Évtizedekkel ezelőtt ez volt az egyik kedvenc történetem, aztán hosszú időre elfeledkeztem róla.

Talán Jókainál olvashattam valahol, gyermekkoromban.

———–

Minden hájjal megkent cigány kupec lovat árul a vásárban. Valamikor az 1820-as évek vége felé járunk. Ismeri már az embereit, tudja, kit szólítson meg. Ehhez a lóhoz például egyetlen ismerősét sem invitálja. Azok is veszik a jelet; ha Gazsi nem akarja rájuk sózni a gebét, akkor nem is szabad megvenni.

A ló ránézésre igen szép, gondosan kefélt szőrrel és sörénnyel. Amikor a környék egyik földesura téved arra, Gazsi ijedten elsápad. Nagy baj lesz belőle, ha az a tekintetes megveszi a lovat. Szerencsére uradalmi kocsisa kíséri a nemest, neki Gazsi gyorsan int, a kocsis elvigyorodik, és arrébb kormányozza a gazdáját.

Gazsi nagyot sóhajt.

Azt is tudja, ki a komoly vevő. A hölgy a lornyonjával biztosan nem az. Csak nézelődik. A kisasszony az angol nevelőnővel még annyira se. Nyilván valami gavallér után les, és legfőbb gondja, hogyan rázza le a nörszöt.

A szolgabíró mindenese se komoly vevő. Őt könnyen elriaszthatja, ha túl magasra tartja a ló árát.

Hanem az ott! Az a kopasz pasasér! Valami felkapaszkodott csizmadia fia lehet, világot látott, görög vagy örmény kufárok ügyeit intézi, több a pénze, mint az esze. Ló kell neki, szinte eszi a rudasokat meg a hátasokat, de a tarka harkálynál is kevesebbet ért hozzájuk.

Ő kell ide!

- Ezt a lovat nézze kegyelmed! Hátasnak is, kocsi elé is jó!

A kopasz megtorpan. Rövidlátó szemeivel a kupecet vizslatja.

- Nincs-e valami baja?

- Nekem, jó uram? Nincs bizony!

- Nem neked, a lónak, cigány!

Gazsi összeszorítja a fogát. Jól van, uracskám, annál inkább megérdemled. Játszania kell az együgyűt.

- Azt kérdezte kegyelmed, ennek a lónak van-e valami baja?

- Azt hát, te félnótás!

Gazsi nem venné a lelkére, ha hazudna.

- Hát van!

- Baja?

- Az, baja.

- Hát mi a baja?

Gazsi mély lélegzetet vesz, és egyszuszra kinyögi:

- Az a baja, hogy kútba nem néz, fára nem mászik, vasat nem eszik.

Erre már elvigyorodik a vevőjelölt.

- Nem-e?

- Nem!

Sajnálkozó tekintettel méregeti a buta cigányt.

- Nekem nem kell, hogy a kútba bámuljon, nem küldöm fel almát szedni, és zabbal etetem, nem vassal. Hogy adod?

Gazsi mond egy elfogadható összeget. nem drága, nem is olcsó. A kopasz alkudozik, Gazsi enged egy keveset. Megalkusznak. A vevő fizet, aztán máris felpattan a ló hátára. Utol kell érnie az örményeket legkésőbb holnap estig.

A kopasz végigléptet a lóval a városon, a szélén már ügetésre fogja, aztán kint, a szabad országúton éppen vágtára eresztené, amikor a ló beleviszi az első árokba. Kevésen múlt, hogy ki nem tört a nyaka.

Mi a baj?

Leszáll a lóról, vizsgálgatja. Aztán vakargatni kezdi kínjában a füle tövét.

A ló vak. Mindkét szemére.

Hát ezért nem néz kútba!

Adta csalafinta cigánya!

Mindegy, ha vak, vak, neki igyekeznie kell. A lónak egyéb baja nincs, majd lát ő helyette. Gyerünk.

Újra nyeregbe kap.

Egy óra múlva valamelyik Körös hídjához ér. Nosza, a ló megmakacsolja magát. Nem megy egy tapodtat se. A kopasz veri kegyetlenül a korbáccsal, az állat panaszosan nyerít, de nem megy a hídra.

A vevő segítséget kér; az oda csődített parasztokkal együtt húzza-tolja, cibálja a lovat, de az mégse megy fel a hídra.

A vevő végül átúsztat a Körösön. Csurom víz lesz a nadrágja szára. Odaát csap a homlokára.

A ló nem mászik fára!

A Jóistenit annak a cigánynak!

Amikor másnap egy kisvárosi fogadóban utoléri a kereskedőket, maga viszi a lovat az istállóba, és zablát akar vetni a szájába.

A ló nem fogadja el.

Nem megy.

Erőszakkal se.

Most vakarja aztán igazán a kopasz vevő a koponyáját.

A ló nem eszik vasat.

A kirelejzumát!

Most aztán mit kezdjen ezzel a lóval?