Százkilencedik rész

 Láttuk, hogy az emberiség csak igen nehezen tudja megfogalmazni, mit is jelent az emberi fejlődés.

Nem érdemes szót vesztegetni a jelenlegi evolúciótudományra sem ilyen szempontból, hiszen az ő emberi fejlődésről vallott nézeteik semmivel sem különbek annál, amelyekkel fentebb foglalkoztam. Ők is szeretik figyelmen kívül hagyni a mélyebb emberi tartalmakat, az érzelmeket és az erkölcsöt. Az általuk elképzelt fejlődés legfeljebb a jelenleginél nagyobb és hatékonyabb agyú emberekkel számol, azaz bioautomaták vagy bioszámítógépek jövőbeli nemzedékével. A még vadabb „evolúciós” elképzelések egyenesen páncélos, gólyacsőrű, vagy egyéb extrém szörnyetegszerű vonásokat adnának a jövőben az emberre. Ezek a habókos elképzelések persze sokat levonnak ugyanazon tudomány múltra vonatkozó elképzeléseinek hiteléből. A „tudományos” nézetek messze alatta maradnak a legtöbb vallás fejlődésre vonatkozó koncepciójának.

Az sem érdektelen kérdés, hogy vajon mit jelent a líra fejlődése.A jelenlegi helyzetben ez sem kerülhető meg.

Azt természetesen azonnal le kell szögeznem, hogy a lírában a változás semmiképpen sem jelenthet egyúttal fejlődést is. az elmozdulás nem kizárólag a minőség irányába történhet.

Hamisak azok az irodalomtörténeti koncepciók, amelyek pusztán az időbeli egymásutániságra alapozva valamilyen mesterkélt fejlődésképet igyekeznek felrajzolni. Ebben ugyanúgy az „egyenes vonalú nagyjából egyenletes fejlődés” torzképe játssza a főszerepet, mint a kultúra egyéb aspektusaiban is. A Földön létező „egyetlen civilizáció, amely szakadatlanul fejlődik” beidegződése a mindenkori társadalmi hivatalosság legfőbb támasztéka a világban, minden torz képződményt segít megmagyarázni és elfogadtatni. Kommunizmus, nemzetiszocializmus világnézetének volt az alapja, és ma is minden hatalmi ideológia erre támaszkodva fogadtatja el magát.

De az idő puszta múlása nem fejlődés. 

Voltaképpen ezért szereti a hatalmi ideológiák legnagyobb része a végzetet, annak különféle megnyilvánulásait az antik anankétől kezdve a „modern” szükségszerűségig, determinációig. Az eleve elrendeltség a benne foglalt filozófiai problémáktól függetlenül eleve magában hordozza a haladás szigorúan megszabott irányát, a múlt és jövő közötti hangsúlyos folytonosságot, ami már nagyon könnyen értelmezhető fejlődés gyanánt. Tiszta és egyértelmű. Az időbeliség eleve elrendelt, a fejlődés koncepciója csak ezen alapulhat.

A puszta időbeliségre való hivatkozás még nem képezheti a fejlődés alapját. 

Ha azonban a líra fejlődéséről beszélünk, néhány fogódzónk mégiscsak van.

A Földön csak egyetlen emberiség létezik. A tudomány határozottan állítja, hogy a jelenleg a világon élő emberek mind egyetlen fajhoz tartoznak.

Ha mindannyian egyetlen fajhoz tartozunk, lehetséges sokféle érzelemvilág, de nem lehetséges két-vagy többféle erkölcs. Az alapvető értékek ugyanazok. Az emberiség morális egységének elve mindig és minden helyzetben érvényes.

A sokféleség elve a lírában elsősorban a nyelvek tekintetében érvényesülhet: a világ minden nyelvén lehet valódi költészetet létrehozni, és a világ különféle nyelvein létrehozott költészetek egymással egyenrangúak. Nincsenek kis kultúrák, kis költészetek sincsenek. Minőségi különbség csak egyes versek közt lehetséges, költészetek között elvben nem. 

Az egyes nyelvek sajátosságai szerint eltérhet az adott nyelvben létező líra más nyelvekétől, egészen más költői formák jöhetnek létre. Némely nyelvben lehetséges az időmértékes verselés, a többiben nem. Némelyikben szótagszámláló verselés alakult ki, némelyikben pedig valami mindegyiktől eltérő, egyedi forma. De ettől függetlenül minden költészet az egész emberiség közös kincse. Az emberiség közös tulajdonává azonban csakis egyediségéből, valamint konkrét közösségi értékhordozó mivoltából fakadóan lehet, nem ezektől függetlenül, és nem is ezeket „átugorva”.

Csak egyféle emberi erkölcsi alapállás lehetséges. Ezért nem is lehetséges két-vagy többféle költészet.

Folytatása következik.