Egy régi, áldott

Friss tavasz hozott,

És Te lettél a lelkünk tavasza;

Mózeskosárban érkeztél

Haza.

—-

Izgága voltál hosszú évekig,

Huncut kis apró, mozgékony csoda…

Aztán hamar elnyelt

Az iskola.

——–

Te csacsogó, szép örömlobbanás;

Tele volt Veled

A régi lakás…

——-

Szerelemföldről jöttél,

Mint követ;

Nem kaptunk Tőled mást,

Csak örömet.

——–

De mára mi történt Veled?

Talány…

Hová tűnt el a tündér pici lány?

———

Ma már helyette ifjú hölgy vonul,

Kópé tavasz kuncog az új csodán,

Én meg csak ülök, és

Tátva

A szám…

——–

Hogy’ nőhettél fel ilyen hirtelen?

SZÁZHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova kezdte elveszíteni a türelmét.

-         Át tudod őket programozni vagy nem?

-         Át tudom, persze, hogy át tudom, – tért magához az ifjabbik Schellenberg. – de az némi időt igényel.

-         Mennyi időt?

-         Hát, nem is tudom. Talán egy órát. Lényegében elég egyetlenegyet átprogramozni közülük, aztán a program továbbítására utasítani.

René Descartes híres Cogito ergo sum (Gondolkodom, tehát vagyok) formulája, és a köré Descartes alapműve (DESCARTES, R. 1993) nyomán kialakult nyugati, azaz kartéziánus gondolkodás azt eredményezte, hogy a nyugati ember önmagát nem a teljes lényével azonosította, csupán a tudatával, pontosabban mondva az egójával. A kartéziánus logika értelmében a tudat nem más, mint a testbe zárt, attól valamiképpen elkülönülten létező szellem, amely a testnek egyfajta “ellenőre”.

Mikor jöttünk

Kicsi volt

És Csenevész,

Csupán egy kis vézna tő volt

Az egész.

——–

Beköltöztünk,

Örültünk,

Hogy virágzik;

Kívántuk, hogy éljen velünk

Sokáig.

—–

Kívántuk, hogy erősödjön,

Ha lehet,

Terjeszkedjen,

Töltse be

A teret.

**********

Egyszer régen

Volt egy első

Pillanat,

Tekinteted az enyémben

Elakadt.

——-

Lettünk egymás számára

A VALAKI,

S megszületett

Kettőnk között

Valami.

——

Kívántuk, hogy erősödjön,

Ha lehet,

Terjeszkedjen,

Töltse be

Az életet.

2011. április 26.

Szenzációs régészeti leletre bukkantak egyiptomi és brit régészek a Sínai-félszigeten, egy eddig az archeológia számára nem túl érdekesnek tartott helyen, Egyiptom homokjában, a Szuezi-csatornától mindössze huszonhét kilométerre. A csoportot vezető Trevor Richardson (Oxford University) szerint megdőlt az a feltételezés, hogy az ókorban nem voltak képesek fémhajókat építeni. A most talált vízi jármű egyértelműen vasból és acélból épült, hosszúsága meghaladja a kilencven métert.

A Húsvét, mint türelmes, jó király,

Hazavezette mindkét Lányomat;

Mosolygunk megrakott asztal felett,

Tűnődünk izgága jövő helyett,

És kint, aki minden rosszat feled:

Kacag bakfis vonásokkal:

A Kikelet.

——

Ember fia nem levegőből él,

Míg lélegzik, csak megváltást remél,

Közben nem henyél,

S a szent tavasz, ha visszatér,

Az ember

Jót remél.

——–

Mint haldokló madár a száraz ágra,

Eljöttünk ide, egy olyan világra,

Ahol a Megváltót

Aljas módon,

Kegyetlenül

Kínozták

Halálra.

Alighanem a hasonló történetek lehetnek a ma oly divatos – eléggé túl is burjánzó fekete humor ősei.

Ha a vicc eredetét kutatjuk, egyik forrásának mindenképpen az anekdotát kell tekintenünk. A vándoranekdota ősi műfaj, talán egyidős az emberiséggel. Akad olyan sztori, aminek én is több tucat változatát hallottam és olvastam különböző helyeken.

Jelenleg leginkább a kultúrtörténészek foglalkoznak vele, magam nagyon szeretem olvasni a jó tollú kultúrhistorikusok munkáit.

Megváltást kíván

Hosszú tél után

A föld, a víz, az ég, a sápadt rét,

Jöjj el,

Húsvét.

——-

Megváltásra vár

Lent a földi sár,

Hol a kisember éli életét,

Jöjj el, Húsvét.

——–

Megváltás talán

A virág a fán,

Hogy hallani a fecske énekét,

Jöjj el, Húsvét.

——–

Megváltást remél

Minden, ami él;

Kutatja a léte értelmét;

Jöjj el, Húsvét.

——-

Megváltásra vár

A komor tengerár,

Mert kímélné az Élet életét…

Jöjj el, Húsvét.

SZÁZHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A térugrás alatt végig ezen törte a fejét.

Véletlenül talált volna rá a Rodney? Az lehetetlen. A világűr roppant, beláthatatlan térségei közül miért éppen ide ugrott a hatalmas hadihajó, miért éppen itt kereste a könnyűcirkálót? Honnan tudhatta, hogy éppen itt fog rátalálni? Nem, ez semmiképpen sem lehetett véletlen. Erre csak egyetlen magyarázat lehetséges: a csatahajó parancsnoka tudta, hogy a térnek éppen ebben a magányos zugában kell keresnie.

A XX. századi emberi ostobaság legtöbbet emlegetett rekvizitumainak — a nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyvereknek — élet és halál filozófiai értelmű kérdéseiben sem mondanivalójuk, sem hatalmuk nincs. Az élet sokkal több annál; szívósabb, hatalmasabb és rejtelmesebb, hogy közönséges háborús eszközökkel végét lehetne vetni. A nukleáris háború nem a földi élet egészét, hanem az emberiség fennmaradását veszélyezteti, ezért — habár a két világrendszer szembenállása azóta elmúlt — komoly veszélynek kell tekintenünk, amely mindaddig fennáll, amíg a Földön nukleáris fegyverek léteznek.

Talán káprázat a világ,

Nem létezett soha,

Nem más, mint rongyos kartoték

Pár homályos sora…

——

Nem olvasható rajta már

A “született” rovat;

És az sem, hogy eredeti,

Vagy csupán másolat.

——-

Eltöprenghetünk rajta már,

Hol áll a “ráció”,

S másutt “kreáció” van-e,

Vagy “evolúció”.

——

Hogy több-e mindez valahol,

Mint néhány számadat,

És hogyha aktánk eltűnik,

Belőlünk mi marad…

—–

Ha egyszer minden véget ér,

S eljön reánk a vég,

Korunkból megmarad-e több,

Mint pár rossz kartoték?

Csípős volt a késő őszi hajnal, egy-két foknál nem lehetett magasabb a hőmérséklet. November elején Chicagóban nem ritka az ilyesmi – főleg nem kora reggel.

A West Flecher Street-en még alig mozdult egy-két gépkocsi, de már ide hallatszott a közeli Belmont Avenue éledező forgalmának zaja, száz meg száz autó motorjának halk dübörgése. Persze, valamikor a nyolcvanas években a mostaninál sokkal nagyobb zajjal volt a tömérdek tragacs, meg bűzölögtek is.

Már ötvenedik fénylő tavaszom kezdődik el immár,

És entrópia hív vacsorára a távoli kertbe,

Itt bent vércukor adrenalinnal vívja tusáját,

S távoli halk zene, meg szerelem int még maradásra.

—————-

Ó, az a ködbevesző, halk, meghitt, távoli dallam!

Hány ezer év örömét és fájó kínjait őrzi?

———

Visszhangot vet az Élet partjain egyre a dallam;

S szikraesőben zúdul az égből a földre az ének.

—–

Nincs vagyonom, kincsem, sose járom körbe a Földet,

Mért kóvályognék, mikor itthon hallom a hangot?

Amikor mindenféle köztolvajlásról meg üvegzsebről (zsák meg a foltja), illetve ezzel kapcsolatos felelősségre vonásról hallok, nem csak a kis és nagy tolvajokról szóló közismert mese jut az eszembe. Az a történet különben igen régi, Leiningen-Westerburg Károly naplójának tanúsága szerint az aradi ítélethozatal után maga Damjanich János idézte…

Magyarországon a helyzet már akkortájt se volt jobb?

A jelek szerint már akkor is létezett a jelenlegi közmeggyőződés két alapvető eleme:

1.

Tán valahol a végtelen

Rejtelmes tengeren,

Túl szakadékon, tűzfolyón,

Vénséges vén hegyen…

——

Cibola hét városa,

Aranyból a kupola,

Hol lehet vajon?

—–

Hét város, messze túl időn,

Téren és lét-körön,

S a hit, hogy ami elveszett,

Majd egyszer visszajön.

——–

Cibola hét városa,

Létezett-e valaha,

Nem tudja senki sem.

——

Hét város. Vagy több? Nem tudom…

Múltak szimbóluma,

Ha csak aranyra éhezünk,

Nem leljük meg soha.

——–

Elfeledett ó rege,

Rejti múltak tengere,

Tán nem is volt soha.

SZÁZÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A robotsereg átözönlött az átjárón. Ed Philips gyanútlanul követte volna őket, de Karen megállította:

- Várj! A hajó kábítógázzal telítődött!

A férfi azonnal megtorpant. Amikor a szőke nő látta, hogy nem fog izgágaságra vetemedni, félrehúzódott.

- Kapitány a hajónak! Aggódom a csatahajó miatt. Azonnal el kell tűnnünk a szeme elől. Térugrást kell végrehajtanunk, méghozzá a lehető leghamarabb.

J. E. Lovelock brit légkörkémikus a 60-as évek elején tanácsadóként működött a Kaliforniai Technológiai Intézet Sugárhajtómű Laboratóriumának egyik, Norman Horowitz űrbiológus vezette csoportja mellett, amely a NASA (Az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrkutatási Hivatala) megbízásából azt a feladatot kapta, dolgozza ki az esetleges marsbeli élet felismerésének és felderítésének eszközeit és módszereit. Lovelock azt a javaslatot tette, hogy keressék az entrópia csökkenését, mivel ez minden lehetséges életforma általános jellegzetessége.

Amíg Melletted ébredek,

A hajnalok virulnak,

S az Élet durcás ráncai

Szép rendben kisimulnak.

——–

Jöhet még számos évtized,

Nem alkuszom,

Nem engedek,

Amíg

Melletted ébredek.

——-

Amíg Melletted ébredek,

Hiába könyökölnek,

A pitbull-pesszimizmusok

Létükkel meg nem ölnek.

———-

Amíg Melletted ébredek,

Mindig lesz Kikelet,

És érdemes lesz csókodért

Túlélni a telet.

——–

El nem veszíthetlek soha,

S Te sem veszítesz el,

A Létünk régen összeforrt:

Élek, míg létezel.

Már most tudom, hogy a következő felélesztésem sorsdöntő lesz. Talán nem is kellene hozzá majd újabb ötszáz esztendőnek eltelnie. Úgy gondolom, a Túlélők Tanácsa legközelebbi konferenciáján mindenképpen meg kellene vitatni ezt a kérdést. Tudom, hogy a jövőteremtési törvények alapján nincs jogom ilyesféle javaslatot tenni, de a közben felhalmozódott tapasztalat mégis azt parancsolja, hogy ne rejtsem véka alá a véleményemet.

Nem, az emlékezetem rendben van, újabb törlésnek szükségét nem érzem.

(A KÖLTÉSZET NAPJÁN 2011-BEN)

Világnak világa,

Virágnak virága…

——-

Szabács vára óta

Él a magyar strófa,

S gyakrabban volt otthona

Kunyhó,

Mint a palota.

——–

Világnak világa,

Virágnak virága…

——-

Békében,

Örömben,

Bánatban

Vagy hadban,

Költészetünk ott volt

Minden pillanatban,

Hűség, szépség okán

Küzdött a vár fokán,

Nehéz csatatéren,

Vagy súlyos békében,

Vezette gyermekünk

Gyakorlatlan kezét,

Szelíden lefogta

Haldoklóink szemét,

Segített megülni

Minden örömünket,

Megszentelte minden

Tiszta szerelmünket.

Évtizedekkel ezelőtt ez volt az egyik kedvenc történetem, aztán hosszú időre elfeledkeztem róla.

Talán Jókainál olvashattam valahol, gyermekkoromban.

———–

Minden hájjal megkent cigány kupec lovat árul a vásárban. Valamikor az 1820-as évek vége felé járunk. Ismeri már az embereit, tudja, kit szólítson meg. Ehhez a lóhoz például egyetlen ismerősét sem invitálja. Azok is veszik a jelet; ha Gazsi nem akarja rájuk sózni a gebét, akkor nem is szabad megvenni.

Talán mi találtuk fel az időt,

S megkereszteltük a pillanatot,

Hogy kopár lét-hegyen

Támaszunk legyen.

———

Ha jelenem múltammal mérem össze,

Szégyenkezne húszéves önmagam;

Áldott közép-korom

Áldva dolgozom.

——–

A szerelem most határtalanabb,

És mélyebb minden bánat és öröm;

Az Élet? Tarka rét.

Nem csak puszta lét.

——-

Nem érdekel már rendjel, síp-zsinór,

Mert fontosabb a munka öröme;

S a meghitt otthonom

Örömmel lakom.

——–

Anikóval közös az életünk,

Ő értelmet ad a Kozmosznak is;

Múltat jövőre fest

Lélek és test.

SZÁZNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A két férfi tanácstalanul tipródva bámult egymásra és a szőke nőre. Karen ezt látva ingerült mozdulatot tett, és arrébb lépett.

- Kapitány a hajónak! Tudod-e semlegesíteni a megszállókat?

Pontosan azt a választ kapta, amit már sejtett.

„Hajó a kapitánynak! Sajnos az ezt lehetővé tevő funkcióimat kikapcsolták.”

Karen Bozchana Kadlecikova csüggedten elhúzta a száját. Úgy tűnik, akkor nincs más lehetőség, mint a térmanipulátort felhasználva gyorsan elmenekülni a kutterről.

Azóta már a részecske sem “elemi” részecske; kiderült, hogy ezek is még kisebb részecskékből épülnek fel, amelyeket kvarkoknak nevezett el a felfedező, Murray Gel-Mann egy nehezen érthető Joyce-idézet (“Három kvarkot Muster Marknak!”) nyomán. Murray Gel-Mann a kvarkok felfedezéséért 1969-ben kapott Nobel-díjat. “A quark szót az angolok elvileg a quart, a liternél valamivel nagyobb űrmérték nevének módjára ejtik, de úgy, hogy a lark, ‘pacsirta’ szóra rímeljen.”

Nem beszélhetek itt a fekete lyukakról (a kifejezést 1969-ben találta ki az amerikai John Wheeler), a szupergravitációról (sok tudós ebben látja a világ egységes elmélete kidolgozásának lehetőségét), sem az úgynevezett húrelméletekről (1984-től kezdve a tudományos érdeklődés középpontjában), sem pedig a csillagászathoz, a kvantummechanikához vagy határtudományaikhoz fűződő számos egyéb kérdésről.

Pajkos fényű Holdnak köszön

Lombkoronás virágözön,

Csillag battyog fénycsóvával,

Hatalmas éj-parókával.

——–

Föld és égbolt csókja csattan

Violaszín alkonyatban,

Felhő fürdik langyos szélben,

Ágyat vet a messzeségben;

——–

Távol ködben varjú röppen,

Idő fáradt cseppje csöppen,

A világ árnyéka görbe,

Múlt hömpölyög körbe-körbe.

Tisztelt Bíróság!

Én, Altorjay Bence, előre megfontolt szándékkal elkövetett időhamisítás bűncselekményéért elítélt budapesti lakos őszinte és töredelmes beismerő vallomásra szántam el magam, és ezennel a jelen lévő Iványi Endre büntetés-végrehajtási hadnagy, Apafi Luca börtön-dokumentátor, mint tanúk, valamint jogi képviselőm, dr. Utassy Zoltán előtt az alábbi, jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot teszem.

Mielőtt részletezném, fent megnevezett tanúk előtt ítélőképességem teljes birtokában kijelentem, hogy a nyilatkozatot minden kényszer nélkül, szabad elhatározásomból teszem annak reményében, hogy a feljebbviteli bíróság alábbi nyilatkozatomat enyhítő körülményként tekintetbe veszi, és letöltendő életfogytiglanra szóló börtönbüntetésemet legfeljebb húszévi szabadságvesztésre mérsékeli.

Én azokkal érzek,

Akik jövőt vetnek,

Akik számláktól és áraktól rettegnek,

Akik korán kelnek,

Csendesen szeretnek.

—–

Munkába sietnek

Zsúfolt buszon, gyalog;

Akik jók,

Szegények,

Igazak,

Magyarok.

——–

Én azokkal érzek,

Akik jóra lesnek,

Esténként fáradtan az ágyukba esnek,

Sokat dolgoznak,

És keveset keresnek.

——–

Akiknek a baj sok,

S a szerencse balog;

Akik jók,

Szegények,

Igazak,

Magyarok.

———

Én azokkal érzek,

Akik gyakran félnek,

Akik egyik napról a másikra élnek,

És gyermekeiknek

Jobb jövőt remélnek.

Jókai szerint az alábbi történet Ó-Szőnyön esett meg. Később más településekkel kapcsolatban is olvastam.

—————

Tehát.

Valamikor a XIX. század elején lebontottak egy régi polgárházat. Bontás közben négyszögletű márványt találtak, eme talányos felirattal:

EPIC ILOC ANHE VERNIT ILOSD EJO.

Erről aztán senki se tudta, mit jelent. Megkérdezték a műveltebb helyi embereket.

Azok se tudták.

Nosza, nyomban oda csődítették, ahány tudós jezsuita csak volt a környéken.

Az igazmondáshoz kevés

A rossz szofista szómenés;

Nem ócska, trágár lasszóval,

Entellektüell  asszóval,

Hanem csakis igaz szóval,

Igazul és tiszta szóval,

Igazul és

Igaz szóval.

———

Száraz tónak száraz partján

Trágárul nyög a toportyán,

Művelt birka égre béget,

S a tiszta szó menedéket

Nem talál.

———

Ha kiszáradt, vizet kéne

Hordani;

Gonosz tűz van?

El kellene oltani;

Itt az idő

Újra kötni,

Oldani;

Kutykuruttynál

Többet kéne

Mondani.

SZÁZHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Szétnézett.

A kutter párbeszédpanelje egy helyen nagyon gyanúsan villogott. Karen már volt elég tapasztalt ahhoz, hogy tüstént tudja, hová nézzen.

Úgy volt, ahogy gondolta:

A könnyűcirkálóhoz egy másik kutter is kapcsolódott. Távollétükben valaki megszállta a hajót. A robotok s észrevették, fegyverüket felemelve a három ember köré tömörültek, az egyes számú Karen mellé húzódott, egyértelműen parancsra várt.