A Szabadság bennünk lakik;

Kívül? Pénz vicsorít.

A zsarnokság ellenfele

A Képzelet,

S a Hit.

—-

A pénzért árult végtelen

Csak vásári kacat;

Semmivé illan hirtelen,

Ha Isten rákacag.

—–

Arctalan háttérhatalom

Gubbaszt a pénzeken;

S mert csak profit az istene -

Rettegni kénytelen.

—-

A Szabadság kívül nem él,

Csak bennünk ver tanyát;

Mi vihetjük a jelenen,

A szakadékon át.

——

A Szabadság: az akarat;

És Mindenki Szabad,

Aki Isten szeme előtt

Embernek megmarad.

Ezt a történetet is számos helyen olvastam. Magyar változataiból is van legalább három. A legszínesebb Bócz István tordai prédikátorról szól.

—-

Valamikor a XIX. század elején történt.

Elhalálozott egy huszár kapitány. A derék hadfit nem a kard, hanem valami ragály vitte el, és a végrendeletében azt kérte, szülőföldjén, Erdélyben tegyék a sírba.

A kapitány kálvinista volt, ezért a helyi református prédikátort illette a búcsúztatás tisztessége

Emelt fővel – talpig dalban,

Nem harsányan,

Nem is halkan;

- Csendes, szerény út az emberé;

Csak ezen juthatunk tiszta

Igaz cél felé.

—–

Élni minden pillanatban,

Emelt fővel,

Talpig dalban.

—–

Az Élet mindig szerelmet remél,

S a szerelem

Örök tavaszban él.

—–

Nem harsányan,

Nem is halkan;

Ember lenni – holtomiglan.

—–

Nem térni jobbra,

Se balra;

Szükség van hűségre,

Dalra.

—–

Emelt fővel – talpig dalban;

Boldog, józan bódulatban.

KÉTSZÁZTIZENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         A holttestét? – csodálkozott Helmut.

-         Igen, uram, a holttestét. Jelen voltam, amikor alaposan megvizsgálták, és minden kétséget kizáróan igazolták a személyazonosságát. McPherson volt.

Néhány pillanatig csend volt. Karen és Ed Philips tanácstalanul nézték egymás arcát.

-         Aztán értesültünk róla, – folytatta a fogoly. – hogy a Földön bebörtönözték McPhersont.

Hetvennegyedik rész

A parttalan szubjektivitás logikusan következik a jelenlegi kanonizált költészet mögött álló ideológiák súlyos legitimációs válságából. Igazából ezen kívül alig van a hivatalos líra számára számba vehető kitörési lehetőség, legfeljebb még a teljesen amorf „költészet”, a lírává magyarázott halandzsa. Utóbbira is akad példa bőségesen, és az ide sorolható „művek” korántsem annyira riasztóak, mint a mögöttük álló ideológia.

Teliholdas éjjelen

Megújul a vén Jelen.

—–

A Hold, a derék rokon

Beragyog az ablakon.

—–

Fent a csillag-miriád

Mond csöndes litániát.

—-

Távol csillag-ormokon

Árad a szent nyugalom.

—-

Az Idő: mély hasadék;

Betölti Kezdet és Vég.

—-

Teliholdas éjszakán

Elcsitul a rossz profán.

—

Új hit, új dallam terem

Teliholdas éjjelen.

Néha meglepődünk rajta, mennyire viszonylagos is optimizmus és pesszimizmus…

A pesszimista író természetesen fából vaskarika; hiszen ha valóban végletesen borúlátó volna, ne írna egy sort sem – vagy olyat írna, ami teljességgel alkalmatlan a dialógusra.

Érdekes, mikor ki mit tart pesszimistának. Meg miért.

Benedek András egyszer azt írta, hogy Németh László összes drámája közül a Sámson a legpesszimistább.

A Szerző meglepődött. Utána azt felelte, ő maga éppenséggel ezt a művet nem is tartja pesszimistának.

Új hiteknek tavasza;

Csőstül ömlik a remény,

Aki tiszta tud maradni,

Naiv legyen, vagy

Szerény.

—-

Ez a tavasz tiszta még,

Csak a világ eszelős;

Aki boldog tud maradni,

Naiv legyen, vagy

Erős.

—

Magyar tavasz – tétova,

Hosszú télben átfagyott;

Másutt a pusztításunkra

Verik már

A tamtamot.

—-

Új hiteknek tavasza,

Remény-termő illatok;

A most születő Jövendő

Nagyon gyenge, és

Vacog.

—

Új hiteknek tavasza,

A Hajnal Nyárról regél;

Csupa helytállás az Élet,

Csak az él,

Aki remél.

Róma háborúra készült egy idegen állam ellen. Valamelyik szenátor fia fennhangon szapulta az ellenséget a fórumon. Arra jött az idősebb Cato, és meghallotta a szidalmakat. Az ifjonc hitványnak és aljasnak mondta az illető állam népét.

- Fogd be a szád, fickó! – szólt a gyalázkodóra. – Csak gyáva csirkefogók szidalmazzák így az ellenséget.

Az ifjú megszeppent, de aztán összeszedte a bátorságát:

- Egy ottani emigráns nevezte őket hitvány és aljas népnek.

Tavasz van, és újul már

A falevél,

Nem mindenki próféta,

Aki beszél.

—–

Csendben felöltözködnek

Megint a fák,

Nyújtózkodva ásítozik

A világ.

—-

Végre tavasz. Az alkonyat

Kellemes.

A politika nagyszájú

Ószeres.

—–

Süt már a Nap, az enyhe szél

Port kavar;

Csak az emberi fejekben

Van zavar.

—-

Tavaszodván, csilingel

A sok virág;

S tömjénezi önmagát

A butaság.

—-

Bamba felhők szállnak

A világ felett;

Hátterük: az egészséges

Kikelet.

KÉTSZÁZTIZENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen idegei azonban még mindig vitustáncot jártak. Egyvalamiben biztos volt: el kell innen menni! De azonnal!

-         Mindenki maradjon bekötve! – adta ki a parancsot.

Aztán mély lélegzetet vett:

-         Admirális a hajónak! Azonnal térugrás! Olyan helyet keress, ami lakatlan, távol van minden forgalomtól. És még valami! – tette hozzá. – Olyan hely legyen, amelynek a Rodney még a közelében sem járt soha!

Hetvenharmadik rész

A magas költészet erkölcsi alapállása a fentebbiek ismeretében érthető meg. Közönséges erkölcsi relativitását a szubjektív tényező abszolutizálásával igyekszik álcázni, hiszen az emberi kultúrában egyáltalán nem természetes, hogy a költészet betagozódjon a hatalomba, és kizárólag ilyen szempontból vegyen tudomást a világban történtekről. Ma már természetesen közhely – és nem a legbölcsebbek közül – hogy „a költészet nem oldhatja meg a társadalmi problémákat”, hiszen ezt soha senki nem is várta tőle.

Est-takaró alá bújik

A fáradt tavasz;

A rossz szó, s a kerge jóslat

Sohasem igaz.

—–

Esőverte égen a Hold

Dühösen kocog;

Nostradamus maszkjából a

Butaság vihog.

—–

Az életunt pesszimizmus

Göcsörtös fatál;

Éjszakánként csemegézik

Onnan a halál.

—

Fáradt tavasz hajléktalan

Szélnek udvarol;

Nem lévő háttérhatalom

Vihog valahol.

—-

Rózsaszín egeket fest

Reklám-grácia;

Csócsálja az élet-pótló

Bürokrácia.

—

Művi sorok komorkodnak

Cifra nyomoron,

A halandzsa ma ünnepelt,

Nyakkendős majom.

Magyarországon gyakran előfordult, hogy nagy tekintélyű kritikusok puszta olvasás után könyvdrámának minősítettek egy-egy színdarabot.

Az irodalmi bölcsesség gyakran úgy nehezedik a műre, mint a nehéz istenátok. Minél tovább marad bemutatatlan, annál inkább könyvdráma. Pár évtized múlva már szinte bizonyítéknak tekintik a darab játszhatatlansága mellett, hogy a színházak még nem mutatták be.

Régen is így volt ez, pedig akkor még nem is létezett a rendezői színház sivár világa.

Eljött a vágyott új Tavasz,

A Nap megint kisüt,

Az Élet indul végre már,

S az óra újra üt.

—-

A körtefánk sem vár tovább,

Merészen belevág,

Megrázza fáradt lomb-haját,

S virágot hajt az ág.

—–

Szemét dörzsöli a világ,

Alkotni, élni fel;

A régi nimfa-szerető:

Tavasz jön újra el.

A bürokrácia, meg annak rokonsága, a mindenféle rang-, cím-, titulus-, papír-, meg végzettség-kórság más időkben is megjelent. Jót ritkán hozott. Igazából akkor veszélyes, ha a szamárlétra minden fokáról kisöpri a humort, és vele az egészséges humorérzéket.

Annak idején a Habsburgok udvarában igen sok volt a címzetes alkalmazott. A császári udvartartás tagjának lenni megtiszteltetés volt, kevés munkával. Azt már mindenki tudta, hogy a középkori eredetű főlovászmester nem csutakolja a lovakat, és nem villázza alóluk a trágyát, ahogy a szintén a feudalizmusból maradt főajtónállómester sem gubbaszt naphosszat alabárdosan a felség ajtaja előtt.

Március mezejét

Zimankó szállta meg,

Reszketett a fagyban

Ember, állat, gyerek.

—–

Jeges vízzel telt meg

Minden gödör, árok,

Mégis kinyíltak a

Bátor hóvirágok.

–

Hó jöhet, jég jöhet,

Mégis nyílni tessék;

Az Élet bizalma

Tavasz-kötelesség.

—–

Gazdasági telek

Fájó Földre hullnak,

A gyümölcsfák mégis

Virágba borulnak.

—–

Sokan nyegle divat

Szőnyegére ülnek,

Mégis lesznek Anyák,

Akik most is szülnek.

—–

Célt értelmet adnak

A tavaszi esték;

Az Élet oltalma

Tavasz-kötelesség.

KÉTSZÁZTIZENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő keze remegett.

Lopva szétnézett. Látta, hogy a fogoly nagyon közel áll hozzá, hogy pillanatok alatt kitörjön rajta a pánik. Vagy a hisztéria. Ed Philips is úgy festett, mint valami hazajáró lélek.

Mit tegyen?

Szinte lopakodva ment a vezérlő sarkába.

-         Admirális a hajónak! Helyzetünk azonosítható?

Azonnal választ kapott:

„Hajó az admirálisnak! Helyzetünk azonosítása lehetetlen.

Hetvenkettedik rész

Az előző rész végén előrebocsátottam, miféle értelemben fogom használni a következőkben az alábbi két jelzős szerkezetet:

• Ø      Magas költészet
• Ø      Minőségi költészet

Nem árt a definíciót megismételnem, hiszen az alábbiakban a két jelzős szerkezetet kizárólag az itt meghatározott értelemben fogom használni.

Tehát:

Magas költészet: Nem minőségi fogalom, hanem a hatalmi hierarchiában elfoglalt státusz, az „elit” által elfogadott, preferált és adott társadalomban létező legmagasabb minőségűnek kijelentett líra.

Szférák Zenéje – csillagszerenád;

Betölt minden szerelmes éjszakát.

—–

A vénülő Föld hallgatag egén

Valahol mindig éled a Remény.

—-

Amíg a Hold álom-ködöt kavar,

Valahol mindig felcsendül a dal.

—–

Szférák zenéje – csillagszerenád;

Csendes, akár egy meghitt, jóbarát.

——

Dal-mágia; a Múlt fennen ragyog -

És hallgatják a néma csillagok.

—–

Dallam-varázsba rejtve hömpölyög

Valami mélyen ősi és örök.

——

Szférák Zenéje – csillagszerenád;

Fel-feldereng ezernyi álmon át.

Magyarországon mindig vannak az asztalfiókokban bemutatatlan darabok – amióta világ a világ.

Csaknem minden fontos magyar színdarab bemutatatlan volt hosszabb-rövidebb ideig. Sok szerző meg se érte a premiert – lásd Katona József, vagy Madách Imre. Már akkor is sok vackot bemutattak, amikor az ő darabjaik hevertek a fiókban.

Minden korban más volt az oka – vagy az ürügye. Az indokok változnak, a jelenség marad.

A rendezői színház korában darabot írnak – vagy íratnak a legextrémebb marhaságból is.

Hétköznapi vágyak

Tornyos palotája,

Már negyven éve sem

Öltözött cifrába.

—-

Az Idő gyalulta,

Koptatták az évek,

Régen semmivé lett

Rajta minden kéreg.

—-

Nem kerül rá többé

Semmi drága festék,

Nem szépíti más, csak

A hazai esték.

—-

Hétköznapi vágyak

Tornyos palotája

Ifjúság rózsaszín

Útjait nem járja.

—-

Erős alapja van:

Család és Szerelem;

Házi nyugodalom,

Alázat, fegyelem.

—-

Szép egyszerű eresz

Kicsi fészket takar,

A siker madara

Rászáll, hogyha akar.

Umberto olasz király látogatást tett egy iskolában.

A köpcös kis ember szeretettel nézegette a nebulókat, megmosolyogta a buzgólkodni igyekvő pedagógusokat.

Az egyik osztályban a tanító úr mindenképpen villogni akart.

- Gyerekek! – rivallt a megszeppent hallgatóságra. – Kik a legnagyobb olaszok? Gyerünk, gyerünk, jelentkezni!

Néhány nebuló feltette a pracliját. Őfelsége méltóztatott felszólítani az elsőt:

- Giuseppe Garibaldi! – fújta teli torokból a tanuló.

Szép Tavasz ünnepe! Jöjj a mi kétség verte hazánkba!

Rád vár mind, aki él, jöjj el, szent Kikelet!

——-

Téli eső és meghasonult fagy verte a földet;

Rágalmak fala még most is a pitvarig ér.

—-

Fényes, szép és szent Kikelet kell végre a népnek;

Éledjen a világ, újuljon a remény!

—-

Tűnjön a fagy meg a hó már végre a tétova Múltba;

Hó, meg sár örökén nyíljon végre virág.

Hetvenegyedik rész

Hogy erről a pontról továbbléphessünk, le kell szögeznünk néhány dolgot. Ezek talán evidenciának tűn(het)nek, mégsem árt hangsúlyozni őket.

• Ø      A líra nem a hatalom, és még kevésbé az „elit” találmánya; ahogy a szerelem sem az.
• Ø      A lírát nem is a hatalom vagy az „elit” hívja életre; ahogy a szerelmet sem.

Bármennyire is evidenciának tűnnek, észben kell tartanunk ezeket az állításokat, sokkal fontosabbak, mint gondolnánk.

Téli eső szemereg,

Anyagias pesszimizmus

Halál-hangon nyekereg.

—-

Az Elit? Sűrű kanális;

A tiszta víz: populáris.

—-

Minden kanyar egyenes;

Művészeti világvége

Hirdetője díjra les.

—-

Fent: hazug pátosz-tömkeleg;

Lent: Élet, Feleség, Gyerek.

—–

Nem nyílnak a pipacsok;

Émelyítően szenvednek

Jól szituált ripacsok.

—-

Fent: a nyelv lyukasra fakul;

Lent: tiszta szóval, magyarul.

—-

Fent: rossz külföld-hisztéria;

Lent van Élet, Család, Haza.

Ott tartunk éppen, hogy egy új poétika és új költészet-esztétika kidolgozásával segítjük az új, a magyar líra formai és tartalmi hagyományaira támaszkodó, azokat továbbfejlesztő kortárs magyar költészet kibontakozását.

Van már a mindenféle kanonizált játszadozás helyett valódi, emberhez szóló magyar költészet, és egyre izmosodik.

Korábban sokan és sokféleképpen fogalmazták már meg, mitől lehet egy vers – jó vers. Természetesen itt a valódi poétikákat veszem számba, nem törődöm a “művészi nyilvánosság” elméleteivel (jó vers az, amit a kanonizált jó költők jó versnek tartanak) – mert ezeket illetéktelennek és alapjában véve komolytalannak tartom.

Téli húsvét – hóban-sárban

Didereg a Lélek;

Ölelkeznek régen látott

Hitek és remények.

—–

Akad a megváltottaknak

Mindig mitől félni;

De ettől még kötelesség

A testünkben élni.

—–

Téli húsvét – hó szakad a

Megváltás honára;

Elmosódik élet-halál,

Tél meg nyár határa.

—–

Végre együtt a család,

Duruzsol a kályha,

Szép és kegyes most az Élet,

Mintha nem is fájna.

—–

Kint fantazmagóriát mond

Fogyatékos nagyság;

És cenzúráz kirekesztve

A zsarnok szabadság.