NEGYVENNNYOLCADIK RÉSZ

Ezt én közönséges butaságnak, féltékeny asszony fecsegésének tartottam, és eszem ágában sem volt komolyan venni. Még mit nem? A Nagyasszony is csak ugyanolyan nő, mint a többi, tehát el is lehet csábítani. Ha akarnám, megtehetném! Miért lenne attól veszélyben az életem?

Ez a Nagyasszony meglehetősen gyakorta csereberélte a férfiakat. Tavaly még egy másik fickó tanyázott a sátrában, most meg valami nagydarab, szőke óriás.

KÉTSZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

„te szép aranykalászvegasz,”

Egyszeriben újra van költői erő – nem is akármekkora.

„te szép aranykalászvegasz,”

Ezt is érdemes megvizsgálni.

„te szép aranykalászvegasz,”

Mitől ennyire erős ez a sor? Vegyük sorra:

v     A személyes kötődés kinyilvánítása

v     Egyetlen, remekül elhelyezett és igen erős jelző

v     Tömör jellemzés szellemes szóalkotással.

„te szép aranykalászvegasz,”

Mesteri tömörség, a költői erő szinte meglódul ebben a sorban.

Kótyavetye - gazda nélkül...
Kié lesz a földünk végül?

A görög eposzok óta
Önmagáé Európa...

Kövezett útjait rótták:
Líra, emberi méltóság.

Látott sok emberi csodát,
S a szabadság gyermekkorát.

Gazdára régen nem ügyel,
Most meg...
Önmagát adja el?

Kótyavetye - gazda nélkül...
Minden hagyomány elévül?

                 *

Platón óta.
Jézus óta..
Európa...
Európa...

Hódító meg nem alázta,
Őseink kardja vigyázta.

Gondűző Tavaszról
Mond mesét a szél,
Tavasztündér valahol a
Régmúltban henyél.

Meghitt Tavasznak szép
Híre mendegél,
A hétköznapi félelem
Napsütést remél.

Szkeptikus egekben
Szürke fellegek,
A nyomasztó előérzet
Felettünk lebeg.

Gondűző Tavaszról
Beszél a Remény,
Visszatérhet a nyugalmas
Hétköznapi fény?

Illan a friss szellő,
Gyűlik a korom,
Támadásba ment át minden
Gonosz hatalom.

Vaskos jövő-démon
Durván lapogat,
Visszasírjuk a mostani
Hétköznapokat.

NEGYVENHATODIK RÉSZ

Szélfarkassal egyszer vándor írástudóként hozott össze a sors. Egy aprócska Orontész-parti város uraként éppen a szomszéd porfészek ellen fenekedett. Még akkor is bronzkarddal hadonászott, amikor négyszemközt maradtunk, és csak úgy ömlött belőle a habókos önámítás.

-         Elfoglalom azt a várost! – zengedezte. – Elfoglalom, és megerősítem vele a hatalmamat!

-         Utána mit teszel? – kérdeztem gúnyosan.

Ér-e még valamit ez a mai csárda?
Vagyunk-e még?
Kell-e a kokárda:

Eleink haltak,
Küzdöttek…
Megérte?
Értük a kokárda,
S egy vak zenész ütleget kapott érte…

Ilyet ki tehet?
Miféle bitang emel a vakra kezet?

Hol történhetett ez a gyalázat?
A határon túl?
Messze idegenben,
Ahol a magyar nem ember?
Valami földi pokolban,
Ahol vastag halmokban áll
Az eladó gyűlölet halmaza?
Nem…
Idehaza…

Mint rossz bekecs,
Szakadunk kétfele…
Évtizedek vetése
Érik be vele.

Félénk Tavasz az idei,
- Minden Reményt köd takar -
Sose látott új bajokat
Idehozni nem akar.

Mankóval jár most a Jövő,
Az összes távlat biceg,
Zűrzavarban reménykednek
A pénz-agyú kibicek.

Megmarad-e Európa,
Vagy eliszlámosodik?
Mi fogunk-e mosolyogni,
Vagy a számos harmadik?

Félénk Tavasz a mostani,
Semmi harsány, semmi szín,
Triumfál-e a sivárság
A Hagyomány romjain?

A megviselt, szerencsétlen
Európa feje fő;
Felnevelődik-e végre
A hozzá méltó Jövő?

HUSZADIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

CNN

2015. október 6.

17 15.

Forradalom Budapesten!

Forradalmi események zajlanak Magyarország fővárosában! A jelentések szerint hatalmas tüntetéssel kezdődött a hatalma Hősök terén. A kormány fegyveres ereje nem volt képes feloszlatni a tüntetőket, akik egyes híresztelések szerint birtokba vették a közmédia néhány intézményét, és jelenleg a Parlamentet ostromolják.

Az első tavaszi napon
Fény táncol az ablakokon.

Madárhangok trillája száll,
Porrá kezd szikkadni a sár.

Eső verte Remény éled,
Mindenütt hemzseg az Élet.

Az első tavaszi napon
Kuncog a Jelen - fapadon.

Idő-parti pusztaságban
Pénz tetszeleg - koronásan.

Múlt apó dől a botjára,
Vágyik Jövő-unokára.

Az első tavaszi napon
Isten lép át egy sóhajon.

Mindig akad új túlerő,
De ha akarjuk - lesz Jövő.

Bár hajónk imbolygó ladik,
Vegyük észre: tavaszodik.

Ver minket az eső-kvóta
Immár hosszú hetek óta.

Búskomor felhő hegedül,
Hull az áldás - kéretlenül.

A hétköznap sárrá mállik,
Jelenünk - tócsává válik.

Jövőnk bölcsője jeltelen,
Esőkönnyel sújt a Jelen.

Ész, meg Erény - sárban lapul;
Hull az eső - áldatlanul.

Latyak-kvóta, eső-kvóta;
Égig zeng a hamis nóta.

Barantál verbális tatár,
Hígan lep be mindent a sár.

Ember-, pénz- és szóáradat
Múltat és jövőt elragad.

Sár útjában Múltunk,
Vágyunk;
Helytállunk -
Vagy sárrá válunk.

Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...

Az ég alatt
Minden halad,
A Lét mozgásból áll,
Zsong,
Lüktet minden Pillanat,
A nyugalom: halál.

Rezgés,
Anyag,
Energia,
Ami élő: erő;
Testünk - a vén Idő.

Menni,
Menni,
Menni;
Csak Isten tud pihenni...

A trágár semmi téblábol,
Rostokol
Valahol;
A perverz mozdulatlanság
Önmagában: pokol.

Sátán szemléli önmagát
A Semmi tükörén,
Minden gonoszság valahol
Csak öncélú poén.