Rekkenő nyár volt és hamis,

Fuldokolt a Nap akkor is….

Pállott volt a levegő,

Kiszáradt a legelő…

—–

Milyen idegenszerű,

Mégis mennyi deja vu…

—–

Gyanús rossz ködök derengtek,

Sokat beszéltek a Rendek,

Volt haza-retorika,

Zsinóros politika.

—–

Milyen idegenszerű,

Mégis mennyi deja vu…

——

Lyukasak voltak a rosták;

Az urak egymást mardosták,

Különb egyik párt se volt,

Mind préda-szekeret tolt.

——

Milyen idegenszerű,

Mégis mennyi deja vu…

——

Fukar-Fugger sápot szedett,

Elvitt aranyat meg rezet,

Aztán pofára esett,

Külföldön szelet vetett.

SZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A kérdés csattant, akár egy ökölcsapás. Ed Philips belevörösödött. Nem is felelt azonnal.

- Akkor döntöttetek az időutazás mellett? – kérdezte a szőke nő újra, meglehetős kíméletlenséggel.

-         Meg kell értened, Karen – dadogta a férfi.

-         Mit kell megértenem, Ed?

Ed Philips felállt, tétován a pultra nézett. Mivel Karen ezúttal nem ugrott, hogy italt töltsön neki, maga ment a pulthoz, töltött, magába öntötte, aztán újra töltött.

Harmincegyedik rész

A verses forma nagy erénye a tömörség, a mondanivaló sűrítése. Ez mindig is jellemzője volt a versnek, mint szövegformának.

A tömörség elsőrendű eszközei a költői képek, a belőlük felépülő képrendszer. A líra nagy korszakaiban ez mindig megtalálható az igazán jó versekben annak ellenére, hogy gyakran akadnak olyan – általában koruk középminőségéhez tartozó – alkotások, amelyekben alig, vagy egyáltalán nem találhatók igazán szemléletes költői képek.

Véget vet már a tanévnek

A tomboló napsugár,

Kis kertünkben alkonyatkor

Kora nyári illatár.

—–

Ásítóan zsong körül

A júniusi hevület,

Egy hét múlva számomra is

Eljön végre a szünet.

——

Névnapomon estefelé

Vígan arra gondolok,

Kis múltam a nagy Időben

Ugyan merre csavarog.

——

Kis házamban kis Családom,

Nagy Létben kis életem;

Akár rövid, akár hosszú

A létem: most szeretem.

Amikor Anikó előterjesztette hétvégén a kérését, először nagyon morcos lettem, mert amúgy is tele voltam munkával.

Ezt a darabot annak idején nagyon szerette a pici-kicsik csoportja, hiszen rájuk írtam. Eddig csak egy változata volt, az eredeti.

Más mesejátékaimnak igen sok változata keletkezett az idők során. Legjobb példa erre a Fruzsina hercegnő. Annak idején a Jókai Színház az eredeti, tíz szereplős változatot mutatta be. Azóta azonban igen sok változata alakult ki, 11-től egészen a 24 szereplőt igénylő variánsig.

Elefántcsont tornyokon

Unatkozik sok rokon.

—–

Szerfelett magas fokon

Bicegnek vers-romokon.

—–

Magas líra: mókatár;

Dadogó rókára vár.

—-

Dallamtalan nótagyár,

Rossz, csikorgó vén batár.

—–

Csörömpölő verszene,

Ködöt hörpöl vén fene.

——

Hogyha versláb kellene,

Lesz lapát korhadt nyele.

—–

Ön-központú rendszerek

Pókhálója nyekereg.

——

Zseninek nemzett gyerek

Pótmúzsával enyeleg.

——

Szűköl nyelvi micsoda,

Szűkül póráz-palota.

Ezt a darabot is nagyon gyorsan kell megírnom. Igazából éjjelre készen kellene lennie, mert holnaptól három napig vizsgáztatok, és nemigen tudok foglalkozni vele.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a holnaptól kezdődő, Anikó vezette tábor számára is át kell dolgoznom A varázslókirály című mesejátékomat…

——

Mátyás király mégse hal meg…

—–

A felkérés igazából nem pontosan erre a témára vonatkozott, hanem a Hunyadi család tagjainak rejtélyes haláláról kellett volna darabot írnom.

Könnyű annak, aki csak

A költséget magázza,

Saját ember-mivoltát

Mindennap megalázza.

——-

(Ha az Álom semmivé lett;

Csupán pénzért van – az Élet.)

—–

Könnyű annak, aki csak

A semmit magyarázza;

Félig latin halandzsával

Jól gatyába rázza.

—–

(Hogyha a mű mélyben dadog;

Szárnyal kritikusi farok.)

—–

Könnyű annak, aki csak

Az uborkafát rázza,

Az anyag-lét csupán az

Ő dalát citerázza.

——

(Mindig messzire jár, tehát;

Jó, ha messzire sose lát.)

——

Könnyű annak, aki csak

A nemzetét gyalázza;

Külhoni hazug szavakkal

Sunyin felcifrázza.

SZÁZHATVANNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova nagyot sóhajtott. Igen, ez talán így van, de mit kezdjen vele?

-         Folytasd! – mondta Helmut.

Ed Philips nem kérette magát:

-         Az összeomlás utáni új nemzedék, a fiatalok, akik a globális civilizációt sohasem látták, saját erejükkel igyekeztek talpra állítani az emberiséget. Megtanultak újra verejtékes munkával földet művelni, házat építeni.

Harmincadik rész

A forma általi meghatározottság igen jelentős részben abból származik, hogy valaha minden verses szöveg – benne pedig minden mai értelemben vett lírai mű – énekvers volt, minden verses szöveget énekelni lehetett.

Az éneklés mibenléte az emberi kultúra nagy titkai közé tartozik. A tudomány gyakorlatilag alig tud róla valamit. Általában beéri annyival, hogy az éneklés a beszédtől eltérő olyan emberi hangadás, amikor emberi hanggal – hangképző rendszerünkkel dallamot hozunk létre.

Izzad az ég kék homloka is tán, ömlik a hőség;

Perzsel a vad, buja Nap, éget a kánikula.

—–

Rossz, sunyi szélcsend lusta hevében szenved az udvar;

Forró porszemeken villog a Nap sugara.

——-

Káosz a közlekedés, ideges vezetők kiabálnak;

Izzó aszfalton béget a bádog nyáj.

——

Munkahelyek, hajtás, vizsgák, nem  látszik a nyár se;

Úgysem jut ma egyéb, mint a pogány hőség.

——

Vaskalapok csikorognak az öntelt, kvázi világban;

Aktakukac-földön nincs soha kánikula.

A XX. század irodalmának tömeges jelensége volt – és a mai kanonizált irodalom jelentős részére is jellemző – a szövegek nehéz megközelíthetősége. Ma már a nehezen érthető szövegekből persze olyan dömping van, ami önmaga kérdőjelezi meg a jelenség értelmét, mutatja öncélúságát.

Körülbelül ötven évvel ezelőtt azonban sok helyen kalaplevéve beszéltek az ilyen művekről.

Lengyel József azonban már akkor is jól látta a jelenség lényegét.

Rejtőzve les a fatehén;

Tán azt hiszi, nem látom én.

——-

Teremtés óta benne bőg

Az alamuszi, nyegle gőg.

——-

Szükségtank mögül rám oson;

Bürokratikus táltoson.

—-

Szeretne állni hit-romon;

Szeretne bőgni síromon.

—–

Álmodik szegény fatehén

A hivatalos lóherén.

—–

Valami manna-kegyre bőg

Szegény elfáradt, nyegle gőg.

——-

Humor-szegénység rejtekén

Tengődik végzet kenyerén.

—–

Szegény fa-lelkű fatehén;

Azt hiszi, nem is látom én.

Apponyi Albert szűzbeszéde a magyar Parlamentben akkor hangzott el, amikor a Főrendiház jegyzőjeként – ez volt a mindenkori legfiatalabb tag tiszte – hivatalból kellett megszólalnia.

Ez sem volt igazi beszéd.

A magyar parlamentarizmus ősi szokásai közé tartozott, hogy a két kamara között kizárólag szóbeli üzenetek történhettek. Ezt kodifikálta a kiegyezéskor hozott házszabály, és érvényben is maradt egészen 1886-ig.

Egy ilyen üzenetet kellett az ifjú jegyzőnek elmondania – saját szavaival.

Közöny-síneken robog az Idő,

Az egykedvűség lomha vonata,

Te ma leszálltál róla végleg.

S a tovarohanó évek

Itt felejtették mindörökre

Az Emléked.

——

Voltál családtag, a ház tartozéka,

Kicsi dobozban hozott haza Réka

Még annak idején…

S az időtlenség fényes rejtekén

Mindig vidám maradsz.

——-

Az udvar oly kietlen Nélküled,

Mint világvégi sziklasivatag;

Egy hete még…

Már csak emlék…

S a megsebzett Idő sóhajt velünk.

——-

Csak néhány esztendő volt, amíg

Velünk voltál,

De lelkünkbe ivódtál,

Életünk része voltál,

S most hiányodtól kong a kora nyár…

——-

Rólad már minden tréfa lepereg,

Hogy hangod kompenzálja méreted,

Mostantól az idegent is

Beengeded…

——–

Többé már nem rohansz fürgén elő,

Nem kaparod az ajtót reggelente,

Pár kiló csupa izom Szeretet

Távozott Veled;

De tudd: majd egyszer mi is meghalunk…

——-

Velünk voltál,

S most már a nemléted éget;

Mert nem lel menedéket

Az Idő labirintusában

Az Élet…

———

Bebugyoláltunk

Rongyba

Szeretetbe;

Így engedtünk a végtelen hidegbe;

A nemlét hűvös szelében

Meg ne fázz.

SZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Az özönvíz? – pislogott Helmut. – Eljön az özönvíz?

-         Igen, – bólogatott Ed Philips. – Az özönvíz a civilizáció összeomlásának hagyományos neve, eléggé szemléletes, nemigen tudjuk helyettesíteni semmivel. A Dokumentumok szerzői szerint az özönvíz nemn valami magától bekövetkező, elháríthatatlan katasztrófa, hanem isteni büntetés, amelyet az emberiség maga idézett a fejére a bűneivel.

Ez a darab hirtelen nagyon sürgős, az volna a legjobb, ha még ma éjjel befejezném.

Mondjuk, holnap is ötkor kelek, de igyekszem…

——-

Valamikor a kilencvenes évek elején Anikóval láttunk az akkori TV2-n egy Gyuláról készült műsort. Ott hangzott el, hogy női szellem kísért a gyulai várban. Filmmel is illusztrálták.

Akkor csodálkoztam: évek óta élek a városban, és még nem hallottam soha a kísértetről. Gyorsan kiderült: mások se. A legendát valaki az ujjából szopta.

Világvége Szupersztár

Koncertet ad éppen;

A tömeg úgy tombol neki,

Mint valaha régen…

——-

Üdvözülés kiadó,

Szárnyalnak az árak;

Hol a helye a Mennyben

A bankokráciának?

——-

Világvége Szupersztár

Meg-globalizálna;

A maradék kis jövő is

A Pokolba szállna.

—–

Álszent, buta szólamok

Fennen hozsannáznak;

Boldog demokráciánkban

A lelkeink fáznak.

——–

Dollármajmok lovagolnak

Konjunktúra hátán;

Ha Isten is árat emel,

Mindent visz a Sátán.

Arisztotelész abban látta történetírás és irodalom különbségét, hogy az egyik a puszta valóságot írja meg, a másik pedig azt veti papírra, milyen lehetett volna, vagy milyennek kellene lennie a valóságnak.

Ehhez annyit tehetnék hozzá, hogy a történettudomány voltaképpen kísérlet arra, hogy saját jelenének szempontjai alapján értelmezze a múltat. Rosszabb változatában az általa felvezetett történelem lényegében saját jelenének ideológiai önarcképe. A történettudomány tálalásában a történelem általában célelvű folyamat, amelynek legfőbb célja a történetíró jelenének előidézése.

Gyönyörű, fényes, fekete…

Méltóságteljes, mint az óceán,

S véget nem ér soha;

A végtelen, örök nyugalom hona…

——–

Titokzatos, mint a szivárvány,

És fittyet hány a tűznek, mint a márvány.

——-

A mélyén fényes nyugalom marad,

És minden vitának magva szakad.

——–

A csókra hűvös csókjával felel,

Hideg ködében magához ölel.

———

Gyönyörű, fényes, fekete…

Ott elenyészik minden fájdalom,

Állandó, mint öreg csillagködök;

Bölcs, hallgatag, nyugalmas

És örök…

Ez a történet is igen régi. Feldolgozta már Goethe és Balzac, de a Don Quijote-ban is szerepel.

Állítólag egy XIII. századi francia bíró mondott így ítéletet. Korábbi nyomát nem találtam, egy XV. századi francia gyűjteményben megtörtént esetként szerepel.

——

Valamikor a középkorban történt, Európában.

Egy lány a bíró elé cipelt egy fiatalembert, és azzal vádolta, hogy erőszakot tett rajta. A bíró alaposan végigmérte mindkettőjüket. Tapasztalt ember volt, úgy látta, valami nem stimmel a vád körül.

Szép kora nyár van, a felhők messzire tűntek az égről;

Alszik a szél valahol, s tombol a kánikula.

——-

Nyár elején még vár a sok ötlet, szunnyad a munka;

Szép kora őszre talán mindet végbeviszem.

——

Nyári reményeket éltet a jó friss hajnali szellő;

Pár hét bumli-szünet ad majd több pihenést.

——

Hajnali útra kelés idején majd vad szerelem lesz;

Éljen a nyári szünet pompás szent öröme!

—-

Sürget a már apadó Nyár zsongó, égi világa;

Nyári reménységgel írja magát a regény.

SZÁZHATVANHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Harminc év alatt? – visszhangozta nyomorult arccal Helmut Schellenberg.

A szőke nő azonban komoran bólintott. Nagyon is el tudta képzelni, hogy harminc év alatt megsemmisül a civilizáció. A modern társadalom nem képes túlélni egy összeomlást, hiszen akkor lényegében a századik emeletről zuhan le földre. Karen megborzongott.

Philips folytatta:

-         Ilyesmiről szólnak az Elődök Dokumentumai.

Huszonkilencedik rész

Ha a felvetett kérdésekre választ akarunk kapni,  ideje alaposabban szemügyre vennem a líra fogalmát.

Mi az hogy líra? Mely művek tartoznak a líra műneméhez?

Az elsőre triviálisnak tűnő kérdés megválaszolása nem is olyan könnyű. A jelenleg a líra műneméhez sorolt szövegek sokfélesége formai és tartalmi értelemben is elképesztő; formailag a szigorúan formától a teljes formátlanságig terjed. Ha a tartalmat vizsgáljuk, esztétikai, filozófiai vagy poétikai vonatkozásban még nagyobb a zűrzavar.

Nem fogynak a szörnyek sose,

Nincs már időm haragra se.

——-

Zeusz atyám, undok lettem;

Nemzzél másik hőst helyettem.

——-

Vénkisasszony a győzelem;

A helyemet sose lelem.

—–

Profit-hősök médiája

Ál-Herculeseit várja.

—–

Nem kezdek új marketinget;

Hozzátok a Nessus-inget!

1938-ban a könyvnapi sátorban lelkesen dedikált Móricz Zsigmond.

Tartották elé a különféle műveit, és sorra aláírta. Közönséges autogramokat is adott. A végén már nem nagyon nézte, mit ír alá…

Néhány hét múlva jelentkezett nála egy szabósegéd.

- Móricz úr, a mesterem üzent önnek. Móricz úr csinos összeggel tartozik neki, kéri, hogy mihamarabb rendezze.

Az író nagyot nézett.

- Nem tartozom semmilyen szabómesternek!

Márpedig a szabómester kitartott.

Még mindig elfojtja a friss erőt,

Még mindig mérgezi a levegőt.

—–

Amputált történelmünk csikorog,

S az ördög most is egyre

Vigyorog.

——-

Trianon-ördög a lelkünkkel játszik,

Nem ellenség, aki annak látszik;

Gyűlölet-boly mérges raja

Hentereg -

S a fő gonosz

A békebíró jelmezében

Tetszeleg.

——-

Céltalanság,

Megszorítás

Uzsora;

Trianon mai vigyora.

——-

Hadd uszuljunk egymásra;

Hogy valaki

Hasznát lássa…

——-

Európa közepében

Maradjon gyűlölet, szégyen;

Egymás ellen őrlődjön fel az erő;

Hogy másokat szolgálhasson

A Jövő…

——

A józan ész gyomra korog,

S Trianon egyre

Vigyorog.

Kr. e. 331. október elsején Gaugamela mellett aratta legnagyobb győzelmét a perzsák felett a világhódító makedóniai Nagy Sándor .

Az ütközet előtt Alexandrosz és hadvezérei elnézték a sötét éjszakában feléjük pislákoló roppant tábortűz-rengeteget. Az ellenség lidérces sokaságának tudata olyan tiszteket is megrettentett, akik eddig sohasem mutattak gyengeséget. A perzsák roppant serege a végeérhetetlen pusztaságon táborozott. Hogyan győzik le a megszámlálhatatlan perzsa lovassereget a végtelen síkságon?

Életeink együtt futnak,

Emlékeink szaporodnak,

Hullnak, mint a hó.

Köszönöm, hogy a Társam vagy,

Anikó.

——

Gyarapodó lelki javak,

Szűken szabott anyagiak

Közt telik sorunk;

Mindhalálig egymás mellett

Maradunk.

——–

Kint pogány világ globális

Megszorító-liberális

Szennye kavarog;

Bent szerelem fáradt mosolya

Ragyog.

——

Csók, közös múlt, közös munka;

S közös kicsi otthonunkra

Néz a tiszta ég;

Kevés férfinak jut ilyen

Feleség.

——

Beköltöztél a lelkembe,

Vastag falú életembe,

Mint örök lakó;

Élj sokáig, drága kicsi

Anikó!

SZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut tágra meresztett szemmel bámult a másik férfira.

-         Sérülékeny? – nyögte. – Sérülékeny a globális civilizáció?

-         Nagyon sérülékeny, Helmut. Nem is gondolnánk, mennyire az.

A szőke nő bólintott. Már hogyne volna sérülékeny? Ő maga nagyon is sérülékenynek tartotta. Csaknem silánynak.

-         De miért? – kérdezte Helmut Schellenberg.

Huszonnyolcadik rész

Az intim személyesség tehát olyan territórium, ahová a köznek nincs bejárása, így a művészetnek sincs, ellentétben a meghitt személyességgel, amely a művészet tárgya.

A szexualitás személyes vonatkozásai teljesen az intim személyesség illetékességi körébe tartoznak; az életnek ez a része magánügy, szépségét, vonzerejét megőrizni csakis akkor képes, a személyes autonómia integráns elemeként küldetését csakis akkor töltheti be, ha magánügy is marad.