SZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-    Mit tisztáztak azok a kristálylemezek?
-    A kristálylemezeken az időutazók jelentései voltak. A legnagyobb részben arról szóltak, hogy mit végeztek, miféle szélmalomharcot vívtak, hogyan kerültek folyamatosan egyre reménytelenebb helyzetbe az eredetieg nagyon is kötelességtudó katonák, az időutasok.
-    Kötelességtudó katonák voltak?
-    Igen, úgy tűnik, a többségük az volt. Megpróbálták lelkiismeretesen teljesíteni a teljesíthetetlen parancsokat. Először csak jelentettek, jelentettek, folyamatosan jelentettek. A legelső időben naponta, utána csak hetente, aztán egyre ritkábban. Az időutasok többsége – ha egyáltalán életben maradt – egy idő múlva teljesen elveszítette az időérzékét.

Nagyot sóhajtott, és húzott egyet az italából.

-    A kristálylemezek tartalma az idő haladtával egyre kellemetlenebb olvasmány. A jelentéstevők előbb finoman célozgatnak, aztán szemrehányásokat tesznek a felsőbbségnek, azaz a jövőnek. Annak a jövőnek, amelyről azt hiszik, hogy még mindig jövő, és még mindig létezik.
-    Mert az a jövő már nem létezik – vágta rá a szőke nő.
-    Nem bizony, Karen.

Helmut egyikről a másikra nézett, fontolgatta, hogy kimondja-e, amit gondol, aztán mégis becsukta a száját.

Ed Philips újra ivott egy kortyot, és folytatta:

-    A kristálylemezek keserűen a szemére vetik a parancsnokságnak, hogy egyetlen ígéretét sem teljesítette. Nem érkeztek meg az ígért eszközök, anyagok, társak.
-    Miért nem küldték el? – kérdezte Helmut.

Ed Philips kínjában elvigyorodott.

-    Szerintem megérkeztek, méghozzá hiánytalanul.
-    Talán nem jó helyre?
-    De igen, Helmut, jó helyre. Azt gondolom, a felszerelés, az ellátmány, illetve az erősítés nagy része is a megfelelő helyre ment. A hellyel nem volt probléma.
-    A hellyel nem? Akkor mivel? Talán az idővel?
-    Néhány esetben igen. Bármilyen eszközt használtak, időnként nyilvánvalóan túl nagy szóródással működött. Előfordult, hogy négy-öt évtizeddel később érkezett meg egy-egy csoport.
-    Hát azokra hiába vártak!
-    Igen. De akkor sem találkozhattak volna, ha csak néhány nap az eltérés.

Karen Bozchana Kadlecikova komoran bólintott. Értette, és szánakozott. Az egész olyan, de olyan hiábavaló. Hacsak…

Hacsak nem eleve azzal a szándékkal megy valaki a múltba vissza, hogy a szó szoros értelmében új életet kezdjen…   

A szőke nő arca elkomorodott. Helmut Schellenberg látta, és félreértette:

-    Ed, ezt Karen se hiszi!
-    Ki mondta ezt neked? – nézett rá a szőke nő.

Helmut erre olyan képet vágott, mint aki vackorba harapott.

-    Néhány napnyi eltérés? – motyogta kétségbe esve.
-    Ige, Helmut – bólogatott Ed Philips. – az idő valami nagyon különös dolog.

Ivott egy újabb kortyot, megfontolt lassúsággal.

-    Figyelj rám, Helmut! – kezdte aztán. – Ha időutazásra készülsz, és - tegyük fel - éppen itt tartózkodsz, mert ez az időotthonod, akkor ez a számodra jelen. Stimmel?
-    Igen.
-    Amikor a múltba érkezel, az eddigi múlt lesz a számodra a jelen, és azt képzeled, korábbi életed színhelye, ahonnan eljöttél, a jövő.

Helmut gyorsan bólintott.

-    Ez is világos.

Ed Philips sóhajtott, és hátradőlt a székén.

-    A dolog nem egyszerű, Helmut. Amikor eljöttél a jövőből, az a jövő megszűnt létezni a számodra. Oda többé nem juthatsz el.
-    Miért?
-    Mert a jövő még nem létezik. Tévedtek az elrendelés apostolai, a jövő most születik. Az időutazás paradoxonjai egészen mások, mint azt régen feltételezték. Máshol húzódnak.
-    Máshol? Hol?
-    Ha a múltba mégy, az attól kezdve a számodra jelen. Csak olyan jövő következhet utána, amely ott, a számodra jelenné lett múltban kialakul.
-    Ez egy kicsit magas…
-    Nem lehetsz előkelő idegen a múltban, Helmut. Attól kezdve az életed. És – akármi is van a régi filmekben és regényekben – teljes képtelenség, hogy valaha is visszatérj, mert minden kapcsolat azonnal megszakad. Te törlöd el. És a saját számodra – egy teljesen új jövőt kezdesz alakítani.
-    Teljesen új jövőt?
-    Igen, Helmut!

Ed Philips nagyot sóhajtott, aztán szinte egy szuszra vágta ki:

-    Az időutas számára nincs visszaút, és többé nem létezik az a jövő, ahonnan érkezett. Maga törölte el. A küldők korának pedig nem létezhet olyan múlt, aminek az imént menesztett időutazó a részese lehetne…

Helmut tátott szájjal nézett.

Folytatása következik.