A problémának filozófiai jellege is van: változatlan mindenségben az idők kezdete olyasvalami, amiről csak valamely, a mindenségen kívül álló lény gondoskodhat; magyarán: Isten a világot bármikor — azaz az Ősrobbanás előtt is — teremthette. A táguló világegyetem esetében azonban a világ kezdete egybeesik az Ősrobbanással. A táguló világegyetem nem zárja ki a teremtő létét, de kétségkívül megszabja neki, mikor végezhette el a feladatát, hacsak nem tételezzük fel azt, hogy a teremtés folyamata jelenleg is tart.

Égi rónán csillag jár,

Minden ember jobbra vár,

Égi rónán

Földi síkon

Álom a határ.

——–

Égi úton vén kvazár,

Földi kertben rózsaszál,

Égi rónán

Földi síkon

Közeleg a nyár.

——-

Égi ködben kék fagyok,

Földi síkon Lét ragyog,

Égi rónán

Földi síkon

Jövő csavarog.

———

Égi rónán üstökös,

Földi hajnalunk ködös,

Égi rónán

Földi síkon

Minden út

Rögös.

——–

Égi rónán tér terem,

Földi síkon értelem,

Égi-földi szeretet

A legfőbb

Lételem.

A nagy madár története április nyolcadikán, pénteken kezdődött. A Kiskunfélegyháza közelében található Alsógalambos külterületén ezen a tavaszi estén két kerékpáros fiatalkorú, a tizennégy éves K. Róbert, és testvére a tizenegy esztendős K. Mihály hatalmas, roppant szárnyas lényt látott körözni a levegőben. Elmondásuk szerint a különös madárnak félelmetes, horgas csőre, és vitorlának is beillő szárnya volt. Ráadásul „akkora volt, mint a templom”.

Hagyott itt a vén tél

Hideget

Eleget;

S te nem mertél hozni

Szebb időt,

Meleget.

————-

Nagy nehezen tűnt el tova

A múlt hava,

És végigdübörgött

Rajtad

A tél szava.

——-

Miért is viseled

A Március nevet;

Ha nem voltál képes

Elűzni

A telet?

———

Látszat-tavasz voltál,

Ugye, most már látod?

Sosem lesz Kikelet,

Ha csak

Imitálod.

——–

Gyáva márciusnak

Jeges a kabátja,

Az öröm tükrében

Magát sose látja.

——–

A gyáva március:

Dohos szalma

Halma;

Nem játék az emberek

Hite, Bizalma.

Ezt a történetet csaknem harminc éve hallottam először. Aki elmesélte, neveket is mondott, és határozottan Baját nevezte meg helyszínként.

Azóta hallottam többször is; négy-öt egyéb kisvárosba helyezve.

A hitelességéért nem teszem tűzbe a kezem – jellemzőnek nagyon jellemző.

————-

1951-et írtak.

Annak idején Rákosi Mátyás volt a magyar színpadok legnagyobb sztárja, a Deus ex machina legfőbb istene.

A korabeli kortárs magyar dráma egyik alaptípusának visszatérő motívuma volt, hogy a kialakult nehéz, csaknem tragikus helyzetnek nincs megoldása.

Hitelek vámpírrá lesznek,

Számlacápák embert esznek,

Neveletlen sok gyerek;

Azért csak jöjj, Kikelet,

Árassz végre meleget,

Ragyogd be a lomha, borús

Kék eget.

——–

Tapos a fekete kerék,

Szaporodik a csőcselék,

Összeomlás fenyeget;

Azért csak jöjj, Kikelet,

Árassz végre meleget,

Ragyogd be a lomha, borús

Kék eget.

———

Találsz kócos magyar eget,

Liberális csődtömeget,

Meg úrhatnám egeret,

Azért csak jöjj, Kikelet,

Árassz végre meleget,

Ragyogd be a lomha, borús

Kék eget.

SZÁZKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A detonációra a szőke nő ösztönösen oldalt vetette magát, és elnyúlt a homokban. Néhány száz méterrel előtte hatalmas portömeg roppant az ég felé, a levegőben vad viharként kavargott a szürke és fekete por. Súlyos tárgyak csapódtak puffanva a bozótba.

Fegyver ugatott fel, valahol egy másik felelt a szavára.

Karen fülelt. A fegyverropogásból itt-ott kihallani vélte a robotharcosok fegyvereinek jellegzetes hangját.

A pozitivizmus a korábbi nézeteken “felvilágosult” fölénnyel mosolygott, és kitartott a maga mechanisztikusan értelmezett determinizmusa, valamint az öröklődés és a környezet által abszolút módon meghatározott emberszemlélete mellett. Az akkor kialakuló marxizmus magától értetődően vette át a determinizmust, és illesztette rendszerébe a pozitivista fogalmakat; a “történelmi materializmus” egész frazeológiája az “osztályok” és “osztályharc” fogalmaitól kezdve az 1850-es évek pozitivista alapon álló francia történészeitől (Thiers, Michelet stb.) származik.

Nem a Titanic a felelős,

Hanem a ripők

Gőg,

Amely nagyságos erők,

S eszközök között

Rossz erkölcsi alamizsnát

Kéreget,

S kergeti a nyereséges

Semmiségeket.

—–

Szegény Titanic…

Tehettél volna te is valamit,

Ha vannak veled valakik,

Akikben dereng valami,

Hogy áldott erőd mire volna jó,

Szegény hajó…

———

Ha abban hiszel,

Hogy új világba versengés visz el,

Magad teremted a jéghegyeket,

S a jövőd elreped.

———

Nem a Titanic a felelős,

Hogy egy ennyi szépséggel viselős

Ember teremtette mesterremek

Nem járja büszkén a tengereket,

S első útján nem lett belőle más,

Mint rossz halálon

Díszcsomagolás.

Igaz Dávid akkurátusan lezárta az autóját a Keleti pályaudvar parkolójában. Az már túlzás lenne, ha egy ilyen nap után levezetne Nagykanizsára. Nem, en legyünk telhetetlenek, a vonat most az egyszer praktikusabb és jobb megoldás. Még jó, hogy van az éjféli vonat. Valamiért a neten nem derült ki, ott csak fél négykor menne az első.

Elutazik az éjféli vonattal, és fél hatra odaért. Megreggelizik, átöltözik, aztán jöhet a munka. Reggel hétre hívta össze az üzem vezetőségét.

Ezt a történetet Jókainál olvastam valamikor.

—————————————-

Szolgabíró uram József névre hallgatott, és a névnapján kivezényelte a cigányzenekart. Abban az időben ez volt az előkelő, a városi, az úri módi, faluhelyen akkortájt a tánchoz szükséges zajt még a dudások szolgáltatták.

A rajkók az ámbituson bazseváltak, míg az uraságok bent, a szálában ropták.

A zenekar enni-inni nem kapott, kérni meg nem mertek; kirendelésük afféle feudális szolgáltatásszámba ment.

Valahol fáznak az egek,

És könny hull, mint eső,

Mert egyre vénül, önmagát

Siratja az Idő.

———

Valahol sírnak a hegyek,

S a dombtető vacog,

S a szürke ködben távozó,

Viharvert múlt zokog.

——–

Valahol fáj a múlt nagyon,

Felhős a láthatár,

S a vén Hold épp úgy imbolyog,

Mint rozzant, vén batár.

———

Valahol holdas éjjelen

A szél zúg balladát,

És csillagtükörben az éj

Szemléli önmagát.

——–

S valahol most is nyitva áll

Egy régi, szép regény,

És olvasgatja csendesen

A kék szemű Remény.

SZÁZEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Körülnézett. A pusztaság legfeljebb néhány száz méteren szomorkodott, utána olyasvalami kezdődött, amit leginkább a „bozót” kifejezéssel lehetett megtisztelni. Hogy növényzet volt, az nyilvánvaló, csupán a színe zavarta a szőke nőt; ez a fura mélyzöld mesterkéltnek tűnt a számára. Sűrű bozót – selyemből.

Nem volt azonban idő különösebb fontolgatásra. Magához intette az egyest:

- Harci üzemmód.

A másik esszésorozatom az egyik blogon jókora vitát váltott ki – a szabad akarat témájában. Ezért mától hozom ezt a tanulmányomat is – kissé alakítva, menet közben javítgatva.

A szabad akarat az ember számára a legfontosabb témák egyike. Megpróbálok minél kimerítőbben nekifutni.

—————–

Természettudomány és világkép

A XX. század egyik legnagyobb hatású drámaírója, a svájci illetőségű Friedrich Dürrenmatt egy alkalommal a következőket nyilatkozta: “…nem Heideggernél, hanem Einsteinnél és Heisenbergnél találhatók az új filozófia kezdetei.

(D. L. Kollégám emlékére, Akivel néhány napja még vidáman beszélgettünk)

Csak néhány évvel voltál öregebb…

——–

Az Élet elpereg…

Nemrég zimankós téli reggelek

Vonultak erre; sivár, ősz sereg,

S az udvaron

Didergő hajnalon

Ha nem volt még kolléga, se gyerek,

Az első közt

Találkoztam Veled…

Csak néhány évvel voltál öregebb…

———

Én még sok hajnalon át

Ott leszek,

Ébrednek az egek,

Ásítanak a szürke fellegek,

S minden hajnal üres lesz

Nélküled.

Cs. Szabó Sándorral közösen ma elindítottuk az Alternatív históriák című blogot.

Címe: http://altertori.blog.hu/

Címéhez illően ebben a blogban alternatív történelemmel

foglalkozunk. Hazánk és az emberiség történetének igen sok neuralgikus pontját szeretnénk reményeink szerint érinteni – és megtárgyalni.

Mindketten mélyen érdekeltek vagyunk benne. Sándor kitalálója és atyamestere a nagy sikerű Ómagyarország projektnek;

http//omagyar.blog.hu/

magam pedig köztudottan éppen alternatív történelmi regényt írok.

“Körmös ebnek való futni sima jégen.”

Nyegle lett a silány, grasszál földön-égen,

Gond terem a tőkén,

Pár ezer akó;

Eb ura fakó!

——-

“Tigrisnek rókával tusakodni szégyen.”

Árnyék lesz az ember azért, hogy megéljen.

Bilderberg-egekből

Még szakad a hó;

Eb ura fakó!

———

“Nehéz rugódozni sas ellen bagolynak.”

Ólmos jövő jeges hullámai folynak,

Fecskeszó a remény,

A fészket rakó,

Eb ura fakó!

——–

“Aki kardot ránt, a kard halála lészen.”

Ihol van a torony, a lajtorja készen,

Nevet rajta Isten,

A Füstfaragó,

Eb ura fakó!

Mivel az összeesküvés-elméletekről azóta új esszésorozatot indítottam, most visszatérek az eredeti témához.

Az alternatív történelem olyan műfaj, amely a történelemben a személyes felelősséget keresi. Az eddigi posztokban arról beszéltem, hogy az újkorban a históriát igyekeztek úgy értelmezni, mintha az valami arctalan, megfoghatatlan, de kérlelhetetlen pontossággal érvényesülő folyamat volna, amelybe nemcsak az egyes embernek, de általában véve az embernek sincs semmi beleszólása.

Megérkeztél, kedves Vendég?

Régen vártunk, és nagyon,

Csak Utánad sóvárogtunk

Téli zimankón, fagyon.

———-

Hosszú volt a jég uralma,

Fagyba dermedt a világ,

Sóhajtozva imádkoztak

Adományodért a fák.

——–

Tél-terror állt hideg ködben

Fagy-verte világ felett,

S rettegtük a csendes, fagyos,

Élősködő vén telet.

——–

Végre itt, vagy, kedves vendég,

Megjöttél, szép Kikelet,

Méltósággal bocsátjuk el

Most a megunt vén telet.

———-

Szokatlan, hogy mégis itt vagy,

A sors mégsem mostoha,

Furcsa vagy még, de a telet

Vissza nem sírjuk soha.

Ebből mindig nagy ügyet csináltak. Régen is, ma is.

———–

Valamilyen összejövetelről egy tavaszi hajnalon együtt ment el Karinthy Frigyes, Királyhegyi Pál és Molnár Ferenc. Egy darabon együtt is haladtak. Talán kissé kapatosak is voltak.

Elég az hozzá, hamar felmerült a fenti kérdés. A történet minden mesélője egyetért abban, hogy Molnár vetette fel. Maga is ezt gondolom, hiszen a három annyira más karakterű író közül ez leginkább rá volt jellemző.

Késik a renyhe tavasz, dideregnek az esteli fények;

Megfagy a víz odakint, mint január idején.

Gyenge a Nap, ki se bújik a tétova, szürke ködökből;

Árva papírgalacsin fázik az út közepén.

Reszket a hosszú, kései télben a lomha zimankó;

Meddig tart a hideg? Lesz-e tavasz valaha?

Miután felvette ragyogó, elegáns, hófehér nyári öltönyét, John Reynolds a faliórára nézett. Ragaszkodott az ilyen ódivatú, de ízlésesen készített tárgyakhoz.

2054. augusztus elseje, hét óra tizenhét perc. Ideje indulni.

Megnézte magát a tükörben. Letelt a gyászév, nyugodtan mutatkozhat fehér öltönyben. Már Betty rokonai sem tehetnének szemrehányást – ha ugyan beszélnének vele. Vállat vont. Nincs miért szemrehányást tenniük. Tragédia volt.

Betty repülőszerencsétlenség áldozata lett tavaly júniusban.

Az Idő rohan a Lét peremén,

A vén, közömbös, léha;

Simogató emlékek mezején

Jó megpihenni néha.

——–

Jó megpihenni néha,

Jó álmokat keresni;

És minden reggel újra

Szerelembe esni.

—–

Szerelembe esni,

Folyton csókra lesni,

Közös csókban égni,

Csóktól csókig élni.

———

Kedves,

Fogom a Kezed;

Köszönöm a végigcsókolt évtizedeket.

——–

Simogató emlékek mezején,

Mint hegymászó a világ tetején,

Sorsomat áldom,

S a horizontot

Mosolyogni látom.

Mikszáth Kálmán hőse, Pongrácz István gróf, Nedec várának ura XVII. századi hadinépével támadást indít Beszterce ellen. A dolog csöppet sem volna vicces, ha a XVII. században történne, amikor hasonló támadások gyakorta megestek, és időnként tragédiával végződtek.

Csakhogy ez az eset a rendezett, civilizált XIX. században történik, annak is a második felében. A vasút és a nagyipar korában. Ettől az anakronisztikus “sereg” hadmenete szánalmas és nevetséges.

Telet őrző márciusban

Olvadozik már a hó,

Hideg dörmög, szellő hussan,

Az ég felhős és fakó.

——–

Telet őrző márciusban

Lusta tavasz szendereg,

Rekedt varjú károg hosszan,

Fagytól fáradt a berek.

——–

Telet őrző márciusban

Túlórázik a hideg,

Tavaszt várnak otthonukban

Tél-gyötörte emberek.

—–

Telet őrző márciusban

A csatorna csepereg,

De nem érdekel a hideg,

Mert hazajött a gyerek.

———

Telet őrző márciusban

A szombat puha kabát,

Nem fázom, mert körülöttem

Itt a drága kis Család.

KILENCVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

- Csak nem meglepődött? – nézett a nagyfőnök megrökönyödött arcába a szőke nő. Aztán nyersen rárivallt: – Hol vannak a barátaim? Hol van Erich Schellenberg és Ed Philips?

Közben a hármas számú robotharcos duruzsoló hangot hallatott, valami antennafélét tett ki a padlóra, és elindított egy kisméretű szerkezetet. Karen tudta, hogy most bémítja meg az épület kommunikációját. Remélhetőleg hatékony lesz.

Szakad a hó. Ellep megint

Háztetőt és utat,

A tél az ifjú márciusnak

Még fityiszt mutat.

——–

A jövőt visszafogja még

A túlkoros Jelen,

Valóság bilincsét a vágy

Viselni kénytelen.

——–

Már minden álom hóvirágról,

Tavaszról regél,

Havat táncoltat makacsul

A márciusi tél.

———

Hogyha a tél és március

Ezt el nem rendezik,

A tél után talán tüstént

A nyár következik.

——-

A meleg takaró alatt

Az ember vígan él,

Hadd szomorkodjon odakint

A márciusi tél.

Legalább kisüthetne a nap, gondolta Mortimer. Vagyis hát: nem is Nap, a jó ég tudja, mi a neve, egy betűsor és egy szám. Mindenki Napnak nevezi, maradjunk annál.

Ezen a február eleji napon semmiféle sugarak nem voltak képesek áttörni a szürke ködfüggönyt. Reménytelenül tompa volt az ég. A nagy magasságban otromba felhők pöffeszkedtek, és éppen azon tanakodtak, havat vagy esőt bocsássanak-e erre a sokat szenvedett vidékre.

Bezzeg, amikor behozták ide, hétágra sütött a Nap.  Nehéz, izzasztó nyári idő volt.

Mint archaikus fejszobor

Arcán a torz vigyor,

A vén Tél haldokolva bár,

De vihog valahol.

———–

Kaptunk hát újra bősz fagyot,

És temérdek havat,

A vereség előtt a Tél

Még bosszúsakkot ad.

——–

Sápadt a táj. Halottfehér

Kripta a hólepel,

S a rosszkedvűen szürke ég

Előtte térdepel.

——–

Tán újraéled most a Tél,

S reményünk elveszi?

Csak akkor járhatunk mi jól,

Ha nem hiszünk neki.

—-

Ezer jelmezben bujdokol

Világok közt a Tél,

Ezer fényévről érzi meg,

Ha tőle bárki fél.