Nagyon hosszú már a poszt;

A piros ász, oszt – nem oszt.

—–

Mindegy már, mit is keresek;

Alsók, felsők, kilencesek.

——

Univerzális riposzt:

A piros ász oszt – nem oszt.

——-

Totál globál multikulti;

Harminchat lapos tök ulti.

—-

Hamis szabadság kifoszt,

A piros ász oszt – nem oszt.

—–

Teljes sorú végső betli;

Kiterítem, ezt fizesd ki.

——-

Nyugalom az élet álma;

A Hídon túl nincsen számla.

——-

Szívós, konok léti poszt;

A piros ász oszt – nem oszt.

XXIII. RÉSZ

Az eddigiekből már kiderül, hogy legalább két tettessel kell számolnunk, Pakával és Maglianival. Természetesen az sem lehetetlen, hogy más cinkosok is voltak, de a rendelkezésre álló adatokból ez nem derülhet ki.

Nem hiszem, hogy Pakán kívül bárki más is részt vett volna Zrínyi csáktornyai emberei közül az uruk meggyilkolásában. Nem lehetetlen, hogy akadt volna még más gazember is, de túlságosan veszedelmes egy gyilkosságba túl sok szereplőt bevonni.

Foszladozó őszi lombok,

Fogjátok a kezemet,

Őszi szél csendben nevet;

Ismerős hazai gondok,

Foszladozó őszi lombok.

——

Szomorkás őszi remények,

Tévúton jár a világ,

Susognak az őszi fák,

Isten helyén anyag-féreg,

Szomorkás őszi remények.

——-

Hamvas  fátylú őszi ködök,

Dőzsöl kánon-Döbrögi,

A múltakat röhögi,

Ős butaság lánca csörög,

Hamvas fátylú őszi ködök.

—–

Foszladozó őszi lombok,

Mindig újra jön a tél,

Minden élet véget ér,

De sose a halál undok,

Foszladozó  őszi lombok.

Lokmán legendás arab bölcs volt, nevét a Korán is a régi idők híres    gondolkodói közt említi.

Valaki egyszer nekiszegezte a kérdést:

- Kitől tanultál jó erkölcsöket, Lokmán?

A bölcs elmosolyodott:

- Az erkölcstelenektől. Tartózkodtam mindattól, amit az ő szavaikban és tetteikben hitványságnak láttam.

Susognak az őszi lombok,

Lassan lehull a levél,

Életútján minden ember

Maga módján mendegél.

—–

Vénül az őszi verőfény,

Néha feltámad a szél,

Az örök ősz öröklétről,

Örök emberről regél.

——-

Magyar őszünk keveset szól,

Szinte sohasem nevet;

Látott már magyar elmúlást

Magyar földön eleget.

—–

Susognak az őszi lombok,

Rövidülnek a napok;

Ember vagyok, apa vagyok,

Férj vagyok, magyar vagyok…

Bő két hete Bán Mórt (polgári nevén Jánost) interjúvoltam a gyulai Mogyoróssy Könyvtár dísztermében.

(Hogy miért Mór? Talán Jókai inspirálta Jánost? Esetleg az első ismert magyarországi író, a néhai Maurus pécsi püspök?

Az előre kigondolt kérdések közt ez is szerepelt, de nem tettem fel, mert félrevitte volna a diskurzust.)

Hosszan beszélgettünk, talán kissé túl hosszan is. A közönség zöme azonban bírta, az érdeklődés nem lanyhult.

Bán János érdekes, színes, rokonszenves egyéniség – a regénysorozata meg önmagáért beszél.

Kilencvenkilencedik rész

A fentiekben többször elmondtam már, hogy a líra a személyes nyilvánosság művészete, tárgya pedig a nyilvános személyesség. Ebből adódóan a líra kiindulópontja mindig konkrét és személyes, de ez a konkrétság és személyesség a közösség irányába mozdul, arrafelé alakít ki „szabad vegyértéket”.

Ezért nem lehet soha a líra igazi kiindulópontja a puszta személyes szeszély. Annak idején az impresszionizmus jelszava alatt nagyon sok rossz verset írtak ilyen alapállásból, és ezt a líra küldetésének nézőpontjáról visszalépésnek, tévelygésnek kell tekintenünk.

Lyukas zászlók, meg rongyos ballonok,

Az Idő gyomra korog;

S a történelemmé vált Múlt

Már nem háborog.

—-

A történelmünk súlyos hegyvidék,

Méltóságteljes,

Tiszteletre méltó

Csúcsok tömkelege,

Messze magasban Hitünk fellege,

S a Magyarok Istene

Ott van vele.

——-

Történelmünk

Sziklás,

Meredek  csúcsban

végződik

Kurtán,

S ormán

Magunk vagyunk

A Vulkán.

——

Lyukas zászlók meg rongyos ballonok….

Az Idő felénk támolyog,

Már elsüllyedtek a múlt-zátonyok,

A Jelen álmosan andalog,

Az ellenforradalom,

Meg a többi lom

Semmibe tántorog,

Csak a Jövő

Morog.

XXII. Rész

Paka és Magliani a földön fekvő, erősen vérző, haldokló Zrínyi mellett. Mindketten nyakig véresek…

A gyilkosságot már bevégezték, Zrínyi valószínűleg menthetetlen. Ebben a pillanatban azonban még mindig lebukhatnak. Magliani haladéktalanul visszaküldi az érkezők közül a veszélyesebbiket, az ifjabb Guzicsot.

Guzics talán csak egy pillantást vethetett Zrínyire, és azonnal látta, hogy nagy baj van. Magliani talán csak ennyit mondott neki:

„- Baj van!

Októberi horizont

Bújik el a ködbe;

Megvan még, ha nem is látjuk,

A távlat,

Örökre.

—–

Zörög, barnul a levél,

Recsegnek a léptek;

Azok ültették a fákat,

Akik hajdan éltek.

——-

Október perlekedik,

Köd lapul a hegyre,

Hiteket és reményeket

Eső veri egyre.

——-

Októberi horizont,

Halvány, messzi, kényes,

A kiverekedett jövő

Tompa, mégis fényes.

—–

Októberi ég alatt

Múlt parazsa éget;

Holtak által szent jövőre

Kötelez az Élet.

Indiai bölcs járult egy ízben Nagy Sándor elé.

- Egy kérdést szeretnék neked feltenni, felség!

A király kegyesen bólintott.

- Rejtély vagy a számomra, király! – kezdte a bölcs. – Mi a titkod?

- A titkom?

- Miért sikerül neked minden, király? Az előző királyoknak több kincsük, nagyobb hadseregük volt, mint neked, és tovább is uralkodtak, mint amennyi ideje te ülsz a trónon, nekik mégsem sikerült soha, hiába is akarták, ennyi földet az uralmuk alá vonni.

Múló év őszi szeszélye

Adogat

Latyakos vagy

Verőfényes

Napokat.

—–

Kiderül az ég,

Utána

Beborul;

Járja útját a vén Idő

Konokul.

—-

Múló Lét makacs szeszélye

Egyedül

Tart ki,

Amíg a jövő

Fel nem derül.

—-

Múló év őszi szeszélye

Hajlamos

Építeni ott,

Ahol a Múlt

Romos.

——-

Nosztalgiát

Nevelget

Az őszi köd;

Gyere, emlék,

Megfogom az üstököd.

—–

Múló Lét makacs szeszélye

Hallgatag;

A jövő  csak ismeretlen

Sivatag.

Kilencvennyolcadik rész

Az igazi, valóban kibékíthetetlen ellentét az erkölcsi világrend elfogadása és elutasítása közt feszül. Itt nem lehetséges kompromisszum.

Most természetesen ennek elsősorban nem a gazdasági vagy politikai vetülete érdekel, de a különböző dimenziók olyan mértékben fonódtak össze, hogy nehéz lesz ezeket megkerülni.

A legérdekesebb és a számunkra egyik legfontosabb antinómia globális és lokális szembenállása.

A témában mozgó szakirodalom esküszik rá, hogy a fejlődés csak a globális és lokális tényezők természetes összhangja mentén születhet meg, és hogy a két szempontnak voltaképpen egymást kell erősítenie, kontrollálnia.

Nehéz, lompos bánat-cseppek

Csobbanva zörögnek,

Homályba zárt régi múltak

Jövőt könyörögnek.

——-

Hull az eső,

Egyre hull,

Zakatol a felhő,

Mihelyt a jelenbe lép,

A jövő is felnő.

—-

Püffedt, ólmos, nehéz ködök

Csendesen zörögnek,

Múltban született remények

Fázva ücsörögnek.

——

Hull  az  eső,

Egyre hull,

Megpuhul a kéreg;

Propaganda-hangzavarban

Némul el a lényeg.

—–

Öltögeti a jelen is

A rossz ködgubákat,

Hajdani remények nyomát

Mossa el a bánat.

XXI. rész

Zrínyi úgy ment-e vadászni 1664. november 18-án, mintha háborúba menne?

Erre a kérdésre Bethlen Miklós ilyen választ ad:

„Õ maga levetvén a nagy bõ csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott”

A bő csizma illik a hadi ruházathoz, a telkes bocskor talán kevésbé. Arról azonban, hogy a hadjáratok során Zrínyi hogyan öltözködött, több korabeli metszet is van. Vegyük ezeket szemügyre.

Lássuk az elsőt:

http://www.cultiris.com/kepek/adatlap/13451

Zrínyi Miklós gróf, horvát szlavón és dalmát bán lovas képmása az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében található.

Drága Feleségem,

Nekem vagy teremtve…

Vagyok-e én olyan jó férj,

Amilyen asszony Te?

——

Őszi alkonyatok

Bölcsessége véli:

Amíg Te megmaradsz nekem,

Mindig jó lesz élni.

——-

Régi, hosszú évek

Kovácsoltak össze;

Egy napon beléptél hozzám,

S Veled a Szerencse.

—–

Isten szeme rajtunk,

Áldás földön-égen;

Csendesek az őszi napok,

Drága Feleségem.

Valamikor a damaszkuszi emír uralma alatt élt két testvér.

Az egyik az emír lakája volt. Neki kellett eltakarítania a lakomák gusztustalan maradványait. Alázatosan hétrét görnyedt az urak előtt, tűrte szeszélyeiket, pofonjaikat, rugdosásaikat. Súrolta a büdös árnyékszékeket, eltüntette a sáros csizmák szennyét.

Családja nem volt, hol ezzel, hol azzal a cselédlánnyal keveredett viszonyba.

Bőségesen és jókat evett-ivott, szép ruhákban járt, gyakran délig aludt.

Verőfényes októberben

Szombat délután

Megpihen a fürge szellő

A vén körtefán.

—–

Bár a reggel csikorgóan

Őszi, reszketeg,

Zöldellnek az udvaron a

Nyári díszletek.

—–

Verőfényes októberben

Messze még a tél,

Örülhet az ember lelke,

Midőn hazatér.

—–

Szombati mosolymámorban

Szép a délelőtt;

Napsugarak hada áll őrt

A jelen fölött.

——

Verőfényes októberben

Könnyed a derű,

Még akkor is, ha odakint

Minden keserű.

——

Most a vén Idő is megáll,

Csendben megpihen;

Verőfényes októberben

Nyugalom terem.

Kilencvenhetedik rész

A szükségszerűség elve az életnek egyfajta fordított, természetellenes szemléletéből adódik. A szükségszerűség – halálközpontú világnézet.

Nehogy azt gondoljuk róla, hogy a szükségszerűség elve különösebben „modern” volna, vagy azt, hogy bármiféle „fejlődés” hozhatta létre. Ez csak a látszat, a kanonizált látszat, a kánon által ránk kényszeríteni akart világlátás. Ha az életet a halál oldaláról próbáljuk értelmezni, „szükségszerűen” jutunk el a szükségszerűség gondolatához.

Ötven felett minden Élet

Októberbe fordul,

Jövő-hitek csendesednek,

S halál gyomra kordul.

——-

Sajognak az eresztékek

Odafent az égen,

Nem oly virgonc már a vén Nap,

Mint valaha régen.

—–

Viszont talán ezerszer is

Több és jobb a munka,

Ötven felett a lustaság

Nem üt a hasunkra.

—-

Az örök Szerelem tüze

Eljut minden szóba,

Ötven felett kéken vált át

Más dimenzióba.

—-

Vénülve baktat az Idő,

Térde felcsikordul,

Ötven felett minden Élet

Októberbe fordul.

XX. Rész

 Ez is kiderül Magliani meséjéből. Illetve „Zrínyi utolsó szavaiból”.

Nézzük meg közelebbről:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Fentebb említettem, hogy eredetileg Magliani talán úgy tervezte, hogy Zrínyi utolsó szavai csupán a vadkanról fognak szólni, ahogy ennek a hosszú replikának az első tagmondata. Tehát így:

„„Rútul bánék vélem a disznó”

Ennyi lett volna talán – eredetileg.

Megszállt a vén nátha-sátán,

Úszom a nyűgösség hátán.

—–

Hétköznapi magán-pokol,

Az egész világ fuldokol.

—-

Torokfájós, nyamvadt reggel,

Felhő küzd sötét egekkel.

——-

Kopnak a zsebkendő-bércek,

Köhög a Hold, a köd félszeg.

——–

Egy csökött elméjű fazon.

Pöröl velem fent a buszon.

—-

Talán erőszakos vagyok,

S ahol kell,

Az is maradok.

——

A torz, nyálkás fejű nátha

Rücskös szája folyton tátva.

—–

Hűvös-napos őszi kétség,

Kehes őszi ingerültség.

II. Chlothar király hosszadalmas háborúk sorozata után lett a frankok egyeduralkodója.  Sokat ájtatoskodó, de gyönge és alattomos embernek, kegyetlen uralkodónak ismerték.

A papok közt általában megbecsülést élvezett, mégis vele esett meg az alábbi történet.

Egyszer nagy lovascsapat kíséretében vonult valami ünnepélyes eseményre. A király és a vele tartó urak mindegyike díszruhát viselt, roskadtak az arany  ékszerektől, de még a kísérő katonák is ünneplőben voltak.

Idén az Ősz korán vénül,

A hajnal fagyosra kékül,

Reszketnek a fellegek,

Portyára les a hideg.

——–

Ősz fáján sok munka terem,

Káosz van, meg késedelem,

Sok adminisztráció,

Szinte semmi ráció.

—–

Zord, lassú, tohonya napok,

Őszi sejtelem gomolyog,

Gyürkőzünk a hegyre fel,

S a szobor nem énekel.

——

Idén az Ősz korán vénül,

A Nyár mindig hamar évül,

Nem marad utána más,

Jéghideg realitás.

—–

Dermedt őszi tapasztalat

Fürkészi a hideg falat;

Őszi emlék lángja ég,

Nagyon messze még az ég.

KONSTANTINÁPOLY, 1665. szeptember 16. szombat

Brankovics György  deák még mindig rettegett. Nagyon sok ismerőse tűnt el az íródeákok közül, a megmaradtak megszeppentek, mindenki félt. És egyedül ő tudta, miért vágtak rendet közöttük. Hozzá nem ért el a bosszú, mert nem beszélt. Teremtett lélek se tudta Sztambulban, hogy éppen ő értesítette Zrínyi Péter urat.

Viszont a tatár ott veszett a Mura mellett, a halottakat már ezer kivégzéssel sem tudja feltámasztani a pogány.

KONSTANTINÁPOLY, 1665. szeptember 16. szombat

Brankovics György  deák még mindig rettegett. Nagyon sok ismerőse tűnt el az íródeákok közül, a megmaradtak megszeppentek, mindenki félt. És egyedül ő tudta, miért vágtak rendet közöttük. Hozzá nem ért el a bosszú, mert nem beszélt. Teremtett lélek se tudta Sztambulban, hogy éppen ő értesítette Zrínyi Péter urat.

Viszont a tatár ott veszett a Mura mellett, a halottakat már ezer kivégzéssel sem tudja feltámasztani a pogány.

KONSTANTINÁPOLY, 1665. szeptember 16. szombat

Brankovics György  deák még mindig rettegett. Nagyon sok ismerőse tűnt el az íródeákok közül, a megmaradtak megszeppentek, mindenki félt. És egyedül ő tudta, miért vágtak rendet közöttük. Hozzá nem ért el a bosszú, mert nem beszélt. Teremtett lélek se tudta Sztambulban, hogy éppen ő értesítette Zrínyi Péter urat.

Viszont a tatár ott veszett a Mura mellett, a halottakat már ezer kivégzéssel sem tudja feltámasztani a pogány.

Kilencvenhatodik rész

Az erkölcsi világrend őrének ugyan Istent tekintjük, de semmiképpen sem a régi vallási elképzelések személyes Istenét, aki felhőtrónon szemléli a világot angyalok és szentek közepette – mint azt a középkori népies vallásosság vélte – hanem a bennünk lakozó isteni elv megszemélyesítőjét, aki isteni mivoltától függetlenül – sőt talán éppen attól vezettetve – elválaszthatatlan részét képezi az emberi lényegnek. Az ember nem isten, de hordozója az isteni princípiumnak, ha akarja, ha nem.

Körülvesz áldott percekkel,

Követ fényes tekintettel.

—–

Perc-mosollyal hozzám simul,

Oltalmaz láthatatlanul.

——-

Létből boldogságot fakaszt,

Életben, reményben maraszt.

——-

Kutyusaim üdvözlete,

Otthonom finom melege,

Feleségem tekintete…

—-

Isten a Jelenben

Éltet;

A jelenben

Ragaszkodik hozzánk

Az Élet.

XIX. RÉSZ

Hogy a frissen érkezők a színpadias látvány helyen mit pillantottak meg, az Magliani meséjéből közvetlenül nem derül ki, de összerakhatjuk.

Még egyszer a színpadi szituáció:

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó”

A következő mondatban Magliani a dezinformáció nagyon is modernnek tűnő változatával él: megenged magának egy hatalmas csúsztatást:

„érkezik Guzics és Angelo.”

Magliani taktikájához szervesen hozzátartozik, hogy alibijét a résztvevők bevonásával igyekszik igazolni.