Testi létünk időrágta,

A Szabadság:

Lélekvágta.

Anyag-hitre anyag nevel,

Bent a “lehet”, kint csak a “kell”.

Anyagba húz anyag árka;

Ellenszere:

Lélekvágta.

Akinek ember a neve,

Több, mint a sejtek összege.

Ha több fogyasztás “jobb élet”,

Ki foldozza be a léket?

Gyémántnak tűnik a salak,

Nagy marha szavak konganak.

Pénzmadár száll mű faágra;

A Szabadság?

Lélekvágta.

A világ pénzért kesereg;

Élnek a boldog kevesek.

KÉTSZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ

Ed Philips mogorva arccal hallgatott, a szőke nő azonban felemelte a kezét.

-         Hogy’ kerülök én a képbe?

Morgensoh arcvonásai egyszeriben elsimultak.

-         Jogos a kérdése hölgyem, és engem felhatalmaztak rá, hogy elmesélhetem. Helyezzék magukat kényelembe!

Néhány pillanatig kivárt. Karen és a két férfi mintegy megbűvülve dőltek hátra székeikben.

-         Mr. McPherson elkészítette az eszközt, amely képes felébreszteni a hibernálásból a kamra lakóit anélkül, hogy erről az Ultenberg csoport értesülne.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

Eső szitál.

A nyirkos, néma ködben

Átsejlenek a múlt árnyékai.

Ott integetnek a régi nyarak,

A régi fények felparázslanak,

Régi városok,

Régi autók,

Amíg a ködgomolyag tekereg,

Ott néznek rám

A régi emberek.

Gyermekkorom hatvanas évei

Néznek kopottan és otthonosan,

A múlt suhan,

És néha nehézkesen elpöfög

Egy Moszkvics,

Trabant,

Vagy egy Warszawa.

HARMADIK RÉSZ

Miért (is) volt jelentős Zrínyi áldozatvállalása?

Képzeljük el, hogy Szulejmán szultán nem áll meg Szigetvár előtt, mert erre nincs szükség. Azért nincs, mert az uralkodó Zrínyit a fősereghez rendeli a katonaságával egyetemben. Szigetváron mindössze ezerötszáz katona állomásozik, spanyolok, olaszok, németek és magyarok vegyesen. A vár parancsnokává egy olasz ezredest neveznek ki, aki azonban a török főerő jövetelének hírére – arra hivatkozva, hogy emberei nem kapták meg a törvényben nekik járó ostrompénzt – csapatával együtt kereket old.

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Tovább úszik a ladik;

Örömmel tele a kamra,

Csak tartson ki tavaszig.

Időfolyam sodrásában

Ezer emlék kavarog,

Előttünk sötétlenek már

Az újabb ősz-zátonyok.

Mögöttük ott tornyosul már

Eljövendő Tél zöme,

Alkotó, békés napokhoz

Elkell a Nyár öröme.

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Kacagott, fájt, elgurult…

Idő hátán fut a hajó,

Partról integet a Múlt.

Az 1890-es évek brit csatahajói hatalmas és nehézkes tákolmányok voltak. Némelyiknek határozottan rossz volt a konstrukciója. Az akkori hadihajóépítési elvek alapján túlságosan alacsony volt az előfedélzet, emiatt kisebb hullámzás esetén is elborította a tenger. Ezeket hívták a matrózok “vizes hajóknak”.

A hajók zöme 10-15 csomós sebességet tudott elérni, de egyáltalán nem voltak fordulékonyak. Ez a korabali hadihajók egyik fő problémája volt. Egy orosz tengernagy – Popov – ennek orvoslására azt az elmebeteg megoldást találta ki, hogy kör alakú hajókat építtetett. Popovkának csúfolták őket, a nyílt vizen katasztrofálisnak bizonyultak.

Hitet, célt és reményt hozni,

Játszani - nem játszadozni.

Isten világa nem vázlat;

Rossz az, ami csak utánzat.

Amíg a föld el nem takar,

Mindig ember, mindig magyar.

Alibi sor égre béget

A Ritmus maga az Élet.

Isten csak általunk tehet;

A Líra: lelkiismeret.

Míg az élet el nem fakul;

Mindig emberül, magyarul.

A végzettel ölre menni,

Adni – sose visszavenni.

KÉTSZÁZHATVANHATODIK RÉSZ

Morgensohn arcán öntelt mosoly fénylett.

-         A csatahajó csaknem elpusztíthatatlan. A védelmi rendszerei erősek. A falak vastagok. Minden lehetséges támadással szemben kellő védelmet nyújtanak.

-         Ne játszadozzon velünk! – fakadt ki Ed Philips. – Az Ultenberg csoport rendelkezhet olyan eszközzel, amely képes a Rodney védelmét áttörni.

-         Bizonyára.

Ed Philips dühösen csapott egyet a levegőbe.

SZÁZHARMINCÖTÖDIK RÉSZ

A tradíciókhoz való viszony a jelenlegi magyar közélet egyik neuralgikus pontja. Elképesztő módon átpolitizálódott, sőt a napi politika részévé vált. Ezzel pedig sajnos a szélsőségek irányába polarizálódik. Vagy a szélsőséges nacionalizmus, vagy a nem kevésbé szélsőséges kozmopolitizmus irányába.

Mindkettő rendkívül kártékony. Előbbinek effektíve tömeges támogatottsága van, utóbbi mögött pedig ott áll az intézményrendszer igen jelentős része és a médiumok zöme.

Augusztusi késő nyárban

Könnyed, szelíd búcsúzás van.

Gyülekeznek a fellegek;

A “kell” helyén halvány “lehet”.

Harmatkönnyes minden bokor;

A búbánat – lelki nyomor.

Augusztusi késő nyárban,

Fonnyadt, fanyar látomás van.

Augusztus a célok vége,

Halál kacag fáradt égre.

A nyár hervadtan vezekel,

Szemünk előtt enyészik el.

Augusztusi késő nyárban

Mégis mindig élni vágytam.

Hűvösen tétova esték;

A helytállás – kötelesség.

Nyarunk bágyadt verőfényű

Csendes, szelíd alkonyán

Felmosolygott kis kertünkben

A legelső padlizsán.

Buszon talált palántának

Életkedve megmaradt,

Rozsdabarna termésével

Ő zárja le a nyarat.

Még a fáradt Nap is kacag

Hétköznapok zavarán;

Nem tudjuk, hogy vajon gyümölcs,

Vagy zöldség a padlizsán.

Ami beérhet, beérett,

Ami nem, talán kinő;

Új hurokba tekeredik

Mostantól a vén Idő.

Új ciklusra gyülekezik

Kezünk alatt a munka,

Talán Isten ebben sem hagy

Túlságosan magunkra.

Mikszáth Kálmán éppen elmerült volna a tarokkparti rejtelmeiben, amikor megállt mellette egy képviselőtársa, valami irodalommal kacérkodó báró.

- Szerintem a jó irodalom mindig önvallomás! – vágta ki a fickó, és meglehetősen önelégült pillantást vetett Mikszáthra.

A nagy palóc szemügyre vette a lapját, aztán megfelelt a bárónak:

- Csak olyan írónál, akinek a világában egyedül ő alkotja az emberiséget.

Lassan már csomagolni kezd a Nyár,

Tompább a verőfény,

Most már nem éget,

S a horizonton feldereng az Ősz.

——

Fogy már a napfény,

Véget ért az ünnep,

És új körre indul

A vén Idő.

——

Zárul az év köre,

Új feladat lesz,

Új munkás hétköznapok születőben,

Sorakoznak jövő-fátyol alatt,

Új nyarat,

Új célt

Tűz elénk a Lét.

—–

Csóváját a Nyár most húzza tova,

És aki eddig nem melegedett,

Most legyen nagyon boldog,

Míg lehet.

—–

Ostobaságok szent emlékké kopnak,

Csókcsodák Szerelemmé komolyodnak.

KÉTSZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ 

Helmut dühösen csóválta a fejét. Még Ed Philips szándékosan rezzenéstelen arcára is árnyék futott. A szőke nő azonban fanyarul elmosolyodott. Úgy vélte, kezdi érteni.

-         Kedves Mr. Morgenson – mondta szarkasztikusan. – Ha én a gazdaállat vagyok, ön nyilván az élősködőm.

Morgensohn újra elvigyorodott.

- Ez kétségtelenül így van, Miss Kadlecikova. Az ön szemszögéből voltaképpen parazita vagyok.

Karen Bozchana Kadlecikova csaknem elnevette magát.

A Lét

Sziklás mederben fut tova;

Köszönöm, hogy tartozhatok

Valahova.

—–

Korunk, mint súlyos kőtömb,

Ránk terül,

Köszönöm,

Hogy nem vagyok egyedül.

—-

Törjön magasra fel

A Líra orma;

Találjon egymásra

Tartalom és

Forma.

—-

Laposan fújnak cinikus szelek,

A hivatalos líra szendereg;

Tárgyiasan, vagy alanytalanul

Nyelvet gyalul.

—–

Pedig

A Szép,

Az Új

Most minálunk lakik;

Érmihályfalvától fel

Kissomlyóig,

Budapestig,

A messzi Wellingtontól

Sarkadig.

Eötvös Károly ellentmondásos személyiség volt. A vádlottak ügyvédje volt a tiszaeszlári perben, író volt, politikus volt. Az Abbázia Kávéház sarokasztalánál volt a törzshelye, ott vezéregyéniség volt. “A vajda”. hírhedt volt furcsa kiszólásairól.

Eötvös Károly sokat tett azért, hogy a Balaton nemzetközi üdülőhely lehessen. A magyar tenger akkor még nem volt felkapott nyaralóhely. Eötvös szervezett, kapcsolatokat épített, grófokat, bankárokat vett rá, hogy építtessenek a Balaton partján nyaralót.

Önkényes augusztus,

Vágyakat nem tisztel,

Vad hőség, vagy záporeső;

Egyebet sem ismer.

—–

Őrjöng a zivatar,

Vagy a hőség-máglya;

A lelkünket sunyi gondok

Ezer baja rágja.

—-

Idő országútját

Ezer kétség rója,

Villanypóznán hosszú útra

Készül már a gólya.

—–

Önkényes augusztus,

Világos a szándék;

Minden parancsuralom csak

Felelőtlen játék.

—-

Sirámok szavára

Reszkeznek a holtak,

Vannak, akik jelent, mások

Jövőt panaszolnak.

KÉTSZÁZHATVANNEGYEDIK RÉSZ 

A szőke nő szeme elkerekedett. Ed Philips is csodálkozott. Ellenben Morgensohn diadalmasan legeltette rajtuk a szemét.

-         Wesley McPherson? – ismételte Karen.

-         Ugye, nem hinnék el róla?

Morgensohn önelégülten vigyorgott.

-         McPhersont minden titkosszolgálat figyeli – próbálkozott Ed Philips.

A vigyor önelégültsége fokozódott.

-         Nem hinném!

Ed Philips dühösen pattant fel

SZÁZHARMINCNEGYEDIK RÉSZ

A tradíció napjaink legfontosabb fogalmai közé tartozik. Már az is jelzi, mennyi ellenzője van. napjaink filozófiai tradíció ellenzői közé tartoznak általában világszerte a politikai baloldal képviselői. A liberalizmus minden irányzata. Magától értetődően minden materialista gondolkodó. Meglepő, de még a New Age számos képviselője is. a bevallottan szabadkőműves, vagy szabadkőműves szellemiségű gondolkodók és csoportok. A posztmodern gondolkodás és művészet amúgy széteső világának kevés közös vonásainak egyike talán a tradíció görcsös tagadása. Umberto EcoA Foucault-inga című regényében bevallottan éppen a tradíció fogalmát próbálja lejáratni.

A líra a Lélek otthona,

Lelki honunk,

Általa közös emberi világhoz

Tartozhatunk.

—–

Nem búfelejtő, savanyú leves,

Isten adománya,

Egyetemes.

—–

Nem amulett,

Nem kenőcsös flakon,

Vigyáznunk kell rá -

Nagyon.

——-

Magán panaszra használni lehet,

Csak

Nem éri meg.

—-

Ne arról szóljon az igazi nóta,

Hogy nem nyaraltam születésem óta,

Ez egyszerű,

Csökött magánpanasz;

A Szerelem,

A Közösség -

Nem az.

—-

Könnyen teremnek a fásult sirámok,

Hogy a Lét álnok,

Isten nem figyel;

Hogy pénz, szerencse hozzám nem jön el,

Hogy gyakran van hőség

Vagy havazik;

A Lírára

Mindez

Nem tartozik.

Az előző sorozat lezárult, ez áthozom ide, és a másik blogot is felélesztem.

—-

Ez a sorozat egy kissé különbözik a többitől, hiszen itt nem csupán alternatívákról lesz szó, hanem a megtörtént események értelmezéséről, esetleg újraértelmezéséről is.

 Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának alapgondolata, hogy dédapja, Zrínyi Miklós Szigetvár védelmével a kereszténység érdekében sorsfordító áldozatot hozott, és a jelenre (természetesen a költő Zrínyi jelenére) vár a feladat, hogy éljen a szigetvári hős és társai által felkínált lehetőségekkel.

Nincs a csillagokba írva

A Jövendő eleve;

Most formálja a tetteink,

S a szellemünk ereje.

—–

Nem az Isten fundálta ki

Réges-régen, egyedül,

Köztünk a felelősségtől

Senki meg nem menekül.

—–

Ahogyan kérdezik Istent,

Mindenkinek úgy felel,

Akármilyen világ jöhet,

Nekünk abban élni kell.

—-

Nincs a csillagokba írva

Eleve se rossz, se jó,

Öntörvényű embereket

Hordoz a vén Földgolyó.

—-

Elődeink hibájából

Tán a jelenünk biceg,

De lesántult, rút jövendőt

Mégse adjunk senkinek.

Ami ma a díj, az volt régen a rendjel. A hatalom által kedvelt művészek gyakran jobban vágytak a kitüntetésre, mint a közönségsikerre.

Ma az ilyesféle emberek ilyen vagy olyan “díjasok”, ragszkodnak hozzá, hogy a nevük mellett lehetőleg mindig hangozzék is el a díj, különben a kutya se tudná, kicsodák.

Régen a kiváltságos művészek a rendjeleikkel igyekeztek ugyanezt elérni.

Gaspare Spontini itáliai zeneszerző és karmester élete második felében halmozta a társasági sikereket.

Régi mesék csodaútján

Jöttünk mi is egykoron;

Emlékein úgy ül a Múlt,

Mint valami hegyorom.

—–

Gyermekkor bársony palástja

Régen rongyokra szakadt,

Szemléljük a múlt ködében,

Mint tovatűnt szent nyarat.

—–

Régi mesék csodakútja

Tán soha el nem apad,

Míg emberség van a Földön,

Mindörökre megmarad.

—–

Régi mesék csodaútján

Segítség mindig kerül,

Megvéd, ha az anyag-világ

Nagyon a lelkünkre ül.

—-

Régi mesék csodaútja

Tisztes jövőbe vezet,

Ezen át az Emberiség

Önmagával fog kezet.