KÉTSZÁZHUSZADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő a férfikra nézett:

-         West Poorland űrflotta?

-         Sok jót nem hallottam róluk – dörmögte Ed Philips. – Kalózok. Senki se tud róluk közelebbit.

Karen Eastmanre nézett. A fogoly remegett.

-         Kik ezek, Eastman?

A fogoly szóra nyitotta a száját, de hang se jött ki a torkát. Helmut egy pohár italt nyújtott neki, a férfi mohón felhajtotta.

-         Kik ezek, Eastman?

Hetvennyolcadik rész

Az elkövetkező részekben nagyon lényeges dolgokat kell kimondanom a líráról is, a szerelemről is. Ezért eljött az ideje, hogy egyfajta részösszefoglalást tartsak, hová is jutottam az eddigiekben.

A szerelemről is, a líráról is megállapítottam az eddigi részekben, hogy nem teljesen azonos azzal, aminek első látásra tűnik, vagy amit a közvélemény sommásan gondol róla. Mindkettő sokkal több annál.

Azt is megállapítottam, hogy lényegében véve mindkettő definiálatlan. Ha pedig valami definiálatlan, ha minden fogalmi megragadási kísérletnek ellenáll, abból nem feltétlenül következik az, hogy nem is lehet meghatározni, de nagyon valószínű, hogy az eddigi definíciós kísérletek rossz premisszákból indultak ki, illetve nem tudták vagy nem akarták a fogalmat megragadni a maga teljességében.

A halhatatlanság – csak Szerelem;

A boldog Lét megújul szüntelen,

És vén fejét csóválja a halál.

——–

Az egyén talán gyenge szalmaszál,

Idő sodrában lábujjhegyre áll,

De a Mindenség rá támaszkodik.

—–

Minden cél üdvözül, vagy kárhozik,

Nem az Idő, az Ember változik,

S a Lét tükréből Isten mosolyog.

——-

Férfi és nő: az Igen és a Nem;

Nélkülük Élet nem lesz sohasem -

S a halhatatlanság? Csak Szerelem.

Vajon mi a különbség a János Vitéz és a Toldi között? Mindkettő remekmű, mégis, mitől ellentétei egymásnak? A szerzők barátok voltak, a János Vitéz költője versben üdvözölte a Toldi szerzőjét. Mégis, mitől mások?

Mi az igazi népiesség? Mi teremt közönséget?

Szándékoltan nem akarok most felelni a kérdésekre – majd egyszer megteszem. A történet sok tanulságot rejt. Sapienti sat.

Annak idején kicsi korunkban nagyon szerettük a János Vitézt, és kissé idegenkedve olvastuk a Toldit.

Kár azt lesni,

Hogy a végzet

Mit végzett;

Tétlenségre vadászik

Az enyészet.

——–

Mindig akad aktuális

Túlerő,

Mégis mindig lesz

Valamilyen

Jövő.

—-

A cechet az ördög

Sose fizeti,

Úgyis meghalunk

Hát: Oda se neki!

—–

Lehet végzet,

Zsarnokság,

Meg félelem;

Örök függetlenségünk:

A Szerelem.

—-

Lélekig

Semmilyen végzet

Sem takar;

Senki sem “szem a láncban”,

Ha nem akar.

—–

Piac

Meg a pénz

A végzet istene;

Az ördög sem gonosz már

Csak fekete.

Henrik Ibsen egyszer Rómában megállt egy hirdetőoszlop előtt. Nagyon érdekelte volna, mit függesztettek ki, de nem tudta elolvasni. Olaszul tudott ugyan, de – otthon felejtette az olvasószemüvegét. Rövidlátó lévén semmit sem tudott kibetűzni.

Mások is ácsorogtak a tábla előtt, de Ibsen szemérmes volt, nem szeretett kérdezősködni.

Végül nagy nehezen rászánta magát, és megszólított egy középkorú férfit:

- Bocsásson meg, signor, de otthon felejtettem az olvasószemüvegemet.

Sok a munka,

Május van;

Táncol a természet,

Felhőmosoly,

Virágillat

Nevetésre késztet.

—-

Ébred a Nap,

Május van,

Nyílnak a virágok,

Hajnali, szent csicsergéstől

Elfonnyad az átok.

—-

Sok a munka,

Szent tavasz,

Soká jön a péntek;

Életre kel

Minden tövis,

Ásít a beléndek.

—–

Buzog a vér,

Május van,

Szerelem szikrázik,

Az ördög szájába való,

Aki nem cicázik.

—–

Sok a munka,

Május van,

Vacog az enyészet,

Amíg május virágozhat,

Tovább tart

Az Élet.

KÉTSZÁZTIZENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Mindannyian talpra ugrottak.

-         Hajók? – kérdezte Helmut.- Miféle hajók?

-         Admirális a hajónak! azonosítsd a közeledőket!

„Hajó az admirálisnak! Hat Cooper osztályú nehézcirkáló és harmincöt kisebb hadihajó. Egész hadiflotta, admirális.

Ed Philips füttyentett.

-         Admirális a hajónak! Veszélyt jelentenek ránk?

„Hajó az admirálisnak! Minket könnyűszerel megsemmisíthetnek, de a Rodney-nak nem árthatnak.

Hetvenhetedik rész

Ebben a részben megvizsgálom, miféle „eszményt” is állít elénk a napjaink önmagát felvilágosultnak képzelő globalizációs ideológiája, hogy tisztán láthassuk, mit is szolgál valójában a globalizáció jelenlegi szisztémáját erőltető nagytőke által fenntartott kanonizált költészet, hogy megértsük, miért is vált olyanná, amilyen.

A „szent” liberális eszmék zöme mára puszta verbalizmussá degenerálódott, azok se veszik komolyan, akik teli torokból hirdetik.

Olcsó korban,

Profit-porban,

Globális reklámvigyorban

Egyre drágul a koporsó,

Híg a szó,

S az ember olcsó.

——

Haldoklásban,

Hanyatlásban

Ragacsos celeb-sodrásban

Vonít dallamtalan ének;

Futnak a

Hallgatag évek.

—-

Olcsó korban,

Torz vigyorban

Halálsereg libasorban,

Csörög az elmúlás-készlet,

Ifjodik

A vén enyészet.

—-

Olcsó korban,

Rossz lavórban,

Szétfoszló idő-szatyorban

Szívélyes Lucifer-vigyor;

Tele minden régi bugyor.

Az írói alapállás számos tengely mentén megfogalmazható. Ezek egy része a végtelenben érinti egymást, a többi valahol a jelentéktelenség perifériáján fut a semmibe. Legfeljebb anyagi siker kíséri.

A valóban fontos tengelyek egyike végzethez, eleve elrendeléshez, illetve a szabad akarathoz való viszony.

Korunk a végzet mérhetetlen sötétségéből indult, és – tetszik vagy nem – a szabad akarat felé tart. A korábbi, örök időkre szólónak vélt – természettudományos világkép már összeomlott, az új most formálódik.

Pünkösdi verőfény

Tiszta fényű, áldott;

Boldogságos tavaszfüggöny

Fedi a világot.

—–

Pünkösd áldott napja,

Tombol a reménység,

Borus alkonyba menekül

A zsugori rémség.

—–

Pünkösdi reménység,

Pattan a Lét zárja,

Szent pillanatra pihen meg

Az Időnek árja.

——-

Pünkösdi verőfény

Kushad most a végzet;

Isten mutatja meg, hogy még

Élhető az Élet.

Barátai nagyon meglepődtek, amikor Királyhegyi Pál 1941-ben hazatért Londonból.

- Miért nem maradtál odakint?

- Nem hallottál a zsidótörvényekről?

- Többé nem közölnek tőled semmit!

Királyhegyi nagyot sóhajtott:

- Ne is folytassátok, mert pánikba esem!

- Minek jöttél haza?

Az író kezdett valóban pánikba esni. Jobb lesz mindent azonnal tisztázni. Az új zsidótörvények értelmében nem publikáljon. Miből fog élni? Menjen trógerolni, mint sok ismerőse

Pünkösd áldott ideje…

Ragyog a Nap,

A gonosznak

Ajtón kívül a helye.

—-

Áldott pünkösd, tiszta fény…

Néhány napra

Egybegyűlik,

Szakajtónyi friss Remény.

—-

Lehet bármi változás,

Amíg élünk,

Mindig lehet

Mindenből

Feltámadás.

—–

Áldott pünkösd ideje…

Minden szépnek

Minden jónak

A Remény a kútfeje.

Nem lehet szemébe nézni,

Nem lehet harcra idézni…

—-

A megnyergelt idő hátán,

Caplat a hivatal-sátán.

—-

Arctalan, megfoghatatlan,

Rejtőzködik szakadatlan.

—-

Halál-pacás, hepehupás,

Lomha, tohonya, köd-csuhás.

—

Kicsinyesség bűzét szítja,

A tornyot is kifordítja.

—-

Célpontja halálba riad,

Az igazság? Sírfelirat.

—-

Bár tudnék szemébe nézni,

Bár tudnám harcba idézni…

A szabadságharc bukása után szinte ellepték az országot a szélhámos ál-Petőfik. Akadt, amelyik hónapokon keresztül élt egy-egy közösség nyakán.

Előfordult, hogy Petőfi apósát, Szendrey Ignácot is elhívták “bujdosó vejéhez”, akinek addig egész csinos összeget gyűjtött össze a közadakozás. Az ál-Petőfi persze óvakodott tőle, hogy a költőt személyesen ismerő emberekkel találkozzon mire az öreg Szendrey megérkezett, “a bujdosó” kereket oldott a pénzzel.

Szürkén fájnak az egek,

A levegő reszketeg.

—–

A Nap fénye bágyatag,

A horizont hallgatag.

—-

Lomha sötét tónusok

Basszus árnyéka susog.

—-

Az öreg Föld élveteg,

Élvezi az éveket.

—

Rossz vehemens tegnapok

Halvány árnyéka nyafog.

—-

A szél vad imát rebeg,

Dúdolják a fellegek.

—–

Ég a Földdel szembesül,

Egész világ megfeszül.

—–

Szürkén fájnak az egek,

Nyári szkepszis szemereg.

—-

A Mindenség tarka rét,

Virágot keres a Lét.

Bem tábornok tüzérei zömmel diákokból verbuválódtak, és híresen jól lőttek. Annyira, hogy később az orosz tisztek úgy vélték, nagyobb kaliberű lövegekkel rendelkeznek, pedig ők hatfontos ágyúkkal viszonozták a cári tizenkét- és huszonnégy fontosok tüzét.

Egy alkalommal valamelyik ágyú kamasz irányzója gondosan becélozta az erdélyi osztrák főparancsnokot, a távoli dombtetőre kíséretével gyanútlanul fellovagló Anton Puchner tábornokot. A húszéves tűzmester már éppen el akarta sütni az ágyút, amikor…

Bem lóháton állt a löveg mellett, egy különösen szelíd vén lovon, hiszen mindenki tudta róla, hogy csapnivalóan rossz lovas, és állandóan lepotyog a nyeregből.

-         Mr. Goodfather várja önt, uram!

Magyar János felemelkedett a székéből. Kicsit izgult, kicsit ideges volt. Harminchét éves. Élete nagy lehetősége előtt áll.

Igyekezett határozottságot mutatni. Kissé rogyadozó léptekkel indult a mindenható cégtulajdonos fogadószobája felé.

Az iroda akkora volt, mint egy repülőgép-hordozó parancsnoki hídja.

Mr. Archibald Henry Goodfather gigászi íróasztal mögött terpeszkedett, előtte három vadonatúj monitor.

Nő az Idő,

S a szakáll;

Siker jöhet, vagy

Halál.

—-

A Kezdethez Vég dukál,

S a Lét újra sorba áll.

—-

Ötvenegyedik nyaram

Tükrében látom magam.

—–

Nem vagyok semmi fokon

Hatalmasokkal rokon.

—–

Nő az Idő,

S a szakáll;

A Jelen glédában áll.

—–

Van Szerelmem,

Van Családom,

Van két csodálatos

Lányom.

—-

Van jó Társam

Földön-égen:

Anikóm,

A Feleségem.

—–

Van házam,

És van kenyerem,

Van érdekes

Munkahelyem.

—–

Nő az Idő,

S a szakáll;

Minden emlék

Múltra vár.

Hetvenhatodik rész

A költészet történetének talán legfontosabb feladataival néz szembe éppen napjainkban. A nemzeti költészetek megújítása éppen napjainkban és a közeljövőben az emberiség legfontosabb érdeke.

Miért?

Az előző részben szót ejtettem a piaci ideológia alapvetően utópisztikus mivoltáról, de nem szóltam a legveszedelmesebb, az emberiség egésze számára roppant veszedelmes utópiáról, ez pedig a gazdasági növekedés mítosza.

Könyvek, tanulmányok százai áradoznak arról, hogy a gazdasági növekedés az emberiség problémáinak egyetemes és univerzális gyógyszere, minden bajt orvosló csalhatatlan recept.

Májusi éjszaka,

Csillagos vigasság,

A kerek égbolton

Mélység és magasság.

—-

Jövő még nincs, de már

Elült a Múlt szele;

A Jelen mindig a

Boldogság ideje.

—–

Boldognak lenni az

Élet akarata;

Csók, szerelem, mámor,

Májusi éjszaka.

—–

Tiszta gondolatok

Mellé tiszta lélek;

Boldog maradhatok,

Ameddig csak élek.

—

Ráborul, mint bajtárs

Sírjára a baka,

A borús világra

Májusi éjszaka.

—-

Pénz, piac, meg egyéb

Emberi butaság

Felülírná május

Isteni szózatát.

Sajnos az író is lehet szenilis…

Erre eklatáns példa Somerset Maugham hírhedt baklövése…

Az angol író kilencvenévesen azon kapta magát, hogy a társaságból senki sem ismer. Nosza, hátha mégis…

Megakadt a szeme egy csinos hölgyön. Ezt a nőt ismernie kellene. Egészen biztosan látta már valahol.

Gyorsan megszólította:

- Hogy van?

- Köszönöm, jól, Sir.

Ebből még nem derült ki, mit csinál a hölgy. Nem baj, csak próbálkozzunk.

- Hogy van az édesapja?

- Már régen halott, Sir.

Kora nyári friss derű

Száll a levegőben,

Remény-Csipkerózsika

Most van ébredőben.

—–

Eljövendő szép napok

Ígérete zendül,

Az összes gond sápadt arca

Mosolygósra pendül.

—–

Tombol a déli meleg,

Zsongnak a friss lombok;

Jövő-kékben virítanak

A távoli dombok.

—–

Kora nyári friss derű

Ragyog Lét szemében,

Talán csak bizalomból és

Hitből áll az Éden…

A XX. század szerette alábecsülni az elmúlt korok embereinek munkáját, annak fejlettségét, a régiek tudását. Minden fejletlenebb volt, kisebb, kevesebb, tökéletlenebb.

Ez a tendencia ma is tart, és az akadémikus agyvelők makacsul ki is tartanak mellette, dacára annak, hogy időnként kongóan nagyot koppint a koponyájukra a múlt.

—–

Őfelsége, Gusztáv Adolf svéd király Vasa nevű vadonatúj csatahajója a legelső útján süllyedt el a stockholmi kikötőben, 1628.

Vénül az Idő,

Gyorsabban rohan;

Ezerféle apró fájdalma van,

S benne az életünk

Lágyan suhan.

—–

Forog a vénülő Időkerék,

És velem él

Az Örök Nőiség.

——

Házas létünk kicsi ládikó,

Mosolygó éke Te vagy,

Anikó.

—–

Sok esztendeje fogom a Kezed;

Élek, amíg Veled élni lehet.

—–

A múltunk meghitt,

A jövőnk ködös;

Nem is érdekes, ami nem közös.

—

Óvnak a meghitt szeretet-falak,

S a mézeshetek sírig tartanak.

—–

Esténként, ha a Hold az égre hágott

Megcirógatjuk

A fáradt világot.

KÉTSZÁZTIZENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Eastman döbbenten bámult a szőke nő arcába.

-         Nem értette a kérdést? – nevetett az arcába pimaszul Karen.

Eastman mély lélegzetet vett.

-         De igen, admirális asszony! – fakadt ki egy másodperc múlva. – Értettem.

-         Akkor feleljen rá!

-         Biztosíthatom róla, – kezdte nagyon komolyan a fogoly. – hogy élő volt. Nagyon is élő. Ha arra gondol, hogy valamiféle klónt játszottak a kezünkre, el kell mondanom, hogy bennünk is felmerült ez a lehetőség, és nagyon alapos vizsgálatot folytattunk.

Hetvenötödik rész

A kanonizált líra kialakulásának és tényleges szerepének számos tényezőjét vizsgáltam, de még nem esett szó az egyik legfontosabbról, amiről nálunk legfeljebb elvétve lehet olvasni, Európában sem sokat, de amiről a posztmodernnel és jelenségeivel foglalkozó amerikai társadalomtudomány meglehetősen sokat beszél.

A XX. század igen jelentős mértékben az utópiák évszázada volt.

Ha utópiákról van szó, nálunk még mindig a többség kizárólag a kommunista ideológiára gondol, elsősorban ezt szokás utópiának minősíteni.

Május első napja

Nyár képét mutatja,

Félrecsúszott a melegtől

Az égbolt kalapja.

—–

Kicsi tavaszunkba,

Fáradt otthonunkba

Szellő hátán megérkezett

A májusi pompa.

——

Friss színeket látok,

Újra élni vágyok,

Mindenütt harsány pompában

Nyílnak a virágok.

—–

Amikor a világ

Lelki szeme tompa,

Illat-árral életet ment

A májusi pompa.

—–

Május első napja

Bizonyságát adja;

Hogy a vén halált az Élet

Győzni sose hagyja.