Csendes este, virágillat,

Lét zenéje száll,

Tavaszi önkívületben

Tombol a határ.

——–

Csendes este, virágillat,

Zöld a falevél,

Önfeledten hancúrozik

A tavaszi szél.

——–

Csendes este, virágillat,

Zsong a levegő,

Szelíd arccal ül a kertben

Velünk a Jövő.

——–

Csendes este, virágillat,

Meghitt szerelem;

Évtizedek óta velem

Él a Kedvesem.

——-

Csendes este, virágillat,

És emlékezem:

Ilyen volt, mikor először

Bújt össze velem.

Voltaképpen nem tudtam rájönni, honnan eredhet a szólásmondás: Elverte, megrázta, mint Krisztus urunk a vargát.

Pedig írtak róla sokan. Juhász Gyula versében például Ahasvérus, a varga azonos egy másik keresztény mitológiai figurával, a bolygó zsidóval.

Az Ahasvérus név egyébként a híres perzsa uralkodó nevére megy vissza (Khsajársá=Xerxész), Eszter könyvében szerepel ilyen névalakban.

A bolygó zsidó lenne ama bizonyos varga?

Nem hiszem – vagy csak nem tetszik…

———

Inkább egy másik történet, ami szintén “Krisztusról” és a vargáról szól.

Rossz a világ?

Az meglehet.

Jobb nem is lesz soha;

A jó? Csak amennyit lelünk,

Mindig csak  akkora.

——–

Zord a világ?

Az meglehet.

A Létezés maga,

Ha Élet éppen nincs jelen,

Csupán entrópia.

———

Az Élet rossz?

Az meglehet.

Bár szidni kár nagyon,

Elmúlik önmagától is,

Én ezt még így tudom.

——–

A gonosz győz?

Az meglehet.

De magától soha,

Amennyi teret engedünk,

A gonosz akkora.

—-

A Lét erő?

Az meglehet.

Jövővel viselős,

De tettekért, ember helyett

Aligha felelős.

SZÁZTIZENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips azonnal felkapta a fejét:

-         Flotta üzemmód? Olyanról még nem hallottam! Mi jár a fejedben, Karen?

A szőke nő bosszúsan elhúzta a száját. Kár volt Ednek közbeszólnia, mert a gép most megvárja a válaszával, amíg „négyszemközt” maradnak. Bármennyire is a legénység tagjai közé számította Philips-et, a konspiráció rá nem vonatkozik.

Karen Bozchana Kadlecikova elvonult a terem sarkába.

A világegyetem egysége

Az ember értelmezésének a történelem során megfogalmazott két szélső pólusa nagyjából a következő: “porszem a végtelenben”; illetve “a teremtés koronája”. Modern kultúránkban mindkettő egyidejűleg megtalálható.

A “porszem a végtelenben” felfogás a modern művészetre jellemző. Példáimat a drámairodalomból veszem:

Az abszurd dráma mélyen tagad minden emberi értéket. ” A lepusztult , kiüresedett világban tébláboló emberi vegetációt az abszurd szerzői groteszk-komikus eszközökkel ábrázolják, tudatosan felhasználva, rájátszásszerűen is, az európai kultúra erre alkalmas hagyományait.” (MÉSZ, Lászlóné, 1987: 195.) Az abszurd dráma ilyennek látja a világot.

Elbújt a Hold.

Tán valahol bablevest kanalaz.

Itt van törvény,

És mindenki számára

Ugyanaz.

——–

Ha el nem alszik reggelig,

Majd húsért sorba áll,

Előbb-utóbb a Végtelen is

Valahogy

Leáll.

—–

Az Éjnek csillag-gyöngysora

Az égen látható,

Vagy megmarad, vagy elvisz

Valami

Új adó.

——–

Szegény jövő: hajléktalan,

Magába sírdogált,

És reméli, hogy valaha

Majd

Munkába áll.

Kevesen tudják, hogy Sir Isaac Newton egyszer csaknem párbajba keveredett. Jelentéktelen ügy volt, nagy baj lehetett volna belőle.

Newton ellenlábasának, Robert Hooke-nak egyik ismerőse, egy Pemberton nevű katonatiszt egy alkalommal kifejezetten provokálta a tudóst. Tehette, Isaac Newton akkor még nem volt a Royal Society elnöke, és a nevéhez sem kapcsolódott még a Sir megszólítás.

Az ügy észrevétlenül elcsitult.

Senki sem tud róla semmit.

Talán nem is volt igaz.

Unos-untalan halljuk emlegetni Deáknét meg a vásznát.

Honnan származik a hivatkozás?

Nos, több helyről is hallottam, illetve olvastam ama bizonyos Deáknéról és a vásznáról. Némelyik történet köszönő viszonyban sincs a többivel. Az ország több vidékének megvan a maga Deáknéja. Nem tudtam végigkövetni az eredetét, mert aki író megemlítette, az már mind úgy hivatkozott rá, mint közismert szólásmondásra.

Ami itt következik, nem a statisztikailag legvalószínűbb, még csak nem is a leggyakoribb variáns.

Frissen vágott fűlepel illata tölti az udvart,

Alkonyi szélben zsong a madárdal, langyos az este;

Lombkoronás tavaszunk most tartja az Éggel a nászát,

S esti csicsergés jósol a Földnek boldog időket.

——–

Nincs akadálya a Földön az emberi boldogulásnak,

Nem Természet adta szabályból lett a szegénység.

Gátat a Föld nem emel, csak önmaga ellen az ember;

Bár a szabadság birtokosának küldte az Isten,

Gyermeki, rossz játékainak még mindig a rabja.

—-

Méltóság meg a szépség isteni képe az Alkony,

Meghitt, szép nemes éjszaka jön majd, része a Rendnek;

Működik ostoba rendeletek híján is az Élet.

SZÁZTIZEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karaen Bozchana Kadlecikova egyáltalán nem roggyant meg a fogoly válaszától¸ beleillett abba, amit már amúgy is sejtett. A csatahajó az ő könnyűcirkálójuk elfogására szállt fel, semmi egyéb célja nem volt. Az elfogást New Acropolisban határozták el, a térmanipulátort megalkotó és fenntartó csoport akarta kézre keríteni Morgensohn ügyvédet. Boyar – akit a jogász a testőrének hitt – valójában az ő ügynökük volt.

Az elspórolt és elsikkasztott érzelem

Tán zokog valahol;

Semmi-poézis

Semmi-nyelven

Mélyértelmű

Semmiről dalol.

——-

Van szilikon alma,

Széna helyett szalma,

Univerzális bájvigyor:

Globalizált Semmi

Birodalma.

—–

Tévé-nevelte, szerencsétlen, pusztulni szánt

Bamba ifjúság;

Elrendelt sorsod:

Lapos medrű,

Mesterséges

Érzelmileg kiherélt

Világ.

—–

Ugorj össze

Kirabolt és degenerált

Szegénység

A Semmi-vonalon,

Olcsóbb a vér, mint a nyugalom,

Aztán majd hadd

Ítélkezzen

Feletted

A Semmi-hatalom.

Károlyi András nagyon berúgott – életében először. Nehézkesen dülöngélt, közben kegyetlenül félrehúzott a feje, mozdonyverseny zajlott az agyában, rosszul volt, nyomorultul volt, gyomra tartalma kitörni készült. Ebül érezte magát, közben boldog volt, mérhetetlenül boldog.

Feltalálta az időgépet.

Ezt el is mondta boldog-boldogtalannak.

-         Képzeljék! Feltaláltam az időgépet!

A járókelők kitértek az útjából.

-         Fel se fogják, mit mondtam, tökfejek?

Ragyogj, fényes telihold!

Jobb az élő, mint a holt!

——–

Elcsitult a vihar üszke,

Fényes május arca büszke,

Ragyogj, fényes telihold,

Ilyen este sose volt!

—-

Szép tavaszi esti láz,

Szerelmes a kicsi ház,

Ragyogj, fényes telihold,

Boldogságos este volt!

—–

Csodás örök pillanat,

Álmos égen fény szalad,

Ragyogj, drága telihold,

Sok-sok ilyen este volt.

——-

Tudod, fényes telihold,

Sok-sok ilyen este volt,

Amióta gyertya ég,

S kettőnkre néz le az ég.

A SZENT KORONA ELRABLÁSA ÉS VISSZAVÉTELE

Avagy

Hogyan kedveskedett felséges vendégeinek Gyula városa 1484-ben, midőn Mátyás király a főispáni, alispáni és szolgabírói tisztséget a gyulai várhoz kapcsolta.

(Történelmi játék a gyulai várban, egy részben, versben és prózában)

————————————–

Ez a következő. Szintén promenádszínpad, de az előzőnél sokkal bonyolultabb.

—————-

A ballagó osztályomról eddig még nem tettem ide képet.

A könyvtárban robotolt,

Füle belső hangra volt,

Megértette:

Bölcsességre

A belső idő tanít;

Megírta,

Örökül hagyta

Sziriat oszlopai-t.

———

Szekértáborba nem állt,

Inkább a Mecsekbe járt.

——

A végzetet sose hitte,

A Sorsunk-at szerkesztette.

———

Nevére dogma csikorog,

Átkozzák a szkeptikusok

Ócska dühvel, habzó szájjal,

Mert a műve ma is szárnyal.

—–

Az Elveszett paradicsom

Pihen távoli grádicson,

Várkonyi tudta a titkát,

Hol keressük a Múlt nyitját.

SZÁZKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A fogolyhoz fordult:

-         Maga Richard Mancuso főhadnagy?

-         Fogoly vigyázz! – harsogta a robot.

A szőke nő hálásan nézett rá.

A fogoly vigyázzba vágta magát, és igyekezett a tőle telhető legkatonásabb pózt felölteni.

-         Richard Mancuso főhadnagy jelentkezem, asszonyom! – ez túlzás volt, és ezt Karen is látta.

-         Milyen alakulathoz tartozik, Mancuso főhadnagy?

Láthatjuk, hogy ennek a gondolkodásnak igen szűk a mozgástere. Láttuk azt is, hogy sem a mindennapi értelemben vett anyagelvűség, sem pedig a filozófiai értelemben vett materializmus nem tud megbirkózni ezekkel a problémákkal. Heidegger ki is mondja: “Ha az idealizmus elnevezés annak a megértését jelenti, hogy a lét sohasem magyarázható meg a létezőn keresztül, hanem minden létező számára már eleve a “transzcendentálissal” egyenlő, akkor az idealizmus a filozófiai problematika egyedüli és helyes lehetőségét foglalja magába.

Mámorosan szép tavaszi alkony,

Virágillat, meghittség, nyugalom,

Körülvesz, éltet, mint Létet az álom:

A Feleségem,

S a kis Otthonom.

——-

Megszentelték estéinket az évek,

S míg zúg a Történelem moraja,

Áll emlékeink áttetsző fala;

Fölénk borul az ég,

S a körtefa.

——–

Nehéz nap volt: nyegleség, intrika,

Bürokrácia, sok gond, száz verem;

Itthon vagyok már, Anikó velem,

Velünk az otthon,

Munka,

Szerelem.

Hirtelen, szinte rajtaütésszerűen érkezett a hajnal, mint ennek a zord északi vidéknek minden nyári napján. A nap fényében szinte füstölögve száradtak a fabarakkok csupasz deszkafalai, és a párafelhő jótékonyan elfedte a tábor kopár, szennyes, vigasztalanul sivár képét. A megsebzett pusztát csúf kelések gyanánt borították a barakkok, a gödrök, a tömzsi őrtornyok; zöld testén riasztóan éktelenkedett a hosszú szögesdrótkerítés, meg a rengeteg sárfolt.

Hiszek a Hit hatalmában,

A Kedvesem mosolyában,

Hiszek hitben

Szeretetben,

És hogy bennünk él

Az Isten.

——-

(És nem hiszek a nemhitben,

Lompos, tudákos szkepszisben,

Szemüveges tagadásban,

Ordas dogmák hatalmában.)

——-

Hiszek a Szó erejében,

Lét céljában, értelmében,

Családban

És boldogságban,

Egy majdani jobb világban.

——–

(És nem hiszek tagadásban,

Halálfilozófiában,

Hogy életbe vagyunk vetve,

Mint verembe döglött medve.)

——-

Hiszek Létben, kegyelemben,

Méltóságos Szerelemben,

Tiszta fényben,

Szép erényben,

Örökkévaló Reményben.

Az ilyen jellegű színjátékot másutt általában promenádszínpadnak nevezik. Nincs állandó színpad, sőt állandó játéktér sincs, a színjátékosokat és a közönséget semmi nem választja el egymástól. A színtér hol itt van, hol meg ott, a publikum állandóan vándorol. Tucatújítók kezdetben kedveli – aztán sürgősen átnyergelnek valami más tucatújításra.

Annyiféle színpadon dolgoztam már, hogy általában jólesik a hagyományos proszcéniumszínpad kényelme – de ahhoz ritkán van szerencsém.

Hűvös május, hideg hajnal,

A napfény ritka még,

Torzonborz esőfelhőkkel

Gomolyog az ég.

——–

Szél süvít komor panasszal,

Fakó csend pereg,

Május orgona-jelképe

Némán didereg.

——–

Ki tudja, lesz-e nyár idén,

És remények sora,

Vagy marad a bátortalan

Torz melankólia?

—-

Spórol a május. Száz virág

Akárhogy kérheti,

És amit most megtakarít -

A Semmit élteti.

——–

Divat-becsapta májusunk -

Mivel most ez dukál -

Leépít drága fényeket,

S öltönyben kalkulál.

SZÁZNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ezt kell tennie.

Mégse.

A térugrást vezénylő központ előre be van programozva, az ott kódolt térugrásokat a hajó mindenképpen végrehajtaná; ha meg nem szakítja valamiképpen a folyamatot. Erre elvben nincs esélye, mert a folyamatba nem lehet beleavatkozni.

Azt nem is. De a konspirációra támaszkodva meg lehet szakítani a térugrást. Feltéve, ha nem kódoltak be valamit ez ellen a lehetőség ellen is, ami nem túlságosan valószínű, hiszen akkor tudniuk kellene e konspirációról, sőt meg is kellett volna azt akadályozniuk.

A születéssel, mint az emberi lét mindenki számára adott kezdetével, a filozófia nemigen foglalkozik. A halállal annál többet. “A halálhoz viszonyuló mindennapi lét mint hanyatló állandó menekülés a halál elől. A véghez viszonyuló lét a halál elől való átértelmező, nem-tulajdonképpenien megértő és elleplező kitérés móduszával rendelkezik.” (HEIDEGGER, M. 1989: 435.) A mindennapi lét tehát Heidegger interpretációja szerint a halálhoz viszonyul.

A kapzsiság politikát

Szövöget,

Szóra, dallamra, hazára

Nyelvet öltöget;

Gömbnyi létből formál

Sápadt

Köröket;

Vele szemben didereg a

Naiv

Becsület.

———

A becsület a lelkünkben

Vert tanyát;

Ha figyelünk, meghallhatjuk

Egyszerű

Szavát.

*******

Csiricsáré világunkban minden relatív,

Csak az marad szilárd,

Ami örök

És naiv.

——–

Fondorlatos rendszerekben

Terjed

A kacat;

S magányosan

Őrzik meg

A naiv

Igazat.

*****

A kapzsiság kapzsi módon

Prosperál,

Kapzsi földnek

Kapzsivá írt

Szentírásról

Prédikál;

Kapzsi város

Rideg terén

Kapzsiságnak

Pazarló temploma áll.

Álmos péntek várt Budapestre. A várost keretező függővasút távoli gigászi körgyűrűje szikrázott a reggeli napfényben, és élénken jöttek-mentek a szerelvények a két párhuzamos pályán. Ilyenkor kora hajnalban nagy volt a járatsűrűség, a nagy befogadóképességű felvonókban roppant embertömeg hullámzott fel és alá. Nagyobb részük eltűnt a metróállomásokhoz vezető mozgólépcsők monoton szalagjain.

A városközpont automatikus járművei mind üzemeltek.

Poros, kátyús aszfalt úton

Autók cikáznak,

“Az utasok már nem úton,

Megállóban áznak.”

—-

Autóban ül a gazdag,

Puha, renyhe testtel,

Hát miféle kádenciát

Mondasz erre, Mester?

——–

“Kocsitok lócitrom helyett

Benzinfüstöt áraszt,

Hol egy macskát tapostok el,

Hol meg néhány szál gazt.”

—-

Ördöngös és szélsebesen

Suhan a fémkaszni;

Úton kívül mit se láttok,

Minek úgy utazni?

——–

Tán nem is érhetne haza,

Hogyha nem rohanna;

Mert nincs, aki az utasnak

Szíves szállást adna.

Világvége-hisztéria szinte mindig volt. Hiszékeny, babonás, vagy csak egyszerűen szenzációra éhes emberek máskor is könnyen hitelt adtak a közeledő világvégét hirdető hióbhíreknek – vagy ha nem is hittek bennük, mindenesetre továbbadták őket, hadd ijedezzenek mások is.

Ha az apokalipszis közeledtét valamiféle egyéb tényező – leggyakrabban természetesen naptári jelenség, valamiféle misztikus, vagy miszticizált számot viselő naptári év – is alátámasztotta, a dolog könnyen válhatott tömeghisztériává.