Miért születtünk, miért vagyunk? A XX. századi pesszimizmus szerint: “Minden létező ok nélkül születik, gyöngeségből él tovább, és véletlenül hal meg.” (SARTRE, J-P. 1968: 229)

A kijelentés egyik része sem áll meg. A létnek van oka: a megtartás-megmaradás; a másik ember létének igénye, a szeretet. Ami a mondat második felét illeti, minden etika azzal kezdődik, hogy az első és legalapvetőbb erény: vállalni az életet. A halál sem véletlen, de számunkra filozófiai értelemben nem megragadható.

Vén Idő rajzolta át

Hajdani szép mosolyát.

———

Apa volt és katona,

Nem győzhették le soha.

———

István rokona elkezdte,

Ő volt, aki befejezte.

——-

Életre kel, hogyha kell,

Ő sohasem adja fel.

—-

Legendákban lovagol,

Szeret minket valahol.

——–

Álmainkra figyelmez ő,

Drága, örök védelmező.

——

Magyar dalok örök éke,

Lovagoknak példaképe.

——–

Volt, s maradt az ország atyja,

Árnyékot ad a sisakja.

——-

Látott rossz, dölyfös nyugatot,

Napkeleti áradatot.

Ez megint egy adduramistenazonnal darab volt.

Flinta Zolival adtuk elő.

Hogy miért kellett csütörtökről péntekre Hacsek és Sajót írnom, amit már vasárnap délelőtt – lényegében a másik darab két próbája között – már elő is adtunk, hosszabb történetmesélést igényelne, amit most mellőzök.

Zoli továbbra is remek partner. A Pincérnő Frank Ági volt.

A nagyérdemű jól fogadta a jelenetet – vagy csak udvarias volt.

———–

Részlet:

———

SAJÓ:

Mire én nyugdíjba megyek…

HACSEK:

Az ugyancsak messze van még, Sajókám!

Kora nyári szélben

Fürdetem magam,

Elfelejtem, hogy a Nyárnak

Egyszer vége van.

——-

Kora nyári szélben

Arcom felderül;

Tudom már, hogy amit tervezek,

Mind sikerül.

——–

Kora nyári szélben

Fürdik a világ,

Szép világot álmodnak

A délceg rózsafák.

——-

Kora nyári szélben

Tücsök hegedül,

A gonoszság egyszer úgyis

Pokolba kerül.

—–

Kora nyári szélben

Hamvas a jelen,

Ifjul a vágy

Nászéjszakás, forró

Reggelen.

——-

Kora nyári szélben

Reszket a halál,

Tudja, hogy a Nemlét csupán

Korhadó fatál.

SZÁZTIZENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Gyorsan számba vette az esetleges veszélyforrásokat.

A csatahajó jelenlegi legénysége? Helyesebb lenne most már volt legénységnek nevezni őket. Magától értetődik, hogy közülük egyetlen ember sem léphet a könnyűcirkáló fedélzetére. Háromszázhuszonöt ember. Mit kezdjen velük?

-         Kapitány a hajónak? Mi legyen a foglyokkal?

„Hajó a kapitánynak! A Rodney tájékoztatása szerint a csatahajó hatalmas fogolytérrel rendelkezik, amely teljesen fel van töltve tartós élelmiszerekkel és minden szükségessel.

Nem a puszta intelligencia, hanem az érzelmeken alapuló intelligencia az, amely az embert emberré teszi. Az ember cselekedhet ugyan ezzel ellenkezően, de megmaradni csak ez által maradhat meg. “…legmélyebb érzéseink…nélkülözhetetlen kalauzok, s fajtánk létezése múlhatott azon, hogy olyan sokat nyomnak a latban. Jelentőségük valóban rendkívüli. Csak a szeretet hatalma — a szeretett gyermek megmentésének sürgető kényszere — téríthette el a szülőket saját életük megmentésétől.

Vén telivér titkok sejtelmes fátyola lebben;

Körtefa lombja közül csillagok őrzik a fényt.

Kurta sötétség rejti szeszélyes Hold palotáját;

Szélhárfán susogó trillát játszik az éj.

Ifjú s vén szerelem parolázik a vágyteli csókkal;

Zengő ablak előtt összeborulnak a fák.

Tán ma fogan számos szép majdani ünnepi érzés;

Vén horizont ágyán bújik a Földhöz az ég.

Kínzó vágytól terhes a fűszeres éjjeli illat;

Éjfélt kongat az Ég, s ifjul a vén szerelem.

A keddi SF-novellák első sorozata a múlt kedden a Múmiák című írással lezárult. Huszonnégy vadonatúj SF-novella született – huszonnégy héten át.

A blogjaimon hozzászólás formájában, valamint magánban igen sok kiváló kritikai észrevételt kaptam – mindet hálásan köszönöm. A legfontosabb típushibára szinte mindenki felhívta a figyelmemet, de ezen kívül is nagyon sok fontos javaslat érkezett. Sejtem is a legfontosabb hiba okát, türelmes és elmélyült munkával lehet kijavítani.

Aprócska voltál valaha,

S egy felejthetetlen napon,

Egy szép, szeszélyes tavaszon

Először sétáltunk haza.

Madár röppent virágos ágra,

S Te mózeskosárból néztél

A világra.

———

Sokat sétálgattam Veled,

A nyakamba ültettelek,

Néhány meghitt kis éven át

Beragyogtad a vén szobát,

Volt vidám lárma,

Meglepetés,

Móka;

S Te voltál a leghuncutabb

Kis ördögfióka.

——–

Vidáman nevetett a Nap le Rád,

Ha sétáltál, mosolygott a világ,

És csacsogásodtól a mord szelek,

Táncoltak a lakótelep felett.

Pár napon belül nyomdába kerül Ferrarában megjelenő, tizenötödik évfolyamába lépő  Osservatorio Letterario kétnyelvű folyóirat legújabb száma.

Harmadik éve fordulok benne elő, ezúttal két verssel.

A szokásos gazdagság. Fordítások, eredeti művek, tudósítások, kritikák, viták, vélemények. Számos különlegesség.

Az Osservatorio Letterario egy, a napfényes Itáliában élő, rendkívül agilis magyar hölgy munkájának eredménye. Az Osservatorio Letterario főszerkesztője és kiadója dr.

Szél,

Szál,

Szalmaszél,

Az élet tovaszáll,

Hamarosan nyolcvan lesz

A nyugdíjkorhatár.

—–

Csillag kering,

Óra kondul,

A Lét meg nem áll>

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

Az Élet

Tovaszáll.

——-

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

A nyár mendegél,

Devizahitelt kérelmez

A templomegér.

—–

Szegényre is,

Gazdagra is

A sír csendje vár;

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

Az Élet

Tovaszáll.

——

Szél,

Szál,

Szalmaszál,

Ha el nem veszek,

Tíz év múlva hatvanadik

Évembe’ leszek.

SZÁZTIZENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ahogy a térugrás lezajlott, Karen Bozchana Kadlecikova szinte kirobbant a székéből. A panorámaképernyőn a csatahajót kereste.

-         Kapitány a hajónak! Azonnal jelentést kérek!

„Hajó a kapitánynak! A célobjektum helyzete a képernyőn!”

Karen újra odanézett. A panorámaképernyőn most jelent meg a csatahajó képe. Egyelőre homályos, kissé távoli sziluett volt, de gyorsan közeledett.

-         Karen, elment az eszed?

Itthon a két lány; esti zsibongás tölti az udvart;

Langyos a friss, kora nyár; még zsongnak az alkonyi lombok.

Tréfa, vidám kacagás, ami újra belakja a házat.

———

Huncut az est szeme, ünnepi köntöst ölt fel az élet;

Tétova szél fuvolázik a könnyed esti melegben;

Tapsol a bíbor felleg alól kikacsintva a Hold is.

——

Nincs, ami több örömet és jót hoz, mint a családunk;

Tágas a lombja az el nem enyésző, szent Szerelemnek;

Édes a perc, amikor tudjuk, hogy érdemes élni.

(Ez az írás a Keddi SF-novellák első sorozatának utolsó darabja.)

——–

Marion Davis 2011-ben élt. Kora nyár volt, és a Takla-Makán sivatag groteszk módon sivár homoktengere felett dühödten tűzött a Nap.

Déli irányban homokdűnék végeláthatatlan sora húzódott a szürkéskéken gubbasztó ég alatt, az egymásnak támaszkodó sárgás homokhalmok fenyegetően sötét árnyékokat vetettek a közöttük húzódó völgyekre.

Marion Davis huszonnyolc éves régész volt, egy hete tartózkodott Hszincsiang tartományban, ahol a brit-kínai tudományos együttműködés keretében egy talányos nép sírjainak feltárásában vett részt öt társával együtt.

Miniszter lett, amikor más futott,

Haza Bölcse volt;

Börtönbe jutott.

——-

Bölcsesség,

Szerénység,

Hit és

Alázat;

S elnyelte a sivár huszadik század.

———

Pár mondatát fenn  szajkózzák ma fennen,

Hogy a többit meghallani se kelljen.

—–

De ha szeretnénk még jövőt, hazát,

Jól meg kell jegyeznünk minden szavát.

Nézőpont kérdése – gyakran közhelynek számító, lényegében semmitmondó kifejezés, van azonban olyan szituáció, amikor a lényegre tapint.

———-

Öreg milliomos nősül. Másodszor. Az első asszonyt huszonöt éve temette el.

Az élemedett kapitalista az üzleti élet hiénája volt, a teljes vagyontalanságból tört fel gátlástalanul, sohasem válogatott az eszközökben. Kíméletlen volt és találékony, mindig győzött.

Finoman szólva is kezd eljárni felette az idő, legalább tíz éve hazudja magát hetvennek…

Most utolérte a sors.

Kedvesemmel,

Kéz a kézben,

Mindörökre összetartozván,

A Szentélybe léptem…

——-

A külvilág: magányos hegyorom,

Itt fölénk tornyosult:

A Nyugalom.

——

Mint vak világot a téridő máza,

Úgy fogadott

Az élő Isten háza.

——-

Kezem a szeretet felé kitárván,

Alázatot lehelt belé

A márvány.

—–

Jöttünk nyakig öltözve szenvedélybe,

S a félhomály elvezetett

A fénybe.

——-

Kedvesemmel

Kéz a kézben

Az Isten szemébe néztem.

——-

Világot alkothat egy szalmaszál is,

Ezt példázza e büszke katedrális.

SZÁZTIZENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Várjunk csak! Hogy’ is van ez?

A Nagy Lázadás több mint ötven esztendővel ezelőtt tört ki. Alig négy évig tartott. Ha Williams admirális akkor negyven-ötven esztendős volt, akkor ma legfeljebb – ha még mindig tengődik valahol – kilencven-száz esztendős aggastyán lehet, aki alig lát, rosszul emlékszik, és esetleg a hamut is mamunak mondja.

Vagy mégsem?

„Hajó a kapitánynak! A konspirációs üzemmód kiterjesztése az egykori szövetségi flottához tartozó Nelson-osztályú csatahajó, a BB-58 UNS Rodney irányába iegn nagy százalékban kimeríti mindazt, amit a szabályzat a hazafisággal és a nemzeti érdekek szem előtt tartásával kapcsolatban megfogalmaz.

A keleti világnézet lényege, hogy minden dolog és esemény magasabb rendű egységet alkot, és egymással szorosan összefügg. David Bohm elméleti fizikus írta a következőket: “Az egységes egész új elképzeléséhez jutunk el, amely tagadja azt a klasszikus felfogást, hogy a világot feloszthatjuk elkülönülten és függetlenül létező részekre. A megszokott klasszikus elképzelés helyett — miszerint a világ független “elemi részei” jelentik a végső valóságot, és a különböző rendszerek csupán e részek tisztán esetlegesen kialakuló elrendeződései — inkább azt mondjuk, hogy a világegyetem kvantumszinten megnyilvánuló, megbonthatatlan kölcsönös összefüggés-rendszere jelenti a végső valóságot, és hogy a viszonylag függetlennek mutatkozó részek pusztán részleges és esetleges formák az egészben.” Az anyag valóban részecskékből áll, de nem démokritoszi és newtoni értelemben: “Az elkülönült részecskék az elvonatkoztatás termékei, tulajdonságaikat csak úgy határozhatjuk és figyelhetjük meg, ha kölcsönhatásba lépnek más rendszerekkel.” Henry Stapp szerint: “Egy elemi részecske nem egy függetlenül létező, tovább már nem elemezhető egység, hanem viszonyok összessége, amely minden más dologgal összefűzi.”

Az idő új felfogását a következőképpen vázolja Louis de Broglie, Nobel-díjas tudós: “Bármi, ami számunkra a múltat, a jelent és a jövőt jelenti, az a téridőben egyszerre van…Minden egyes megfigyelő, miközben telik a saját ideje, a téridő új szeleteit fedezi fel, ezért a megfigyelők számára ezek az anyagi világ egymás után következő eseményeiként jelennek meg.

Hans-Joachim Müller érettségi vizsgája 2038 júniusában volt, és a bizottság alaposan megizzasztotta a fiút. Voltak olyan pillanatok, amikor nem bízott a sikerben. Az anyja sírni fog, apja pedig hetekig nem szól majd hozzá…

A kemény fedelű érettségi bizonyítvány átvétele után Hans-Joachim boldogságtól túlcsordulva kószál a brémai nyárban. Legszívesebben minden szembejövőnek elújságolta volna. Akkor jött csak rá, hogy régen otthon kellene lennie, amikor a Weser partján leszállt az est.

Mi a magyar most?

Halvány lehetőség,

Álcázott derű két könnycsepp között,

Rettegett jövő,

Zaklatott jelen,

Istent elhagyó istenfélelem.

——–

Nem hasznosuló hitelek világa,

Elspórolt bársony, jelzálog, daróc,

Szomorú bohóc.

———

Mi a magyar most?

Foszló hagyomány,

Elhülyülő, közömbös ifjúság,

Ócska fatányér,

Koszos poharak,

Trágárság mélyén haldokló szavak.

——–

Bezárt üzemek haldokló hona,

Nincs már tán se kenyere, se bora,

Szégyenkaloda.

A magyar politikusok általában távlatokban gondolkodnak. A gond eme távlatok hosszával szokott lenni…

Másutt is jellemző időnként, hogy távlattalan terveket készítenek, hogy a köztolvajlás céljain kívül semmi egyebet nem tűznek ki maguk elé. Másutt is vannak vitatható hasznosságú elképzelések.

Másutt is hoznak haszontalan és betarthatatlan törvényeket, és másutt sem mindig gondolják végig ezek következményeit.

Másutt is..

De nem ilyen gyakran.

Másutt is követnek el hibákat – ha nem is ekkorákat…

—-

Mindez nem új keletű.

Kár rajta keseregni már;

Az idő, mint részeg tengerár,

A bűnök régi szigetét megette,

És teremtett új vétkeket helyette.

——–

Mint hosszú szoknyás, lompos vén kokott,

Rejti a történelem az okot,

Sok múlékony rossz tartós bajt hozott,

Külföld lett, ami összetartozott.

———

Voltunk a színe – lettünk a fonákja,

Kopott gyűlölködések rongyos zsákja,

Kölcsönös gonoszság,

Mint okság

Divide et imperája,

Nagyhatalmi futballpálya;

Játszótér…

——-

Távoli, mérges kis hangyaboly,

Van orosz röhögés, angol mosoly,

Marketing szánalom,

Tankos segély,

S egyre idültebbé lesz

A fekély.

SZÁZTIZENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Hogy miért tették veszteséglistára, annak egyszerű magyarázata lehet, – gondolkodott hangosan a szőke nő. – pusztán azért, mert nem akarták bontásra eladni. Ha egy hadihajó harci cselekméynek során emgsemmisül, azzal nem kell elszámolni.

Helmut bólintott.

-         Igen, ez így lehetett – fűzte hozzá.

„Hajó a kapitánynak! A parancs pontosítását kérem a konspirációs üzemmód kiterjesztésével kapcsolatban!”

Karen bólintott, és ösztönösen újra elvonult a terem sarkába.

Fritjof Capra, osztrák származású amerikai elméleti fizikus és filozófus arra a következtetésre jutott, hogy a modern természettudomány eredményei alapjaiban döntik meg a Descartes Cogito-jából származó kartéziánus, nyugati világnézetet, mert az elkülönült dolgokból és jelenségekből álló hagyományos világkép helyett a Világegyetem alapvető egységét erősítik.

Ezen túlmenően úgy véli, “…a modern fizika olyan világképhez vezet, amely nagyon hasonlít bármely kor és kultúra misztikus hagyományához.” (CAPRA, F.

Míg hazatérnem van hová,

Kéken feszül az ég,

S kikacag minden végzetet

A meghitt messzeség.

——-

Míg hazatérnem van hová,

Békés a láthatár,

És lombos kis kertünk ölén

Csábít az illatár.

—–

Mi ketten tán már vénülünk,

Sejtelmesebb a dal,

De huncut szerelmünk bizony

Még mindig fiatal.

——–

Míg hazatérnem van hová,

A csókból csók fakad,

S míg hazatérnem lesz hová,

Ez mindig így marad.

Niall aranyszegélyes rózsaszín masnit viselt a nyakában, amit Patricia határozottan aranyosnak talált. Eme bájos kis masni közepén volt rögzítve a pirosbetűs aranyszín táblácska a következő szöveggel:

Niall vagyok, Patricia Myers a gazdám. Vigyél haza, jutalmat kapsz tőle.

Belfast, 1908.

Alatta a pontos cím.

Patricia csendesen szunnyadt a szép ruhájában a padon. Várta haza az apját, John Napoleon Myers-t.

Patricia apja hajóépítő mérnök volt a Harland and Wolff cég belfasti hajógyárában.