HUSZONEGYEDIK RÉSZ

A Magyarországról és az osztrák örökös tartományokból összegyűjtött katonaság tétlenül vesztegelt Győr alatt. A zömmel német, cseh, olasz és spanyol egységek parancsnokai semmi hajlandóságot sem mutattak arra, hogy tevőlegesen lépjenek fel a török ellen. A feladatuk egyértelműen az örökös tartományok biztosítása volt, ennek eleget is tettek. Könnyű dolguk volt, a török elállt attól, hogy Ausztria irányába folytassa a támadást.

Az év lassan lejár…

A tél förgeteg trombitáját fújja,

Fényes lélekkel készülünk az újra,

A világ jobbra vár.

Sápadt özvegy a tél,

Ködök takarnak reményt és utat,

Születő jövő múlt után kutat,

Poklot regél a szél.

Fecsegnek locska végzetek,

Hallgat az Akarat.

Az év lassan lejár...

Téli napok kullognak csendesen,

Jövő és múlt a jelennel üzen,

A világ – rossz bazár.

Vén verkli nyekereg,

Minden kocsma a rossz zenében ázik,

Önkéntes ördögsereg petárdázik,

És újév közeleg.

A láthatáron szürke köd lebeg,

Fagy közeleg.

Kint a vénülő év terhe kopog,

Bent tűz ropog.

Bennem új hiányérzet alakul,

S a Múlt fakul

Karácsony után

Új hétköznapok,

A jelen gomolyog,

A múlt – ragyog.

Hajnalban a köd

Fehér lepedő;

Újabb körét kezdi

A vén Idő.

Az Élet -

Hegyet fúró

Kis patak;

Anyag zörög -

Az Isten hallgatag.

KÉTSZÁZNYOLCVANHARMADIK RÉSZ

A két férfi csodálkozva nézett a szőke nőre.

„Hajó az admirálisnak! A beépített fegyverzet nem mobilizálható. A csatahajó tartalék fegyverrendszere azonban igen, mert ez fegyverhordozó kutterekre van telepítve.”

Karen felfigyelt.

„Admirális a hajónak! Ez pontosan mit jelent?”

Ed Philipsnek a szája is tátva maradt, Helmut kapkodta a fejét ide-oda.

„Hajó az admirálisnak! A beépített fegyverzet minden egyes elemének van tartaléka, ami kutterekre van telepítve.”

Karen a homlokát ráncolta.

SZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ

v     Lehet-e bármely korban, bármilyen helyzetben értelmiségi és művészi alapállás a nem cselekvés?

A kérdés szorosan összefügg az előzővel. A manipuláció ide is átterjed, sőt leginkább ide. Ha a kanonizált költők művészete az egyszerű hétköznapi emberi lény, „az átlagember” számára felfoghatatlan, érthetetlen és emészthetetlen, valószínűleg a cselekvésük is az, csupán „az átlagember” számára tűnik úgy, hogy semmit sem csinálnak, valójában nagyon is felelősségteljesen dolgoznak.

VÁRVA VÁRT KARÁCSONY

Meghitt ünnep fenyőágon;

Eljött végre a Karácsony.

Tépett lelkünk menedéke;

Szent, egyszerű esti béke.

Kicsi gyertyafény imbolyog,

Az Isten bennünk mosolyog.

Szent Karácsony gyertyafényben,

Köszönöm, hogy eddig éltem.

Félénk érzés újra éled,

Élni való most az Élet.

Halkan csendül a tiszta Szó,

Élni és remélni való.

Szent Karácsony, Szent Karácsony,

Meghitt este Élet-ágon.

Betlehemi kicsi jászol,

Örömében sír a pásztor.

Hideg szelek köntösébe

Öltözik a reggel,

Zúg a harang,

Karácsonyt vár az Isten,

S az Ember.

A külső világ közömbös,

Vakon mered jégbe,

Ember nélkül csak a csillag

Hideg fénye égne.

Közönyös az anyag-világ,

Mint örök december;

Istentől és

Önmagától

Kap hitet

Az Ember.

Hideg szelek köntösében

Didereg a múltunk,

Hogyha folyton elcsüggedünk,

Semmit se tanultunk.

Elődeink a hazában

Születtek és haltak,

Itt kell élni és alkotni

Ma is a magyarnak.

A hatodik évtizedben

Mindent higgadtabban, szebben…

Nem pályázom olcsó sarcra,

Nem nevelek osztályharcra.

Se fehérnek, se vörösnek;

Maradok külsőkörösnek.

A hatodik évtizedben

A sors szoknyája meglebben.

Ripacskodhatnak kánonék;

A boldogság – peremvidék.

A hivatal füle csorba,

Nem állok szekértáborba.

A hatodik évtizedben,

Hétköznapi szeretetben.

Akit a smokk-igény kerül,

Megalkudni nem kényszerül.

Múlt és Lélek Hazát terem;

Nem cifra, mégis szeretem.

KÉTSZÁZNYOLCVANKETTEDIK RÉSZ

A panorámaképernyőn látták, hogy a hibernálókamra környékén lámpák újabb tucatjai villannak fel. Némelyik követhető ritmusban, de a legtöbb boszorkányos gyorsasággal villogott.

Karen nézte őket, és magában gondolkodott.

-         Át kellene mennünk a csatahajóra – mondta kissé bátortalanul Ed Philips.

-         Baromság! – vágta rá Helmut.

-         Az biztonságosabb.

-         Nem hinném!

SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

v     Vajon a „minden egész eltörött” örökös ismételgetése valóban felment-e bennünket bármilyen felelősség alól?

Ez sokkal nehezebb kérdés annál, amilyennek tűnik. Látszólag nagyon könnyű a válasz, ha csak a józan ész egyszerű dimenziójának oldaláról közelítjük meg, hiszen a kérdés nyilvánvalóan abszurd.

Csakhogy…

A legújabb kori hivatalos líra önvédelmének igen fontos eleme az a gondolatrendszer, amely arról igyekszik meggyőzni bennünket, hogy a líra valamely, a józan ész dimenziójáról merőben különböző szférában mozog, ahol az egyszerű hétköznapi logika érvénytelen.

Szorgos Kezed nyomán,

Mint szép régi rege;

Már itt lebeg házunk felett

Karácsony szelleme.

Számos aprócska változás

Éleszti a hitet,

Hogy bármilyen is a világ,

Itt Karácsony lehet.

Újra vidám a nappali,

Mosolyog a szoba,

Engem Isten és Anikóm

Nem hagynak el soha.

Tizenkilencedik rész

Zrínyi Miklós nemzedéke már élt Mohács idején, de a harcban kora miatt még nem vehetett részt.

A Buda eleste utáni években vált felnőtté az első olyan magyar generáció, amelyik már a mohácsi csata után született. Egészen másképpen látták a világot ezek a nemzedékek, és benne az ország helyzetét, mint elődeik.

Ekkorra már világossá vált, milyen mélyes vétkesek az ország tönkretételében a rendek. Ekkor, ezek a nemzedékek látták be elsőnek, hogy az ország erőforrásait a török elleni harc érdekében kellett volna mozgósítani.

Ádventet csak Isten ad;

A Karácsony – ránk marad.

Számos Ádvent tovaszáll,

Isten mindörökre vár.

Szépet látni,

Jóra várni,

Isten elé odaállni….

Örök Ádvent csak a Lét,

Elspóroljuk – szanaszét.

Csak anyag, meg hatalom;

Égig ér a kusza lom.

Ádvent, rés az anyag-rácson;

Hátha egyszer lesz Karácsony…

Az alábbi történetet Bölöni György mesélte:

----

Egy alkalommal Ady néhány versét egy borítékba tette, és küldönccel küldte be a Nyugat szerkesztőségébe. A borítékra ezt írta: "Nyugat szerkesztősége, Osvát Ernő és Fenyő Miksa Úrnak. E. V. ". 

A levél negyedórán belül a címzettek kezébe került. Osvátnak feltűnt a két betű:

- Mi jelent az E. V.? Fenyő vállat vont.

- Mi lenne? Egy Vers.

- Nem egy vers van benne, hanem három!

Fenyő Miksa megvakarta a füle tövét.

Se hamis pátosz itt,

Se vézna szólamok;

Csak élő Múlt,

Egy csipetnyi Jövő

Zenére táncol a vidám Jelennel,

S a vén Idő kíváncsian megáll.

A friss, szép élmény emlékké fakul,

Múlttá öregszik a mai jelen,

És rútul szemetek közé nevet

A vén tohonya, cinikus világ…

Őrzitek-e majd ezt a tisztaságot?

Ragyogó koronátok:

A Tehetség;

Isten legyen kegyes -

Szép fényes esték,

És még fényesebb boldog nappalok

Kísérjenek Titeket mindhalálig

SZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Itt az ideje, hogy letegyem a garast. A tanulmány eddigi fejtegetéseinek szellemében legalább előzetes választ kell adnom a felvetett kérdésekre, mielőtt továbblépnék.

Lássuk tehát egyenként:

„Minden egész eltörött?”

v     Valóban időszerű-e még az örökösen idézett mondat leplezte erkölcsi passzivitás? Időszerű lehet-e egyáltalán egy ilyesféle értelmiségi hozzáállás?”

A jelenkori magyar kultúrában kevés verssort koptattak el annyira, mint a fentebbi Ady-idézetet.

Köd araszol

Útra,

Fára,

Tetőre;

Lopakodik a sötétség

Előre.

Világosság

Rövid napba

Elbújik,

Nemcsak az élet,

A tél is

Elmúlik.

Kitart-e még

Hit

És Remény

A Nyárig;

Élünk-e majd jövőre is?

Elválik…

TIZENNYOLCADIK RÉSZ

Buda eleste után Csáktornya volt az első olyan magyar vár, amelyik sikerrel vert vissza egy török ostromot. Képzeljük el, milyen hatást gyakorolt ez a kortársakra.

Ma már aligha mérhetjük fel Csáktornya sikeres védelmének jelentőségét. Nem is emlékszünk rá, nincs olyan tankönyv, amelyik említené. A szakirodalom sem foglalkozik vele különösebben.

A kortársakra azonban, akik a történelmet nem „végleges folyamatában” látják, hanem mindennapi valóságként élik meg, katartikus hatást gyakorolt.

Repedt csőrű varjú-kánon

Károg a posztmodern ágon.

Nem gagyi ez, csak eklatáns;

Isten meg egy vén dilettáns.

Alanyi meg tárgyi líra -

Etikus a halott csíra.

Repedt csőrű varjú-kánon

Ücsörög a száraz ágon.

Pöfékel Líra efendi;

Ami hivatali – rendi.

Poétakórus  nyekereg,

Hogy a díjat ki kapja meg.

Repedt csőrű varjú-kánon

Gubbaszt műanyag faágon.

Hadd virágozzék a talmi,

A hulla nem tud meghalni.

Részeg léptű reszketegek

Hevét fújják drog-ihletek.

Ady Endre anekdotája:

—-

Valamikor az 1890-es években egy érettségiző osztály tanulói igen gyakran látogattak éjjelente egy környékbeli csapszéket.

Ez akkor főbenjáró bűn volt, kicsapatással járhatott. Az iskola teljes mértékben diszponált a tanuló iskolán kívüli tevékenysége fölött. A fegyelmi tárgyalás a törvényszék hatáskörével bírt, döntése a Monarchia egész területén érvényes volt.

Persze az iskola nem mindig értesült a diákok tivornyáiról.

Jelenlétedben

Fölöttünk lebeg

A Szerelem,

S az évtizedes, próbált szeretet -

Beleng házat, udvart,

Betölti lelkemet.

Jelenlétedtől

Élek és halok;

Nincs külvilág -

Csak

Általad vagyok.

Ha velem vagy,

A Vágy és a Jövő

Bennem azonnal

Új reményre

Éled;

Jelenléted -

Maga az Élet.

Valamit vissza kéne kapni,

Valamit élni kéne hagyni…

Álmos, rossz zenék,

Betondzsungelek,

S a hétköznapok, mint a vert sereg,

Sebzetten rohannak a múlt felé.

Valami végleg szétszakadt,

Valami  régen elmaradt.

Valamit vissza kéne venni,

Valamit helyre kéne tenni.

Bűzös kocsmákban fröccs az áldozat,

Profanizálódott a kárhozat,

És szorgalmas bürokrata a sátán.

Hitel-nyílzápor,

Rabló pénz-baranta

A Szeretet földjeit lerohanta,

S a gyereket a tévé neveli.

TIZENHETEDIK RÉSZ

Most pedig nézzük Zrínyi Miklós előéletét.

Családja, az egykori Šubić nemzetség a régi horvát nemességhez tartozik, már az Árpád-korban is jelentős szerepet játszottak. Nagy Lajos király 1347-ben adományozta nekik a horvátországi Zrin várát, amelyről a nevüket kapták.

Családi birtokaik a török terjeszkedés útvonalába estek, és nagyon korán, már Zsigmond király idején veszélybe kerültek. Zrínyi Pál már 1400-ban harcra kényszerült a török portyázók ellen.

Már decemberről pityereg az ég,

A köd az égen álmos szemfedő,

Sír a Jövő.

Ötszáz éve

Ügyünk vesztésre áll,

Reményünk mindig ázott szalmaszál,

Eső szitál.

Eső-métely:

Örök kétely.

Szivárgó rossz csepptenger; hólyagos

Száraz hiteket árulóra mos,

S a kapzsi szél

Alattomos.

Gyarló kétely -

Eső-métely.

Ötszáz éve sárban gubbaszt

A veszedelem,

Rongyosra ázik

A Történelem.

Az Idő áll, az ember hezitál,

Eső szitál.