KÉTSZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ

Mindkét férfi mondani akart valamit, de a szőke nő türelmetlen mozdulattal leintette őket.

-         Hallgassatok meg! Igyekszem röviden összefoglalni, mert tartok tőle, hogy nagyon kevés az időnk.

Néhány másodpercnyi szünet után kérdéssel folytatta:

-         Vallattak-e benneteket?

-         Nem! – vágta rá Helmut.

Ed Philips is nemet intett.

-         Engem vallattak, vagy vallatni próbáltak. Benneteket kínoztak, hogy a szenvedésetekkel gyakoroljanak rám hatást.

Száztizenharmadik rész 

A jelenlegi társadalomtudományok azt igyekeznek sugallni nekünk, hogy a pénz az emberi fejlődés szükségszerű velejárója, és teljesen magától értetődően került a jelenlegi helyzetébe. A pénz státuszának a történelem során megmutatkozó változása „természetesen” szükségszerűség (a jelenlegi társadalomtudományok egyik leginkább elcsépelt fogalma), a történelem egyedül lehetséges, logikus folyamata, amely a természeti törvények kizárólagosságával érvényesül, egyéb alternatíva pedig nincs.

Mélyen a tél közepén ellanyhul a fény lobogása,

Álmokat, Életeket vastagon ellep a hó.

—-

Rossz hivatal zakatol csak unalmas, prózai módon;

Akta-világ közepén trónol a rubrika-rend.

—-

Reccsen a hajnali szél, csikorognak a léptek a hóban;

Durcás fagy-paripán álmosan áll az Idő.

HARMINCHATODIK RÉSZ 

Maglianival kapcsolatban éppen fordítottak az esélyek; legalább kilencven százalék sansza van arra, hogy megúszta a gyilkosságot. Ő sem volt azonban könnyű helyzetben, biztosítania kellett magát. Roppant körültekintően kellett eljárnia.

Már a gyilkosság másnapján elhagyta Csáktornyát, a kor leggyorsabb közlekedési eszközével, minden esélye megvolt arra, hogy előbb érkezzen Bécsbe, mint a sikeres gyilkosság híre. Ő ugyanis csak addig van biztonságban, amíg a megbízó nem szerez róla tudomást, hogy Zrínyit megölte „egy vadkan”.

Újesztendő

Függöny-arcán

Hófehér redő,

Kinek fényes nászlepedő,

Kinek szemfedő.

——

Bolyhos, fehér

Vattacukor,

Fagyos habroló;

Fejünk felett permetezve,

Lustán hull a hó.

—-

Zimankóval,

Faggyal terhes

Rút téli napok;

A jelenünk zsákutcák közt

Vakon kanyarog.

——

Tisztázatlan

Múlt és jelen,

Tétova magyar;

Önutálat szemerkélő

Hava betakar.

—–

Megosztva,

Felszeletelve,

Sok-sok kis padon;

Megannyi kis szubkultúra,

Lelki Trianon

Már bő tíz éve írtam egy Ludas Matyit, de akkor egy huszonnégy fős csoport számára.

A mostani a Hahota számára készült az elmúlt hét végén. Most már másik darabon dolgozom, erről majd később adok hírt.

Részlet a múlt heti mesejátékból:

“DÖBRÖGI:

Ez itt a döbrögi vásár,

Ide sok gazdag árus jár,

Magyarok meg külföldiek,

És nekem mind vámot fizet.

Nr. 3. Döbrögi dala

Én vagyok itt

Nemes-Döbrög királya,

Aki nekem nem hódol,

Az megbánja!

Januári reggelen

A világunk jégverem.

—–

A hajnal arca fakó,

Fényes sárba hull a hó.

—–

Fázós remény szendereg,

Ostrom alatt a meleg.

—–

Januári délelőtt

Szürkéllik a Föld fölött.

—-

Lompos, szürke fellegek

Sötétítik az eget.

—–

Csikorog a száraz ág,

Havat seper a világ.

—–

Januári délidő,

Jóság után epedő.

—-

Bágyadt, suta napsugár

Jégen fejtetőre áll.

—–

Szél rázza fák üstökét;

Életből fakad a Lét.

KÉTSZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ 

Ed Philips kigúvadt szemmel bámult a szőke nőre.

-         Ezt komolyan gondolod, Karen?

-         A lehető legkomolyabban!

Helmut segélykérően nézett hol az egyikre, hol a másikra.

-         De mit, az Istenért? – tört ki belőle.

Karen csaknem elnevette magát.

-         Természetesen a digitális téridőre gondolok – felelte aztán.

-         Na jó, – mondta Helmut. – feladom!

Karen bocsánatkérően mosolygott.

Száztizenkettedik rész

A szolgálat az emberiség érdekében végzett tevékenység, értékteremtő, nemes munka. Szolgálatnak tekinthetünk minden olyan munkát, amely a közösség érdekében valódi értéket teremt. 

Ha valódi értékről beszélünk, sohasem szabad a pénzre gondolnunk, mert a pénz nem valódi érték. Csupán megállapodáson alapuló csereeszköz. Nem lehet vele sem jóllakni, sem betakarózni. Nem ad tetőt a fejünk fölé, nem gyógyít, és nincs semmiféle olyan alkotó szimbólumértéke, amely fontos belső emberi tartalmak kifejezésére tenné alkalmassá.

XXXV. Rész

Paka számára talán az kínálja az egyetlen halvány esélyt, ha azonnal, még a Zrínyi halálát kísérő pánik során megpróbál kereket oldani. Ez is csak látszat azonban, Pakának szemernyi esélye sincs.

Nyilvánvalóan dúl benne az idegek harca. A fedőmese szerint ő vétlen ugyan az úr halálában, de vétkes gyávaságban. Pária. Senkinek kedves szava sincs hozzá, szóba nem állnak vele, de talán szemmel tartják.

Lehetséges, hogy akad egy kedvező pillanat, amikor elsurranhat.

1944 júniusának végén a svéd kormány hírét vette, hogy Magyarországról is megkezdődött a zsidók deportálása.

Hazánkat eddig úgy tartották számon, mint ahol az üldözöttek menedékre találhatnak. A német megszállás után már sokan sejtették, hogy katasztrófa közeleg, de még mindig akadt, aki Horthy kormányzó és tanácsadói jó érzésében, védelmező hatalmában reménykedett.

A deportálások hírére a svéd kormány azon töprengett, miféle segítséget adhatna a halálos veszedelembe került magyraországi zsidóságnak.

Bús, csepegő január

Hópehely lovagra vár.

—-

Ádventtelen napokon

Robotol a sok rokon.

—–

Nyírkos világ-széleken

Dübörög a félelem.

—-

Bús csepegő Január,

Ködös, álombeli vár.

—–

Álom-ködben démonok,

A Jövő gyomra korog.

—-

Zord felleg szép hitre ül,

Az Akarat egyedül.

—–

Bús, csepegő Január,

Hallgatag a vén határ.

Kétszázharminchatodik rész

 Karen Bozchana Kadlecikova az első pillanatban úgy meglepődött a saját gondolatától, hogy nekiment a vezérlőpultnak, és alaposan beütötte a térdét. A kezében tartott pohár csörömpölve hullt a padlóra, de épségben maradt.

Persze, gondolta, törhetetlen üveg.

-         Mi történt? – nézett rá Ed Philips.

-         Ez, – dadogta a szőke nő. – ez…ez valami egészen elképesztő…

-         Micsoda?

Karen nem felelt, hanem félrehúzódott és jó félóráig a számítógéppel tárgyalt.

Száztizenegyedik rész 

A közönséggel szembeni felelősségnek számos aspektusa van, és mindenféle prekoncepcióval ellentétes.

A költő a közönségét – lényegében nemzetét és az emberiséget – nem uralja, hanem szolgálja. 

Ebben a szférában okoztak a legtöbb kárt az elmúlt évtizedek olyasféle bombasztikusnak tervezett süket banalitásai, mint hogy „Az írónak nem népben és nemzetben kell gondolkodnia, hanem alanyban és állítmányban.”  Szentenciaszerű arroganciájukkal voltaképpen a minimumra szállítják le az igényességet, ködösítenek és elterelik a figyelmet a lényegről.

Januári csúf eső,

Bánatok csorognak,

Nyughatatlan pénz-végzetek

Szerte acsarkodnak.

—–

A nagyvilág – kőmező;

Útja régi ködnek,

Létfaló halálfolyamok

Újra hömpölyögnek.

—–

Európa – zárt szoba,

Drága pénz a nyitja;

A gömbölyűt cipeli, a

Szögletest gurítja.

—-

Magyarhon – lyukas tető,

Bánat néz az égre,

Ötszáz éve állandóan

Kimegyünk a jégre.

—–

Januári csúf eső,

Hallgatnak a kertek,

Sokáig vagy szépen éltek,

Akik hinni mertek.

XXXIV. Rész 

Miért gondolom azt, hogy nem sokkal élhette túl a merényletet?

Magliani kényelmes helyzetben van. mivel jó előre elhíresztelte, hogy másnap el kell utaznia, hajnalban felszáll a postakocsira, és Bécs irányában végleg kikocsizik a magyar történelemből,

És Paka?

Neki sokkal nehezebb a helyzete.

Több kérdés is felmerül vele kapcsolatban. Vegyük sorjában:

v     Megkapta-e valaha a gyilkosság bérét?

v     Elhagyta-e Csáktornyát?

v     Életben maradt-e?

A Lét közömbös tengerén

Egy kis tutajon

Te meg én.

Vén Idő szele kavarog,

Egyre szürkébbek a habok.

Közös múltunk: sűrű bokor;

Nem mi öregszünk, csak a kor.

Isten hatalmas tenyerén

Már mindörökre:

Te meg én.

Valamikor 1930 környékén egy milliárdos amerikai bankárnak volt egy renkdívül ostoba fia. A bankár meglehetősen elhanyagolta, törődés helyett azonban bőven ellátta pénzzel. Az anyja se foglalkozott a nebulóval, akadt szeretője ne is egy, azokra áldozta az idejét.

A gyermek lényegében úgy nőtt fel, mint a dudva. Olyanná is vált. Az iskolát kerülte. Reggeltől estig a szeszélyeinek élt, tinédzser korában gyanús társaságba keveredett, a neve tivornyák és bűncselekmények kapcsán bukkant fel a sajtóban.

Aggodalom2014.01.11. 22:15 L. N. Peters

Kétszázharmincötödik rész 

A szőke nő a homlokára csapott:

-         Hát persze! – csaknem megkönnyebbült.

A következő pillanatban azonban újra elfelhősödött a homloka.

-         Lehetetlen! Olyan helyre vannak bezárva, ahonnan semmiféle jel sem juthat ki! A foglyok nem adhatnak jelet!

A két férfi töprengett. Ed Philips fakó arccal bámulta a padlót, Helmut keze remegett. Utóbbi szólalt meg legelőbb.

-         Talán valami mentális módon jelezhet?

Száztizedik rész

 Még mindig ugyanott tartok: a költőnek a közönségével szembeni felelősségénél. 

Mű és közönség kapcsolatában a kezdeményező mindig a mű. Ezért a költőnek elemi kötelessége, hogy biztosítania kell közönsége számára a lírai élményközösség lehetőségét.

Ennek természetesen számos összetevője van.

Legegyszerűbb aspektusa a nyelvhasználat oldala.

Már közhelynek számít, hogy minden korban a költészet az, amely a nyelvet a legteljesebb mértékben birtokolja, használja és fejleszti.

Kondul a hajnali szürke, sivár köd;

Lomha a tétova égbolt,

Reszket a távoli fényfolt.

—–

Fonnyad a reggel a kései télies őszben,

Köd puha könnye szivárog,

Lucskos az út meg az árok.

——

Távoli ködtakaró ül a Létre, Jövőre;

Hámlik a szó, s a fakéreg,

Fáznak a régi Remények.

 Mi lehetett a „B” terv? 

Azt gondolom, igen jelentős szempont az, hogy Paka mikor és kitől kapta (volna) meg a gyilkosságért járó fizetséget.

Nem tudni, hogy mekkora összegről lehetett szó. Gyanítom, hogy Paka esetében az összeg sokkal szerényebb volt annál, mint amit Magliani tett zsebre.

Vajon mikor kellett azt Pakának megkapnia? És kitől? 

Nem valószínű, hogy már a zsebében volt. A gyilkosoknak nem szokás előre fizetni. Ha pedig csak Zrínyi halála után kaphatta kézhez a pénzt, akkor hol?

Most újabb gyűrűt növeszt a spirál,

A fák egy ujjnyit vastagodnak újra,

S a zodiákus ismét körbejár.

Új esztendő – Veled.

Kezem Kezedben;

Kezemben

Kezed.

——

Tovább öregszenek a csillagok,

A Lányainkat még ritkábban látjuk,

Újabb négy évszak gördül körülöttünk,

Új esztendő – Veled.

Kezem Kezedben;

Kezemben

Kezed.

—–

Az Élet tokaji,

Vagy ócska lőre,

Az Idő könyörtelen, fut előre…

—-

Ha újra élnék,

Akkor is:

Veled.

—-

Kezem Kezedben;

Kezemben

Kezed.

A müezzin az iszlám egyház alkalmazottja, a vékony imatoronyból, a minaretből ő hívja harsány hangon imára a hívőket.

A mezopotámiai Szingara városában akadt egyszer egy különösen kellemetlen hangú müezzin. Károgó óbégatását senki sem tudta elviselni. Sorban álltak a panaszosok a mecset tulajdonosa, a helybeli emír fogadószobája előtt.

Az emír lelkiismeretes és félénk ember volt, nem akarta annyi hívó neheztelését magára vonni. Békésen akarta rendezni a problémát.

Áldó napfényt kérek

Rongyos nagyvilágra,

Elhanyagolt Múltra,

Toprongyos Jelenre,

Hátha egyszer

Fényes jövő

Teremhetne.

—–

Nemzetek, országok,

Kicsi és nagy népek;

Jó szándékotokra

Áldó napfényt kérek!

—–

Áldó napfényt kérek

Vén Európára

Sok régi tornyára,

Ódon városára,

Európa minden

Nyelvére,

Honára.

—-

Szerény kicsi népek,

Áldott kisebbségek;

Kitartásotokra

Áldó napfényt kérek!

—-

Áldó napfényt kérek

Kárpát-medencére,

Legyen a tömérdek

Szenvedésnek vége.

KÉTSZÁZHARMINCNEGYEDIK RÉSZ 

Kényszerítette magát, hogy nyugodtan lezuhanyozzon és megreggelizzen. A két férfi ezalatt kábán hevert az ágyban. Reggeli után Karen sorra benézett hozzájuk.

-         Gyerünk, fiúk! Felkelni! Reggelizni!

Végül a robotok segítettek Helmutnak és Ed Philipsnek megfürödni. Lelkileg mindketten pocsék állapotban voltak.

Szedjék össze magukat, de minél hamarabb.

A szőke nő ösztönösen érezte, hogy nagyon kevés az ideje.

Mi is a helyzet valójában?

Százkilencedik rész

 Láttuk, hogy az emberiség csak igen nehezen tudja megfogalmazni, mit is jelent az emberi fejlődés.

Nem érdemes szót vesztegetni a jelenlegi evolúciótudományra sem ilyen szempontból, hiszen az ő emberi fejlődésről vallott nézeteik semmivel sem különbek annál, amelyekkel fentebb foglalkoztam. Ők is szeretik figyelmen kívül hagyni a mélyebb emberi tartalmakat, az érzelmeket és az erkölcsöt. Az általuk elképzelt fejlődés legfeljebb a jelenleginél nagyobb és hatékonyabb agyú emberekkel számol, azaz bioautomaták vagy bioszámítógépek jövőbeli nemzedékével.

Újév a régi hazában,

Fogadkozások, hitek,

Bátran a szemébe nézünk

Előbb-utóbb,

De minek?

—–

Oly vén köddel, sejtelemmel

Jön az év,

Az idei;

Mint ezer őskori földvár

Hallgatag emlékei.

—-

Ködbe vesző vad földeken

Árnyéktömeg didereg,

Ki tudja most megmondani,

Milyen jövő közeleg?

—–

A ködben káosz szendereg,

Árnyékok, meg emberek;

Bátran a szemébe nézünk

Előbb-utóbb,

De minek?

—-

Lépteink alá új Idő simult;

Hajnali ködben imbolyog

A Múlt.

XXXII. Rész 

Folytassuk, nézzük tovább Magliani meséjét:

„amíg õk a lovakat kötözték” 

Magliani megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha az őt követő lovasokkal együtt érkezett volna a helyszínre. Számára ez az egyetlen lehetséges, sikerrel kecsegtető taktika. Pszichológiai értelemben a dolog merész, de nem lehetetlen védekezés, ráadásul sikerrel is jár. Arra épít, hogy a Zrínyi halálát követő pánikban senkinek sem jut eszébe őt felelősségre vonni, hogy miért is indult el, sőt azt utólag csaknem „természetesnek” fogják majd tartani.