XXX. Rész

Nem is akármilyeneket:

„ egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi,”

Miért volt szükség erre az undorító szadizmusra, miért kínozta meg a halottat Magliani?

Azt gondolom, ezek a gyilkos kapkodására utalnak. Tudta, hogy jönnek utána, biztosra akart menni. Mindenképpen olyan sebeket akart ejteni az áldozaton, amelyek vadkanra vallanak.

XXIX Rész

A vadkan meséjét a gyilkosok találták ki jó előre. Az sem kizárható, hogy a megbízatásuk eleve arra szólt, úgy öljék meg Zrínyi Miklóst, hogy a horvát bán halála vadkantámadásnak tűnjön. Józanul számba véve a lehetőségeket megállapíthatták, ez az egyetlen mód arra, hogy Zrínyi halálában ne lehessen azonnal a bécsi körök kezét felfedezni.

Egy vadkant természetesen nem lehet gyilkosságra felbérelni. Idomítani sem. Talán még ma sem.

XXVIII. Rész

Minden előkészületet be kellett fejezniük. Maglianinak szüksége volt egy gyors, az átlagos paripánál sokkal gyorsabb lóra. Ha átgondoljuk a tervet, könnyen belátjuk, hogy ez elkerülhetetlen. Zrínyi udvarában sok embernek, elsősorban sok fegyverfoghatónak volt kitűnő lova, és ezekkel kell esetleg versenyt futni.

Nem könnyű feladat, de nem is megoldhatatlan. Egyértelműen pénz kérdése. A megbízónak a pénztárcájába kellett nyúlnia, de ettől aligha riadhatott meg, hiszen a merénylet bizonyos értelemben véve maga is pénz kérdése volt.

XXVII. rész

Maglianinak valamikor meg kellett érkeznie Csáktornyára. Nyilván több vadászaton is részt vett, tájékozódott. Volt alkalma alaposan megfigyelni mindent. Ha még nem ismerte Pakát, fel kellett vele vennie a kapcsolatot.

A gyilkosság végső terve az utolsó napok során készülhetett el. Számos probléma akadhatott, mert a tettesek elképzelése mindenképpen kockázatos volt. Talán ezért is halogatták, ezért halasztották a lehető legutolsó alkalomra.

XXVI. Rész

A vasvári békéből hasznot húzók csoportja számára Zrínyi személye megkerülhetetlen akadálynak látszott. A horvát bán eltökéltsége, tehetsége, intelligenciája, következetessége útjában állt a gyalázatos békének.

Nem hinném, hogy Zrínyinél vesztegetéssel próbálkoztak volna, ennyire nem lehettek rossz emberismerők. Úgy gondolom, tüstént a gyilkosságra gondoltak, már akkor, a vasvári béke napjaiban. A bűntény merészsége, átgondoltsága mindenképpen erre vall.

XXV. rész

A vasvári béke megkötése után – vagy még a béke napjaiban – az érdekelteknek számba kellett venniük, kik azok, akik a vasvári béke megvalósulását a gyakorlatban akadályozhatják. Ezek közül pedig Zrínyi Miklós állt az első helyen.

Itt most újra megállnék egy pillanatra. Ma már el sem tudjuk képzelni, milyen roppant fontossági és minőségi különbség volt Zrínyi tervei és az őt meggyilkoló hitvány haszonleső banda szándékai között.

XXIV. Rész

 Vissza kell kanyarodnom a vasvári békéhez. Meg a konstantinápolyi osztrák követ személyéhez.

A korral foglalkozó történészek írásaiban nyomát sem leltem annak, hogy valaki komolyan elgondolkodott volna azon, ki, mikor, miféle módon adott megbízást a szentgotthárdi csata után a nagyvezír táborában elvileg fogolyként tartózkodó Renigernek arra, hogy uralkodója nevében békét kössön a törökkel.

Mert hogy ez egy roppant különös békekötés volt.

XXIII. RÉSZ

Az eddigiekből már kiderül, hogy legalább két tettessel kell számolnunk, Pakával és Maglianival. Természetesen az sem lehetetlen, hogy más cinkosok is voltak, de a rendelkezésre álló adatokból ez nem derülhet ki.

Nem hiszem, hogy Pakán kívül bárki más is részt vett volna Zrínyi csáktornyai emberei közül az uruk meggyilkolásában. Nem lehetetlen, hogy akadt volna még más gazember is, de túlságosan veszedelmes egy gyilkosságba túl sok szereplőt bevonni.

XXII. Rész

Paka és Magliani a földön fekvő, erősen vérző, haldokló Zrínyi mellett. Mindketten nyakig véresek…

A gyilkosságot már bevégezték, Zrínyi valószínűleg menthetetlen. Ebben a pillanatban azonban még mindig lebukhatnak. Magliani haladéktalanul visszaküldi az érkezők közül a veszélyesebbiket, az ifjabb Guzicsot.

Guzics talán csak egy pillantást vethetett Zrínyire, és azonnal látta, hogy nagy baj van. Magliani talán csak ennyit mondott neki:

„- Baj van!

XXI. rész

Zrínyi úgy ment-e vadászni 1664. november 18-án, mintha háborúba menne?

Erre a kérdésre Bethlen Miklós ilyen választ ad:

„Õ maga levetvén a nagy bõ csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott”

A bő csizma illik a hadi ruházathoz, a telkes bocskor talán kevésbé. Arról azonban, hogy a hadjáratok során Zrínyi hogyan öltözködött, több korabeli metszet is van. Vegyük ezeket szemügyre.

Lássuk az elsőt:

http://www.cultiris.com/kepek/adatlap/13451

Zrínyi Miklós gróf, horvát szlavón és dalmát bán lovas képmása az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében található.

XX. Rész

 Ez is kiderül Magliani meséjéből. Illetve „Zrínyi utolsó szavaiból”.

Nézzük meg közelebbről:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Fentebb említettem, hogy eredetileg Magliani talán úgy tervezte, hogy Zrínyi utolsó szavai csupán a vadkanról fognak szólni, ahogy ennek a hosszú replikának az első tagmondata. Tehát így:

„„Rútul bánék vélem a disznó”

Ennyi lett volna talán – eredetileg.

KONSTANTINÁPOLY, 1665. szeptember 16. szombat

Brankovics György  deák még mindig rettegett. Nagyon sok ismerőse tűnt el az íródeákok közül, a megmaradtak megszeppentek, mindenki félt. És egyedül ő tudta, miért vágtak rendet közöttük. Hozzá nem ért el a bosszú, mert nem beszélt. Teremtett lélek se tudta Sztambulban, hogy éppen ő értesítette Zrínyi Péter urat.

Viszont a tatár ott veszett a Mura mellett, a halottakat már ezer kivégzéssel sem tudja feltámasztani a pogány.

KONSTANTINÁPOLY, 1665. szeptember 16. szombat

Brankovics György  deák még mindig rettegett. Nagyon sok ismerőse tűnt el az íródeákok közül, a megmaradtak megszeppentek, mindenki félt. És egyedül ő tudta, miért vágtak rendet közöttük. Hozzá nem ért el a bosszú, mert nem beszélt. Teremtett lélek se tudta Sztambulban, hogy éppen ő értesítette Zrínyi Péter urat.

Viszont a tatár ott veszett a Mura mellett, a halottakat már ezer kivégzéssel sem tudja feltámasztani a pogány.

XIX. RÉSZ

Hogy a frissen érkezők a színpadias látvány helyen mit pillantottak meg, az Magliani meséjéből közvetlenül nem derül ki, de összerakhatjuk.

Még egyszer a színpadi szituáció:

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó”

A következő mondatban Magliani a dezinformáció nagyon is modernnek tűnő változatával él: megenged magának egy hatalmas csúsztatást:

„érkezik Guzics és Angelo.”

Magliani taktikájához szervesen hozzátartozik, hogy alibijét a résztvevők bevonásával igyekszik igazolni.

XVIII. rész

Magliani nagyon kritikus helyzetben volt, el sem tudjuk képzelni, mennyire. Tudta, hogy követik, a gyilkosságot nagyon gyorsan kell végrehajtania. Igyekezett menteni a bőrét, és szemernyi betyárbecsület sem volt benne. Nem érdekelte, ha gonosztevő társa, Paka esetleg súlyosan meglakol.

Nézzük újra a meséjét:

„Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt.

XVII. Rész

 Elérkeztünk oda, amikor ideje alaposabban szemügyre vennünk Magliani meséjét, ami rövid terjedelme ellenére szinte hemzseg az ellentmondásoktól, illetve a gyilkosságra utaló közvetett bizonyítékoktól.

Előtte azonban gyorsan idézzünk emlékezetünkbe valami fontosat.

Bethlen tanúvallomásában minden szónak, minden részletnek külön jelentősége van. Minden részletnek, és minden részlet hiányának.

Az első adandó ellentmondás azon a ponton jelentkezik, hogy Bethlen Miklós nem említi, hogy lövést hallott volna, ugyanakkor Magliani meséjében az áll, hogy a „sabaudus” elsütött egy fegyvert – rálőtt az úgynevezett vadkanra.

XVI. RÉSZ

 Magliani elment. Hamarosan a többi lovas is utána. Bethlen és a többi vendég gyanútlanul beszélget.

„mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Most történik a gyilkosság. Zrínyi Miklós, az ország legfontosabb és legtehetségesebb embere most kap halálos sebet. A gyilkosságot egy vadkanra fogják, és Magyarország helyzete hamarosan még rosszabbra fordul.

Senki nem tart semmitől, senki sem számít katasztrófára. Békés és enyhe novemberi délután van.

XV. RÉSZ

Bethlen tehát semmi olyasmit nem mond, hogy „Magliani elsütötte a puskáját”, a „puska” kifejezést nem is említi. Ez véletlen lehet? Eddigi szövegelemzésünk arra mutat, hogy nem. Bethlennél az Önéletírásnak ebben a részében nincsenek véletlenek. Ha Bethlen Miklós nem említi Magliani puskáját, annak csak egy oka lehet: Maglianinál nem is volt puska.

Miféle fegyver lehetett akkor Magliani kezében?

Úgy gondolom, vadászpuska semmiképpen. Harci puska se.

XIV. RÉSZ

Miért van fegyver Maglianinál? Elsőre ezen még csak fel sem akadunk, de minél tovább vizsgáljuk, annál problematikusabbnak tűnik.

Bethlen itt is remekelt. Egy árva szóval sem említi itt a töltött fegyvert, sőt látszólag egyáltalán nem említi. Csak sokkal később, Magliani meséjében bukkan fel a fegyver:

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó,”

Tehát, amikor megérkezik, a vadkan állítólag az úr hátán, és ő, a Zrínyi mentésére igyekvő Magliani rálő a vadkanra.

Egy pillanatra álljunk meg itt, rögzítsük a helyzetet. Ez az utolsó pillanat, amikor Zrínyi Miklóst a bizalmasai még élve és egészségesen látják.

Zrínyi, Bethlen és Zichy a hintó mellett állnak, beszélgetnek. Vitnyédi és Guzics valamivel arrébb.

A kocsik kint állnak, már indulásra készülnek. Bethlennél konkrétan egy hintó szerepel, talán a fiatal Zichy és a többiek lovon mentek ki a vadászatra.

„Vitnyédi az elsõ, én a hátulsó ülésben bal s õ jobbfelõl ültünk csak hárman”

Ez a hintó úgynevezett „kétfelé eresztős” kocsi volt, más néven landauer.

Bethlen Miklós tehát nem írta azt, hogy Paka az erdőből érkezett – mert hogy nem is érkezhetett onnan. Ha még ott lett volna, már keresnék a társai. Ez nem tréfa, a hiányzó vadász bajban lehet, fára menekülhetett, vagy éppen tragédia érhette.

Ha pedig Paka nem jöhetett az erdőből, a vadkan mítosza magától összeomlik – de összeomlik az bárhol, hiszen ezer sebből vérzik. Mint a kártyavár, ahol megbökjük, ott csuklik össze.

Bethlen leírása tele van efféle finomságokkal.

Zrínyi Miklós gyilkosai nem öngyilkos merénylők voltak, és legfőképpen nem magányos őrültek. A gaztett aprólékos megszervezése, gondossága arra vall, hogy mindenképpen élvezni akarták az érte járó díjat. Nem hinném, hogy ingyen gyilkoltak volna.

A megbízó valószínűleg elvárta, hogy Zrínyi halála ne tűnjön gyilkosságnak. Azzal semmit sem nyert volna. Nyilván azt akarta, hogy Zrínyi váratlanul meghaljon, de ő maga ne kerüljön gyanúba. Ha meg mégis, akkor tűnjön habókos összeesküvés-elméletnek.

Van az éremnek még egy másik oldala is.

Tudjuk a történelemből, miféle következményei lettek a vasvári békének és Zrínyi halálának. A magyar rendek több évtizedes szervezkedése, a török kiűzésére tett előzetes intézkedéseik mind kudarcot vallottak, a török tovább pusztíthatta az országot.

Innen indul a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok sorozata a Wesselényi-féle összeesküvéstől a Rákóczi-szabadságharcig. Távlatosan mind-mind a vasvári béke következménye volt.

Miért is van a magyar történelemben 1664. november 18-nak ennyire komor, tragikus jelentősége?

Vannak események, amelyeket a jelen történetszemlélet elmismásol, elken, amelyeket a kincstári történettudat “lehúz, altat, befed”. Nemcsak Zrínyi halála ilyen, gyaníthatóan ugyanebbe a kategóriába tartozik a másik Zrínyi Miklósnak, az éppen általa eposzban megörökített szigetvári hősnek a küzdelme is, 1566. Zrínyi meggyőződéssel vallotta, hogy dédapja hőstette fordulópontot hozott az európai történelemben, megállította a török előnyomulást.

Korábban abbahagytam ezt az esszésorozatot – most folytatom. Több okom is van rá, legfontosabb, hogy baráti vitát folytatunk egy kedves hozzászólóval a legutóbbi résznél.

http://lnpeters.sfblogs.net/2009/12/09/fekete-hoeses-vii/#comments

Időnként érdemes elgondolkodni azon, mi is a mítosz. Meg hogy mi is a mítoszrombolás.

Tudóséknál a “mítosz” szó vörös posztó, minden hihetetlen és alaptalan gyűjtőneve. Ebben persze nincs igaza. Elsorolni is hosszú lenne, mennyi csúfos vereséget szenvedett a “komoly” tudomány a lenézett mítosztól – ez az esszé azonban nem erről szól.

Iulius Caesar híres volt arról (is), hogy nem hitt a jóslatokban és a babonákban. Közvetlenül a halálát is ez okozta, ez azonban olyan kockázat volt, amit egy Caesar-jellemű embernek vállalnia kellett. Nem volt fanatikus.

Bosszúálló sem volt. A gyilkosai közt nem volt olyan, akinek legalább egyszer meg ne bocsátott volna. Ariminumban négyezer foglyot ejtett – mindent elengedte. Pharsalus után Brutust azért őriztette, nehogy a fiatalember öngyilkosságot követhessen el.

A Magyar Kultúra Napja…

Számunkra fontos jelkép…

Hogyan is áll most a magyar kultúra?

Darabokra szakadozott, szinte apró parcellákra oszlott, amelyek között gyakorlatilag nincs kapcsolat.

—–

Az országban lényegében évtizedek óta permanens válság van. Utólag visszanézve egyre gyanúsabb, egyre inkább tűnik mesterségesen előidézettnek. Mintha a mi hazánk valamiféle válság-gyakorlóterep volna. Mintha bizonyos jelenségek csak ránk korlátozódnának. Az egykori éltanulóból – tökutolsó lett.

Két hete indult el az új honlapunk. Nekem a lehető legbalszerencsésebb módon alakultak közben a körülményeim, hiszen öt hétig nem volt idehaza este netem, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá…

Hosszú ideje ma először tudok ebben az időpontban az internet előtt ülni…

Persze, még nyugtával a napot, néhány napnyi bizonyság még kell ahhoz, hogy végre elhiggyem: szolgáltatómnak végre sikerült megtalálnia és kicserélnie a baj vélhető okát, a negatív hőtágulás miatt nem érintkező rossz csatlakozót…

Lassan el merem hinni…

——–

De térjünk vissza a lényeghez.

Néhány napja elindult a KIMTE vers szekciójának új honlapja. Benne a Magyar Parnasszus és az Élő Magyar Líra Csarnoka.

A beküldött verseket rangsorolva tesszük fel a Parnasszus különféle fokozataira. Nem kerülhet egymás mellé a gyönge és a kiváló. Ez egyike legfontosabb alapelveinknek.

A kanonizált költészet hívei nem tudnak majd olyan olcsó módon támadni, mint az a Szerző, akinek a cikkét az utóbbi bő egy évben kétszer is beidézték velem szemben, először az sfblogs.net-en, utóbb a poet.hu-n.

Holnap indul.

A KIMTE égisze alatt.

http://lira.kimte.hu

Szerkesztő társaimmal együtt nagy reményeket fűzünk hozzá. A tévedések elkerülése végett: nem újabb amatőr költészeti portált indítunk. Az a célunk, hogy összegyűjtsük a valódi értékeket – mert ezeket a líra terén manapság nagy részben az amatőr költők alkotásai között kell keresnünk.

——–

A beküldött alkotásokat szigorúan rangsoroljuk. Nem kerülhet egymás mellé a gyengébb alkotás és a kimagasló mű – ahogy az amatőr portálok zömén.

Igen hangulatosra sikeredett a tegnapi nap, sok írótárssal ismerkedtem meg a magyar nyelvterület minden részéből. A legfiatalabb tizenkilenc éves volt, a legidősebb bőven túl a nyolcvanon.

A megjelent kötet nagyon szép, gyermekkorom mesekönyveit idézi, rendes papírra nyomva, megfelelő nagyságú betűkkel, szépséges fekete-fehér illusztrációkkal.

A kötet a dévai Corvin Kiadó szerkesztőjének Padurean Gabinak a munkáját dicséri.

Balról jobbra: Padurean Gabriella, Tölgyesi Lívia (író, zsűritag), Galbács Mihály, Gyula város alpolgármestere, a mikrofonnál Mester Györgyi (író, zsűritag) jobbra a pályázat megálmodója és szervezője: Bódai- Soós Judit

A kötetek hatalmas halomban álltak az asztalon, mellőlük beszéltem.

A Magyar Mese Pályázatot magánkezdeményezésből született, Bódai-Soós Judit Barátom, a www.juditti.hu irodalmi oldal gazdája hirdette meg. Hamarosan csatlakozott hozzá a dévai Corvin Kiadó . A pályázaton részt vehetett minden magyar nyelven alkotó, 18. életévét betöltött személy.

Fontos feltétel volt: a mese szereplőinek magyar neve legyen, és a történet, vagy annak legalább egy része egy létező magyar településen játszódjon. Elvártuk azt is, hogy a szerző néhány mondatban mutassa be a települést a mesébe szőtt leírással.

Lassan a végére érek. Ma vagy holnap. Nagy munka volt, hiszen több száz szerző sok száz mesét küldött.

A pályázat honlapja:

http://www.mesepalyazat.hu/

A zsűrizésük mindenképpen különleges élmény. A díjkiosztón mindenképpen megkérdezem majd a többi zsűritagot; kíváncsi vagyok, hogy a kollégák számára is hasonló élmény volt-e, mint nekem.

A színvonalra igazán nem lehet panasz; nagyon sok kiváló írás érkezett – az átlagnívó mérhetetlenül magasabb, mint bármely eddigi pályázaton, ahol volt szerencsém részt venni a bírálatban.

Pár napon belül nyomdába kerül Ferrarában megjelenő, tizenötödik évfolyamába lépő  Osservatorio Letterario kétnyelvű folyóirat legújabb száma.

Harmadik éve fordulok benne elő, ezúttal két verssel.

A szokásos gazdagság. Fordítások, eredeti művek, tudósítások, kritikák, viták, vélemények. Számos különlegesség.

Az Osservatorio Letterario egy, a napfényes Itáliában élő, rendkívül agilis magyar hölgy munkájának eredménye. Az Osservatorio Letterario főszerkesztője és kiadója dr.

A Honvédelmi Minisztérium és az Írószövetség 45. irodalmi pályázatát Hadik András magyar huszártábornok, császári tábornagy születésének 300. évfordulója alkalmából „Hadik András és kora”, valamint „Magyar hadvezérek” címmel hirdette meg.

A díjkiosztó ünnepséget ma délután tartották a Stefánia Palota gobelintermében.

A pályázatra negyvennégy pályamű érkezett. A szakmai zsűri elnöke Vasy Géza volt, ő értékelte a beküldött alkotásokat, az esztétikai színvonal átlagát magasnak, a pályázatot sikeresnek minősítette.

Kedves barátom, Bódai-Soós Judit megtisztelő felkérésére tagja leszek a Magyar Mese Pályázat zsűrijének. A bíráló bizottság tagjai is megírták saját meséiket.

Következzék a pályázati kiírás, utána pedig az én mesém:

———

A www.juditti.hu irodalmi oldal a dévai Corvin Kiadó támogatásával mesepályázatot hirdet. A pályázaton részt vehet minden magyar nyelven alkotó, 18. életévét betöltött személy.A pályázat témája: Magyar mese.