Még három-négy perc lehetett, a vonat ablakából valamilyen szittyós árokféle látszott, buja tüskebozót terpeszkedett a partján.

Teréz már összeszedte a csomagjait, és készült a leszállásra. Még nem állt fel, az ő lábával ez túlságosan fárasztó volna. Amúgy sem biztos, hogy Robi ki tud elé jönni, gyalog pedig túlságosan messze van a Határ utca huszonhárom.

Szerencsére le tudott úgy ülni, hogy közel legyen a vonatajtóhoz, így fent legalább nem kell sokat botorkálni az ülések között a csomagokkal.

Öregszik az esztendő,

Reggelente fázik,

Hajnalonként a friss avar

Esőkönnyben ázik.

——

Amikor megláttalak,

Könnyebb volt az élet,

Magyarhonban tengődtek még

A vérmes remények.

——

Amikor megláttalak,

Ünnepelt a Lélek,

És azóta szüntelenül

Szemeidben élek.

—–

Amikor elvettelek,

Jöttél igaz szemmel,

Amíg létezem, szeretlek

Örök szerelemmel.

—-

Öregszik az esztendő,

Ködbe hull a csengő,

Nagy morogva, dérrel-dúrral

Készül a Jövendő.

NYOLCVANEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen rettegett, de előrelépett. Be a zsilipkamra mögé, a hajó belsejébe.

„Kábítógáz a belső légtérből kivonva! A Chengdou osztályú könnyűcirkáló szeretettel üdvözli fedélzetén a valódi legénységet!”

Karen Bozchana Kadlecikova úgy meglepődött, hogy még félni is elfelejtett.

- Kábítógáz? – kérdezte hangosan.

A válaszban némi büszkeség bujkált – már amennyiben egy hajó esetében beszélhetünk egyáltalán ilyesmiről:

„Tizenhét főnyi megszálló személyzet ártalmatlanná téve, a tulajdonukban álló kutterben elhelyezve.

Pálffy Albert a szabadságharc idején a Márczius Tizenötödike főszerkesztője volt.

Meggyőződéses demokrata révén gyakran hangoztatta, hogy a feudális hajbókolásnak beillő megszólítási tiszteletkörök ideje lejárt. Úgy vélte, eljött az idő, amikor a tisztelet végre nem a státusznak, hanem csakis az érdemnek szól. Hogy a magas állásba került személyek is a munkájukat végzik, és egyedül kötelességeik teljesítésének színvonala minősíti őket…

Szóval ilyen és ehhez hasonló radikális nézeteket vallott a derék Pálffy Albert.

Halovány fényű alkonyatban

A szürke égbolt nyűgösen dalol,

Eső hull valahol,

Panaszkodik a szél,

Közeleg a tél.

—-

Néhány tucatnyi álmos csillag

Hideg ködben fázósan hunyorog,

Holdsarló andalog,

Bús nótát zúg a szél,

Közeleg a tél.

—–

Az öregedő fáradt, őszi föld

A Tavasz ifjító csókjára vár,

Szunnyad a határ,

Zörög a sok levél,

Közeleg a tél.

—-

Sok telet megél,

Aki fél,

Kedvetlen őszi dél,

Közeleg a tél,

Közeleg a tél.

Kedves barátom, Bódai-Soós Judit megtisztelő felkérésére tagja leszek a Magyar Mese Pályázat zsűrijének. A bíráló bizottság tagjai is megírták saját meséiket.

Következzék a pályázati kiírás, utána pedig az én mesém:

———

A www.juditti.hu irodalmi oldal a dévai Corvin Kiadó támogatásával mesepályázatot hirdet. A pályázaton részt vehet minden magyar nyelven alkotó, 18. életévét betöltött személy.A pályázat témája: Magyar mese.

Kémény füstje gomolyog,

Bánatos szél kódorog,

A háztetőt tapogatja

Fáradt eső

Hideg, neves ujja,

Az utcákat megüli

Az őszi este

Tompa

Mélabúja.

—–

Ilyenkor ősz derekán,

Hold billeg a körtefán,

Csábítja a szőlőtőkét

A sejtelmes,

Hideg, téli álom,

Gyászoló, vén varjak ülnek

Egy magas

Faágon.

——-

Ilyenkor ősz derekán,

Vágy és sejtelem okán

Jól egymásba

Kapaszkodik

Férj és

Feleség;

Jöhet ősz is

Jöhet tél is

Tudunk élni még.

Az eleve elrendelés újkori megfogalmazása a reformációból ered, és a modern tudomány egyik legfőbb alapfeltevésévé vált. Persze, nem direktben, hanem mindenféle többé vagy kevésbé átlátszó gondolatépítmények fügefalevele alatt.

Voltaképpen a dolgok tétje nem a történelem. Hanem annál lényegesen több: az üdvösség – vagy maga az élet. A reformáció fő korifeusai még csak a katolikus egyház üdvösségtanát szerették volna szétzúzni ezen elv segítségével, később kiderült, hogy az elrendelés tana valóságos ideológiai csodafegyver.

NYOLCVANADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Szinte beesett azon az ajtón. Akkorát sóhajtott, hogy beleremegett.

A külső ajtó bezárult mögötte. Hála Istennek! Megszabadult az albínó nőtől. Csak remélni merte, hogy Hildegard Satana nem lőtt utána. Valahogy csalódott volna, ha az albínó ezt teszi. Tudta, hogy kitelik tőle, mégis csalódott volna.

Csaknem megkedvelte Hildegardot – ennek ellenére biztos volt benne, hogy meg le kell ráznia. Satana hadnagy kényelmesen asszisztált volna az ő kivégzéséhez.

Rettenetesen elbürokratizálódott az ország az utolsó néhány esztendőben. Ez korántsem tekinthető fejlődésnek, számos korábban egyszerű és élhető dolog vált áttekinthetetlenné, verejtékesen nehézzé, élhetetlenné.

Az űrlapok száma nőtt, a felesleges körök szaporodtak. Ami egyszerű volt, bonyolulttá vált. Előnyt ez általában semmilyen szinten nem jelent, annál több hátrány, bajt, bosszúságot, időveszteséget.

Kezdem gyanítani, hogy országszerte semmire sem költünk annyit feleslegesen, mint a bürokráciára.

Negyvenkilencedik telem

Közeleg mogorván,

Varjú képében gubbaszt a

Jegenyefa ormán
——–

A tétova októbernek

Nedves  a kabátja;

Magyar demokráciának

Bécsben bot a bátyja.

—

Minden veréb tolla vizes;

Sárosak a fények,
Nedves fészekben vacognak

A fiók-remények.

—–

Silányodik a világ,

Csikorog a kvóta,

A szerelem korszerűtlen

Avítt,  régi nóta.
——-

Negyvenkilencedik telem

Eljön bizonyára,

Szükség lesz majd régi csókra,

Meg az új csodákra.

Ha megvizsgáljuk a szemben álló haderőket, a helyzet eleve nem tűnik biztatónak. A török elit egységek létszámát 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában fentebb 30-40 ezer főre becsültem. Ez maga több, mint a magyar haderő teljes létszáma. Ezen felül még ugyanennyi lehetett a csatában részt vevő, de nem első vonalbeli egységek létszáma. Ezek leginkább a különböző balkáni helytartók – pasák és bégek – parancsnoksága alatt álló csapatokból kerülhettek ki.

X. grófot csalta a felesége, és ezt egész Pest tudta.
A grófnő mindig hétfő este fogadta odahaza a szeretőjét, egy kishivatalnokot - ezt is tudta egész Pest. Kivéve a grófot.
A gróf úgy tudta, langyos házasságban él.
Hétfőnként tarokkozni járt, ahol folyvást nyert, emiatt a partnerei egyre kevésbé kedvelték. Az egyik hétfő délután néhány Y báró fogadást ajánlott Z gyalogsági századosnak.
- Ezer koronát rá, hogy a gróf ma a második parti előtt elrohan, és hetekig nem látjuk!
- Tartom!
--------
Ahogy a gróf megérkezett, tüstént meg is nyerte szokása szerint az első partit.

Szeretgetjük,

Dédelgetjük

Jó melegben kényeztetjük;

- Takarodj, halál! -

Hátha egyszer mégis,

Mégis

Fel az égbe száll.

----

Ápolgatjuk,

Gyógyítgatjuk,

Hogyha fázik, betakarjuk,

Az Isten figyel,

Hátha egyszer

Magához tér,

S újra énekel.

---

Megtaposta orosz pata,

Lopta sunyi demokrata,

Adó törte,

Kamat ölte,

Drága segítség gyötörte,

Félve néz a domb mögül;

Ápoljuk és dédelgessük,

Hadd maradjon gyermekünknek

Örökül.

HETVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen nekiiramodott. Fürgén szedte a lábát az egyre áthatolhatatlanabb tejfehér ködben előre.

Se látott, se hallott. Mintha a világ óriási, orgiasztikusan végtelen hang-és látványözönében valamiféle különös adásszünet következett volna be. Semmit sem érzékel, gépiesen és gyors tempóban tette egyik lábát a másik után. A mozdulatlan, fehér füstköd nemcsak kizárta őt a világból, hanem teljesen el is tompította az érzékeit.

Az egyéniség és a történelem

Az eleve elrendelés tana a reformáció hozadéka, legfőbb haszonélvezője pedig a polgárság, amely szeretné, ha üzleti tapasztalat kialakította kalkulációs logikája segítségével értelmezhetné a történelmet. Ez persze felettébb nehéz. A kalkulációs logika megkövetelte egyszerű és kiszámítható séma követelményeinek a legtökéletesebben az eleve elrendelés elgondolása felel meg. Olyan ez, mintha csak rászabták volna. A polgári gondolkodókat nem érdekelte, hogy ez csupán a klasszikus végzetelv átkeresztelése, lelkesen igyekeztek és igyekeznek minél tökéletesebben a hatálya alá helyezni az emberiség történelmet, ebbeli munkálkodásukban elméleteket alakítanak ki, és igyekeznek ezeknek megfelelően újra és újra értelmezni a históriát.

A populáris kultúra gyakran átadja a maga vívmányait az egyetemes (szándékosan nem használom itt a “magas” jelzőt) kultúrának. Szinte az összes modern irodalmi műfajunk a népies kultúra felől érkezett.

Cserébe az úgynevezett elitkultúra (megjegyzem, nem hiszek a tömegkultúra/elitkultúra antinómiában) lenézi, gyakran indokolatlanul (is) bántja, csepüli, lenézi a tö9megkultúrát. Főleg olyan időkben, amikor leplezni igyekszik tulajdon, szánalmasan kis hatókörű, szubkultúra-mivoltát.

Mikszáth Kálmán volt Kosztolányi minősítése szerint a magyar irodalomban a boldog író. Kedélyes, optimista természete, kedvessége, humorérzéke sok rajongót szerzett neki. Életszemlélete a művein is átsugárzott. Idősebb kortársával, Jókaival együtt megteremtették a modern értelemben vett magyar olvasóközönséget.

Mikszáth kedélyesen tűrte a kritikát. A sznobizmust nagyon nem szenvedhette ugyan, de kedélyes megjegyzéseken kívül egyébre sohasem ragadtatta magát vele szemben.

HETVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen maga elé bámult.

- Taposóaknák? Hol?

Hildegard előremutatott.

- Ott! Meg ott is! Ott is! Semmi más nem lehet, mint taposóakna!

Karen ugyan semmit sem látott a mutatott irányban, de az albínó nő magabiztossága meggyőzte.

- Most mit tehetünk.

Hildegard elkeseredett képet vágott.

- Nekem elvileg fel kellene tudnom szedni őket. Tanultam tűzszerészetet, gyakoroltam is, de élesben sohasem kellett felszednem aknát.

Részlet a Választott haza című darabomból

(Nívódíjat nyert a HM és az Írószövetség irodalmi pályázatán, 2009-ben.)

11.  Jelenet

 Tichy, Zinner, Uhtyka, Dobosok, Katonák 

(Megperdülnek a dobok.) 

TICHY:

Zinner hadbíró százados! 

ZINNER:

Parancs! 

TICHY:

Őfelsége nevében olvassa fel az ítéletet! 

ZINNER:

Értettem!

Ítélet, melyet a magas császári királyi hadsereg-főparancsnokság parancsára összeállított és megesketett teljes haditörvényszék az alább megnevezett vádlott urak, a magyar lázadó hadsereg főnökei ügyében egyhangúlag hozott:
Aulich Lajos, ötvenhét éves, katolikus nőtlen.

Természetesen a számbeli fölény még nem túlerő. Önmagában csupán létszámtöbblet. Túlerő csak akkor lesz belőle, ha érvényesítik a harcmezőn. Ha egy kissé alaposabban tanulmányozzuk a Dél-Dunántúl domborzatát, illetve a korabeli településrendszert mutató térképeket, könnyen beláthatjuk, a török számára egyáltalán nem is olyan könnyű érvényt szerezni számbeli fölényének a vele szemben ellenséges érzületű lakosság támogatta magyar véderővel szemben – ha utóbbi kellőképpen jól szervezett és begyakorlott csapatokból tevődik össze, és megfelelő irányítás alatt áll.

Adrienn egy pillanatra – csak úgy a függöny mögül – kikémlelt az éledező városra. Az ablakot persze csak résnyire, csak szőrmentén nyitotta ki, hogy az esetleges kémlelődő úgy gondolja, reggel a munkába igyekvők felejtették így, és most nem nyitotta ki senki. Hogyan is nyithatta volna ki, amikor a lakás most üres?

Kezdte megszokni a helyzetét, és most már azt is kiszúrta, honnan figyelnek az ügyeletes leskelődők. Tudta, hogy az ő lakását még nem figyelik, de a szomszédot – Kovácsékat – nyilvánvalóan. Szólt ugyan Kovács Gézának, de a jelek szerint nem volt foganatja.

HETVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen megtorpant. Ennek láttán az albínó határozatlanul megállt. Mindössze másfél méterre voltak egy szélesebb sugárúttól.

- Mi van? – kérdezte Hildegard.

- Fegyveres járőr. – felelte súgva a szőke nő.

Hildegard Satana erre minden teketória nélkül egy romos oszlop mögé vetette magát, és Karent is magával rántotta. Már hallották is a közeledő gékocsi motorzaját.

A szőke nő meglepődött, aztán beleegyezően sóhajtott.