XXXI. Rész 

A gondosan kifundált terv ellenére a gaztett több rögtönzött elemet is tartalmazott. Nem tudni, mióta készültek már a gyilkosság végrehajtására, de mégis kapkodásra kényszerültek.

Részben azért, mert 1664. november 18. délutánja az utolsó olyan alkalom volt, amikor még érdemes volt gyilkolniuk. Ha Zrínyi másnap Bécsbe utazik, a megbízóknak módosítaniuk kell a terveiket, és talán komoly veszteséggel kell számolniuk.

Rögtönözniük kellett az utolsó pillanatokban is. Amikor Magliani észrevette, hogy több lovas is a nyomába szegődött, rá kellett jönnie, hogy nagyon kevés az ideje.

Amikor leugrott a lóról, már tudnia kellett, hogy legfeljebb néhány perce van. Talán már futólépésben indult oda, ahol Zrínyi feküdt, és már futtában előhúzta a fegyvert, amivel a brutális sérüléseket előidézte.

Az eszköz lehetett különleges formájú, fűrészes, vagy akár mérgezett is. Utóbbi a korban már jó évszázada tartozott az itáliai bérgyilkosok eszköztárába. Semmi sem mond ellent annak a feltételezésnek, hogy Magliani esetleg mérgezett élű fegyvert alkalmazott. A merényletet vadkantámadásnak kellett feltüntetnie, és arra kellett törekednie, hogy Zrínyi ne tudja a gyilkosait leleplezni. 

„a fején három seb vala: egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi, hanem harmadik jobbfelõl a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén.” 

Ez a leírás voltaképpen Magliani jellemrajza. Pontosan következtethetünk belőle, miféle ember lehetett, aki Zrínyi Miklóssal ezt művelte.

És még valami. 

Azt gondolom, már a terv kidolgozásánál úgy döntött, maga fogja Zrínyi halálát a csáktornyai udvar és a vadásztársaság helyszínre érkező tagjainak elmesélni. Félig-meddig talán ki is alakította magában a mondandóját.

Ha azt remélte, hogy percekig nem fog a nyomába szegődni senki, csalódnia kellett. Miattuk kellett rögtönözve alakítania a mesén. Érdemes egyben megnéznünk a végeredményt:

„hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,” 

Jellemrajz ez is. A tendenciája világos: Pakát a lehető leghátrányosabb helyzetbe hozni, minél hitványabbnak feltüntetni, ha bárki is gyanút fogna, Paka egyedül legyen a felelős. 

Magliani egyértelműen gyáva gazembernek tűnik.

Lehetőleg Paka üsse meg a bokáját, ha bármi nem úgy alakul, ahogy azt tervezték. Paka egzisztenciáját Magliani meséje akkor is tönkretette, ha elhitték. Az a vadász, aki a bajban a grófot cserbenhagyja, aligha maradhat állásban a csáktornyai uradalomban. A legkevesebb, ha útilaput kötnek a talpára.

Ha meg a társaság tagjai gyanút fognak, elsőnek Paka szorul. Ha felmerül a merénylet gyanúja, ő az első számú gyanúsított. Ha kínpadra vonják, aligha tagad, nyilván rávall a cinkosára. Hogy Magliani erre is felkészült, kitetszik a meséjéből. Merthogy eleve olyan színben tünteti fel a vadászt, mint akinek egy szavát sem szabad elhinni. Ha Paka Magliani-ra vallana, azonnal kész a magyarázat: rágalmazza őt a hitvány szolga, mert szemtanúja volt a gyalázatosságainak. Ha minden kötél szakad, Pakát kivégzik, de ő, Magliani elviszi szárazon.

Akad azért Magliani terveiben hiba és kockázat, nem is kevés.

„Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”  

A mesében igen sok nehezen védhető elem van, a gyilkosnak igen jó idegzete lehetett. Szinte bármelyik mellékmondat magában hordozta számára a bukás veszélyét.

Érdemes részleteiben is újra górcső alá venni:

„Majláni így beszélte:” 

Nagyon fontos mondat: Bethlen nagy nyomatékkal jelzi, hogy a most következő információk nem tőle számítanak, a bennük előadottaknak ő nem volt szemtanúja, felelősséget érte nem vállal.  Mindezeket Magliani „beszélte”.

Ne feledjük: Bethlen Miklós igen hosszú idővel a történtek után írta az Önéletírást, ráadásul császári börtönben. Mivel a történtek idején nagyon fiatal volt, ráadásul Zrínyi halála az ő pályafutásában is markáns fordulópontot jelentett, jogosan tételezhetjük fel, hogy részletekbe menően emlékszik a történtekre. Közben annyi idő telt el, hogy a következményeket teljes szélességben láthatja át.

Három évvel Zrínyi halála után Bethlen Miklós a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőinek követeként Krétán találkozott Köprülü Ahmed Fazil pasa nagyvezírrel. Vajon szóba került Zrínyi Miklós halála? Talán igen, hiszen Bethlen egyebek között Zrínyi öccsének, Péternek az üzenetét is vitte. A törökök külön örültek, hogy „Zerinoglu” a szultán alattvalójának ajánlkozik.

A felajánlást a nagyvezír egyébként jelentős részben a vasvári békére hivatkozva utasította el. Ez főleg azért érdekes, mert hasonló helyzetben a török még béke idején sem szokta magát megtartóztatni a császár ellen fellázadó magyarok támogatásában. Később sem. Vajon most miért nem? Talán felmérte az összeesküvés reménytelenségét, dilettáns jellegét?

Hivatkozott persze az éppen zajló kandiai háborúra is, de abban – a korábbi nagyon súlyos évekkel ellentétben – már győzelemre állt. 1663-64-ben azonban a kandiai háború nehéz hadihelyzete sem akadályozta meg a nagyarányú magyarországi támadást…

Roppant érdekes…

Lehet persze egyéb oka is: a szentgotthárdi csata. Köprülü Ahmed talán volt annyira okos, hogy a csúfos vereség után nem óhajtotta még egyszer összemérni fegyvereit a győztesekkel.

Nem hiszek abban, hogy a szentgotthárdi csata tapasztalatai visszatartották volna a törököt a magyarországi hódításoktól. Egyrészt azért nem, mert a török társadalom a vasvári békét győzelemként élte meg, ezer újabb magyar falu került a fennhatósága alá, évekig hangos volt az ország a megint hódító török brutalitásáról áradó panaszoktól. Nem úgy festett, mintha az oszmánok Szentgotthárd alatt megszeppentek volna.

Talán a vezérkar mégis? Talán levonták a vesztett ütközet harcászati és hadműveleti tanulságait? Rádöbbentek volna, hogy jóvátehetetlen lemaradásban vannak az európai hadviseléshez képest?

Nem hinném.

Ha a török birodalom katonai irányítói levonják a szükséges következtetéseket, aligha fordulhatott volna elő, hogy tizenkilenc év múlva a Köprülü Ahmed vezérkarához tartozó Kara Musztafa a lényegében változatlan szervezésű, kiképzésű és felszereltségű török főerőkkel egyenesen Bécset támadja meg.

A török nem támogatta az összeesküvőket – viszont beárulta őket Bécsben. Formailag persze korrupt hivatalnokok indiszkréciója történt, de ebben is lehet számítás. Panajotti dragomán (főtolmács) tudatta az összeesküvést az osztrák követséggel.

Köprülü Ahmed pasa közvetlenül és közvetetten is ártatlan lehetett a horvát bán halálában, de nem lehetetlen, hogy előre tudott a merényletről. A jelek szerint a vasvári békében kifejezetten érdekelt lehetett.

Lehetetlen, hogy a szemtanú Bethlennel ne meséltette volna el magának, mi is történt a kursaneci erdőben 1664. november 18-án.

Vajon Bethlen hogy’ mesélte el neki?

Zrínyi halálától kezdve az Önéletírás papírra vetéséig Bethlen Miklós valószínűleg több száz alkalommal mesélte el a gyászos novemberi nap történetét. Olyan sokszor, hogy – mint az a gyakorlott mesemondóknál óhatatlanul bekövetkezik – nyilván kialakult a fejében egyfajta sztenderd változat, amelyet bármikor el tudott mondani újra és újra.

Bethlen Miklós fiatal korában rossz diplomata volt, túlságosan sokat fecsegett. Emiatt bőven volt kellemetlensége. Az eltelt évek alatt azonban fejlődnie kellett, lassan – többnyire saját kárán – rá kellett döbbennie, mikor mit mondhat el és mit nem.

Zrínyi halála volt Bethlen ifjúkorának egyik meghatározó, az egyik leginkább érdeklődésre számot tartó élménye. Nyilván igen sok helyen kellett elmesélnie. A hallgatóságban pedig itt is, ott is ülhettek megbízhatatlan, vagy veszedelmes emberek.

Talán éppen a nagyvezír előtti eset lehetett Bethlen számára az egyik legnagyobb tanulság. Nem lehet ugyanúgy elmesélni a történetet akárhol.

Vagy mégis?

Bethlennek meg kellett értenie, hogy veszélyben van. Kialakított hát Zrínyi haláláról egy olyan rendkívül tömör változatot, amelyben csak igazat mondott, aki akarta, értette, de amelyet senki soha fel nem használhatott Bethlen ellen. Mire Önéletírásához fogott, már évtizedek óta mesélhette ezt a változatot. Úgy gondolom, Önéletírásába is ez a változat került. Évtizedek óta letisztult, kiforrott, tömör szöveg.

„Majláni így beszélte:”

Egy élőszóban előadott szövegben ez talán még furcsának is tűnhet, de Bethlennek ragaszkodnia kellett hozzá. A következőkért nem áll jót.

„hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe” 

Szédületes marhaság. Miféle disznó miféle vérén mentek be, és hol? Hová? Magliani lóháton ment az erdőbe, ahol semmiféle disznó vére nem lehetett, hiszen a jól szervezett vadászat résztvevői már régen észlelték volna.

De azért nem véletlen ám ez a kitétel sem. Magliani talán szándékosan akart elhelyezni egy nyelvbotlást? Nemigen. Nagyon is számító.

A szöveg esetleg valóban „mérgezett”, de ez korántsem biztos. Három lehetőség valamelyikével számolhatunk:

1. Fordítási malőr
2. Magliani szándékos álnaivitása
3. Döbbenetes elszólás

Vegyük szemügyre mindet!

Fordítási malőr? 

Könnyen előfordulhat. A mesét Magliani eredetileg olasz vagy német nyelven mondhatta el. Semmiképpen sem horvátul, mert azt Paka is értette volna. Talán azt is, ha magyarul mondja. Bethlen tehát olaszul vagy németül hallotta, és feltehetőleg a pályafutása során minden általa ismert nyelven tovább is adta.

Az eredeti mesében talán az állt, hogy „a sűrűbe”, ezt Bethlen könnyen félrefordíthatta: „az erdőbe”. Utána már így adta tovább.

De ebben az esetben sem lehet felmenteni Maglianit.

A gyilkos ugyanis ebben az esetben azt állítja, hogy magától rátalált arra a csapásra, ahol Paka és Zrínyi a sűrűbe hatoltak, és a vadkan vérét követve jutott el a bán halálának helyszínére. Mindezt ravasz félmondatban akarja a tudomásunkra hozni.

De ez sem stimmel.

Magliani nem kevesebbet állít ebben az esetben, mint azt, hogy a számára alapvetően ismeretlen helyszínen pillanatok alatt megtalálta a helyet, ahol a sebesült vadkan vérnyomot hagyott maga után. Honnan származott a helyismerete? Elvileg fogalma sem volt, hová is kellene mennie. 

A mese további részében – mint látni fogjuk – megpróbálja az eseményeket olyan színben feltüntetni, mintha az őt üldöző lovasokkal együtt érkezett volna Zrínyi Miklós halálának helyszínére. A továbbiakban azonban ez valótlanságnak bizonyul.

Magliani szándékos álnaivitása? 

Így is értelmezhetjük, bár nagy átfedéseket mutat az előzőekkel.

Ebben az esetben Magliani megpróbálja eljátszani a tapasztalatlan és naiv idegent. Úgy tesz, mint aki azt tételezi fel, hogy Paka és Zrínyi a kan vérnyomán indultak a sűrűbe, velünk pedig azt próbálja elhitetni, hogy maga véletlenül, illetve az előtte járók lépteire fülelve talált rá a megfelelő csapásra. Ha valaki firtatná a vérnyomokat, ő azokat természetesen nem látta, csak „feltételezte”.

Elszólás? 

Ez is lehet, viszont ebben az esetben kissé más volt a gyilkosság forgatókönyve. 

Ha Magliani tüstént „a disznó vérin” indulhatott a sűrűbe, akkor eleve tudnia kellett, hogy hová kell mennie, hol kell keresnie Pakát és Zrínyit. 

Miben áll az elszólás? 

Magliani ebben az esetben nyílegyenesen a kiszemelt helyszínre lovagolt, és még az is elképzelhető, hogy előbb érkezett oda, mint a tettestársa és az áldozat. Ehhez elég volt, ha egy perccel hamarabb érkezik, mint azok. Megbújt a sűrűben, megvárta, amíg Paka előre engedi Zrínyi grófot, és maga lőtte le a bánt. Ebben az esetben egyedül őt kellene gyilkosnak tekintenünk, míg Paka lenne a bűnsegéd.

Elvileg fennáll ez a lehetőség, de sokkal valószínűbb, hogy a gyilkosságot Paka és Magliani együtt követték el. Ha meg mégse, az urát aljas módon lépre csaló Paka nem kevésbé gyilkos gazember, mint a tett tényleges végrehajtója, Magliani.

Van néhány körülmény, ami az elszólás lehetőségére, illetve Magliani egyedüli gyilkos mivoltára utal. Három ilyen is akad:

v     Magliani nyegle és lekicsinylő viselkedése Pakával szemben. A bűnsegédet másodrangúnak tekinti, és minden módon igyekszik rátestálni a teljes felelősséget. Ezt értelmezhetjük úgy, hogy a gyilkos nem tekinti magával egyenrangú tettestársnak a bűnsegédet. Az is lehet azonban, hogy Magliani egyszerűen visszaélt Paka nyelvtudásának hiányával.

v     A tény, hogy Magliani valóban hamarabb érkezett a helyszínre, mint az üldözői, ha ezt leplezni is szerette volna.

v     A Magliani által említett egyetlen lövés. A mesében azt állítja, hogy „hozzálőtt” a disznóhoz. Lehetséges, hogy valóban csak ez az egy lövés esett, Magliani lőtte le Zrínyi Miklóst, Paka pedig el sem sütötte a fegyverét.

Ebben az esetben Paka klasszikus értelemben véve: bűnsegéd.

Folytatása következik.