kerekén.

Ajándékba adtad

Magad

Nekem,

Én meg Neked magam,

Nem adjuk vissza többé sohasem,

Tanú rá

Isten,

Meg a Szerelem.

Élek,

Amíg van cél,

Amíg Te vagy nekem;

Isten is ott,

Ahol a Szerelem.

A Mi Napunk,

A Tied és az enyém;

Idő rakódik rá,

Mint ágra dér,

De évről évre mindig

Visszatér.

ÖTVENHETEDIK RÉSZ

Valóban készülődött a felmentő sereg Nagykanizsa körzetében. A következő kontingensek gyülekeztek:

v     A dunántúli földbirtokosok magánkatonasága.

Elsősorban Nádasdy és Zrínyi tettek ki magukért. Mindketten ezernél több katonát hoztak magukkal, de jöttek mások is. A nagyurak magánhadserege hivatásos katonákból állt, többségük magyar vagy horvát huszár, illetve hajdú volt. Elvétve német, osztrák, vagy cseh zsoldosok is akadtak közöttük.

Ki testben,

Ki meg a telefon végén…

Lefelé tart a kora őszi Nap,

Velünk mosolyog

Múlt

Jelen

Jövő;

A ránc simul,

A jókedv, mint a kiskutya,

Szalad…

Állj meg, Idő…

Maradj velünk,

Szép, röpke

Pillanat!

A Hahotának írom.

Mikulás munkáját megpróbálja megzavarni a Gonosz…

Részlet:

2. Jelenet

Gerzson egyedül

GERZSON:

Ideje bemutatkoznom.

Gonoszvári Gonosz Gerzson

Vagyok, a legfőbb bajdémon.

Hogyha jó nagy bajt okozok,

Azon jó nagyot kacagok!

De nem vagyok telhetetlen,

Mindig kis bajokkal kezdem.

A kis bajból lesz a nagy baj!

Na, lássuk, itt mire megyek?

Biztos, hogy sikeres leszek,

És olyan nagy bajt okozok,

Hogy tüstént be is vonulok

A démon-történelembe.

HUSZADIK RÉSZ

Nagyot kiáltottam:

-         Danno!

Azonnal megjelent. Benyitott, és kérdőn nézett rám.

-         Miért nincs kilincs az ajtómon, Danno?

-         Nincs rá szükséged, hiszen én bármikor kész vagyok ajtót nyitni – igyekezett ártatlan képet vágni, de nem hittem neki.

-         Másik szobát akarok, Danno! Olyat, ahol belül is van kilincs az ajtón.

Széttárta a karját.

-         Erre nincs mód.

Totyakos, vén Európa

Nézi a sötét eget;

Kenetteljes szólamokkal

Hazát óvni nem lehet.

Túltáplált parádés kocsis,

Cifra szekér-bakon ül,

A Múlt integet, a Jelen

Áll komoran, egyedül.

Látja, hogy sötét szurdokban

Árad a Jövő-patak;

Liberális pocsolyákból

Szemébe ver a latyak.

Totyakos vén Európa

Lelkét zárja rossz lakat,

Anyagelvű dogmatizmus

Profit-horgára akadt.

Öngyilkos életmódjának

Mérgét csócsálgatja rég;

Hiába ezer karrier,

Ha nincs jövő nemzedék.

ÖTVENHATODIK RÉSZ

A védők eddig erőn felül kitartottak, lelkesedésük nem apadt el. Nem csüggedtek, nem ijedtek meg, folytatni akarták az ellenállást. Tudták azonban, hogy a helyzetük egyre nehezebb.

A török tábor harci kedve az esőzés után helyreállt. Az egyszerű katonák is úgy érezték, van esély a vár gyors bevételére. Kit a zsákmány reménye tüzelt, kit meg a bosszúvágy. Éjszakai támadásról kezdtek fecsegni.

Zrínyi Miklósnak kémei voltak a török táborban, és ezek rendszeresen hírekkel látták el a vár sorsáért aggódó horvát bánt.

Mennyi van még?

Majd elválik…

Együtt élünk

Mindhalálig.

Együtt,

Együtt,

Mindhalálig.

Rojtos régi

Idő szakad,

A Szerelem

Velünk marad.

Amíg élünk,

Velünk marad.

Lélekmeleg

Veled,

Velem;

Kint:

Rohan

A Történelem.

Védelem:

Csak a Szerelem.

Mennyi van még?

Majd elválik…

Együtt élünk

Mindhalálig.

Mindhalálig,

Mindhalálig.

Van, aki nyelvtudással megy külföldre, de olyan is akad, aki elvárja, hogy mindenütt legyen, aki megérti az anyanyelvét. Csaknem mindennek van olyan oldala, ahonnan nézőpont kérdésének tűnik.Ez régen sem volt másképpen.

Valamikor az 1830-as években írta meg egy angol lap – a főszereplőt is megnevezte.

—-

Sir John X. európai körútra indult valamikor az 1830-as években. Hazatérve a klubjában lelkesen mesél az élményeiről.

Az egyik lord rákérdezett:

- Nem voltak nyelvi nehézségei, Sir John?

Csendes eső, ősznyitó,

Nyárból tovább ringató…

Nyár emléke útra kél,

Életszagot fú a szél.

Gyűlik a felhősereg,

Száraz levél pityereg.

Csendes eső, ősznyitó,

Élet-nótát dúdoló.

Volt Tavasz, Nyár, rohanás,

Ősszel jön a számadás.

A Virágzás sírba száll,

Jön a Feledés,

A Sár.

Csendes eső, ősznyitó,

Szürke emlék-szaggató.

Az Élet vesztésre áll,

Vén Hold jövendőt zabál.

Kiszárad a tenyerünk,

Izzad jövőnk, jelenünk.

TIZENKILENCEDIK RÉSZ

Túlságosan sokat vártam tőle, nem tudtam hát álmélkodni rajta. Kétségtelenül gigászi volt, tagadhatatlanul hatalmas, de valahogy mégis eltörpült Asztlant népének egyéb építményei mellett. Hasznosságában mindenképpen, de talán még méreteiben is.

Formája pedig volt napfénycsalogató sárgaréz fényében fürdő, kerek falú kőpánt, amely a szélvájta sziklacsipkéjű hegyek csupasz gránitvállát koronázta. Eme talapzat valami harminc-negyvenlábnyira emelkedett a csúcsok fölé.