Elérkezett december huszonharmadika, hétfő. Ma már zrínyiújvári vagy zerinvári csatának nevezik, talán hamarabb is hallani fogsz róla, drága Jane, mint ahogy az én levelemet kézhez kapod.

December huszonharmadikán hajnalban kimondottan hideg volt. Éjszaka esett egy kevés hó, ez és a dér fehéres szürkére festette a tájat, és a kopárságból úgy meredtek felfelé a vigasztalanul csupasz fák szomorú koronái, mint Isten felé nyújtott, segítséget kérő kezek.

Világoskék ifjakon

Sötét öltönyök,

Széllelbélelt kis világuk

Égszínben zörög.

——-

Az én színem: a vörös;

Szép, akár a vér,

Addig létezik az ember,

Míg valóban él.

——–

Intrikus vénasszonyok

Félik az eget,

Gáncsos-ráncos rút hordájuk

Sárgán lépeget.

——-

Az én színem a vörös,

Célpontnak remek,

Addig fénylik fennen,

Amíg a világ kerek.

—–

Fekete némbereken

Estélyi ruha,

Zápult testtel, nyitott szájjal

Suhannak tova.

Az alábbi a legrégibb magyar anekdoták egyike. Általában Asinus vulgi címen ismerik. Magam már Heltai Gáspárnál olvastam. Annak idején, amikor ’97-ben Heltai fabuláiból darabot írtam a Térszínház számára, komolyan gondolkodtam rajta, bevegyem-e ezt a történetet. Végül is kimaradt, mert nem állatmese, a felkérés pedig állatmesék (Állati mesék) dramatizálására szólt.

Később Verseghy Ferenc valamelyik írásában találkoztam vele.

Állítólag Ibn Said lehet az ősforrás, de a történetet Petrarca is említi, és bekerült Juan Manuel anekdota-gyűjteményébe.

Vén konzekvens február

- Vér vízzé nem válik -

Konzervatív büszke gőggel

Tart ki mindhalálig.

——-

Hogyha tél van: Tél legyen!

Fehér hó szakadjon,

Rossz nyelvek minden rossz szava

Az ajkukra fagyjon.

——-

Ha olvadás: olvadjon!

Hó-hegy összeessen,

Rideg fehér hercegnőre

Napsütés nevessen.

——–

Hogyha Élet: éljen is

Vakmerő színekkel,

Sose mellébeszéléssel,

Pasztell-posztmodernnel.

——-

Hogyha Lét van: ne legyen

Sohase fatális,

A fél-létnél igazad még

Az öreg Halál is.

SZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-    Mit tisztáztak azok a kristálylemezek?
-    A kristálylemezeken az időutazók jelentései voltak. A legnagyobb részben arról szóltak, hogy mit végeztek, miféle szélmalomharcot vívtak, hogyan kerültek folyamatosan egyre reménytelenebb helyzetbe az eredetieg nagyon is kötelességtudó katonák, az időutasok.
-    Kötelességtudó katonák voltak?
-    Igen, úgy tűnik, a többségük az volt. Megpróbálták lelkiismeretesen teljesíteni a teljesíthetetlen parancsokat.

Tizennegyedik rész

Az előző részben oda jutottam, hogy az ember szerelemképe voltaképpen csökevényes. A szerelemről Platón, illetve a reneszánsz neoplatonisták – Marsiglio Ficinó, Pico della Mirandola és a többiek – nálunk mérhetetlenül többet tudtak, számos gondolatukat érdemes felújítani.

A csökevényes szerelemkép részben talán törvényszerűnek (is) tekinthető, hiszen az ember fejlődése bizonyos korlátokkal az emberi szerelmi kultúra folyamatos fejlődésének is felfogható.

Dalaink tárgya legyen:

Lét, Igazság, Szerelem.

——

Ritmus a Lét, Ragyogás,

Metrum a szívdobogás.

——-

Ritmusban épül a Rend;

Isten is versben teremt.

——-

Rímcsengettyű zenéje

Hajnalt hozhat az éjre.

——–

Csupán metrummal terem

Lét, Igazság, Szerelem.

——–

Metrum nélkül más se jár,

Mint a vénülő Halál.

——–

Osztogat dohos, zöld kekszet,

S még dohosabb intertextet.

——-

Posztmodern fekete lyuk;

A metrumot nem adjuk.

——-

A szó igaz, hű barát,

Ne üld halotti torát.

Még volt egy eszközöm, amiről eddig nem beszéltem, ez nem fegyver, de annál nélkülözhetetlenebb. Szerencsére még az első este elmondtam, hogy esetleg szükségem lehet valami ilyesmire, és Contarini úr valahonnan megszerezte a hozzá való eszközöket; elsősorban a lencséket.
A Royal Society egyik tagja, a lengyelországi származású kiváló optikus, Johannes Heweliusz még 1647-ben szerkesztett egy érdekes eszközt, amelyet periszkópnak keresztelt el, és leírta Selenographia, sive Lunae descriptio című művében.

A költő isten bohóca,

Szíve felőli keze;

“Tán azt hiszed, jól csináltad

A világot,

Domine?”

———

Isten udvari bolondja,

Míg az élet elsuhant,

Énekelt és verset mondott,

Szállt a szó, zengett a lant.

——-

Hogyha Isten bosszankodott,

Fájdalmasan, komoran,

“Ne törődj a kudarcokkal,

Hallgasd a verset, Uram!”

———

A költő Isten bohóca,

A teremtés fűszere;

“Nem minden ám a hatalom,

S a gazdaság,

Domine!”

——–

Költészet a világ lelke,

Szívdobbanás, szent ütem,

Nincs teremtés, ha költészet

Nem lesz benne, Istenem.

Joszip Broz Tito 1948 előtt még Sztálin elvtárs legjobb közép-európai tanítványa volt. Akkor hirtelen az imperialisták láncos kutyája lett. Szinte tragikus hirtelenséggel. Nagyjából úgy, ahogy George Orwell ekkortájt íródó 1984 című regényében, amelynek világában Kelet-Ázsia szövetségesből egycsapásra ellenséggé lehet, és fordítva.

A szocialista újbeszél számára az ilyen fordulatok nem jelentettek megoldhatatlan problémát.

Később kiderült, hogy Tito mégsem annyira láncos kutya.

A hó már lucsokban ázik,

Délceg napsugár cikázik

Jég felett,

A távolban készül már

A fényességes

Kikelet.

——–

A vén Idő sosem remél,

Nem is kínozza meg a Tél

Sohasem;

Közömbös, mint

Vén ereszen

A perem.

——–

Havas föld tündér álmában,

Világfának árnyékában

Tavasz ül;

Hirdeti, hogy tovább élni

Sikerül.

——-

A szent tavasz azt üzeni,

Gyere jövőt meríteni,

Kedvesem,

Várhat ránk még boldogság

És Szerelem.

SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg felsóhajtott.

-    Már nem is kérdem, hogy lehet az.
-    Mi hogy lehet?
-    Hogy igen is, meg nem is.
-    Azért csak kérdezd meg.

Schellenberg a fejét csóválta.

-    Ne incselkedj velem, Ed – felelte némi ingerültséggel. – ha akarod, mondd el, ha nem akarod, ne mondd.
-    Hát egyrészt igen – villant elő Ed Philips fogsora. – mert az eszköz valósággal létezik és bizonyítékot szolgáltat önmagáról.

Tizenharmadik rész

Immnauel Kant szerint értelmünk logikai kategóriákkal dolgozik, ezekbe skatulyázza be a megfigyeléseket és a tapasztalatokat. Ezért – mivel minden megfigyelésben benne van a megfigyelő – áthidalhatatlan szakadék tátong a világ dolgainak valódi mibenléte és az általunk felfogott, megfigyelt, osztályozott valóság között. Soha nem ismerhetjük meg a dolgokat a maguk csonkítatlan, lefordítatlan alakjában, csupán megvágott, megszerkesztett — és feltehetően eltorzított — változatukat, amelyek átszüremlenek fogalmaink rendszerén.

Tépte a Tél a kis otthonomat reggeltől idáig;

Réseken, ablakon át hordta a szél a havat.

——

Jéghideg és gyilkos porhó kavarogva csapott le;

Száz apró tőrként szúrta belénk a vihar.

——–

Rázta a Tél a nyomorgó, fáradt, néma világot;

Tomboltak szaporán ármányos szelei.

——–

Azt suttogja a naptár: lassan vége a télnek;

Úton a fecskék, és március is közeleg.

——–

Küzd hát most az öreg tél felbőszülve, keményen;

Hátha elér valamit végső napjaiban.

Tudod, Jane, milyen szívesen kölcsönzök ötleteket a régiektől. Ez is tőlük származik, méghozzá a régi idők egyik legzseniálisabb hadmérnökétől: Héróntól.
Hérón egyik leghíresebb alkotása egy épület volt; benne egy zárt ajtajú szentély, az előtt pedig egy különálló oltár. Nem tudom, melyik isten tiszteletére tartották benne a szertartásokat, de talán nem is lényeges.
A legfontosabb berendezések nem az építmény látható részén, hanem a padló alatt voltak elhelyezve.

Vén Idő az utat rója;

E napon hozott a gólya.

———

Ötven év derűje, hava

Gördült le a csúszdán tova.

——

Fél évszázad rám tekintett;

Nem maradt más: a tekintet.

——

(A kerek szám sose olcsó,

Akkor se, ha már utolsó.)

——-

Pénzes sznob távlat nem vezet;

De körülvesz a szeretet.

——–

A profit trójai faló,

Leginkább öltönynek való.

—–

Míg élek, el nem temetnek,

S élek – ameddig szeretnek.

——-

Ötven év sok nyűgje, vágya,

Nem nőtt be a fejem lágya.

Sötét égben Hold vacog,

Fényes éjben hó ragyog,

Hallgatagon tivornyáznak

A fagyok.

———

Jeges, sűrű február,

Fagy kopog a kapunál,

Mikor jön el az olvadás

És a sár?

——–

Végre itthon a Gyerek,

Körülvesz a jó meleg,

Kicsi kályhánk duruzsolva

Enyeleg.

——-

Sötét égben Hold vacog,

Fényes éjben hó ragyog,

Házunk körül fáradt jövő

Csavarog.

———

Befelé nőnek a fák,

Elbutul a hiúság,

Rossz zenével vegetál

Az Ifjúság.

———

Téli szél havat kavar,

A napi Lét túl fanyar,

Most szakad idegen földre

Sok magyar.

SZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips határozatlan arcot vágott, és újra sóhajtott.

-    Terítsd ki az asztalra a lapjaidat, Ed! – szólt rá a szőke nő.
-    Úgy van! – visszhangozta Helmut.

Ed csendesen bólintott.

-    Rendben, – kezdte. – megpróbálom.

A két másik figyelt.

-    Titkos projekt született, – vágott bele Ed Philips. – azzal a céllal, hogy minél alaposabban feltárja ezeknek az időutasoknak a tevékenységét.

Tizenkettedik rész

A szerelem semmiféle képletszerűségnek nem engedelmeskedik, hiszen ez az emberiségnek olyan egyetemes tulajdona, amely csak párosával birtokolható. Gólyaperspektívában nem szemlélhető, talán nem is látható, de ettől még a történelem során személyek millióinak lehetett és volt is a mozgatója, cselekvéseik legfőbb oka.

Ez az a pont, ahol a determinizmusra szavazó társadalomtudományok szinte felsikoltanak, hiszen az ő eszközeikkel a szerelem megfoghatatlan¸olyan láthatatlan motívum, amely minden parókás nagyképűséggel felépített, „logikus” társadalom- és történet-elméletet halomra dönt.

Boldog titka a világnak

Az emberi Élet,

Gyógyszerként kapta valahol

Fátum-irtás végett.

——-

Hideg hörög,

Fagy dübörög,

Halmokban a hó;

Mínusz húsz fok alatt talán

Jéggé fagy a szó.

——–

Boldog titka a világnak

Lét és Szerelem;

Egyik sem fogy és egyik sem

Szűnik sohasem.

——–

Cinikus szél sündörög,

Dermesztő fagy hőbörög,

Februárnak gyilkos fagya

Az ajtóban

Lődörög.

—–

Boldog titka a világnak

A bölcs nevetés,

Ettől a végzet markában

Kicsorbul a kés.

Még egy hétig negyvenes

Vagyok Léten csúszva,

S rohan meredek jövőbe

Az Idő, a csúszda.

——–

Ködös, sötét völgybe le,

Lompos évek hátán,

Ki tudja, melyik sarokban

Vigyorog a Sátán.

——-

Erdős dombok édenéből

Talán sivatagba,

Talán poros síkságon át

Az örökös lakba.

——-

Kihullott a szőke hajam,

Őszül a szakállam,

Fél évszázad minden gondja

Csörömpöl utánam.

———

Mindig értője maradok

Az egyszerű szónak,

És mindig öreg maradok

Már megalkuvónak.

A végül szerencsétlenül végződött vízaknai csatában Bem serege órákon keresztül állta a jóval nagyobb osztrák hadsereg tüzét. A sótárlókban, gödrökben kisebb üregekben megbújt honvédeknek eleinte nem sokat árthatott az osztrák ármádia, a honvédtüzérség viszont annál nagyobb kárt tett a sorgyalogezredek és a dragonyosok soraiban.
Nem is lehetett volna ebből vereség, ha Bem tábornok óvatos marad, ha nem dönt úgy, hogy maroknyi seregét rohamra vezeti a túlerővel szemben…
Az ütközet elején történt, hogy az egyik honvédüteg kolozsvári születésű legénysége arra lett figyelmes, hogy maga az osztrák főparancsnok, Puchner báró kaptat fel lóháton egy dombtetőn, és onnan távcsövezi a honvédek állásait.

Sziporkázik, és ragyog,

Tegnap óta

Hófehérben kavarog;

Fagyos csókot hoznak

Jeges angyalok.

——-

Hull

Szakad a hó,

Tegnap óta nyakunkon

A hó-invázió.

——-

Csillámlik és kavarog,

A nagyvilág hófehér színben

Ragyog.

Hópelyheket kergetnek

A csillagok.

—–

Hull,

Szakad a hó,

Tudja ám a február,

Hogy mi a csízió.

——–

Hideg fényben felragyog,

Hó fényébe omlanak

A tegnapok;

Hó-világban hó-káprázat

Gomolyog.

—–

Hull,

Szakad a hó;

Ránk terül a februári

Hó-invázió.

SZÁZNEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg elképedt.

-    Na, ne! – üvöltötte magából kikelve. – Ezt ne! Ezt nem veszem be!
-    Mit nem veszel be?
-    Hogy nem gyarmatosították a világűrt! Az emberiség története évszázadok óta erről szól!

Ed Philips elmosolyodott. Helmut, aki azt hitte, rajta nevet, sértődötten pattant fel. Ki tudja mit akart művelni, talán még maga sem volt vele tisztában, de nagyon úgy festett, mint aki azonnal megüti a másik férfit.

Tizenegyedik rész

Ez a rész már igazából szexről, szerelemről, kifejezésmódokról – esetleg trágárságról – és líráról akart szólni, de közben egy és más történt, ezért más lesz a témája.

Hogy az előzőhöz is kapcsolódjon, napjaink egyik torzulásához kell visszatérnem, ez pedig a közönség tetszésének kikapcsolása a vers értékelési szempontjai közül. Ez önmagában mindig valami manipulációt, valami olyat jelez, ami a líra feladataitól való eltérést jelez.

Lombjuk vesztett körtefák;

Tél markában a világ…

———

Dermesztő hajnalokon

Fagy zenéje monoton.

——–

Zavarodott szél-ideg,

Fennen trónol a hideg.

——–

Roppan halott száraz ág,

Tél markában a világ.

——-

Testetlen bánat oson

A deres bozótoson.

——-

Vén fagy a városra száll,

Piknikezik a Halál.

—–

Tombol ripacs Mínusz bátyó,

A vén ordas csepűrágó.

——-

Hajnali fagy húsba vág,

Tél markában a világ.

—–

Zsarnok hatalom a Tél,

A Lét rejtőzködve él.

Az természetes volt, hogy az elkészült aknafolyosók esetében a gyújtózsinórok sem maradhatnak szabadon. De hogyan léptetjük őket ki onnan?
Egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy a zsinórok szabadon maradjanak. Tömérdek ló és szekér érkezik, véletlenül is elszaggathatják őket, ha pedig csak egyet is felfedeznek, nagy baj van.
Nem volt más választásunk, ásni kellett, újra ásni, és megint ásni. Magam is beálltam nem egyszer, folyt a víz a hátamon a fagyos időben.