NEGYVENHATODIK RÉSZ

Horváth Márk tehát úgy döntött, tovább védelmezi a várost, amíg csak lehetséges, az utolsó pillanatig.

Ha az egykori Szigetvár térképére nézünk, igazat kell adnunk neki. szánjunk rá azonban néhány percet, gondoljuk át, mit kellett mérlegelnie a várkapitánynak.

Mi szólt a város védelme mellett, és mi ellene?

Vegyük sorba!

A város védelme ellen:

v     Túlságosan nagy területet kell a csekély számú védőnek oltalmaznia, ami az erők és eszközök szétforgácsolásával jár.

Isten mustrája a Nyár,

Szépség-seregszemle;

Teremthet-e szebb jövendőt

Az Ember szerelme?

Kék nótát dalol az Ég,

A Jelen esendő;

Fontos dolgokról fog-e majd

Szólni a Jövendő?

Szabadság és Igazság

Perdül majd az élre?

Nem futnak-e a dolgok a

Jövőben is félre?

Isten mustrája a Nyár,

A Jövendő érik,

Vannak, akik szabotálják,

Vannak, akik élik.

Zöld muzsikát zeng a föld,

Virágillat éled,

Minden Nyáron szűz leányként

Újul meg az Élet.

Hogy a szegedi egyetemen József Attilának Horger Antallal súlyos incidense volt, mindenki tudja. Arról azonban sokkal ritkábban esik szó, hogy a költőnek Horváth János is a tanárai közé tartozott.

Horváth János, a kiváló konzervatív irodalomtörténész Gyulai Pál tanítványa volt valamikor, de legendás szerénysége saját egyéniségéből fakadt. A korban kötelező “neobarokk” megszólításokhoz sem ragaszkodott, nem kellett méltóságos úrnak titulálni.

Meghitt, napos névünnepen

Éltem könyvét előveszem.

Volt már ötvenhárom telem;

A kenyerem javát eszem.

Jutott daróc,

Puha kelme -

Éltet Anikóm Szerelme.

Minket a Lét együtt ringat;

Felneveltük Lányainkat.

Tömérdek munka, alázat

Adott nekünk kicsi házat.

Meghitt, napos névnapomon

Éltem könyvét lapozgatom.

Műanyag, hamis kánonok

Szavaira mit sem adok.

Vers a világ anyanyelve,

De nem kisütve, felszelve,

Nem salátává foltozva,

Halandzsává trancsírozva.

KILENCEDIK RÉSZ

Képzeld el, hogy bújócskát játszol két, nem egészen jóindulatú partnerrel a tömegben. Játszótársaid éppúgy lehetnek csecsemők, mint aggastyánok; bármilyen kort, alakot, bőrszínt magukra vehetnek, s rendszerint meg is teszik. Mindig a legváratlanabb pillanatokban toppannak eléd. Ráadásul ez a társasjáték évezredekig tart. Körülöttetek a statisztéria állandóan változik. Nagyjából így voltam én Napsárkánnyal és Szélfarkassal.

Egy szempontból határozottan előnyben voltam velük szemben. Mindkettőjüket csalhatatlan biztonsággal tudtam felismerni, akármilyen álarc mögé bújtak.

SZÁZHETVENHATODIK RÉSZ

Ez a jelen és a lehetséges jövőbeli költészet talán legfontosabb kérdése, a líra továbbélésének alapvető problémája. Ezért nem lehet eleget ismételni.

Lehet-e a költészet – profán?

A kérdésre megnyugtatóan csak akkor válaszolhatok, ha legalább vázlatosan tisztázom, honnét is jött, és mit jelent a líra profanizálódása.

A múlt század elején az avantgárd minden idők leglátványosabb lázadását indította a művészet és irodalom hagyományai, illetve intézményrendszere ellen.

Eső hull szomorú nyárba;

A tiszta szó mindig árva.

Közömbös a korán kelő;

Halandzsánál a túlerő.

Sárrá foszlik a barázda;

Eső hull szomorú nyárba.

Eső esik komótosan,

Minden por sár felé rohan.

Múlt száll a Jelennel pörbe;

Idő hull a szomjas földre.

A délután fonnyadt, kába;

Múlt hull a jelen sarába.

Esik eső szemerkélve;

Mintha Isten sose félne.

Maga is csak ember lenne,

Ha eleve elrendelne.

Nem nyughatna az enyészet,

Ha létezne csupasz végzet.

Panelből jöttünk egykoron,

Talán ezer éve,

Színes virágokkal virít

Kertünkben a béke.

Csend terül az udvarunkra,

Mint egy puha párna,

Gyorsan elfeledtük, mi a

Lépcsőházi lárma.

Meghitt a ház, ha meg szabad

Levegőre vágyunk,

Vén körtefánk árnyékában

Enyhülést találunk.

Panelből jöttünk egykoron,

Vágytunk házra, kertre,

Anikóm mosolya, keze

Otthonná szentelte.

Riedl Frigyes egyszer valami budapesti társaságban nem térhetett ki egy bemutatás elől.

Előkelő, jó összeköttetésekkel rendelkező író vizitált előtte. Az illető arisztokrata körökben mozgott, de roppant gyenge író volt. Sőt. Plagizátornak ismerték. Éppen per folyt ellene szellemi érték eltulajdonítása miatt.

Ráadásul a legutóbb megjelent könyve sem volt eredeti. Valami csóró író kéziratát megvásárolta, és a saját nevén publikálta. Nyílt titok volt.

NYOLCADIK RÉSZ

Szélfarkas felmutatta a varázsló jelét, mire az építmény forgása lassult, majd teljesen megállt. Még mindig változtatta alakját, de már nem volt a forma az emberi szem számára követhetetlen. Talapzata ijesztően hasonlított egy hatalmas, undorító, úszóhártyás madárlábra. Sóbálvánnyá merevedve álltam meg, de Szélfarkas megragadott és bevitt a baljóslatú építmény belsejébe.

Borzalmas túlvilági lények rohantak rám minden irányból. Szárnyas bikák, griffmadarak, gonosz szemű szirruszok, unikorniszok és ökörnagyságú varangyok acsarkodtak, rémesen undorító sárkányok csattogtatták agyaraikat, sosem látott hüllők lélekdermesztő külsejű fajtái fenyegettek elnyeléssel.

Lombos, vén Jelen tövében

Virraszt Élet apó régen.

Vénségesen ifjú marad,

Az Öröklét?

Csak pillanat.

Nincs vége, nem volt kezdete,

Bizonyság rá Isten neve.

Lombos, vén Idő tövében

Nincs “soha” és nem volt “régen”.

Múlt, Jövő – meddő ötletek;

Élni csak Jelenben lehet.

A Múlt? Holt divatkomorna,

De változik korról korra.

Lombos vén Jelen tövében

Múlt csillan vajas kenyéren.

Nem lezárt, nem élettelen;

A Múlt csak – másfajta Jelen.

Lenkeffy Ica kabarészínésznő édesanyja nagy izgalommal készült a lánya első fellépésére. Kinyomozta, hová ülnek a premieren a vezető kritikusok, és közéjük váltott jegyet. Azt gondolta, befolyásolhatja majd a véleményüket. Úgy vélte, őt senki sem ismeri, bátran játszhatja az előkelő idegen hölgyet. Beült hát az előadásra, roppant higgadtan és kimérten viselkedve - legalábbis ő így gondolta.

Amikor a lánya első jelenete következett, feszülten figyelt. Amikor az első olyan jelenet következett, ahol volt a lányának is néhány mondata, eljátszotta, hogy egyre jobban figyel, és egyre elragadtatottabb.

SZÁZHETVENNEGYEDIK RÉSZ

A profán látszólag mindenben a szakrális pontos ellentéte, de ez így helytelen megfogalmazás, hiszen a két fogalom egyáltalán nincs ugyanabban a dimenzióban.

A profán alapja a közöny. Ha valamit profánnak tekintek, azzal szemben teljesen közömbös vagyok, iránta sem kötelességet, sem felelősséget nem érzek. Nem számít, hogy létezik-e, vagy sem.

A profán maga a parttalan értékcsökkenés. Ami profán, az megunható, elhajítható, lecserélhető.

Líra-inflációs korban

A vén Pegazus megtorpan.

Gőzzel hajtott mű-paripák

Raja mű Parnasszusra hág.

Mű-sors keresi mű-okát;

Drog-ihlet halandzsát okád.

Líra-infációs korban

Rossz vers tombol hosszú sorban.

Szépet rabol, reményt zabál,

Fosztogat, akár a tatár.

Az igazi líra tiszta,

Soha semmit nem vesz vissza.

Líra-inflációs korban

Meghal a Szép egy szatyorban.

Jobb és bal – két ellen-akol,

A Költészet – nincsen sehol.

Líra-inflációs korban

Éden hűlt helyén pokol van.

NEGYVENHARMADIK RÉSZ

A kezdet viharos volt. a budai pasa magához vonta a szentlőrinci táborban tartózkodó csapatokat is, és Szigetvár alá vonult. A várbeliek a török had érkezésére kitörtek, és egészen napnyugtáig kemény harcot folytattak a támadókkal. Naplemente után fegyelmezetten visszatértek a várba és a városba. Horváth Márk szűkszavú jelentése szerint:

 „pogánokban sokan földre hullának”.

A pasa ennek ellenére igen nagy önbizalommal nyilatkozott. Kifejtette, hogy a támadása nem áll meg Szigetvár bevételénél, folytatja a hadjáratot, és több más vár elfoglalása mellett, még Kanizsát is török kézre akarja keríteni.

Idő-parti faluvége;

Valami új álom kéne.

Fellegek az esti égen;

Volt jövő, de – nagyon régen.

Rezignált lombok susognak

Gyászmisét régi daloknak.

Idő-parti faluvége;

Öreg fák néznek az égre.

Vén sejtelem szárnya rebben

Ködös, sötét esti csendben.

Bozót mélyén holdfény kutat,

Árnyék lepi el az utat.

Idő-parti faluvége;

Illúzió, remény, béke.

Tetovált műanyag ágon

Gubbaszt károgva a kánon.

Nem hiszi a liberális,

Hogy romvárossá lesz Párizs.

HATODIK RÉSZ

-         Na és? – kérdezett vissza meglehetősen gügye ábrázattal Napsárkány. – Mi van, ha szűzházasságban élek? Talán nem az én dolgom?

Szélfarkas már acsarkodott volna, de apám leintette. Maga vette át a szót.

-         A lány, akit a számodra kiválasztottam, ugyancsak hosszú emlékezetű. Rajta kívül több ilyet nem ismerek. Az édesapja már a sír szélén áll, akárcsak én. Beszélgettem vele rólatok, fiam. Ő sem akarja a lányát támasz nélkül hagyni.

Vitorlát bontott a Nyár,

Lombosak az esték,

Napsugárban ragyog újra

A Szent Végtelenség.

Üde a Nyár mosolya,

Sok virággal ékes,

Politikus legyen, aki

Panaszkodni képes.

Istennel örül, aki

Megváltódni érett;

A Nyár virágpompájából

Ragyog ránk az Élet.

SZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ

Valószínűleg a profanizálódás a legnagyobb veszedelem, ami a lírát fenyegetheti. Sőt, minden művészetre nézve ez lehet a legnagyobb veszedelem. Ez valóban felszámolással fenyeget; nemcsak a művészet, hanem minden érték következetes felszámolásával.

A román vallástörténész, Mircea Eliade vékony kötete, A szent és a profán a közelmúlt legfontosabb könyvei közé tartozik. A szerző ebben az ember két ellentétes létmódjaként határozza meg a szentet és a profánt.

NEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Szentlőrinc mellett jelentős török kontingens táborozott, és portyákkal igyekezett akadályozni a szigetváriak felkészülését.

A portyák, rabló hadjáratok most már szinte az egész országban folytak. Az oszmán fegyveres erő gátlástalanul kihasználta tetemes létszámfölényét. Újabb és újabb helyekről futottak be olyan jelentések, hogy a török gyújtogat, rabol, gyilkol, a fiatalokat rabszíjra fűzve hurcolja el.

A portyák zömét persze nem az első vonalbeli török katonaság hajtotta végre, de a megtámadott nyomorult falvak számára az oszmán haderő eme gyülevész elemei is rettenetes csapást jelentettek.