Pálffy Albert a szabadságharc idején a Márczius Tizenötödike főszerkesztője volt.

Meggyőződéses demokrata révén gyakran hangoztatta, hogy a feudális hajbókolásnak beillő megszólítási tiszteletkörök ideje lejárt. Úgy vélte, eljött az idő, amikor a tisztelet végre nem a státusznak, hanem csakis az érdemnek szól. Hogy a magas állásba került személyek is a munkájukat végzik, és egyedül kötelességeik teljesítésének színvonala minősíti őket…

Szóval ilyen és ehhez hasonló radikális nézeteket vallott a derék Pálffy Albert. Ma már ezek megmosolygatóak, nem igaz?

Szóval Pálffy Albert felfogása igen különös volt. Gyakran megbotránkoztatta a pesti biedermeier polgári szalonok közönségét. Egy ízben azt találta mondani, hogy a tiszteletet nem lehet megelőlegezni, azt előbb ki kell érdemelni. Más alkalommal hosszan értekezett arról, hogy a fölösleges cikornyák, a nyakatekert szófordulatok helyett az egyenes és lényegre törő szókimondás kora következik.

Nagyon komolyan vette a demokráciát. Talán egy kissé tragikomikusan is komolyan…

Sokat beszéltek annak idején arról a hírhedt leveléről, amelyet Zichy Ferenc grófnak, a Helytartótanács elnökének írt 1848 márciusában.

—

A forradalom már lezajlott, de kormány még nincs. Az majd csak a következő hónapban – áprilisban – lép hivatalba, miután a király szentesíti az áprilisi törvényeket.

Pálffy Albert lapot akart indítani – ez lett a leendő Márczius Tizenötödike. Pálffy nem akar várni, a fiatalok türelmetlenségével tör a célja felé, mihamarabb szeretné elindítani a tervezett orgánumot.

Kormány híján a lapengedély még mindig a Helytartótanács illetékességi körébe tartozik. Sajtószabadság van ugyan, de az átmeneti állapot közepén vagyunk. A lapengedély megszerzésének elengedhetetlen része a Helytartótanács elnökéhez intézett kérelem.

Miféle méltóságnak felelhetne meg most a Helytartótanács elnöke? Tippeljünk: éppen se kormány, se köztársasági elnök, se országgyűlés.

Pálffy nem szívesen levelez a Helytartótanács elnökével. Borsódzik tőle a háta.

Végül úgy dönt, megírja a kérelmet, de a maga módján. Ha demokrácia – legyen demokrácia. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!

Megcímezi hát a levelet imigyen:

Zicsi Ferencnek!

A félreértések elkerülése véget; Pálffy Albert pontosan tudja, hogy írja a nevét Zichy gróf. Egyszerűen és agresszíven feltételezi: a a demokratizmus divatja csaknem kötelező, ez alól még  vén aulikus Zichy sem vonhatja ki magát.

A demokratizmus divatja meg a forradalom előtti években leginkább abban merült ki, hogy a nemesurak elkezdték egyszerűen, mondhatni póriasan írni a nevüket. Néhányszor még maga Kossuth is imigyen: Kosút.

Pálffy megelőlegezte a gróf számára a polgári névhasználatot.

A kérelmező levelet merő formalitásnak tekintette. Pontosan így is fogalmazott. Mindössze néhány, elképesztően öntudatos sor az egész. A megszólítás:

Polgár Elölülő!

Semmi kegyelmes, semmi méltóságos, semmi excellenciás…

Az elölülő a ‘president’ egyik nyelvújítási magyarítása volt, ebben a korban sokan magyarosabbnak és logikusabbnak tekintették, mint az “elnök”-öt. Végül kiszorult a használatból a rossz hangzása miatt.

A továbbiakban Pálffy néhány keresetlen mondatban megkéri a grófot, sürgősen adjon engedélyt a lap kiadására és postai terjesztésére.

Levelét “udvariasan” így fejezi be:

Ezzel alkalmat adok Önnek, hogy teljesítse egyik hivatalbeli kötelességét!

———

Fejezzem ki magam még érthetőbben?