Nem árulom el, ki mondta. Évtizedek óta halott.

——

Szóval, valamikor a nyolcvanas évek vége felé egy köztiszteletben álló író kezébe került egy ifjú titán posztmodern verseskötete.

Az író olvassa, olvassa…

Elhúzza a száját…

Hümmög, nem tudni, elismerően-e, vagy vészjóslóan.

- Hogy’ tetszik? – kérdik tőle.

- A költő lehet hormonzavaros – dörmögi. – Ezt elfogadom. De: nem lehet képzavaros!

Közöttünk bolyong a Végzet,

Számol tőkét, kamatot,

S a név-értékű enyészet

Tudja: kaszálhat, nagyot.

——-

Profán öltöny-glóriában

Képernyő-kapuba áll;

S a kényszeres halál-ködben

Szabadságról prédikál.

——–

Megszabja, min kell nevetni,

Miért kell vért ontani;

Mely szavunkat kell elvetni,

Mit nem szabad mondani.

——-

Szűkül hajdan tágas világ,

Hit helyett lesz hitele,

Végzet-rendelte szabadság

Húz a sivár semmibe.

——-

Kozmopolita igézet

Lencsetálja a világ;

S a globális luxusvégzet

Minden kontúrt körberág.

Bizony, Lukács is mondott néha jót. Sőt – nagyon jót.

Bizony, Lukács György…

A Kortársban, 1968-ban jelent meg egy interjú. Egy kérdésre válaszolta a következőt:

Lehet hazudni a népnek, sőt olyan ember is akad, aki a hazugságot szajkó módjára ismételgeti.

De olyan egy se lesz, aki a hazugságot el is hiszi.

Holtra szikkadt levelek

Láb alatt zörögnek,

Holt emlékek októberben

Csöndben elpihennek.

——

Időzápor zakatol

Őszi vénülésbe;

Elmossa a holt lapokat

Végső feledésbe.

—–

Régen kihűlt tegnapok

Levél-teste mállik,

Előbb-utóbb a jelen is

Holt tegnappá válik.

Sír az őszi szél,

Hull a falevél,

A Szegénység országában

Közeleg a Tél.

—–

Szűkös panel-ól,

Végzet zakatol;

Drótozott, fáradt fülekbe

Hitvány zene szól.

——-

Szél hitet sodor,

Mindent lep a por;

Szakad lélek-csatornákon

Remény kóborol.

SZÁZNYOLCVANKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips a fejét rázta.

-         Agyrém, Karen – mondta kissé csalódottan.

-         Talán agyrém, de valóság – vágta rá váratlanul Helmut Schellenberg.

Még a szőke nő is meglepetten nézett rá.

-         Máshol ugyanis nem lehet.

Karen bólintott. Valóban nem lehet másutt. Kizárólag ott.

-         Lehetetlen – makacskodott Ed Philips. – A válaszfalak általában tömörek.

Negyvennyolcadik rész

Általában az irodalom jóval többet és fontosabbat mond a szerelemről, mint a tudomány, ami nyilvánvalóan tudomány és irodalom eltérő küldetéséből, az emberi lényeghez fűződő eltérő viszonyukból adódik.

Az irodalmi művek azonban nem is tűzik ki célul a szerelem teljességének fogalmi megragadását, megelégszenek azzal, hogy a szerelem hatalmas jelenségcsoportjának valamely – gyakran igen apró – szegmenséről mondjanak figyelemre méltó dolgokat.

A legfőbb Garabonciás

A vén História,

Tőle a nagy színésznek is

Van mit tanulnia.

——

A fennkölt hazugságokat

A színpadra viszi,

S az édeskés hőskölteményt

Bohózattá teszi.

—-

A hősi emberistenek

Ölnek, hódítanak,

S megvénülnek a színpadon

Paprikajancsinak.

—–

A pénz uralma önmagát

Öröknek képzeli,

De vén rendezőnk humorát

Át ő sem vészeli.

—–

Fickándozik a pénzvigéc

Ma még, mint nagy vadóc;

Egy szép napon majd kiderül,

Hogy nyálas, rossz bohóc.

A darabról már írtam – remélhetőleg ma éjjel befejezem.

Részletet akkor nem adtam belőle, most pótolom.

A színpadon: Petőfi Sándor és színésztársa, Némethy György.

———

PETŐFI:

Ne is folytasd, Gyuri, mert butaság.

A rögtönzés csupán a munka része,

A jó színész így készülhet fel arra,

Hogy minden világot életre kelt,

Amit a drámaköltő álmodik,

De rögtönözni pusztán önmagában

Csak füst az áldozati tűz helyett,

A ripacsok szánalmas hübrisze.

Szabványos lett a világ,

Az öröklét: hajsza;

Lekonyulhat szegény Sátán

Hivatali bajsza.

—-

Aki béget, szerezzen

Birka-végzettséget,

Hömpölyög a szabály-folyam,

Nem ér soha véget.

——–

Szabályosan kell mostantól

Szakadékba futni;

Csak hivatalosan lehet

Koldusbotra jutni.

—–

Házi étek helyett jön majd

A fűrészpor-kása;

Meddig késik az érzelmek

Piacosítása?

——

Míg bölcsesség hordozója

Piac és a káosz;

Addig csupán temetőben,

S kocsmában ég fárosz.

Állítólag ez megtörtént.

——-

A GULAG valamelyik hírhedten szadista parancsnoka súlyos beteg volt. Műtét kellett volna, de nem akadt olyan szovjet orvos, aki el merte volna vállalni, mert a siker valószínűsége nem érte el a tíz százalékot. Senki sem akart a GULAG valamelyik táborába csöppenni…

A parancsnok apja – aki saját fiának beosztott tisztjeként működött – megtudta, hogy a GULAG egyik borzalmas, északi táborában őrzik a legjobb orosz specialistát.

Hold fényében ezüst szárnyon

Szikrázik a szél;

Hold fényéből ezüst arccal

Érkezik a tél.

——

Hold fényében az éjszaka

Bozontos szakáll,

Hold fényében ezüst szemmel

Dereng a halál.

——

Hold fényében nyugodt vízen

Siklik a hajó;

Hold fényében ezüstösen

Halovány a szó.

——

Hold fényében félelmetes

Szemek fénylenek;

Hold fényében sötét múltak

Éje didereg.

——-

Hold fényében Artemiszek

Szeme lángoló;

Hold fényében vörös árnyként

Hullik majd a hó.

SZÁZNYOLCVANNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen torka összeszorult, úgy érezte, nem kap levegőt. Mintha valami láthatatlan kéz ki akarná tépni helyéből a mellkasát. Sápadtan roskadt le az egyik székbe.

Ed Philips határozatlanul ácsorgott.

-         Van még valaki a hajón? – nyögte.

Felesleges kérdés volt, nem is kapott rá választ.

Helmut Schellenberg ellenben összeszorított foggal ült a vezérlőhöz, és elkeseredett elszántsággal kezdte pásztázni a csatahajó közlekedési útjait, vaskos, tömör válaszfalai.

Negyvenhetedik rész

Azt is le kell most szögeznem, hogy a szerelmet az emberi jelenség lényegi elemének tekintem, magyarán mondva azon tényezők egyikének, amelyek az embert emberi mivoltában meghatározzák.

Tehát semmiképpen sem valami pusztán biológiai vagy pusztán evolúciós tényezőnek, hanem emberi mivoltunk egyik ismertetőjegyének.

Talán különös, hogy a definíció kísérlete előtt mindezeket előre bocsátom, de úgy vélem, csak ilyen módon közelíthető meg egyáltalán a szerelem fogalma, és talán még így is nagyon messze vagyunk a teljes megértésétől.

Őszünk java korát

Mutatja a naptár,

Lassú a pirkadat,

Mint a fáradt batár.

—–

Október apóé

Az Alkonyat újra,

Fáznak a csillagok

Bakacsinba bújva.

—–

Vénül az esztendő,

Rosszabb lett a kedve,

Nehézkesen dörmög,

Mint az öreg medve.

—-

Lomha szürke pányva

Tartja fenn az eget,

Mohón falja fel

A maradék meleget.

——

Falevéllel telik

Meg az ázott járda,

Nyári szép dicsőség

Hull a pocsolyába.

—–

Szomorú reggelek

Csendben pityeregnek,

Könnyek, őszi napok

Bágyadtan peregnek.

A magyar irodalom az utóbbi évszázadban úgynevezett folyóirat-irodalom volt; azaz gyakorta szerveződött különféle folyóiratok köré. Ebből persze az is következik, hogy az irodalomtörténet is folyóiratokhoz kötődött, és gyakran volt hajlamos figyelmen kívül hagyni olyan szerzőket, akik nem tartoztak egyik orgánumhoz se.

(Csak egy “apró” probléma van ezzel kapcsolatban: ezen tekintélyes folyóiratoknak az esetek többségében maroknyi olvasójuk volt.

Sznob siker rám nem tekinget;

Nem viselek Nessus-inget.

——

Nessus-divat igen lenge,

Vegye fel, akinek inge.

——-

A globálság liberális,

Az Élet meg populáris.

——

Idehaza Föld forog,

Körmünkre ég a dolog;

Gagyi líra elefántcsont

Világokban

Kujtorog.

—–

Uzsora sújtotta vidék

A világ. A Hit menedék.

——–

A Semmi globállá tágul,

Vele a Jövő bezárul.

——-

Globál-szinten halál fakad,

Az Élet kis körben marad.

——-

Világvége-film pereg,

Sorsunk alant ténfereg;

Gagyi líra alamuszi

Elmúlással

Enyeleg.

Ezt a történetet állítólag Friedrich Taubmann wittenbergi professzor mesélte. Hozzánk több változatban is eljutott, sőt 1899-ben Mátyás király nyakába akasztotta valaki. Utóbbi tévedés, a történetben szereplő uralkodó karaktere nem is hasonlít Mátyáséra.

——-

Egyszer valamelyik német-római császár egy hosszúra nyúlt menyegzői lakomasorozat sokadik napján asztalhoz ültette előkelő vendégeit, bort hozatott, és előszólította az udvari bolondot

Próba után,

Fájó térddel

Hörpölöm a csendes őszi éjszakát;

Próba után szép az Élet;

Október is

Sétabottal

Megy tovább.

——

A Jelen

Elébem térddel,

S próba után,

Fájó térddel

Leülök;

Konstatálom,

Hogy az Élet

Nem örök.

—-

Próba után

Fájó térddel

Bicegek,

Mint Bicebóca Elemér;

Fájó térdem

Emlékeztet,

Hogy az Élet

Hamarosan

Véget ér.

—–

A Jövő

Előttem lépdel,

S próba után

Fájó térddel

Simogatom buksiját;

Hagyok neki

Sok darabot,

Sok verset

És talán némi

Tűzifát.

Halaszthatatlan a világ,

Mindenki sietteti;

Nagy gondok életet adnak,

Viszont öl a sok kicsi.

—-

Örökös mellék-létekről

Szól ezernyi frász-mese;

“Csak néhány perc!”, “Csak pár óra!”

S nincsen vége sohase.

—-

Ha elvégzem, megaprítom,

De mire el is hiszem,

Már újabb frász-horda nyomja

A víz alá a fejem.

——

Frász-hullámok gyors patakja

Zúdul, soha meg nem áll,

Rajta utazva az Élet

Nagyon gyorsan tova száll.

——

Nincs ezekben semmi távlat,

Semmi Élet, Küldetés;

Szerencse, ha Dolgunkra is

Marad Idő – egy kevés.

SZÁZNYOLCVANHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

 Karen egy fotelbe huppant. Látta, hogy Ed Philips szinte sóbálvánnyá merevedik, és olyan az arca, mint egy hazajáró léleké.

Furcsamód most Helmut Schellenberg volt, aki se meg nem döbbent, se meg nem illetődött.

-         Ezek szerint van még valaki a csatahajón, akiről nem tudunk.

A szőke nő tehetetlenül bólintott.

-         Nemcsak, hogy van, – motyogta Ed Philips, – de kimondottan rosszindulatú, cselekvőképességének teljes birtokában van, és hatalommal is rendelkezik.

Negyvenhatodik rész

A tanulmány végére szeretnék eljutni a szerelem értelmezéséig, valamint addig, hogy számba vegyem, miféle szerelmi lírára van (vagy volna) szükség most ahhoz, hogy a szerelem aktuális fogalmát, a szerelem jelenségének mai arcát méltó módon mutassa meg.

Szerelem és szerelmi líra voltaképpen elválaszthatatlan egymástól, valamiféle szinkretizmusban élnek, mint ugyanazon sok oldallal rendelkező idom két különböző oldala.

Mielőtt a következő részekben megkezdem szemlémet a szerelmi líra történetében, hogy példákat hozzak rá, mikor, melyik korszakban mit is jelentett a szerelem, változott-e a fogalom jelentése az idők során, mennyiben kötődött az adott társadalmakhoz, illetve mennyire volt független ezektől; még ebben a részben néhány igen fontos megjegyzést kell tennem.

Ősz démona bajra vár,

Csörömpöl az orsó,

Rontásé már a határ,

A világ koporsó.

—–

Hajnal könnye csepereg,

Nap mosolya csorba,

Lemészárolt levelek

Hullanak a porba.

——

Alkony ágya holt, sivár,

Nyirkos a Hold vára,

Készül már a fagy-tatár

Téli barantára.

——

Ősz démona halkan jár,

Surran a határon,

Hajnal-percet ködbe zár,

Mint a gonosz álom.

—–

Feltámad a szél, s vele

Szól a régi nóta,

Ősz démona bajra vár

Ezer évek óta.

Annak idején, amikor Sükösd Mihály valamelyik tanulmánykötete megjelent, Lengyel József megsokallta a korabeli sematizmus sablon-következtetéseit arról, hogy a magyar irodalom állandóan késésben volt a “fejlett” nyugati irodalmakhoz képest.

Levelet írt a szerzőnek, és abban kifejtette: abszurdum a “fejlett ország – fejlett irodalom” sematikus elképzelése. Az irodalom nem így működik. Nem biztos, hogy a “fejlett nyugati” irodalom a literatúra fejlődésének egyetlen lehetséges modellje – ha ugyan van értelme fejlődésről beszélni.

Most már október pereg,

Dolgoznak az emberek,

Kőkemény múlt áll mögöttük,

S a jövőjük:

Reszketeg.

——-

Készül a fagyok sora,

Még drágább a vacsora;

Messzi felhők mögül vihog

A vén buta

Uzsora.

——

Halál les a kapura,

Éhség készül alkura,

Szabadságról prédikálgat

A világ

Dollár-ura.

—–

Október hava pereg,

Élnek még az Emberek;

Dollár-vezényelte Végzet

Szürke égen

Hentereg.

——

Isten még  derűs marad,

Nap szárítja a sarat;

Nincsen jövő,

Ha nincs

Szabad akarat.

Ezt a darabot két színészbarátomnak írom. Ma kezdtem, holnap éjjel már terjedelmes részletet szeretnék küldeni, mert utána – ahogy a dolgok most állnak – jövő vasárnapig aligha jutok hozzá, hogy tovább írjam.

Jutalomjáték.

Az első rész: Kecskemét, 1843. március huszonharmadika, Petőfi jutalomjátéka Kecskeméten. Választott szerepe: a Bolond (Shakespeare – Lear király.)

A második rész: Pest, 1845. Petőfi színészbarátja, Egressy Gábor számára ír darabot, hogy az a jutalomjátékán felléphessen benne.

Októberi alkonyat

Búcsúztatja a nyarat;

Illatos az éj.

——

Októberi éjjelen

Az illat mezítelen,

Csendes a világ.

—-

Csendes októberi éj,

A végzettől sose félj,

Hallgatag a Lét.

—–

Hallgatag a Létezés,

Mosolygó emlékezés

Szüli a Jövőt.

—-

A Múlt szüli a Jövőt,

A gyengeség ad erőt,

A Lét: Szerelem.

——-

Fogja a világ kezét

A Szerelem meg a Lét,

Októberi éj…

——

Októberi éjszakán

Hold ül az ég teraszán,

Ásít az Idő…

Arad…

Ez a nap évről évre visszatér,

Deres üstökkel,  köddel, komoran,

Gyász-glóriásan,

Némán,

Súlyosan;

S míg magyar szó fogan,

A tompa fájdalom élő marad…

Arad…

——

Nincs vége még…

Mert most is tart

A História végtelen pöre;

Bürokraták és hóhérok söre

Koccan ma is…

S a Létből kín fakad…

Arad…

—–

Hatalmi pökhendiség szégyenfája,

A megtaposott Nemzet Golgotája…

Mert Hóhér

Tolvaj

Meg élősködő

Mindig akad…

Arad…

—–

Hol van már az egykori hatalom…

Csak múzeumsarok,

Nagy halom

Lom..

SZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ

A szőke nő döbbenetében összerázkódott. Hány meglepetést szerez még neki ez az átkozott csatahajó?

-         Admirális a hajónak. Valami gépezet adta az utasítást? Tudni akarom!

„Hajó az admirálisnak! Az instrukció forrásának felkutatása folyamatban van.”

-         Admirális a hajónak! Sürgősen tudnunk kell! Elrendelem a lehető legteljesebb kutatást!

„Hajó az admirálisnak! Nyugtázom a parancsot! A kutatás nagy energiával folyik.”

Karen nem tudott megnyugodni.

Negyvenötödik rész A tudományt jelenlegi módszertana nyilvánvalóan reménytelen helyzetbe hozta; semmit sem mondhat a szerelemről, ami igazán lényeges. A tudomány mostani szempontjai a szerelem fogalmának lényegéhez képest teljesen külsődlegesek, legfeljebb érintőlegesek. Ilyen alapállásból lényegi eredmény nem érhető el. A szerelem nemigen magyarázható formális evolúciós érvekkel; bár erre időről időre történnek elszánt kísérletek. Nem következik csontok, izmok, idegpályák halmazainak genetikai programjából sem; bár ennek bizonyítására is történnek elszánt kísérletek.

A népi írók kifejezés annak idején nyilvánvalóan gyűjtőfogalom volt, nagyon eltérő ars poéticák. minőségek, világlátások kerültek egybe az égisze alatt. Az 56-os forradalom után “odafent” átfogó támadást intéztek ellene. A cél egyértelmű volt: kiszorítani a magyar irodalomból az “ideológiailag megbízhatatlan” csoportosulást.

1958 tavaszán sorra megjelentek az aczélosan pártvezérelt, ledorongoló kritikák.

Akkoriban Németh László óva intette a továbbiaktól az attak egyik kiagyalóját:

- Vigyázzatok, rossz ügyet szolgáltok.

Magunkban hordozzuk,

Mint örök Szerelmet,

A világteremtő

Isteni Kegyelmet.

——

Istentől vett részünk

A lelkünkben sarjad;

Int, tagad, helyesel,

Vagy komoran hallgat.

——-

Tőle indul Létünk,

És Benne ér véget;

Nagy baj, ha sohasem

Talál békességet.

——

Néma, ha gonosz vagy,

De ha jó – megéget;

Nem ismer tömeget,

Csak egyéniséget.

——

Nem áll szóba végzettel,

Vagy indulattal,

Csak az istenáldott

Szabad akarattal.

——

Kívül harsogja

A nyegle matéria;

Hogy a világ csupán

Pénz, meg mizéria.