Rákosi Mátyás idején egy dunántúli párttitkár azt a pártfeladatot kapta, hogy a területén élő romák közül neveljen ki néhány pártkádert, mert a főtitkár hamarosan látogatást tesz feléjük, és Rákosi mindenképpen cigány elvtársakat akar látni.

Hazament hát a párttitkár a maga regnumába, és tüsténkedni kezdett.

Volt néhány cigány származású értelmiségije, egy orvos, három mérnök és egy tanár, de azokkal sok baja volt. Túl okosak voltak.

Emmauszban,

Holdvilágnál;

Veled lennék – hogyha látnál.

—–

A csend az igazak szava;

Emmausz -

Mindig a Haza.

—–

Emmauszban Isten figyel;

Az Igazság

Mindig közel.

—–

Emmauszi kunyhó-falak…

El se férnek a nagy szavak.

—-

Emmausz itt van,

Hallgatag…

Másutt?

Csak anyagi javak.

—–

Míg a világ címkét ragaszt;

Itt bent az Úr

Vizet fakaszt.

—-

Emmauszban,

Éjfél felé;

A csendes többség – Istené

—–

Varratlan köntös,

Zabkása;

A Megváltás karnyújtásra.

KÉTSZÁZTIZENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Mindkét férfi a szőke nőre bámult. Sőt a fogoly is. Most mit tegyen?

Akadozva vette a levegőt.

-         Admirális a hajónak! részletes vizsgálatot kérek az objektum eltűnésének minden körülményéről a lehető leggyorsabban! Utána minél részletesebb jelentést!

„Hajó az admirálisnak! Vettem és megértettem a parancsot!”

 Feszült csend telepedett közéjük. Helmut tompán hallgatott, Ed Philips kétségbeesetten bámulta a kamra hűlt helyét.

Hetvenedik rész

Mindebből feketén-fehéren az világlik ki, hogy modern világunkban a „művész” fogalma lényegében a hierarchiában elfoglalt státuszt jelent, se többet, se kevesebbet.

Ha a mi közvetlen témánkra akarjuk lefordítani: hivatalosan költőnek az tekintendő, aki a társadalmi hierarchiában a „költő” státuszt az intézményrendszer jóváhagyása mellett betölti.

Így már teljesen érthetővé válnak a jelenkori költészettel kapcsolatos tapasztalataink.

A méltóságos Végtelen

Egy pillanatba bújt,

S a zsémbes öreg végzet fala

Újra porba hullt.

—–

Füst és korom

Lett a korom;

Éveim eladom;

Itt állok újra – fiatalon -

A boldogságnál nincs

Nagyobb hatalom.

—-

Amíg testemben a világ

Végleg meg nem roppan,

Szeretlek, Kedves!

Évről évre

Mindig

Egyre

Jobban!

Egy “kis nemzet” irodalma nem akkor hoz létre egyetemes érvényű művet, ha buzgón majmolja “nagy nemzetek” irodalmának aktuális divatjelenségeit, hanem csakis akkor, ha mer – önmaga lenni. Akkor járulhatunk igazán hozzá a nagy egészhez, ha “műveljük kertjeinket”, a magunkét.

Szinte minden korban akadnak azonban olyan tollforgató társaink, akik – a kortárs hazai írások koncepció nélküli pocskondiázása mellett – buzgó nyáladzással magasztalják és utánozzák a divatos külföldit, eközben pedig rendkívül széles látókörűnek képzelik magukat.

Papíron minden rendbe’ van:

Szép, délceg számsorok;

A számnak nem fáj semmije,

S a gyomra sem korog.

—–

A Lét nem kellem, nem öröm,

Nem fény, nem grácia;

Az Élet lényege csupán

A bürokrácia.

—–

A szépen hizlalt űrlapok

Szent rendje már bevált;

Ezek pótolnak mindenütt

Életet és halált.

—-

Papíron minden rendbe’ van,

Űrlap-gyártásra fel!

Semmi a világ-rubrikát

Nem sodorhatja el.

—–

Így minden olyan egyszerű,

Aggódni sose kell,

Csupán a papír felelős,

Hát majd az megfelel.

A történetet Hermányi Dienes József közölte, állítása szerint az ő idejében történt, és meg is nevezi a szereplőket.

—-

Szóval adva a következő két szereplő:

A nagy tudományú pap.

A kalandor.

Nevezetesen:

A pap K. Vásárhelyi András, a szászvárosi eklézsia prédikátora.

A kalandor Kerekes Pál, aki valaha enyedi diák volt, katonának állt, a bajorországi hadjáratban jelentős zsákmányt szerzett, abból meggazdagodott férfiú, aki nem egészen egyenes úton pénzen még armálishoz is jutott, történetünk idején már nemesember volt.

Vádolhatjuk márciust,

Mégse lesz tavasz…

—–

Vádolhatjuk

Tél-izmussal,

Fagy-izmusssal,

Ilyen meg olyan izmussal,

Mégse lesz tavasz.

—–

Gyűlölhetjük márciust,

Mégse lesz tavasz…

—-

Gyűlölhetjük

Acsarkodva,

Habzó szájjal

Szitkozódva

Mégse lesz tavasz.

—-

Milliókat költhetünk

Mégse lesz tavasz….

—-

Dollárhegyek,

Pénzkötegek,

Vérszomjas

Kamat-seregek;

Mégse lesz tavasz.

——

Minden tavasz mindig titok;

Ha ideje lesz – jönni fog.

KÉTSZÁZTIZENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő lázasan gondolkodott. A teste szinte remegett, úgy érezte magát, mintha valami ismeretlen eredetű erő rázná folyamatosan. Minden belső vészjelzője riadót üvöltött.

Miféle baj van itt?

Mi nem természetes?

Próbálta összeszedni a gondolatait.

-         Ön tehát gyilkolni jött? – rivallt a fogolyra Ed Philips.

Karen a legszívesebben ráüvöltött volna a férfira: nem itt az igazi probléma, ez mellékes, nem ez a baj.

Hatvankilencedik rész

Ez magától értetődik. Mert ha a műalkotás elveszítette a maga szakrális és erkölcsi jellegét, és közönséges státusszá vált, akkor elkerülhetetlen a következtetés, hogy a műalkotást létrehozó művész sem jogosult semmiféle erkölcsi vagy szakrális tekintélyre, mert az sem lehet egyéb, mint puszta státusz. A művész közönséges foglalkozássá degradálódott.

Ez a gyakorlatban így is van, a kinevezett művész nyugodt természetességgel írja a bürokratikus okmányok „foglalkozás” rovatába, hogy „költő”.

Rejtőzködő csillagok…

Vén galaxis nyikorog;

Fáradt Idő felhő-teste

Sejtelmesen gomolyog.

—-

Hol vannak a tegnapok?

Rejtőzködő csillagok…

—-

Rejtőzködő csillagok…

Szívós öreg Tél kopog;

Légüres tér – vén Becsület

Magányosan imbolyog.

—–

Settenkedő sors morog;

Rejtőzködő csillagok…

—-

Rejtőzködő csillagok…

Holt szabadság sompolyog;

Szájzárat növesztenek

A globalizált holnapok.

—-

Győztes enyészet ragyog,

Rejtőzködő csillagok…

“Adjon Isten száz év háborút egyetlen csata nélkül.” Írta egykor Raimundo Montecuccoli tábornagy.

A néhai hadvezér, aki életében csak egyetlen csatát nyert (a német hadtörténészek annak érdemét is Hohenlohe tábornoknak tulajdonítják, és nehéz nem egyetérteni velük), író is volt. Lehet, hogy jobb tollforgató, mint hadvezér.

Nem szeretett bennünket, magyarokat. Méltatlankodva írt rólunk nem egyszer.

Egy alkalommal felháborodva vetette papírra, hogy a magyarok – más nációkkal ellentétben – nem hajlandók halomra ölni egymást.

Idén nem volt zászlótenger,

Csak jeges téli gőzhenger.

—–

Nem érkezett nyakra-főre,

Tudni lehetett előre.

—

Mégis a hosszú hétvége

Sokakat csábított jégre.

—-

Az elakadt kocsisorok

Között cudar szél kavarog.

—-

Március téli idusa,

Tavasz helyett jeges tusa.

—-

Vitéz szónoklatok helyett

Van-e tevékeny szeretet?

—–

Most nem elég a kokárda,

Akad-e segítő gárda?

—-

Az a nemzeti ünnepünk,

Amikor magunkért teszünk.

—-

Ha fáznak kint, sötét éjben;

Akkor a haza veszélyben.

Néha meglepődünk, mi minden fér abba a fogalomba, hogy tájékozatlanság.

Ez megtörtént, mégpedig most, a közelmúltban.

Valahol Magyarországon.

—-

Négycsillagos szálloda.

A páros éppen kijelentkezik. Testes, kopaszodó, dupla tokás, középkorú úr, rikítóan kifestett, csiricsáré butik-öltözetű, öntudatos huszonéves hölgy. Illenek egymáshoz, mint kafferbivalyhoz az ebihal.

A szállodai alkalmazott elébük teszi a számlát.

A testes úr, azonnal fizetne, ellenben az öntudatos hölgy minden tételről jelentést kér, látható élvezettel.

Trónját vesztett Tél király,

Újra sorompóba áll,

Talán bizony eltökélte:

A farsangért bosszút áll.

—-

Márciusnak idusán

“Talpra magyar” ritmusán

Erőszakos hóvihara

Egy országot vert kupán.

—–

Sírnak-rínak az egek,

Felhő-függöny szétreped,

Márciusi hó-tömkeleg

Lepi be az ünnepet.

—–

Tél röhög az ablakon,

A síkság: fehér flakon;

Tízezernyi honfitársunk

Fogságban az utakon.

—-

Megszálló jeges horda,

Haláli fehér forma;

Nem váratlan – hetek óta

Mondta minden csatorna.

KÉTSZÁZTIZENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips gyanútlanul, de nagyon csodálkozva bámult. Karen azt fontolgatta, hogyan is folytassa a kihallgatást. Helmut Schellenberg vette át a szót:

-         A kompromisszum, ugye, nem vonatkozott az admirálisra és a törzskarára?

Karen felfigyelt. Kiváló kérdés!

Eastman kissé megütközve pislogott az ifjabbik Schellenbergre.

-         Nem, – makogta. – természetesen nem vonatkozott rájuk.

Hatvannyolcadik rész

A művészet intézményi elmélete lényegében teljesen elválasztja egymástól a műalkotás státuszát és a művészi értéket. Utóbbival gyakorlatilag nem is foglalkozik, definiálására a legcsekélyebb erőfeszítést sem teszi.

Ha pedig a „műalkotás” fogalma puszta státusz, társadalmi konvenciók aggatta közönséges címke, akkor értelmet nyernek a meddő viták, amelyek azt firtatják idestova évtizedek óta, hogy mi különbözteti meg a műalkotást az egészen közönséges hétköznapi tárgytól.

Áldott pillanatok

Véget sose érnek;

Egyedül miattuk

Lehet szép az Élet.

——-

Az áldott pillanat

Csodás lelki béke;

Fényben úszik létünk

Minden szép emléke.

——-

Érezzük, hogy van értelem,

Szeretet, cél…

Hogy minden ember egy

Közös világban él.

—–

Áldott pillanatban

Felragyog a Lélek;

Soha semmi el nem vész,

Fontos az Élet.

—-

Fény ragyog a hűvös

Anyag-éjszakába,

Aki egyszer érzi,

Már nem élt hiába.

—-

Könnyes szemmel érezzük,

Hogy Isten ragyog;

Csendesen mosolygó,

Áldott pillanatok…

Ady Endre honosította meg a kifejezést: “irodalmi írók”. Kosztolányi vérig sértődött miatta, de a fogalmat már sokkal korábban pedzegették, voltaképpen már Petőfi némelyik megjegyzése is erre a típusra vonatkozott.

Az “irodalmi író” készen kapja az irodalmat, csak be kell sétálnia, komornyik tárja előtte szélesre a literatúra kapuit, ott bent pedig már tárt karokkal, gyakran előmelegített díjakkal várják a hasonszőrűek.

Az irodalmi írók mindig bennfentesek, az irodalom intézményei közt rutinosan mozognak, hamar lesznek ennek a dzsungelnek dörzsölt ragadozóivá.

Búcsúzó Télre jön Tavasz,

A rész így lesz egész,

Az Isten erre mosolyog,

Költségre mit se néz.

—–

Ha pénzen múlna, a Tavasz

Sohase jönne el,

Gyilkolna jelent és jövőt

Az olcsó fagy-lepel.

—-

A teremtés csak szent öröm,

Nincs kamat, osztalék,

S a szent piac csak oda tesz,

Ahol már van elég.

—–

Mint friss erdő fái között

Levágott, száraz ág,

A tavaszban gyönyörködik

Az életunt világ.

—–

Bár tavaszban áll a világ,

Nincs itt romantika,

Jobbról meg balról hőbörög

A rossz politika.

Képzeljük el, hogy vannak még palackba zárt dzsinnek. Tételezzük fel, hogy több évszázadnyi ügybuzgó szkepticizmus sem volt képes kipusztítani a fajtájukat.

Legalább egy maradt.

Nos, ez az egy talán nem volt elég korszerű, talán csak depressziós volt, de valahogy mégiscsak odabent felejtette magát a palackban.

Régen régen az Arab-öbölben (akkor még lánykori nevén Perzsa-öbölnek, hívták, de az is lehet, hogy egészen másképpen) zárták a palackba. Hosszan éldegélt összeszorulva.

A Lét célt értelmet ad

Földnek,

Égnek;

S az Otthon méltóságot ad

A Létnek.

—–

A pénzes a világot körbeéri;

A Szabadnak van hová

Hazatérni.

——

Vár az öröm kiéhezve

Kapun,

Rózsabokron;

Méltóságos otthon.

—-

A kapu nyílik,

Bűvös, szent határ;

Belül a Lélek fényes csendje vár.

——

Vár belül ezer lélek-rezdülés,

Belépni rajta:

Újjászületés.

—–

Vár Anikó,

Vár a Család,

S a nyugalom,

Otthon…

—-

Otthon,

Otthon,

Otthon;

Méltóságos Otthon.

KÉTSZÁZTIZENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips alig kapott levegőt.

-         Na, álljunk meg egy pillanatra! – emelte fel a kezét. – Ez így nekem túl gyors!

Eastman cinikusan vigyorgott.

-         Pedig azt hittem, érthető.

-         Lassabban!

Karen gondolkodott. Kezdte azt érezni, hogy a világegyetem legfontosabb pontján tartózkodik, és éppen most nyer bebocsátást a világ legnagyobb titkának kapuján.

Örülnie kellene ennek?

Az előbbi részekből már látszott, hogy aligha ússzuk meg mélyebb fejtegetések nélkül.

Mindenképpen szólnom kell néhány szót a művészet úgynevezett intézményi elméletéről, amire a fentebbiekben már célozgattam.

A teóriát először az amerikai George Dickie fejtette ki. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az utóbbi időben széles körű irodalma támadt, mivel az elmélet – minden aggályossága ellenére – mindenképpen megér egy misét.

A művészet intézményi elmélete egyáltalán nem olyan könnyen cáfolható, mint ahogy első olvasatra tűnik.

Kopog már az ajtónkon

A Kikelet;

A hétvégén kisöpörjük

A telet.

—–

Szent Tavasznak itt toporog

Követe;

Édes Párom, engedjük be

Ízibe.

—

Hogyha jönnek a Gyerekek,

Örülünk,

Hogyha meg nem

Édes kettesben leszünk.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó író legyen? Igen sokféle választ olvastam már, a legtöbb a szerencsére vagy merőben külsődleges tényezőkre volt kihegyezve.

Akadt már olyan magyar íróember, aki számos nyelvet beszélt, igen jól tudta eladni magát, nemzetközi kapcsolatok kiterjedt hálózatával rendelkezett, képes volt befurakodni bárhová, félrevezetni akárkit, és a tollat sem forgatta rosszul. Csak éppen erkölcse nem volt. Anélkül meg? Díjat persze lehet nyerni…

Volt egyszer egy Zerffi Gusztáv nevű tollforgató…

Jó nevű kritikus volt, a Honderű című divatlapnál tevékenykedett.

A festett színfalon színes világ,

Sok metropolis,

Bankok,

Gazdaság,

S a csiricsáré színfalak

Mögött

Valami sokkal fontosabb.

—–

Luxusbéke vagy kvázi-háború,

Szappanvigyorú öltönykoszorú,

Rengeteg anyag,

Minimális lélek,

S a mélyben:

A Lényeg.

—-

Piac-elvakult hitetlen hitek

Nem hoznak üdvöt soha senkinek;

Üdvösségért nem jár kamat,

Adó;

A Lét

Nem eladó.

—-

A színfalak

Vonaglanak;

S mögöttük valami

Sokkal fontosabb.

—-

Az ostobák talán még elhiszik,

Hogy a díszleten túl nem létezik

Valami sokkal fontosabb.

Az Operaház egyik fiatal művésze megjárta az első világháború harctereit. Zászlósként a tüzérséghez osztották be. Mivel a zászlós tiszti rangnak számított, a színész lovat is kapott…

Csakhogy korábban elfecsegte, hogy soha életében nem ült még nyeregben. Tiszttársai alig várták, hogy lássák a kudarcát…

Talán a pótlovazási osztály könyörült meg rajta, talán eleve olyan szelíd pacit kapott, amelyet nem volt művészet megülni. A lovon nem látszott, hogy öreg vagy lusta volna.

Márciusi este van;

Nézd, az Idő hogy’ rohan.

—

Sötéten hallgat az ég;

Komor bakacsin-vidék.

—-

Didereg a láthatár,

Fényesebb tavaszra vár.

—-

Ma született Kikelet

Szunnyad a dombok felett.

—-

Ágak között szél suhan;

Márciusi este van.

KÉTSZÁZTIZEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips értetlenül pislogott.

-         Miféle ellenrendszabályokat foganatosíthatott Smirnoff az űrflotta ellen?

-         Nagyon hatékonyakat, uram – mosolyodott el a fogoly.

-         Miféléket?

-         Az űrflotta teljes háborús veszteséglistája ezekből fakad. A szövetségi erők nem vívtak igazi csatákat, mert az elpusztított kolóniák nem voltak képesek védekezni.

Hatvanhatodik rész

Ezen a ponton érthetjük meg, hogy a fejétől bűzlik a hal. Magában az esztétikában kell olyan ellentmondásoknak, tévedéseknek lenniük, amelyek lehetővé teszik, hogy az esztétikai minőség álneve alatt oly sok vitatható jelenség rejtőzhessen.

A problémákat a huszadik századi művészet történetének számos epizódja jelzi. a kifejezés-elmélet lényege talán abban merül ki, hogy a vitatott képzőművészek egyike „depressziót fejez ki”, a másik halálfélelmet „fejez ki”, a harmadik meg éppenséggel „az élet értelmetlenségét fejezi ki”?