Valami besúgó közölte a genovai titkosrendőrséggel, hogy a híres forradalmár, Giuseppe Mazzini a városban tartózkodik, és éppen Pareto márki vendégszeretetét élvezi.

A rendőrfőnök úr előléptetésre, jutalomra vágyott, és kapva kapott a remek alkalmon. Mazzinire távollétében halálos ítéletet mondtak ki, és a rendőrfőnök úr úgy vélte, ha éppen ő adja hóhérkézre a felforgatót, azt nem felejtik el neki az urak.

Másnap hajnalban Pareto márki városi palotáját elözönlötte a genovai titkosrendőrség.

Nyár az Idő legszebb álma;

Béke, napfény, tenger, pálma…

——-

Nyári remény, tündérének;

Tovább tart tőle az Élet.

——-

Nyári hajnalok nem félnek;

Nyáron újul meg a Lélek.

——

Nyár az Idő legszebb álma,

Lehullik a kétség járma.

—-

Nyár közös, titkos otthonunk,

Egész évben érte vagyunk.

—-

Apró célok révbe érnek,

A távlatok tovább élnek.

—-

Nyár az Idő legszebb álma,

Végzetet most vet pórázra.

—-

Félelmek, telek elmúlnak,

Jóslatok semmibe hullnak.

KÉTSZÁZÖTVENNYOLCADIK RÉSZ

Fojtogató, ragacsos csönd támadt.

-         Ne tegyenek úgy, mintha még nem hallottak volna róla!

Az ifjabb Schellenberg könnyedén vállat vont:

-         Mintha valami rémlene.

A Morgensohnnak tartott egyén gúnyosan elmosolyodott.

-         Pontosan tudják, hogy miről beszélek. Alaposan hegyezzék a füleiket, mert nagyon kevés az idejük.

Karen Bozchana Kadlecikova kényelmesen hátradőlt a székében. Fásult közöny volt az arcán, most már sem meglepődni, sem felháborodni nem maradt ereje.

Amerre nézek, ott vagy mindenütt,

Jelenlétedtől élhető az Élet.

Kezed áldott nyoma

Otthont teremt;

Te vagy nekem az Élet,

És a Rend.

——-

A házunk mosolyodba öltözik,

Én vagyok benne a herceg,

Élvezem,

Hogy létezem,

S a gondosan megsimogatott percek,

Az előkészített közeljövő

Engem szolgálnak

Érintésed által.

—–

Te drága Feleség!

Te öntudatos, büszke, kicsi nő;

Kezd nyomán

Megszelidül

A vén Idő.

ÖTVENHARMADIK RÉSZ

Az apparátus egy külföldi nagyhatalommal szemben is nyugodtan figyelmen kívül hagyja az uralkodója aláírásával szentesített megállapodást, nevetségessé teszi a császárt, és csaknem teljesen nyíltan folytatja mesterkedéseit. Jobb ügyhöz méltó buzgalommal igyekszik akadályozni a török elleni sikeres harcot. Érdekes erre figyelnünk, mert Zrínyi meggyilkolását ugyanott fundálták ki, ahol elhatározták, hogy nem adnak ágyúkat a francia katonaságnak.

Száz éve…

Füstölgött a levegő,

A Belle Epoque az Adrián üdült,

Koldusok ültek paloták előtt,

És megreszkettette a levegőt

Az éber rémálmok hada…

—-

Száz éve…

Valaha…

—–

Apostoli uralkodónk,

Szegény,

Pofaszakállas, ősz,

Öreg legény;

Mindent meggondolt,

Megfontolgatott;

De maga után csak

Halált hagyott.

——

Száz éve történt…

A tömeg hevült;

S a vén kontinens tűzbe,

Vérbe,

Pusztulásba;

Gépi tömeggyilkosságba,

Szennybe

Elmerült.

A hírnév, a rang örök – hiszik birtokosai. A magas társadalmi állás örök védelmet, kiváltságot ad – képzelik sokan.

——-

Gaston Doumergue 1924-31 között a Francia Köztársaság elnöke volt. Egy alkalommal vadászaton vett részt valahol vidéken. Váratlan zápor zúdult az erdőre, és az elnök úr elveszítette a kísérőit.

Doumergue órákon keresztül kóborolt a teljesen ismeretlen erdőségben élelem nélkül, fegyver nélkül. Teljesen elvesztette a tájékozódó képességét.

Álkurucok, díszlabancok

Hadakoznak tohonyán,

Helyet keres ez is, az is

A korhadt uborkafán.

—-

Poshadt kis magyar közélet

Bomladozik csendesen,

Nem különb ám az elaggott,

Fonnyadt Európa sem.

—-

Globalizálódó ködben

Kapzsiság agyara rág;

Profitelvű korrupciót

Dédelget ma a világ.

——

Álkurucok, díszlabancok

Üvöltik: vészben a hon;

Hazamentő szájassággal

Növekedik a vagyon.

—–

Sokat elbír ez az ország,

Van temérdek tolvaja,

De a várakozók sora

Mégse apad el soha.

KÉTSZÁZÖTVENHETEDIK RÉSZ 

Az idegen – Morgensohn vagy nem Morgensohn – rezzenéstelen tekintettel állt.

Karen lassan felemelkedett, és fojtott hangon odasúgta Ed Philipsnek:

-         Hologram?

A férfi a fejét rázta.

-         Nem hinném! – súgta vissza.

A „hologram” elmosolyodott:

-         Azt képzelik, hologram vagyok?

Fel sem ocsúdtak a meglepetésből, a Morgensohn-nak vélt idegen váratlanul előrelendült, megragadta és a padlóhoz csapta Helmut poharát.

SZÁZHUSZONNYOLCADIK RÉSZ

Csaknem egy évszázada már, hogy itt a Kárpát-medencében csökönyösen mutogatjuk egymásnak a saját történelmeinket, amelyek a többiekére nem is hasonlítanak. Mások az előjelek, mások a hangsúlyok, mások az értékelések. Mintha több idősík, vagy több dimenzió létezett volna itt egyidejűleg.

Pedig csak egyetlen múltunk van. 

A jelenlegi történetírások a történelmet a jelenlegi államok nézőpontjából igyekeznek magyarázni. Ez persze csak hamis lehet.

Öltönyt öltött Június,

Vizsgára vonul,

Mire napja végére ér,

Fáradt cudarul.

—-

Vizsga-bürokrácia;

Nyakkendős manír -

Halmokban a kitöltendő

Sok marha papír.

—-

Fontoskodó butaság

Tűsarka kopog;

Űrlapokban fullasotnakű

A hétköznapok.

—-

Öltönyben fut Június

Önmaga után,

Kotlik tengernyi verejték

Tételek hadán.

Nyári estén tücsök ciripel;

Isten szóba áll mindenkivel.

—-

Nyári este – bársonyos, puha;

A kor tán csak elnyűtt, vén ruha.

—-

Csillag-létben szunnyad az Erő;

És a Béke álma: szép Jövő.

—–

Nyári estén tücsök ciripel;

Jövő? A Jelennek adott hitel.

—-

Lelhet-e ködben másik nyarat

Semmibe kóválygó akarat?

—-

Hazánk idegen fénytől derül,

Vagy lelhetünk üdvre – egyedül?

—-

Nyári estén tücsök ciripel,

Isten csak szeret, nem követel.

Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár számos nyelven beszélt, de öreg korára némelyiket kezdte elfeledni. Különösen a latinnal állt hadilábon.

Egyszer valami beszédével nevetségessé tette magát, mert nőneműnek vette a schisma (egyházszakadás) szót. Nevetség tárgya lett. Zsigmond erre megsértődött, és elrendelte, hogy a szót mostantól nőneműnek kell tekinteni.

Persze, a nyelven még egy német-római császár sem tehet erőszakot. A schisma szó neme nem változott.

Nyárba fordult már az év,

Jó az Isten kedve;

Színesben ragyog a kertem

A telet feledve.

—–

Nekem tűz a nyári Nap,

Engem hív az árnyék,

Nem hiszem, hogy valaha is

Idegenbe vágynék.

—–

Nyári napfény, kicsi ház,

Hunyorogva nézem;

Van boltíves hálófülkém,

S drága Feleségem

KÉTSZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

 Karen érzékelte, ahogy beléjük hasít a rémület, szinte hallani vélte a reccsenését.

Az ismeretlen régimódi zsakettet viselt keményített nyakú fehér inggel, csokornyakkendővel, díszzsebkendővel. Egészen természetesen hatott volna valami földi öregfiúk klubban, esetleg egy vidéki brit esküvői szertartáson.

Itt azonban riasztó látvány volt.

Főleg azért, mert a vezérlőteremnek az a része, ahol az idegen állt, valamiért teljesen homályba borult, és a férfi furcsán, látomásszerűen állt az egyiptomi sötétség közepében.

Júniusi éjszakán

Felleg ballag Hold-csapán.

—-

Nyár pihen a körtefán

Júniusi éjszakán.

—-

Fényes égi makadám;

Ott az Idő – puszta szám.

—-

Álom hever köd-zekén,

Mereng a tücsökzenén,

—-

Jelen néz a múlt után

Júniusi éjszakán.

Zrínyi Miklós koncepciója, életcélja – a török kiűzése, Magyarország területi integritásának helyreállítása –nyilvánvalóan ellenkezett annak a bécsi hivatali arisztokráciának az érdekeivel, amelyik a birodalmat ténylegesen irányította. Ez a társaság időnként meglehetősen hathatós eszközökkel nyilvánította ki, hogy nem akar eredményes háborút a török ellen.

Felsorolnék a teljesség igénye nélkül néhány kirívó példát arra nézve, miféle ténykedés jellemezte őket csak az éppen most véget ért 1663-64-es török háborúban.

Ha a világ élni akar,

Tisztuljon a Szó;

A magányos gólyatávlat

Élni nem való.

—-

Szenteltessék meg az Élet,

Meg a tetterő;

Halott múltba döngöli a

Profánt az Idő.

—–

A világunk életkedve

Újulásra vár;

Létet, hitet, szent szerelmet

Megszentel a Nyár.

—-

Profánságból nem fakad, csak

Rozsdás látomás;

Csak a szentség tulajdona

A Feltámadás.

—

Ha a világ élni akar,

A pénz nem elég;

Ha kis közösségek lesznek -

Lesz emberiség.

Lángot fogott Június,

Nyár ormára hágott;

Kánikula oszlatja a

Bizonytalanságot.

—–

Tombol már a kora Nyár,

Az Élet kelendő;

Léte delére jutott az

Idei esztendő.

—–

Vidámak a hajnalok,

Zeng a harmat-ének,

Alamuszi szkepsziseken

Triumfál az Élet.

KÉTSZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ 

A szőke nő tért magához elsőnek.

-         Admirális a hajónak! Ezt hogy’ értsem?

„Hajó az admirálisnak! A csatahajó rendelkezik egy titkos funkcióval, amelynek Különleges Képesség a neve. Az ott tárolt állomány előtte is titkos és semmiféle módon sem lehet hozzáférni. A támadást követő másodpercekben a Különleges Képesség aktivizálódott. Ennek oka és mikéntje ismeretlen. A Különleges Képesség aktivizálódása és az ismeretlen támadás elhárítása között ok-okozati összefüggésnek kell lennie.” 

Helmut csuklott, Ed Philips Karenre nézett.

SZÁZHUSZONHETEDIK RÉSZ

Rettenetesen rossz önértékeléseket és még rosszabb jövőképeket generál mindkettő. Beszélnem kell róluk, mivel nagy nyomatékkal vannak jelen a mai magyar kultúrában.

Az első legelőbb is azt sugallja: „Haragszom rád, alattomos Nyugat, duzzogok, utállak, gyűlöllek, nem akarok hozzád tartozni, nem akarok veled közösködni, szóba sem állok veled.”

Nem jobb ennek ellentéte, a „Szent, hatalmas fenekedbe omlani vágyom, büszke és fenséges Nyugat, mindig utánad kullogok, hűségesen csóválom neked a farkam, felsőbbrendű vagy hozzám képest, mindig mindent jobban csinálsz nálam!” felfogás sem.

Ünneplőt öltött Nyár koma,

Szentség az Élet otthona.

—–

“Én” mindig a Lét közepén;

Annyi világ, amennyi “Én”.

——-

Csend van, csak az Idő fecseg;

A dolgok nem teremtenek.

—-

Kicsi Otthon létbe tártan

Áll az esti illatárban.

—-

Boldog perc, örömmel teli;

Világcentrummá szenteli.

—-

Ki-ki áll szent hona fokán;

Aki nem – csak bolygó profán

—

Otthon bújik szép szentségbe;

Isten jön el vendégségbe.

ÖTVENEGYEDIK RÉSZ

A Habsburg család magyarországi uralmának a magyar rendek szemében egyetlen legitimációja a török elleni következetes harc volt, illetve lett volna. Ezt őfelsége, V. Károly császár határozottan megígérte annak érdekében, hogy az öccsét királlyá válasszák. Azt írta, már készíti a csapatait.

Készítette?

Az egész uralma fegyverkezésből állt, de ez rajtunk mit sem segített. Inkább ő maga kért időnként magyar csapatokat, küldeni a török elleni harcra nem küldött hozzánk sereget.

Lucskos, morcos nyárelő,

Hunyorog az égbolt,

Élni annyi: megőrizni

Mindent, ami szép volt.

----

Rongyos Isten köntöse,

Rojtos a kalapja;

Az igazi nyarat nem csak

Kánikula adja.

-----

Vigyorog a vén Idő,

Szeme összehúzva;

Illatos kert a jövendő,

Vagy meredek csúszda...

----

Lucskos, morcos nyárelő,

Didereg a végzet;

Nyáron mindig hoppon marad

A hideg enyészet.

-----

Régi pelyhes nyarakat

Álmodik a reggel;

Napot köszönt a délelőtt

Fagyos tisztelettel.

Bem tábornok 1849. február 9-én, a Piski mellett vívott kemény és fordulatos csatában döntő vereséget mért a császári hadakra.

A környékbeliek úgy ítélték meg, hogy Puchner osztrák hadai túlerőben vannak, és féltették a magyar sereget. Egyikük - lógó bajszú, pocakos táblabíró - meg is kérdezte Bemtől:

- Van fogalma tábornok úrnak, hányan vannak amazok? - és az ellenséges állások felé bökött.

Bem vállat vont:

- Csata után, ha ráérünk, megszámoljuk őket!

Egy napja már,

És hallom egyre még;

Lehet borus az ég,

És áporodott utcaszegleten

Grasszálhat koldus áltörténelem;

A Zene – friss vidék,

A Zene Jónak

Szép Jövőnek

Menedék.

——

Lilla színpadra lép,

És fényes háztetővé lesz előttem

Sok elárvult, csonka

Jelen-cserép.

—-

Zenéből

Lét terem;

Magasba lendül az egész terem.

—–

Száll a világ,

Száll velem;

Élethozó

Lilla-zene

A világnak,

Nagyvilágnak,

És mellette

Csak nekem.

—-

Az utolsó zeneszámnál

Réka is porondra lép,

Tapsorkán csattan a végén,

Mert bizony szép,

Ami Szép.