Ősz sodrában

Minden remény fekete

Halott Múltnak

Történelem a neve.

Emlékeket

Sodor az őszi Idő,

Most nyeli el

Mindet a múlt-temető.

Régi munka,

Elkopott csók, szalmaszál;

Idő hátán,

Szürke ködbe tovaszáll.

Ősz sodrában

A láthatár elborul,

Ami könnyed,

S ami felszín, tovahull.

Minden bánat,

Bú, csüggedés lesbe áll,

Felvisít bús

Kintornáján a halál.

Lét gyertyája

Félálomban szendereg,

Csak a boldog

Pillanatok védenek.

Ősz sodrában

Aki szeret, mendegél,

Szüretről meg szerelemről

Zeng a szél.