SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

v     Vajon a „minden egész eltörött” örökös ismételgetése valóban felment-e bennünket bármilyen felelősség alól?

Ez sokkal nehezebb kérdés annál, amilyennek tűnik. Látszólag nagyon könnyű a válasz, ha csak a józan ész egyszerű dimenziójának oldaláról közelítjük meg, hiszen a kérdés nyilvánvalóan abszurd.

Csakhogy…

A legújabb kori hivatalos líra önvédelmének igen fontos eleme az a gondolatrendszer, amely arról igyekszik meggyőzni bennünket, hogy a líra valamely, a józan ész dimenziójáról merőben különböző szférában mozog, ahol az egyszerű hétköznapi logika érvénytelen. Ezért a líra szavai és szószerkezetei „nem azt jelentik” amit egy hétköznapi párbeszédben jelentenének, talán még a közönséges képzavar se képzavar.

Fentebb, ahol Petri versével foglalkoztam, már érintettem ezt a nagyon is fontos kérdéskört. A tanulmány lezárásában újra vissza kell majd térnem rá.

Külön dimenzióban mozog-e a líra? Hivatalosan nyilvántartott, kinevezett és díjazott kanonizált költőink légiói valóban a Parnasszus olyan beláthatatlanul magas és fennkölt régióiban vitézkednek, ami a hétköznapi ember, az „alacsony tömeg” számára érthetetlen és felfoghatatlan?

Napjaink hivatalos költői ezek szerint meghaladják a jelen normális kommunikációjának szintjét?

Esetleg más fajhoz tartoznak? Genetikailag fejlettebbek a többi embernél?

Nem hinném.

Az ilyen típusú manipuláció talán olyan régi, mint maga a világ.

Időről időre, a történelem szinte minden korszakában meg akarják győzni az embereket, hogy a hétköznapi, természetes emberi érzelmeknél, értékeknél van, ami „sokkal fontosabb”. Van valami magasztos, fennkölt, amit a hétköznapi szív és agy nem foghat fel, valami mérhetetlenül fenséges.

Korábban már beszéltem Corneille darabjairól, egy pillanatra visszatérek.

A Horatius arról akarja meggyőzni nézőit és olvasóit, hogy a hősnek „a kötelesség” teljesítése érdekében le kell gyilkolnia húgai szerelmeit. Mi az, amit a felfoghatatlanul értelmetlen és embertelen áldozatért kap cserébe a „hős” Horatius és városa? Alba Longa behódol Rómának…

Itt lepleződik le a „fennkölt érték” gügye manipulációja. A „magasztos kötelesség” bizony nem egyéb, mint az abszolutizmus sugallta sivár parancs-erkölcs felmagasztalása. Nem sokkal több üres propagandánál, ahogy az általa hirdetett erkölcs sem jobb az SS „morálnál”: „becsületem a hűség”.

Az ilyesmi utólag mindig lelepleződik. Az utókor könnyedén rájön, hogy a király meztelen volt. A rajongva tisztelt „magasztos” értékből semmi sem marad.

Corneille manipulációja viszonylag egyszerű, jelenlegi kanonizált líránké kissé bonyolultabb.

Folytatása következik.