Ősz sodrában

Minden remény fekete

Halott Múltnak

Történelem a neve.

Emlékeket

Sodor az őszi Idő,

Most nyeli el

Mindet a múlt-temető.

Régi munka,

Elkopott csók, szalmaszál;

Idő hátán,

Szürke ködbe tovaszáll.

Ősz sodrában

A láthatár elborul,

Ami könnyed,

S ami felszín, tovahull.

Minden bánat,

Bú, csüggedés lesbe áll,

Felvisít bús

Kintornáján a halál.

Lét gyertyája

Félálomban szendereg,

Csak a boldog

Pillanatok védenek.

Szólónt egyszer felkereste egy idegen városból származó fiatalember, akiből később híres filozófus lett.

- Azért jöttem, hogy barátságot kössek veled, Szólón!

A költő-államférfi végigmérte a vendéget.

- Odahaza már sok barátod van?

- Még egy sincs. Te lennél az első, ó, Szólón.

Szólón a fejét csóválta.

- Az embert a legjobban a hazájában ismerik. Előbb otthon szerezz barátokat!

Késő Szeptember

Lassacskán mendegél,

Keményedik az ősz,

Akár az acél.

A vén Idő szomorkásan

Menetel,

Szeptemberben mindig glóriát

Visel.

Tűnő Múltra

Vibráló Jelen terül,

Csak a Jövő sóhajtozik

Egyedül.

KÉTSZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ

Karen alig kapott levegőt. Ellenben Ed Philips gúnyosan elmosolyodott.

-         Ez jellemző a Földre! – mondta szarkasztikusan. – Maguknak ott egyáltalán nincsenek gátlásaik, ugye?

Morgensohn újra vigyorgott.

-         Hát valóban nincsenek, ezt elismerem. Lenniük kéne?

Ed Philips dühösen nézett vissza rá.

-         Hogyan tudnám én likvidálni az Ultenberg csoportot? – kérdezte a szőke nő.

SZÁZHARMINCKILENCEDIK RÉSZ

Napjaink költészetének egyik legfontosabb küldetése a személyes felelősség értékének helyreállítása. Ez ma az emberi fejlődés egyik legfontosabb kulcskérdése. Személyes felelősség magánéletben, kultúrában, gazdaságban, az élet minden területén.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy felelősséget kellene vállalnunk bármiért, amit mások tesznek a nevünkben.

Meg kell teremtenünk a személyes felelősség új világát, ami egyúttal élhetőbbé és demokratikusabbá is tenné az emberiség életét.

Fájdalmasan szól

Szeptember harangja;

Elmúlást hoz

Távoli,

Tompa hangja.

Hangja búsan, fájón dobban,

Vén, panaszos alkonyatban.

Szeptember ködkönnye csordul,

Idő cammog,

Harang kondul.

Alkony mélyén köd szendereg,

Vigyázzák távoli hegyek.

Nyár tükre már homályba hullt,

Nézi benne magát a múlt.

Minden Jelen csak átmenet,

Él az Ember,

Hogyha szeret.

Jelen Akarat a Jövőt faragja,

Távolban kondul

Szeptember harangja.

Szigetvár kiállt eddig néhány ostromot, de a török főerők támadását még soha. Az előző részek egyikében már tisztáztuk: a vár akkori mércével mérve sem tartozott a korszerű erődítmények közé.

Ami a stratégiai szempontokat illeti, hadászati értelemben Szigetvár legfeljebb másod-vagy harmadrangú várerődnek mondható. Még csak országos jelentőségű útvonalat sem zár el. A Bécs ellen induló török elvben nyugodtan megkerülhetné –a hogy korábban már meg is tette.

Távozó nappalon

Szelíd est a kéreg;

Kis félelmekre nagy

Megkönnyebbülések.

Az Idő útjába

Ma sem állt tölgyfa gát,

Húzzuk rezignáltan

Tovább is az igát.

Lent és fent a sátán

Akármit is makog,

Békések maradtak

Még a hétköznapok.

A számla követel,

A kartoték makog;

A Élet leginkább

Helytállás:

Magyarok.

1866-ban Erzsébet királyné menekülésre kényszerült. Délről az olaszok, északról a poroszok közeledtek, a demoralizált osztrák hadsereg eleve fel akarta adni Bécset.

(Ekkor még nem tudták, hogy Bismarck nem akarja elfoglalni Ausztriát, hanem villámgyorsan békét köt.)

Hová meneküljön a királyné a gyermekeivel? Egyik irány sem biztos. Egyedül Magyarország felé szabad az út.

- Megyünk Magyarországra!

Az egyik udvaronc aggodalmaskodott.

- Magyarországra, felség?

Őszi patak csörgedez,

Gyorsul a világ,

Vigyorogva szaporodnak

A régi hibák.

Rövidülnek a napok,

Terjed a sötét,

A Nyár minden reménysége

Elfut szerteszét.

Készülődik a hideg,

Fogy a tartalék,

Bár a déli Nap a felhőt

Kikacagja még.

Őszi patak csörgedez,

Vénül az Idő,

Korhadt jóslatoktól párás

Már a levegő.

Vacognak a hajnalok,

Szomorú a dal,

Az is érzi már a korát,

Aki fiatal.

Hullanak a levelek,

Pityereg a szél,

Eső kintornás bánata

Kopogva zenél.

KÉTSZÁZHETVENEDIK RÉSZ

Ed Philips arcán különös, szánakozó mosoly ragyogott.

-         És hirtelen kulcsfonosságúvá vált a jelentéktelen szőke nő, ugye, Morgensohn úr.

Morgensohn nem felelt, csak kurtán bólintott.

Karen Bozchana Kadlecikova őszintén csodálkozott.

-         Nem értem! Miről van szó?

Ed Philips Morgensohn felé bökött a fejével:

-         Majd ő elmondja.

A szőke nő kérdőn nézett az idegenre.

SZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ

Az elmúlt másfél évszázad igen nagy részben a tradíció válságáról, útkereséséről szólt. A század első felének avantgárd mozgalmai legdühödtebb támadásaikat a tradíció ellen intézték. Bebizonyosodott azonban, hogy a tradíció puszta tagadása jelentős értékek teremtésére minden tekintetben alkalmatlan.

Valódi esztétikai érték csak ott született, ahol sikerült szintézist létesíteni tradíció és modern törekvések között.

Sátán, a vén aktakukac

Bús iroda-töltelék,

Istennek jut a Szerelem,

Ördögnek a kartoték.

A körmönfont bürokrata

Folyvást packázik velünk,

Kiszorít az életünkből,

Hogyha rosszul ügyelünk.

Nem marad majd az életben

Se szépség, se ráció,

Egyéb sem lesz a világon,

Csak dokumentáció.

Sátán, a vén aktakukac

Rendet tenne ízibe’,

Űrlapok sodornák el a

Világot a semmibe.

Bürokratikus világban

Nyakig ér a lelki sár,

Minden létet mélybe húz az

Adminisztratív mocsár.

Vegyük szemügyre a támadókat!

Az 1566-os hadjárat a források egybehangzó tanúsága szerint nem volt váratlan. A szultán már az előző esztendőben elhatározta. Magyarországon hónapokon keresztül találgatták, mi lesz majd a támadás célja, melyik vár. Eger talán, hogy kiköszörülje a tizennégy évvel korábbi csorbát?

Netán Győr, a Bécs felé vezető utat fedező legfontosabb erőd?

Esetleg Gyula vagy Szigetvár?

Vajon melyik?

A találgatások között csak ritkán bukkant fel Bécs neve.

Szeptemberi partokon

Az elmúlás vén rokon.

Ködbe vész a révület,

A Jelen megint süket.

Jövő – csupasz szirtfokon;

Szeptemberi partokon.

Szeptemberi partokon

A túlélés monoton.

Pesszimista tegnap-ár;

Sose létezett a Nyár.

Szél mereng a romokon;

Szeptemberi partokon.

Szeptemberi partokon

Fáradt szellemlét oson.

Ha ballag Idő lova,

Nyár-ünnep gördül tova,

Isten nem veszi zokon

Szeptemberi partokon.

Szeptemberi partokon

Szél csapong bús mámoron.

Egy római szenátornak volt egy rettentően csúnya lánya. Sehogy sem sikerült férjre találnia.

Az apja óriási hozományt, készpénzt és tucatnyi értékes ingatlant helyezett kilátásba. Ez rövid időre felkeltette az érdeklődést.

Kiderült azonban, hogy a lány hisztériás, fennhéjázó és ostoba. Sőt. Nyilvánosa agyba-főbe verte a rabszolgalányait. Ez még a nem túlságosan finnyás római hozományvadászokat is elriasztotta.

A lány már közel járt a harminchoz, minden tekintetben vénlánynak minősült.

Ősz mosolya hallgatag;

Semmiért kell lebontani

A Múltat,

A szép Nyarat.

Egész világ bánatos,

A táj dekadenciától,

Elmúlástól

Harmatos.

Nyirkos őszi paszomány;

Ősz nevében elvetendő

Minden régi

Hagyomány.

Ősz mosolya éteri;

Magát mindig okosnak és

Haladónak

Képzeli.

Ősz mosolya hatalom,

Sose lesz itt rajta kívül

Semmilyen más

Uralom.

Ősz mosolya: rossz jelen;

A világban ő egyedül

Az igazi

Posztmodern. 

KÉTSZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

Karen Bozchana Kadlecikova szomorúan bólintott.

-         Mikor szemeltek ki?

-         Már a felkészülési időszakban, kedves hölgyem. Önt alaposan lenyomozták.

-         Csak engem?

-         Nem, hölgyem. Az összes fontosabb ügynökség alkalmazottainak utánanéztek. Ön után természetesen a többiekhez képest sokkal alaposabban nyomoztak.

-         Miért?

-         Az ön neve szerepelt abban a névsorban, amelyet a földi szövetségi biztonsági szolgálatok legfelsőbb parancsnoksága elé terjesztettek.

SZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ

Az ijesztő elbutulás az érem egyik oldala. A másik az ország lelki és szellemi állapota. Vagy éppen a kultúra állapota.

Az előbbiről nem szeretnék sokat mondani, beszélnek róla eleget. Csak egyetlen gondolatot vetnék fel.

Voltak a történelmünknek igen nehéz pillanatai. Őseink megfutamodtak vagy helytálltak, de eszükbe sem jutott, hogy feladják magyarságukat. Nélkülük nem lennénk.

A török időkben drámai módon megfogyatkozott ez a nép.

Fals furulyaszó szétterül;

Nekünk semmi nem sikerül.

Nagy nemzeti piros betli;

Kötelező keseregni.

Sparhelten szikkad a pörkölt;

Úgyis mindig jobb a külföld.

A haza csak hitvány condra,

Hazaira mindig kontra.

Reszket már a búcsú-cetli;

Rossz nemzeti piros betli.

Fontoskodó nyugatpista,

Nem buta – csak pesszimista.

Ami nemzeti, mind talmi,

Ami trendi – birodalmi.

Hivatalos pótkultúra

Pénzért hajtja fejét búra.

Isten nem nevez meg adut;

Trendi művész – rombolni tud.

ÖTÖDIK RÉSZ

Az előző részben arról szóltam, hogy Szigetvár hosszadalmas és véres ostroma nélkül Bécs elfoglalása a török főerő számára 1566-ban korántsem volt lehetetlen. Hamarosan alaposabban elemezni fogom, miféle változások állhattak volna elő az európai politikai helyzetben, milyen szükségszerű és elkerülhetetlen átrendeződésekre kerülhetett volna sor Bécs bevétele után.

Vessünk egy pillantást a helyszínre.

A belső várat 1420. körül kezdték építeni, megerősített kapuja keletre nézett.

ÖTÖDIK RÉSZ

Az előző részben arról szóltam, hogy Szigetvár hosszadalmas és véres ostroma nélkül Bécs elfoglalása a török főerő számára 1566-ban korántsem volt lehetetlen. Hamarosan alaposabban elemezni fogom, miféle változások állhattak volna elő az európai politikai helyzetben, milyen szükségszerű és elkerülhetetlen átrendeződésekre kerülhetett volna sor Bécs bevétele után.

Vessünk egy pillantást a helyszínre.

A belső várat 1420. körül kezdték építeni, megerősített kapuja keletre nézett.

Vén füstoszlop a végtelen;

Csak egy pillanat a Jelen.

Múló idővégtelenben

Lubickol a boldog ember,

Forró végtelen katlanban

Fuldoklik a boldogtalan.

Perc a perccel percért perel;

A Szabadság – nehéz teher.

Halálban, mitől se félve,

Vagy túlterhelve,

De élve.

Szánalmas, élő enyészet

A rossz, pesszimista végzet.

Ha az Időtől függ minden,

Élni esély soha nincsen.

Ha a nemhit fennen grasszál,

Isten igéje ködbe száll.

Vén Idő megy jövő-hegyre;

Nehéz terhét hordja,

Egyre.

Plutarkhosznál olvasható az alábbi történet:

Titus Flaminius, a kiváló államférfi és hadvezér azt hallotta, hogy az akháj szövetség városait a maga oldalára akarja állítani III. Antiokhosz, szíriai Szeleukida uralkodó.

Flaminius fájlalta volna a görögök elleni háborút. A görög kultúra hatása alá került, a helléneket kedvelte, tisztelte.

Flamin ius tudta, hogy Antiokhosz király szíriai harcosainak rossz tapasztalataik vannak a légiókkal, nem fűlik a foguk a Róma elleni harcra.

Száll a Múlt finom pora,

Rajtam van az Ősz sora,

Úgyse fogom feladni

Soha.

Hogyha minden, ami poros,

Minden üres, alattomos

Ellenem feszül,

Még akkor is,

Úgy is

Sikerül.

Ősz, az öreg bonviván,

Koslat a Remény után,

Isten néz ki a Lét

Ablakán.

Fényes Nyárból szürke ősz,

Bánat-kását ördög főz,

Száll az Idő könnye,

Mint a gőz.

Száll a Múlt finom pora,

Most van itt a Lét sora,

Úgyse fogom feladni

Soha.

KÉTSZÁZHATVANNYOLCADIK RÉSZ

A szőke nő nagyot sóhajtott.

-         Valahogyan mindenképpen el kellett engem juttatni a Rodney fedélzetére, ehhez pedig megfelelő gazdaállatot kellett keresni.

-         Bocsásson meg, de még mindig nem értem! – vetette közbe indulatosan Ed Philips.

Morgensohn ádázul mosolygott.

-         Hegyezze a fülét, és megérti, ügynökök gyöngye!

Ed Philips arca megrándult.

-         Megfelelő tervre volt szükség.

SZÁZHARMINCHATODIK RÉSZ

A gyakran miniatűr szubkultúrákra való töredezettség nem speciális magyar sajátosság, de itt nálunk, a mélységes nemzeti nihilizmussal és a szégyenszagú bennszülött-komplexussal érintkezve talán még sokkal rombolóbb, mint másutt.

A helyzetképet tovább rontja, hogy a többé-kevésbé kulturális jellegű szubkultúrák lényegében az értelmiségre terjednek ki, ez az értelmiség pedig öregszik, utánpótlása alig van.

Melyik az a réteg, amely gyarapodik?

Őszi ködök jönnek,

Könnyezik a reggel,

Gond pasa portyázik

Dúló seregekkel.

Három rövid nap tűnt

Három hosszú hétnek;

Zsúpfedél-idegek

Sötét lánggal égnek.

Díszlakoma-címre

Vágyott romlott kása;

Fölösleges munkán

Az ördög áldása.

Őszi ködök jönnek,

Könnyeznek az egek,

A tegnapi jövő

Jelenné kecmereg.

Gyarapodó múlt a

Friss jelenek ára,

Új ráncok hasadnak

Az idő arcára.

Halmozódik a Múlt

A semmibe rogyva,

De az Idő mégis

Mintha egyre fogyna.

Ezt a részt az akciórádiusszal kapcsolatos elméleti vonatkozások boncolgatásának szentelem. Egyrészt azért, mert annak idején a legtöbb érdemi hozzászólás ezzel kapcsolatban érkezett. Másrészt meg azért, mert – bár utólag megkonstruált és nagyon mesterkélt fogalomnak tűnik – magában hordozza a probléma lényegét.

Ha elfogadjuk, ténynek tekintjük az akciórádiusz kérlelhetetlen, kiszámítható tényszerűségét, a történelem teljes determináltságát kellene elismernünk, akkor csaknem az egész felvetésünk haszontalannak tűnhet, hiszen a török további hódításainak lehetősége még csak elméletben sem lenne megfogalmazható.

Lábam ólomnehéz,

A hátam hasogat;

Isten se lehet nálam

Boldogabb.

Udvar közepén hatalmas halom fa;

Elsétált fedett, takaros

Halomba.

Már télre vár a tűzifahalom;

Minden siker - temérdek

Fájdalom.

Udvar sarkában korhadt, régi rönkök,

Helyükön

Csigák,

Giliszták,

Göröngyök.

Szépséget csupán 

A Munka teremt;

A fájdalom jutalma most

A Rend.

Közös munka nászán

Öröm fogan;

Nézünk fáradtan,

S nagyon boldogan.

Xerxes perzsa király a görög történetírók szerint az uralkodói dölyf egyik megtestesítője volt. Már a trónra lépésekor kinyilatkoztatta, hogy mindenképpen le akarja igázni a görög városokat, amelyek ellen az apja kudarcot vallott.

Fogadott egy spártai követet, aki a kisázsiai görög városok érdekében emelt szót.

Előtte kifaggatta a tanácsosait, mit tudnak Spártáról. Elmondták neki, hogy Spárta falusias kisváros, lakóit a világ legjobb katonáinak tartják.