SZÁZNEGYVENNEGYEDIK RÉSZ

A lírai alkotó személyes felelőssége talán a legfontosabb azon új elvek közül, amelyek valóban előrevihetik a magyar költészetet. A szabad akarat elvén alapul, igen sok szállal kötődik az ember egyéni és közösségi identitásához, valamint a tradícióhoz is.

Voltaképpen az elvárás minimuma, hogy az alkotó legyen jelen a saját művében. A régi poéták költeményeiben ez magától értetődik. A lírai Én a költő személyes képviselője, „lelkéből lelkedzett” önmaga; tulajdon életének része, egy adott pillanatnyi önmaga.

Kopognak az első fagyok,

Férfi vagyok, apa vagyok.

Késő ősz orcája komor,

Kis családom: rózsabokor.

Kicsi házban Anikóval,

Nyárban, télben, rosszban, jóban.

Kopognak az első fagyok,

Férj vagyok és apa vagyok.

Talpig szóban,

Talpig csendben,

Az Istennel mindig

Szemben.

Jönnek már az első fagyok

Kezdet és

Vég;

Mindig titok.

Kopognak az első vagyok,

Anikómnak férje vagyok.

Régi szerelemkabátban,

Hétköznapi meghitt vágyban.

Fáradt napfény ősz derekán,

A vén Idő: gőgös kagán.

A vén Idő: kánok kánja,

A halandót sose szánja.

Halandó az Isten álmán,

Hajózik az Idő hátán.

Fáradt napfény ősz derekán,

Létünk a vén Idő hátán.

A borongós őszi katlan

Fejjel a jövőbe zuhan.

Csak jövőbe, csak előre,

Felbucskázva, fejtetőre.

Fáradt napfény ősz derekán,

Az Idő: poshadt sarlatán.

Testet emészt, hitre tapad,

Cserébe meg semmit nem ad.

Az Idő elvek nélküli,

De mi vagyunk a túszai.

Az idős George B. Shaw-t egyszer felkereste egy milliomosfeleség.

A hölgy arról szerette volna meggyőzni az írót, hogy a fiacskája – nagy író. Hozott egy jókora paksamétát is, Shaw pedig – bár szabadulni igyekezett a megbízástól – végü nagy nehezen elvállalta, hogy elolvassa.

Shaw átnyálazta magát a vaskos irattömegen, előbb lassan és figyelmesen, később egyre gyorsulva.

Rögtön látta, hogy az írások fellengzősek, túlírtak, ügyetlenek. Egyszóval: rosszak.

Mogorva, ólmos fellegek

Takarják be az eget,

Könyörtelen Jövőnk újabb

Gond-esőkkel fenyeget.

Rég felázott már a talaj,

Hangosan cuppog a sár,

Hullt levélraj száll a szélben,

Mint barantáló tatár.

Tovatűnt a néhai Nyár,

Fonnyad lelkünkben a Múlt,

Előbb-utóbb hamuvá lesz

Minden, ami lángra gyúlt.

Károgással adják hírül

Népes varjú-seregek,

Hogy győz a zsarnoki önkény,

És a Tél-Úr közeleg.

Hajnalonta már a vén Fagy

Kőcipellője kopog,

Az éjjelek hosszabbodnak,

Csonkulnak a nappalok.

KÉTSZÁZHETVENÖTÖDIK RÉSZ

Mindannyian hallgattak. Morgensohn laza, fesztelen modorban fordult a szőke nőhöz:

-         Ha megengedi, összefoglalnám a helyzetüket.

Karen bágyadtan bólintott. Morgensohn folytatta:

-         Önök itt ülnek, és diszponálnak a csatahajó fölött, ami időzített bomba. A Rodney központjában található hibernációs kamrában Dúvad Williams admirális és törzskara van lefagyasztva, és közöttük van a derék Sigismundo Rafa is, ráadásul a hírhedt képleteivel együtt, amelyek képesek másodpercek alatt felszámolni a Digitális Téridőt.

SZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ

SZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ

Jelenkori filozófiai gondolkodásunk egyik legfontosabb kérdésévé lépett elő a tradíció fogalma és értelmezése.

Az immár másfél évszázada megjelent, azóta is újabb meg újabb hullámokban feltorlódó „modernség” egymással is gyakorta ellentétben álló, kidolgozatlan kusza és ellentmondásos nézetek konglomerátuma. A tradíció csökönyös tagadásán kívül nemigen van bennük közös. Hatásuk azonban nagyon is jelentős: lényegében létrehoztak egy álkultúrát, amely a világ „hivatalos” művészeti és irodalmi szemléletének alapjává vált.

Őszi eső, híg, kopár,

Ragacsos közöny a sár.

Locs-pocs, szivárgó eső,

Lassan pusztuló erő.

Eső áztatta Jövő,

Eső hátán vén Idő.

Őszi eső, híg, kopár;

Tán nem is volt sose Nyár…

Mindig minden szürke volt,

Sose ragyogott a Hold.

Halott jelképek a fák,

Csupa látszat a világ.

Ősi eső, híg, kopár,

Minden vidám fényt kizár.

Vén, közönyös fellegek

Közt kietlen szél lebeg.

Szennyes víz új árkot ás,

Minden csupa hervadás.

TIZENKETTEDIK RÉSZ

A huszár és a hajdú olyan katonatípusok, amelyek kifejezetten a török elleni háború tapasztalataiból születtek. Eredményesen tudtak harcolni az oszmán ellen, és akkor ez volt a legfontosabb.

Hogy mennyire eredményesen, az nemcsak idehaza derült ki. Báthory István az erdélyi fejedelmi székből nyerte el a lengyel királyi koronát. A lengyelek a mai napig jó emlékezetű uralkodóik között tartják számon.

Báthory magával vitte és meghonosította a lengyel hadseregben a két sajátosan magyar csapatnemet, a huszárt és a hajdút.

A XVII. század elején az angol király megbízásából Sir Henry Wotton Itáliába indult, hogy Anglia nagykövete legyen az összes olasz államban.

Akkoriban ez még ritkaságnak számított. Az egyes államok általában egyyzeri megbízással küldtek egymáshoz követeket.

Sir Henry útja hosszú volt, bonyolult és körülményes.

A tengeri út nem volt biztonságos, a Földközi-tengeren nyüzsögtek az arab kalózhajók. Gibraltár akkor még nem volt brit kézen, és az angol flotta sem uralta a mediterrán vizeket.

Őszi falevél;

A Vén Idő

Nyárból Őszbe

Őszből Télbe

Közönyösen

Mendegél.

Gyűlölködő, béklyózott akarat

Himnuszt gyaláz a Kárpátok alatt.

Betondzsungel lett az ősi vadon,

Szemünk közé vigyorog Trianon.

Múlt-töredékek közt süvít a szél,

És egyre hull az őszi falevél.

Őszi falevél,

Az Ember

Érzelmeiben

Álmaiban él.

Szolga-sznobizmus dollárhoz simul,

S a Történelem darabokra hull.

A globál-légvárak ritkán lakottak,

S a rossz magyarok embernek se jobbak.

KÉTSZÁZHETVENNEGYEDIK RÉSZ

Ed Philips most valóban meglepődött. Karen idegesen elhúzta a száját, Helmut tátott szájjal bámult Morgensohn-ra.

-         Ismeretlen tényező? – motyogta Ed Philips. – Miféle ismeretlen tényező?

Morgensohn hallgatott.

-         Bökje már ki! – támadt rá Karen. – Elegem van a meglepetésekből!

Morgensohn nagyot sóhajtott.

-         Az ismeretlen tényező ebben a pillanatban a legnagyobb kockázatot jelenti a számomra, és az önök számára is.

SZÁZNEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Sokan és sokféleképpen kísérelték meg eddig, hogy megfogalmazzák, voltaképpen miben is áll emberi mivoltunk lényege. A definíciók sora várhatóan ezután is folytatódni fog, hiszen minden vélt „fejlettségünk” dacára sem jutottunk még addig, hogy igazi mélységében értsük meg önmagunkat.

Az emberi jelenségnek igazán lényegbe vágó „leíró” értelmezése nem létezik. A XX. századi gondolkodók egy része makacsul kísérletezett azzal, hogy történelméből kiszakítva próbálja értelmezni az embert – az eredménytelenség önmagáért beszél.

Szomorkás őszi ködök

Ülnek a világ fölött.

Bágyadt eső szemereg

Fáradtak az emberek.

Rezignált alkonyatok

Gyászolják a tegnapot.

Szomorkás őszi ködök;

Minden Reménység örök.

Az Ősz örök látomás;

Elmúlás – Feltámadás.

TIZENEGYEDIK RÉSZ

Érdemes elgondolkodni rajta, vajon hány magyar várkapitány vállalta volna ezt a rajtaütést. Zrínyi Miklós Alapi Gáspárt körülbelül 1500 katonával küldte Mohamed szandzsákbég csapata ellen. A rendelkezésére álló erők felét mozgósította a török elővéd ellen akkor, amikor a szultáni főerők közeledtek Szulejmán személyes vezetésével.

Provokáció?

Aligha nevezhetjük másnak.

Ekkoriban a török szultán seregével együtt ugyan még a Dráváig sem jutott el, de Zrínyi üzenete világos volt: megsértette a hadat vezető szultánt, győzelme bosszúért kiáltott.

Örökifjú Októberben

Remény lakozik a Csendben.

Könnyű verőfény, lebegő;

Túl a fátylon – a Jövendő.

Recseg az avarlepedő,

Sosem alkuszik az Idő.

Örökifjú Októberben

A hétköznap korán felkel.

A dél verőfénnyel fogad;

Idéz áldott, múlt nyarakat.

A rőt alkony könnyel éled,

Ősszel lassan jár az Élet.

Örökifjú Októberben

Az öregség még mederben.

Tart az isteni kegyelem,

Még mosolyog a Szerelem.

Örökifjú Októberben

Új célokat tűz az ember.

Ők voltak a világ legolcsóbb hadserege. Rosszul, vagy a leggyakrabban sehogyan sem fizetve álltak helyet a világ egyik legagresszívebb államának mindig túlerőben lévő és örökösen fosztogatni akaró csapataival szemben. A számító hatalom pontosan tudta, hogy a magyarok fizetetlenül is helytállnak, míg az idegen nemzetiségű katonák előbb vagy utóbb elmennek, vagy - urambocsá' - átállnak az ellenséghez.

Utóbbi is megtörtént: például a tizenöt éves háború alatt egy vallon alakulat török oldalra állt.

Októberi utakon

Verőfényes nyugalom.

Gonddal telt idő pereg,

Hullanak a levelek.

Köd ül tunya záporon

Októberi utakon.

Októberi utakon

Dúdolgat az unalom.

Tegnapot porköd takar,

Zörög a fáradt avar.

Kocog öntelt hatalom

Októberi utakon.

Októberi utakon

A jelen vén masztodon.

Sír az éhező lokál,

Ásít a lapos globál.

Pénz köhög kopár fokon

Októberi utakon.

Októberi utakon

Dühöng az ember-vadon.

Kábító, vad révület

Bénítja a lelkeket.

KÉTSZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ

A szőke nő arca keserű fintorba torzult.

-         Ezek szerint mégiscsak fontos voltam nekik?

Morgensohn a fejét ingatta.

-         Ne higgye. Önt jelentéktelennek tartották továbbra is, de úgy vélték, nincs szükség kiszámíthatatlan, kívülálló tanúra. A legjobb, ha meghal.

Karen az ajkába harapott.

-         Ön nem tudott volna segíteni? – szegezte Morgensohnnak a kérdést Helmut.

Morgensohn a fejét rázta.

SZÁZNEGYVENEGYEDIK RÉSZ

A tradíció helyének tisztázatlansága természetesen nagyon veszélyes. A médiafölény jelenleg világszerte a hagyomány háttérbe szorításának szolgálatában áll, de cserébe semmit sem tud adni. A „globalizmus” hiteles kulturális programot nem hordoz. Tőlünk nyugatra ezt már a mi rendszerváltásunk előtt is tudták. A keleti blokk országainak csatlakozása ideig-óráig új lendületet adott, de a lapos kozmopolitizmus nem tudott önmagán túllépni.

Csupán az akarat becsületes,

A végzet?

Sunyi, kivénhedt lotyó.

Kushad, ha nem lesz áruló a tett,

Vagy a szó.

A szükségszerűség?

Csupán az Élet,

Vagy a halál,

És minden más a tisztességen áll.

A ki nem mondott szó halálos méreg,

És üdvösséget nem hoz,

Csak a Tett.

Csupán az akarat becsületes,

Híd az a nemlét káosza felett,

S a felelősség

Istentől ered.

A pénz? Játék.

Ha nyögi a világ;

A demokrácia csak formaság.

Lehet a sors zivataros,

Heves;

Csupán azt akarat becsületes.

Megértem azokat az Olvasókat, akik kifogásokat emelnek a téma széthúzása miatt, hiszen látszólag megtehetném, hogy egyetlen posztban összefoglalom a témát, és elbagatellizálom – ahogy a jelenlegi történettudomány zöme.

Nem tehetem, Kedves Barátaim!

Szigetvár ügye, a vár ostromának története túlságosan fontos a számomra. A jelenlegi történettudomány lapos, „ami történt minden szükségszerű volt” címkével összefoglalható alapállása bizonyul itt használhatatlannak, értelmetlennek, kártékonynak.

Színházban

Itt a temérdek lelkesedés meg munka halála;

Szép játék sem ment szánalmas darabot.

—–

Kánon-költészet

Brancs-uralomban díjat habzsol a nyegle halandzsa;

Lírai költészet nincs itt, csak hivatal.

—–

Pénz és magyar futball

Régi időkben kis pénzért még nagy foci volt itt;

Mára a pénz lett nagy, a futball meg pirinyó.

—–

Rendezői színház

Több drámát rejt most a fiók, mint Rákosi-korban;

S műanyag antivilág vinnyog a színpadokon.

KÉTSZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ

Karen türelmetlenül sóhajtott. Ed Philips nem vette észre.

-         Azt hiszem, innen már sejtem, mi történt – mondta Morgensohn-nak.

-         Nem sejt maga semmit.

Váratlan csend támadt. Helmut unta meg.

-         Mondja már tovább! Magából minden szót harapófogóval kell előhúzni!

-         Semmit sem mondanék, ha megpróbálná! – felelte megvetően Morgensohn, és csúnyán a férfi szeme közé nevetett.

SZÁZNEGYVENEDIK RÉSZ

A menetrendszerűen ismétlődő gazdasági válságok mindegyike azzal fenyeget, hogy a feszültség kipattan, valahol szikra kerül a puskaporos hordóba, és elszabadulnak a tökéletesen felelőtlen tömegek.

Mi a tömeg?

Ez a kérdés már nem először merül fel. Ideje valamiféle munkadefiníciót találni rá.

A tömeg alkalmilag összeverődött, identitás és tradíció nélküli emberek halmaza, amely a teljes és tökéletes felelőtlenség alapján létezik.