SZÁZTIZENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Gyorsan számba vette az esetleges veszélyforrásokat.

A csatahajó jelenlegi legénysége? Helyesebb lenne most már volt legénységnek nevezni őket. Magától értetődik, hogy közülük egyetlen ember sem léphet a könnyűcirkáló fedélzetére. Háromszázhuszonöt ember. Mit kezdjen velük?

-         Kapitány a hajónak? Mi legyen a foglyokkal?

„Hajó a kapitánynak! A Rodney tájékoztatása szerint a csatahajó hatalmas fogolytérrel rendelkezik, amely teljesen fel van töltve tartós élelmiszerekkel és minden szükségessel. A csatahajó fogolyterében összesen húszezer rabot lehet elszállásolni. Jelenleg a fogolytér teljesen érintetlen állapotban van, mivel sohasem használták. A Rodney javasolja a foglyok elszállásolását a fogolytérben. Vannak élelmiszerek, őr- és orvosrobotok, a fogolytér hermetikusan elzárható, a csatahajó minden más helyiségétől száz százalékos biztonsággal elkülöníthető. A Rodney tervrajza rendelkezésre áll, az információk ellenőrizhetők.”

Máris megjelent a panorámaképernyőn a csatahajó tervrajza – be is töltötte a monitort. Ed és Helmut azonnal tanulmányozni kezdték.

-         A fogolytér használata magától értetődik, Karen – dörmögte Ed.

-         Ide egy sem jöhet át – felelte eltökélten a szőke nő.

A férfiak bólintottak.

-         Az nem célszerű – tette hozzá Helmut.

-         De mit kezdjünk velük?

-         Nem tudom, Karen – felelte Schellenberg, és széttárta a karját.

„Hajó a kapitánynak! Karen Bozchana Kadlecikova kapitány hozzájárul-e a foglyoknak a fogolytérben való elhelyezéséhez, vagy valami más megoldásra ad parancsot? Esetleg a foglyok kivégzését tervezi, kapitány?”

Karen elsápadt. A foglyok kivégzése? Ölessen meg háromszázhuszonöt embert?

-         Kivégzés? – dadogta Helmut.

-         Megesett – bólintott komor arccal Ed Philips. – Hallottam ilyenről.

Karen megremegett. Már kezdte megkedvelni a könnyűcirkálót. Vajon végrehajtana a hajó egy ilyen parancsot? Meg kell tudnia!

Habozás nélkül neki is szegezte a kérdést:

-         Kapitány a hajónak! Ha parancsot adnék a foglyok kivégzésére, végrehajtanád?

Feszült lelkiállapotban várta a választ.

„Hajó a kapitánynak! Attól tartok, nem állna módomban teljesítenem a parancsát, kapitány. Ha másodszor, illetve harmadszor is kiadná a parancsot, részletesen ismertetnem kellene mindazt, ami erről a szabályzatban található.

A foglyul ejtett emberi lények tudatos kivégzése csakis abban az esetben mérlegelhető, ha a foglyok éles harci helyzetben tevőlegesen veszélyeztetik a legénység életét. Ha ez a körülmény nem áll fenn, a kivégzést még csak mérlegelni is tilos, Karen Bozchana Kadlecikova kapitány.

Amennyiben ön ennek ellenére újra kiadná a parancsot a foglyok kivégzésére, kénytelen lennék érdemeire való tekintettel felmenteni parancsnoki beosztásából, kapitány.”

Karen nagyot sóhajtott, és elöntötte az öröm. Bízhat a könnyűcirkálóban! Szerette volna elsírni magát.

Amióta ez az eszelős kalandsorozat elkezdődött, a könnyűcirkáló az első igazán megnyugtató objektum; valóságos sziget az érthetetlen, alattomos, ádáz és agresszív világegyetem kellős közepén. A támaszpont, a túlélés egyetlen záloga.

Karen látta, hogy a férfiak is megkönnyebbülnek a könnyűcirkáló válaszától. Mérhetetlenül örült ennek. Örült, és nagyon büszke volt a könnyűcirkálóra. Az ő hajója!

Hirtelen eszébe jutott valami, és ettől árnyékba borult az arca. Amikor utoljára a csatahajó fedélzetén járt, azok az emberek guillotine-t emlegettek. Ha bármelyikük a foglyok közt van, alkalomadtán rá fog erre kérdezni.

Még nagyobb büszkeséggel gondolt a könnyűcirkálóra. Másutt talán egészen természetesnek tűnő aktussá, mindennapi eseménnyé válhatott a kivégzés – de nem az ő hajóján!

-         Azt hiszem, Karen, – dörmögte Ed. – a foglyokat a kutterekből is a fogolytérbe kellene szállítanunk. A robotok elvégzik. Nyerünk két újabb használható járművet. Ki tudja, mikor lesz rájuk szükségünk. A robotokat pedig mind át kell programoznunk. Helmut? – nézett a másik férfira.

-         Magától értetődik – felelte az ifjabbik Schellenberg. – Át is megyek. Ezerkétszáz robot. Az már komoly erő, ha szükség volna rá.

Egy srófra járhatott a férfiak agya a hajó számítógépének csip-tekervényeivel.

„Kapitány a hajónak! Javaslom a foglyok elhelyezését a fogolytérben, haladéktalanul. Javaslom a korábban ejtett foglyok azonnali elhelyezését is ugyanott. Kérem, adjon erre parancsot, a Rodney őrrobotjai azonnal végrehajtják, kapitány.”

Karen bólintott. Hát persze. Már az előbb is említette a hajó az őrrobotokat.

-         Kapitány a hajónak! Parancsot adok az összes fogoly elhelyezésére a csatahajó fogolyterében!

„Hajó a kapitánynak! A parancsot vettem, haladéktalan végrehajtásáról gondoskodom!”

-         Kapitány a hajónak! Schellenberg hadnagy a parancsomra átprogramozza a BB-58 UNS Rodney robotjait.

Miért nevezte hadnagynak Helmutot? Elmosolyodott. Miért ne? A férfiak meg sem rökönyödtek.

- Én is hadnagy vagyok? – kérdezte Ed Philips, mire a szőke nő komolyan bólintott.

Már csak percek voltak hátra a csatahajóval való teljes összekapcsolódásig. A panorámaképernyőt már teljesen betöltötte a roppant hadihajó képe, és a szőke nőnek sajátos déja vu érzései támadtak. Egyszer már előfordult, hogy ugyanehhez a hajóhoz közeledett, ugyanígy…

Az nagyon más volt. Akkor nagyon nem voltak rendben a dolgok.

Valami most sincs rendben. De mi?

-         Talán ironikusan hangzik majd, amit mondok, – emelte fel a fejét Ed, aki Helmuttal együtt még mindig a csatahajó tervrajzát tanulmányozta. – de úgy gondolom, képesek lennénk használni a BB-58 UNS Rodney fegyverzetét.

-         Ez hogy’ volna lehetséges?

-         A konspiráción keresztül egyszerűen automatizálhatjuk a fegyverrendszerek kezelését. A dolog még csak nem is nehéz.

-         Nincs, ami megakadályozná?

-         Semmi a világon. Ilyesmit keresek én is, de nincs. Sőt a konspiráció sokkal inkább a hajó birtokosává tesz téged, mint valaha is bármelyik admirálist. A könnyűcirkáló számítógépén keresztül a csatahajó minden rendszere teljesen automatizálható, és teljesen üzemeltethető.

Most kapcsolódtak össze.

-         Megyek, – mondta Helmut. – csinálok magunknak egy engedelmes robotsereget. Az egyes számút ne keressétek, magammal viszem. Megkedveltem.

Helmut elsietett, Ed tovább tanulmányozta a csatahajó tervrajzát, Karen pedig a panorámaképernyőn keresztül nézegette a BB-58 UNS Rodney belső járatait. A fogolytérbe is benézhetett volna, de egyelőre úgy döntött, ehhez még erőt kell gyűjtenie. Majd máskor…

-         Valami nagyon furcsa dolog van itt, Karen – nézett rá Ed. – Figyelj csak ide!

Karen elé villantott két különböző tervrajzot. A szőke nő értetlenül bámult, nem értette, mit kellene néznie.

-         Ez a Rodney hivatalos tervrajza, a csatahajótól kaptuk – bökött az egyikre a férfi. – Ez pedig a Nelson-osztályú csatahajó általános tervrajza. Szerinted sokban különbözhet a Rodney az osztály többi tagjától?

-         Nem hinném.

-         Én sem. Elvileg semmiben sem szabadna különböznie – már ami a hajóépítészeti dolgokat, a belső helyiségstruktúrát illeti. Itt azonban mégiscsak van különbség. Ezt nézd! Hasonlítsd össez a két tervrajzot!

Karen a szemét meresztve nézegette. Csaknem egy teljes percig tartott, mire megtalálta.

-         Itt mi van? – bökött az egyik rajzra. Amikor már ott volt az ujja, akkor jött rá, hogy ez a Rodney tervrajza.

-         Hát ez az! – csóválta fejét a férfi. – A típus ismertetője szerint itt egy körülbelül nyolc méter hossz. Hat méter széles, három méter magas helyiségnek kellene lennie. De nincs. Miért nincs?

Valóban, gondolta Karen, miért nincs?

-         A legkülönösebb, – folytatta a férfi. – hogy a Rodney a jelek szerint nem is tud róla, mi van ott. Mintha semmi sem lenne. Vagy mintha tömören be volna építve… Pedig van ott valami. De mi?

Valóban, gondolta Karen, mi lehet ott?

Vészjel szólalt meg a fejében.

Mi lehet ott?

Folytatása következik.