Lenkeffy Ica kabarészínésznő édesanyja nagy izgalommal készült a lánya első fellépésére. Kinyomozta, hová ülnek a premieren a vezető kritikusok, és közéjük váltott jegyet. Azt gondolta, befolyásolhatja majd a véleményüket. Úgy vélte, őt senki sem ismeri, bátran játszhatja az előkelő idegen hölgyet. Beült hát az előadásra, roppant higgadtan és kimérten viselkedve - legalábbis ő így gondolta.

Amikor a lánya első jelenete következett, feszülten figyelt. Amikor az első olyan jelenet következett, ahol volt a lányának is néhány mondata, eljátszotta, hogy egyre jobban figyel, és egyre elragadtatottabb. Gondja volt rá, hogy a kritikusok is észrevegyék, miként változik az idegen hölgy hangulata. Meg volt győződve róla, hogy az urak őt szakértő idegen hölgynek tekintik. Elérkezettnek látta az időt, hogy végre tegyen valamit a lánya érdekében.

Amikor a lánya másodszor is a színpadra lépett, úgy tett, mint aki nagyon figyel, majd elragadtatottan kiáltott fel:

- Micsoda tehetség! Ki ez a hölgy?

A legöregebb kritikus összevonta a szemöldökét.

- Honnan tudjam, ha a saját anyja se ismeri.