KÉTSZÁZADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő nagyot sóhajtott.

-         Folytassa!

-         Minden idők legnagyobb pénzügylete volt.

Pillanatnyi csend támad.

-         Ha jól értem, – szólalt meg Ed Philips. – Akkor a hírhedt Ultenberg-kölcsönszerződés mindössze annyiból állt, hogy az Ultenberg csoport gigászi összegű hitelt nyújtott a Föld irányítóinak saját termékeinek megvásárlására?

A fogoly bólintott.

-         Igen, uram.

-         Nem furcsa ez?

-         Mi nem furcsa, uram? Százhatvan százalékos volt a kamat.

-         És a kölcsönösszeg?

-         Azt nem tudom, uram. Sok nulla lehetett a végén.

Karen nem volt elégedett. Soha nem is hallott még az Ultenberg-kölcsönszerződésről, ennek ellenére soványkának érezte a most kapott információt. Miért ennyire érdekes ez? Nem viselkedtek-e mindig is így a pénzügyi hatalom birtokosai?

Mi köze ennek a hibernációs kamra lakóihoz?

-         Folytassa! – mondta türelmetlen tónusban.

-         Ez volt a szerződés lényege, asszonyom.

-         Rendben van – Karen bólintott, aztán felpattant, és a vezérlőhöz lépett. – Együttműködést kérek a fogoly megtévesztésében! – morogta csak úgy maga elé.

Senki sem hallhatta, de a szőke nő remélte, hogy eljutott a kérés a számítógéphez. Csupán néhány másodpercet várt.

-         Admirális a hajónak! Készülj fel a fogoly kivégzésére! A szokásos eljárás alkalmazandó!

Maga Karen is meglepődött, milyen gyors választ kapott:

„Hajó az admirálisnak! Parancsot értettem! Harminc másodpercen belül készen állok a fogoly szokásos eljárással történő kivégzésére, és a hulla szabályszerű eltávolítására.”

Karen nem állta meg mosoly nélkül.

A fogoly felpattant volna, de a robot őr nem engedte. Erélyesen visszanyomta a székbe a próbálkozót, mire a férfi nagyot horkant.

- Ne, asszonyom! Ne, kérem! Ne végeztessen ki! Elmondok mindent, ne végeztessen ki!

Karen a fejét csóválta.

-         Egyáltalán tud maga bármi lényegeset? Eddig csak fontoskodott.

-         Kérem, asszonyom! Kérem! Elmondok mindent!

Karen mogorva képpel sétált vissza. Ed Philips elismerően mosolygott a szőke nőre.

-         Halljam!

A fogoly mély lélegzetet vett.

-         Tudnia kell, asszonyom, hogy ezt senkinek sem volna szabad elmondanom.

-         Maga honnan tudja?

-         Bizalmi állásban szolgálok.

-         Nem hiszem.

A fogoly megadóan legyintett.

-         Rendben van, asszonyom. A kedvesemtől tudom. Carolyne Hogarth-nak hívják, Mr. Yokosuka hivatásos hackere.

-         Ki az a Mr. Yokosuka?

A fogoly tekintetében némi értetlenség villant, de pillanatnyi habozás után válaszolt:

-         Mr Yokosuka a Carnell Járműtársaság tulajdonosa, asszonyom. Herculián van a székhelye – amikor látta, hogy Karen szeme elkerekedik, még gyorsan hozzátette: – A cég főrészvényese igazából természetesen Mr. McPherson.

Karen tudta, hogy ütnie kell a vasat, de maga is alig kapott levegőt.

-         Térjünk csak vissza a kölcsönszerződésre! – segítette ki Ed Philips. – Mi az, amit erről még nem mondott el?

Karen hálásan pillantott rá.

- Halljam! – mordult aztán a fogolyra.

-         Voltak a szerződésnek titkos pontjai is, asszonyom.

-         Éppen ezekre vagyok kíváncsi.

-         Az Ultenberg csoport a kamatok visszafizetése után elengedi a kölcsön teljes összegét.

Karen megrökönyödött.

-         Elengedi?

-         Igen, asszonyom!

-         De hát ennek mi értelme van?

-         Igazából nem engedi el, asszonyom, a titkos változaton más kifejezés szerepel. Carolyn évek óta gyűjti az ide vonatkozó dolgokat, nagfyon érdekli az Ultenberg-szerződés.

-         Mégsem engedi el?

-         Nem, asszonyom.

-         Hanem?

-         Természetben kéri.

-         Természetben?

A két férfi is meglepődött.

-         Mi az, hogy természetben? – kérdezte Karen.

-         Jelen esetben azt jelenti, hogy az Ultenberg csoport tagjai elvonulnak a saját maguk által kialakított digitális téridőbe, ahonnan soha több nem áll szándékukban visszatérni. A vásárlók a kölcsönösszeg végleges elengedése fejében kötelesek elvégezni a digitális téridő végleges lezárását, és örök időkre lehetetlenné tenni az oda való behatolást.

Néma csönd lett néhány pillanatig.

-         Mi az a digitális téridő? – kérdezte aztán bátortalan hangon Helmut Schellenberg.

Folytatása következik.