Legyen az új esztendő

Sokszorosan áldott;

Tartsa meg jó egészségben

A régi barátot.

—

Ne főzzön marhaságot

Politika üstje,

S ha főz, ne legyen nagy lángja,

Szálljon el a füstje.

—–

Adjon az új esztendő

Békét és türelmet,

Tartsa meg jó egészségben

A régi szerelmet.

—-

Legyen új esztendőben

Otthon éjszakára,

És a mindennapi ebéd

Ne legyen túl drága.

—-

Gyűjtsön össze minden kalászt

A kioldott kéve;

Testi-lelki szerelmeknek

Legyen ez az éve.

Új cselédlány került Móricz Zsigmondhoz. A cserfes, felvágott nyelvű teremtés csodálkozva nézte, hogy az író már hajnalban felkel, és órák hosszat egyfolytában – ír.

Eddigi gazdáinál nem ehhez szokott a lány. Törte is a fejét naphosszat, miért is körmöl ennyit az a nagyságos úr.

Talán penitenciába kapta? Akadnak olyan hóbortos papok…

Nem, a nagyságos úr nem katolikus. Akkor nem  lehet penitencia…

Akkor meg mi a manó? Mi oka lehet ennek a gazdag nagyságos úrnak erre?

Ballag a Nap odafent

A ködön át;

Imádom a Feleségem

Mosolyát.

—-

A Karácsony

Integetve

Elszalad;

Profanizálódik

Minden

Pillanat.

—-

Halvány szürkén meditál

A magas Ég;

Minden Pillanat

A Létnek menedék.

KÉTSZÁZEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Mi az a digitális téridő? – kérdezte a szőke nő is.

A fogoly egy pillanatig habozott, de látva karen arckifejezését, tüstént beszélni kezdett:

-         A digitális téridőt az Ultenberg csoport szolgálatában álló fizikusok alakították ki, befogadóképessége korlátozott. Hogy ebben az univerzumban hol helyezkedik el, hogy egyáltalán elérhető-e, megközelíthető-e, senki se tudja, bár nagyon sokan nyomoznak utána.

Ötvenhetedik rész

Fentebb megállapítottam, hogy az epika jelenkori népszerű formái igen nagy mértékben vannak kiszolgáltatva tulajdon infrastruktúrájuknak. Szerző és közönsége között valóságos intézményrendszer épült ki, amely nélkülözhetetlen. Az epika ezen infrastruktúra nélkül nem juthat el az Olvasóhoz.

A három nagy műnem közül az epika az, amelyik a leginkább ki van téve a globalizáció nemkívánatos hatásainak, éppen ezért ez van a legveszélyeztetettebb helyzetben.

A Karácsony puha paplan;

Felmelegít gondolatban.

—–

Meghitt szoba, meleg bársony,

Kiskarácsony, nagykarácsony.

—–

A Karácsony bojtos párna;

Isten legkegyesebb álma.

—–

Integet a fenyő hegye,

Itt most a világ közepe.

—-

Csomagolópapírt tépek,

Egyre nyílnak a remények.

—-

A Karácsony meleg szoba,

A Lélek örök otthona.

—–

Kiskarácsony, nagykarácsony;

Remény fészkel fenyőágon.

—–

Bolyhos szakállú szeretet;

Amit adsz – örökre tied.

Rozi néni húsz éve élt egyedül. A gyerekei régóta külföldön voltak, néha ímmel-ámmal hívták is, de ő érezte, hogy csak púp lenne a hátukon ott a messzi idegenben, ezért mindig nemet mondott. Már nem hiányolta őket karácsonykor sem. Tudta, hogy ilyenkor sem jönnek, hogy sok a dolguk. Ezt megszokta, tudta, ha a lelkében nem is fogadta el soha.

Az iszákos férje tizenegy éve ment el, igyekezett a lehetőségekhez mérten szép temetést rendezni neki, de leginkább megkönnyebbült.

Szent pillanat,

Maradj velünk soká!

—–

Fenyőillat, gyertyafény,

Varázskörben ülök én.

—–

Köszönöm, hogy élhetek,

Foghatom a Kezetek.

—–

Fut az Idő,

Ki tudja még, hová…

Szent pillanat,

Maradj velünk

Soká!

Boldizsár apó egyedül élt, immár évtizedek óta. A feleségét még fiatalon elkergette, a gyerekei sohasem látogatták meg.

Korábban csak a munkának élt, mindig pénz után szaladgált, alig ért rá otthon lenni.

Utazó ügynök volt a mestersége, sokat keresett, de valahogy soha életében nem értette meg, mit jelent az otthon melege.

Nem volt Boldizsárnak bizony se kutyája, se macskája. Nem is vágyott egyikre se. Járta az országot, kínálta a portékáját, vásárolt, költekezett, nem érdekelte a család sem.

Amikor eljön, reszketeg a Lélek,

És holtnak képzelt régi csodák élnek.

—-

Szent karácsony…

A ködbe apró lámpa fénye vág,

S megújul bennünk

Élet és – világ.

—–

Egy pillanatra az Idő megáll,

S a lusta remény végre égbe száll.

—–

Szent karácsony…

Fenyőillat árja…

A tévelygőket Isten

Hazavárja.

——-

Szent karácsony…

Óv, mint acélpalánk;

A Szeretet

A mi örök Hazánk.

—–

Mosolyog ma a mindig néma

Hit;

Megláthatjuk most
Isten titkait.

KÉTSZÁZADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő nagyot sóhajtott.

-         Folytassa!

-         Minden idők legnagyobb pénzügylete volt.

Pillanatnyi csend támad.

-         Ha jól értem, – szólalt meg Ed Philips. – Akkor a hírhedt Ultenberg-kölcsönszerződés mindössze annyiból állt, hogy az Ultenberg csoport gigászi összegű hitelt nyújtott a Föld irányítóinak saját termékeinek megvásárlására?

A fogoly bólintott.

Ötvenhatodik rész

Egy kis kitérő következik.

A színházról még akad mondandóm. Erre azért van szükség, mert később, amikor a lírában elharapódzó egyes jelenségeket tárgyalom, hivatkozni szeretnék ezek színházi analógiáira (is). Ezen jelenségek egy jelentős része leginkább éppen a színház vonatkozásában érhető tetten.

Fentebb elmondtam, hogy a színház a globális hatalom számára teljes egészében ellenőrizhetetlen, de lehet olyan terrénuma, amely annak teljes ellenőrzése alá kerülhet.

Szomorú köd pityereg,

Téli este didereg,

Vizes a fa – rosszul ég…

Úgyis eljön majd a vég.

—-

Szorongat a vén Idő,

Egyre hűl a levegő,

Szétfoszlott a nyári ég…

Úgyis eljön majd a vég.

—–

Vonulnak a fellegek,

Komprádor sosem leszek.

Rám gördült minden kerék…

Úgyis eljön majd a vég.

—-

Ötven évem elszelelt,

Sose nyaralt, csak telelt;

Egyre gyűlik már a jég…

Úgyis eljön majd a vég.

—–

Öltöny-parazitaság

Tavaszt zabál, nyarat rág,

Semmi élő nem elég…

Úgyis eljön majd a vég.

Nagyon megnőtt a bizalmam Lengyel József írásaival szemben, amikor annak idején először olvastam tőle a következőt:

„Az egyetlen ok feltételezése mindig tévedéshez vezet!”

Úgy gondolom, hogy ez a XX. századi magyar írók által leírt mondatok egyik legtisztességesebbike.

A szöveg egyébként a következőképpen folytatódik:

„Legyen az faj, gének, a termelőviszonyok, a szex, a tudatalatti, a szükségszerűség, a logika, az intuíció, a földrajzi viszonyok, az evolúció, felsőbb lény akarata, a voluntarizmus vagy az ellenkezője – mindig súlyos tévedésekhez vezet, és kiagyalt hamis következtetésekhez.”

(Kiemelés tőlem)

A szememben valahol itt kezdődik az igazi író…

Olyan korszakot élünk, amikor keményen szkeptikusnak kell lennünk mindazzal szemben, amit a kor propagandája igazságként felkínál, és elfogulatlannak mindazzal, amit elutasít.

Szürkén lebegnek az est falai.

Elcsitultak a tél rohamai.

——

Vad volt az attak, cudar és kemény,

De kifulladt, mint egy vén vőlegény.

—–

Az öreg Tél, a vén fogatörött,

Erőt gyűjt most a horizont mögött.

——

Fáradt földgolyónk csendesen forog,

Fent az égen vidám Hold hunyorog.

—–

A messzeségen sötét fátyol ül,

Mögötte töpreng a Tél – egyedül.

—–

Mért nem lehet soha biztosra menni,

Mért nincs előre elrendelve semmi?

—–

Miért fogatlan bábú az Enyészet;

Miért vall mindig kudarcot a végzet?

“A tél iker fia,

Eső és hó szakad.”

——

A vén Tél két vad gyermeke

Az Eső és a Hó,

Nincs még a földön két ilyen

Arcátlan nebuló.

—–

Ez jeges vízzel permetez,

És vad szelet dagaszt,

A másik nyakig elborít,

S fehéren megfagyaszt.

—–

Ha elfogy Hó becsülete,

Jön Eső uraság;

Tél-parlamentben így pörög

A váltógazdaság.

——-

A többség bármelyik lehet,

Akár kétharmados;

Míg fel nem bukkan a Tavasz,

A világ fapados.

——-

Lehet sovány bármely iker,

Vagy nőhet potroha;

Szebb létet, életet, jövőt

Egyik sem hoz soha.

SZÁZKILENCVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ultenberg-kölcsönszerződés? A szőke nő roppant tanácstalanul nézett Ed Philipsre, de a férfi arcán ugyanolyan értetlenség ült, mint amilyet ő is érzett. Mi a csuda az Ultenberg-kölcsönszerződés?

Helmut Schellenberg is meglepetten nézett, de tőle Karen nem is várt mást.

A fogoly azonban szemmel tartotta Karent, a szőke nő pedig nem óhajtotta elárulni neki a teljes tudatlanságát.

-         Ön mit tud az Ultenberg-kölcsönszerződésről?

Ötvenötödik rész

Epikának és drámának a közönséggel való találkozás érdekében sajátos infrastruktúrát kell kialakítania.

Az epika jelenleg népszerű változatainak tárgyiasult formát kell ölteniük. Ez (ma már) nem feltétlenül a hagyományos könyv formája, de mindenképpen olyan alak kell, hogy legyen, ami a manapság kizárólagos magányos olvasásra alkalmas. Ebből következik, hogy az epikai mű teljes egészében alá van vetve a piac törvényeinek.

Nem hiszek a túlerőnek

Se jobbnak,

Se balnak;

De hiszem, hogy a magyarok

Még élni akarnak.

——

Nem hiszek a médiának,

Akárhogyan fújja;

Nem hiszem, hogy csak a pénzre

Mutat Isten ujja.

—–

Nem hiszek se komprádornak,

Se száj-gerillának;

Nem hiszem, hogy pénz  vagy fegyver

Jobb jövőt találhat.

—-

Nekem a sok fényes csillag

Idegen,

És hidegen ragyog;

Én nem vagyok uniós,

Én csak magyar vagyok.

——

Nem hiszek mell-döngetésnek,

Se propagandának,

De hiszem, hogy kényszerpályán

Csak a halál várhat.

Számtalanszor elmondták, leírták a következő maximát: Petőfi Sándor életműve 1849. után folytathatatlan lett volna.

Nem szeretem az ilyen kijelentéseket. Túl olcsók. az egyszerű tény, hogy a költő halála miatt a tétel (ahogy az ellenkezője is) bizonyíthatatlan, vitára képtelenné teszi az állítást, kinyilatkoztatója meg az orákulum szerepében tetszeleghet.

Most mégis megkockáztatnám az ellenkezőjét.

Az is irodalomtörténeti közhely, hogy a 48-as forradalmak bukása kihúzta a talajt a forradalmi látomáslíra talpa alól.

Nem is tudom, miről jutott az eszembe…

——

(A kegyes Olvasót csak arra kérem, a történet olvastán ne csak jobbra integessen, és ne csak balra integessen; ez pártatlan történet – jobbra-balra igaz.)

—-

Háború volt. A hadsereg az ellenség legfontosabb várát ostromolta. A dicsőségre sóvárgó hadvezér harci díszbe öltözött, aranyozott mellvértben, remekmívű fegyverekkel a kezében készült a rohamra.

Amikor azonban az ellenség kemény védekezését meglátta, úgy döntött, tisztes lőtávolban marad.

Szakad a hó,

Kifehérlik a Jelen;

Csúszkálhat a posztmodern

A flaszteren.

——

Jégfehéren

Gondolkodik a világ;

Politika jövőt-jelent

Odavág.

—–

Recseg az út,

Jéggé fagy a levegő;

Koporsóban születik meg

A Jövő.

——

Szakad a hó,

Jeges, fehér nyugalom;

Nagy pelyhekben hull a globál

Hatalom.

——-

Vihog a fagy,

Az eszement lett a rend;

Öltöny-agyú pénz-klán trónol

Odafent.

——

Pénz-logika

Pénz-ésszel papírra fest;

Cipekedünk, s gurítjuk

A szögletest.

SZÁZKILENCVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő arcán csupán átsuhant az értetlenség, Ed Philips is leplezte megdöbbenését. Helmut Schellenberg azonban megnyúlt arccal bámult a fogolyra.

-         Értem – mondta a lélekjelenlétét visszanyerve Karen. – Mit akar ezzel mondani?

-         Hát nem érti?

Karen a fejét csóválta. Ennek így nincs értelme. Ez a fickó tud, vagy tudni vél valamit. Valami olyasmit, amit neki sem ártana tudnia.

Ötvennegyedik rész

Látszólag a líra csaknem teljesen elszakadt a voltaképpeni közönségétől, lényegében a levegőben lóg, egyfajta lombik-költészet lett belőle, steril, műanyag körülmények között, nem állnak mögötte költészetkedvelő tömegek, nincs hátországa, rá van utalva a körülötte burjánzó infrastruktúrára, műviségénél fogva igazi fejlődésre nem képes, bezárkózott önmaga felépítményébe. Önmagán túlmutató hatása nincs, társadalmi befolyása nulla.

Ádventi estén, nehéz nap után

Köd didereg a kopasz körtefán.

——

Eltöpreng párnáján az esti kétség;

Fáradt a néma, rosszkedvű sötétség.

——-

Valahol messze készül már egy új nap,

A gondolatok fázva összebújnak.

—-

Vezérelt vélemények torka krákog;

Anyag-magasság buta varja károg.

—-

A külvilág izgága, horgas csőre,

Vadul csikorog a havas esőre.

——

Ádventi estén, nehéz nap után;

Vergődik a Hold odafenn sután.

——

Az égnek fagyos köd-álarca van,

A földön megkönnyebbülés suhan.

A magyar irodalom és költészet némely XIX. századi alkotóiról szólván többen is – egymástól homlokegyenesen eltérő nézeteket valló irodalomtörténészek is – nyomatékosan jegyezték meg, hogy a nyugat-európai és a magyar alkotók pesszimizmusa egészen más forrásból táplálkozik.

A nyugat-európai írók és költők borúlátása abból származik, hogy kiábrándultak a haladásból, míg a magyaroké éppenséggel abból, hogy nem bíznak benne, hogy nálunk is megvalósul a “haladás”.

Már leégett az első gyertyaszál,

Már meghátrált a végzet

A halál;

A láthatár szélén már ott lebeg

A szent sziget;

A Idő csöndben,

Halkan lépeget.

——–

Áldd meg, Uram, a nincsteleneket,

Áldj meg mindenkit, aki nem szeret.

—–

Az ember-világ zörög,

Csikorog;

Pedig a Lét bársonyosan forog,

A szív dobog;

A horizont szélén a félénk

Béke imbolyog.

—–

Szeresd, Uram, a nincsteleneket,

Egértől rettegő tigriseket.

——-

Márvány Idő! Ráncai elsimulnak,

Hidat képezve a Jövőnek,

Múltnak,

Hajnalok születő hiteket

Óvnak;

Szent felejtésnek,

Megbocsátó szónak.

Otto von Bismarck kancellár közismerten szenvedélyes dohányos volt. Kiváló minőségű szivarokat tartott mindenütt, ahol csak szüksége volt rájuk, méghozzá százszámra, hogy bármikor rágyújthasson.

Bismarck kancellárnak sok gondja volt a fiatal trónörökössel, a leendő II. Vilmossal. A feszes bajszú, pökhendi fiatalember önmagát jelentősebb politikusnak hitte a vén kancellárnál.

Egyszer Vilmos herceg a miniszterelnökségen látogatta meg a kancellárt, és Bismarck a tárgyalóban fogadta.

Regnálása első napján

Várakoztat a Nagyúr;

Nem esik ránk cudarul.

——–

Még ráér a hóval-faggyal,

Később majd szörnyet tehet,

Szenvedünk még eleget.

——-

Néz le ránk a magas Ég;

Minden percben Kezdet, Vég.

——

December első hajnalán

Vidáman kacsint a Tél;

Csasztuskát dúdol a szél.

—–

A Tél, a jól nevelt zsarnok

Gáláns, mindenre figyel,

Sosem hamarkodja el.

——

A Sátán minket csodál;

Ritkán hóhér a Halál.

——-

December első napja van,

Alig látszik még a vég;

Hátha kegyelmez az Ég.