A magyar színészet hőskorában egy vidéki színész másik társulathoz kívánt szerződni.

Nem tudni, hogy hívták a fickót, csak a színészi álneve maradt fenn:

Bájligeti Bölömbér.

Ma ez a név biztos bukás lenne, de az egy más korszak volt.

Szóval a szépreményű ifjú aktor ajánlólevelet kért a direktorától, akitől éppen elköszönt. Kapott is. Nem tette a vitrinbe.

Szólt pedig imigyen:

“Bájligeti Bölömbér, 29 éves, református vallású, három év óta színész, nagyevő nagyivó, káromkodó, veszekedő, egyszóval, akasztófáravaló gazember.

Sosincs vége,

Szünet kéne,

Hömpölyög a szó-folyam,

Semmi lényeg,

De az hosszan

És végtelen

Komolyan.

—-

Mint enyészet,

Lassú végzet,

Nyomában

Víz sem fakad,

Hogyha délre

Nem lesz vége,

A velő is

Elapad.

—-

Duma-kvóta

Órák óta,

S nagyon messze még

A vég,

Tornyosul ránk

A szűk jelen,

S eltűnik

A messzeség.

Pályázatra írom. Csak a mai napom van rá, hogy befejezzem. Remélhetőleg valamikor éjfél után elkészülök vele.

A pályázati kiírás nem teszi lehetővé, hogy itt részletet közöljek. Inkább az írás kapcsán felmerülő kérdésekről beszélek.

——

Mi magyarok, vagy megvetjük a más néphez tartozókat - vagy majmoljuk őket…

Miért? Mindkét hozzáállás téves, mindkettőből rossz döntések egész sora fakadt.

Az újabb kori magyar kultúrtörténetben se szeri se száma az olyan polémiáknak, felvetéseknek, reform-elképzeléseknek gazdasági, politikai, kulturális, művészeti, vagy éppen irodalmi téren, amelyek arról szólnak, hogy most éppen kiket kellene követnünk.

Nincs tragikum, vagy harsány, nyegle pátosz,

Csak nyárutói est,

Nagy változásra rest,

De mégis mennyi meghitt, szép csodát hoz.

—

Csendes, esős, közös utó-nyarunk

Majd melegíti fázós holnapunk;

Ez lesz talán

Emlék-befőtt a jövő asztalán.

—–

Nincs ünnepi dísz a város felett,

Csak egyszerű és spontán szeretet.

–

Nem arról szól, hogy egyszer meghalunk,

Csak arról, hogy még életben vagyunk.

–

Gyémántba faragott percek haladnak,

S a végső titkok homályban maradnak.

Éltünk nyárutója van már,

Vagy el is telt? Nem tudom.

Jól vigyázz ránk és Magadra,

Drága kicsi Asszonyom!

——-

Varázslatos a nyárutó,

De az ősz már közeleg,

Hullik a fáról a gyümölcs,

És kiröppen a gyerek.

——–

Jöhet az ősz, meg a tél is:

Míg a kezünk összeér,

Addig bennünk kárt nem tehet

Se vihar, se fagy, se dér.

A lengyel származású K. K. Rokosszovszkij marsall háborús emlékirata a többi orosz katonai memoár után olvasva valóságos csemege.

Nem terveztem a sorrendet előre, sejtelmem sem volt, hogy ilyen élményt jelent majd a többi után ez az amúgy igen átlagos, színtelen-szagtalan küllemű, gyenge közepes méretű kötet.

Rokosszovszkij marsall

Rokosszovszkij ugyanúgy a cári lovasság soraiban kezdte katonai pályafutását, ahogy számos más szovjet marsall - Zsukov, Bagramjan, Konyev stb.

Langyos korban,

Vitéz sorban,

Mindig lovon, sose porban,

A néhai jó Gvadányi.

—–

Vágott közlegényt meg tisztet,

Megszalasztotta Kleistet,

Része volt temérdek vágta,

Bú vagy bánat ritkán rágta,
S ellen kardja meg nem vágta.

A néhai jó Gvadányit.
——-

Majd, a szablyát félretéve

Lúdtoll akadt a kezébe,

Olasz őstől volt szép elve,

Huszároktól ízes nyelve,

És csak úgy estére kelve

Író lett a jó Gvadányi.

—-

Langyos korban,

Vitéz sorban,

Mindig lovon, sose porban,

Amikor a magyar celeb

Magyarul már nem is hebeg,

Jó Gvadányi a tollával

Többre ment, mint a szablyával.

Olvasom Stephen E. Ambrose D Nap című kiváló könyvét. A normandiai partraszállásról írott legjobb művek egyike.

Magával a könyvvel igazán semmi bajom, de van egy téves fordítói döntés, ami úgy a háromszázadik oldal táján már bosszant.

Sokadszorra üti meg a szememet a Rommel táborszernagy kifejezés.

(Nem is beszélve arról, hogy a fordító más német Feldmarschallokat is rendszeresen a táborszernagy ranggal tisztel meg.)
A fordító ezzel a derék Rommel tábornagyot két rendfokozattal visszavetette a rangjában - azaz visszavetette volna, ha a második világháború idején egyáltalán létezett volna ilyen (táborszernagyi) rendfokozat.

Holdvilággal búcsúzik a nyár,

A Hold mögött

Sötét torok,

Masírozó csillagsorok

Igyekeznek

Fényre kelve

Odaérni

Szeptemberbe.

—–
Hogyha a nyár visszatérne,

A napsugár égig érne,

Az Orion kóborolna,

Mindenre több időnk volna.

—–

A csillagok nem engedik.

Valaki azt súgta nekik:

Közeledik a szeptember,

Határidőt tartani kell.

—–

Nyári napnak ősz az ára,

Jön hamar a tél utána,

Csillagnak ég a gazdája,

Lent a végzet, fent a pálya.

——

Nyároszlató csillagár,

Halványuló láthatár,

Afrikába készülődik

A madár,

Holdvilággal

Búcsúzik

A nyár.

Az 1830-as évek a magyar színészet történetében a hőskort jelentették. A társulatok zöme vándorolt, nem is akármilyen szisztéma szerint. A nagy városokat - mint Pest, Szeged vagy Debrecen - csak az igazán komoly játékerőt képviselő társulatok merték útba ejteni. A másodrendű csoportok a közepes méretű városokat járták, a harmad-negyedrendűek pedig a kisvárosokat és a falvakat. Utóbbiak még az útvonalat is úgy állították össze, hogy náluk erősebb társulattal lehetőleg soha ne is találkozhassanak.Mindazonáltal nem voltak önbizalom nélkül: akad olyan, amelyik 6-8 szereplővel Shakespeare-t játszott.

Talán csak nyugat kóbor, rossz szele,

Talán a halál

Előérzete;

Mert tűz a nap, mint régi nyarakon,

Árnyék táncol a fehér falakon,

A piac zajlik, mint a zuhatag,

A nép zajong,

S a tenger

Hallgatag.

——

Talán az öröm lett megint kevés,

Talán csak pillanatnyi

Csüggedés,

Nyár közepe van, és pogány meleg,

A város turistákkal enyeleg,

A csapszékben a jókedv fokozódik,

Megállt a szél,

S a tenger

Fodrozódik.

——–

Talán csak tréfálnak az istenek,

Talán csak madárraj,

Nem fergeteg,

Talán csak incselkedik most a szél,

Mint jó színész, ha álruhát cserél,

Döbbenten áll a nagy tömegnyi ember,

Alant az ég,

És fentről néz

A tenger.

Elképesztő könyv. Azt hiszem, aki bármikor bármilyen bűnügyi vagy bűnüggyel is kapcsolatos történet megírását tervezi, kötelező szakirodalomnak kell tekintenie ezt a művet.

John Douglas, világhírű FBI-ügynök A bárányok hallgatnak nyomozóját (Jack Crawford) közismerten róla mintázták. Nyugdíjba vonulása előtt az FBI Viselkedéstudományi és Nyomozástámogató Részlegének  vezetője volt. aminek 1995-ig éveken át egy kiemelkedő személy, John Douglas volt a vezetője.

Forró viharú nyárutó -

Tikkasztó, vad meleg,

Aztán felropog a vihar,

Miként a fegyverek.

—-

Forró viharú nyárutó -

A testünk gőzölög,

Távol, mint bombázó sereg,

A vihar dübörög.

—–

Forró viharú nyárutó -

És újabb hosszú tél?

Itt Európa közepén,

Aki fél - nem remél.

—–

Forró viharú nyárutó -

Ha itt viharra kél,

Előbb-utóbb a glóbuszon

A béke véget ér.

——

Forró viharú nyárutó

Kárpát ormán delel,

Hogy lesz-e integrált jövő,

Tán végül itt dől el.

Ha ablakunkon kinézve megpillantjuk a véget érni nem akaró autóáradatot, szinte el sem hisszük, hogy volt idő, amikor ritkaságszámba ment a gépkocsi.

——–
Herczeg Ferenc, mint képviselő egyszer vendégül látott Budapesten egy bácskai nagybirtokost. Az illetőnek valami ügyes-bajos dolga kapcsolódott az író választókerületéhez, a fővárosban is akadt elintéznivalója. Felkérte Herczeget, segítsen az ügyek lebonyolításában, és nagyon élvezte, hogy a híres író társaságában mutatkozik Budapest központjában.

Azt csacsogja sok gerenda

Meg tetőcserép,

Örökké a szexről van szó,

Mégis fogy a nép.

——–

Nem tudja már a magyar nép

Lánya és fia:

Szeretkezés ám az élet,

De nem orgia.

——–

Mára a ferde  se ferde,

Csak különleges,

Az üresről is kiderül,

Hogy csak üreges.

——-
Kárba vész a szép ifjúság,

Szent energia,

Nem hozza azt vissza többé

Pénz vagy mágia.

——

Hiába az üzekedés,

Pénz, politika,

Nem soká lesz magyar, hogyha

Nincs erotika.

Erről a munkámról majd egy jó hónap múlva fogok részletesebben beszélni. Egy pályázatra írom.

Nagy Frigyes éppen felmegy egy háztetőre - akarom mondani, egy fogadó tetejére.

Frigyes negyvenöt éves, makulátlanul kék porosz tábornoki kabátot, hófehér, hátul elegáns copfba font rizsporos parókát, és enyhén savanyú arcot visel.

És: biztos benne, hogy győzni fog.

Éppen a fogadó tetejéről kémleli az ellenség állásait.

——-

Erről egyelőre ennyit.

Sose buktunk télen,

Csikorgó hidegben,

Mindig augusztusban,

Mindig nagy melegen.

——-

Lajos király eltűnt,

Látták, s mégse látták;

S még sokkal gyanúsabb,

Ahogy megtalálták.

——

Dilettáns tábornok

Okozott zűrzavart,

S magyar generális

Győzte le a magyart.

——-

Világos mezején

- Mintha most is fájna -

Sok huszárnak eltört

Villogó szablyája.

—

Hőség itt is, ott is,

Izzó nyári napfény,

S vad kánikulában

Esett el a remény.

——-

Ha aranyat izzik

A nyárutó hava,

Miért erősödik

Fel a végzet szava?

A mohácsi csata előzményei körül is számos hajmeresztő mozzanatot találunk. Ha egy ország vezetői, politikai rendszerének abszolút haszonélvezői ennyire nem akarják elhárítani az országot fenyegető reális veszélyt, az utókor csak döbbenten csóválja a fejét.

A veszély nem volt váratlan. Magyarországon már az előző év őszétől tudtak a tervezett török támadásról.  Bőven lett volna idő a felkészülésre….

——-

Itt vannak mindjárt a Fuggerek.

Ez a történet már a XIX. század elején is igen réginek számított. Főhősét - a derék barátot - az ország különböző részein más és más néven illették. Csak abban egyeztek meg, hogy ferences volt. A néppel együtt élő, barna csuhás cseribarátok közül került ki, annyi más furfangos rendtársával egyetemben.

Szóval a derék barát éppen gyóntat egy legényt. Már korábban feltűnt neki, hogy az illető a legkívánatosabb bögyös-faros helyi leányzó körül sündörög.

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Mindig vezet egy ösvény

A jövőbe;

Melyen

A Magyar,

Ha még élni akar,

Elindulhat előre.

——

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Addig nem válik semmivé

A múltunk,

S ki azzal

Szembenéz,

Jövőért élni kész.

——-

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Addig az élet meg nem áll

Soha,

És látható számok között,

És hallható zajok fölött

A lényeg

Továbbra is:

Csoda.

A mohácsi csata története tele van kérdőjelekkel.Már csak ezért is valóban hasznos lehet bármilyen módszer - az animáció is - ami segíthet a tisztázásban.

Már maga a helyszín is kérdéseket vet fel.

Miért éppen itt? Miért Mohácsnál? Miért annyira fontos ez a helyszín, hogy a hadra kelt magyar nemesség eddig, és nem tovább vonul a török elé?

Nemcsak 1526-ban. Öt évvel korábban is. Nándorfehérvár 1521-es ostroma idején a magyar csapatok pontosan ugyaneddig vonultak, ugyanitt táboroztak le, és - nem tettek semmit.

Egyszer egy szerzetes - az egyszeri szerzetes, akinek a történetét többszörösen mesélik - úgy gondolta, nem adná le a koldulásból származó kis pénzecskéjét, hátha valami jóféle borocskát vehetne belőle.

Lopni itt is lopnak. Biztonságba kell helyezni a következő koldulóútig a tőkét. A csuhában nem akad rejtekhely, máshova kell eldugni.

A fal résében talál rejtekhelyet. De hátha más is rábukkan erre? Szerzetesünk keres valami cédulát, és cirkalmas betűkkel ráírja:

Az Úr vagyon e helyen

Ki meri ezután ellopni?