SZÁZHARMINCHARMADIK RÉSZ

Egy terület nemzetállami birtoklása filozófiai értelemben nem jelentheti a nemzetállam deklarált többsége számára az identitás kisajátítását. A nemzetállami intézmények megléte vagy hiánya sem jelentheti „automatikusan” az identitás kizárólagosságát.

Ha így volna, szélesre tárnánk a jog kapuit az erőszak és a hódítás előtt. Ha bármely állam elfoglalna és annektálna bármely területet, akkor az annexió „jogánál” fogva kötelezhetné az ott élő embereket az általa követelt identitás kizárólagos elfogadására.

Csendben surran az Idő,

Sorsok cseperednek,

Gyors napok intenek búcsút

Lusta fellegeknek.

–

Nyári beteljesedés

A világra réved,

Valahol most mérik le a

Következő évet.

—–

Szárnyra kapnak új Hitek,

Égnek új Szerelmek;

Bizakodó jövő-létek

Jelenükre lelnek.

—–

Csendben surran az idő,

Helyben ül a végzet,

Tömeges a statisztika,

Egyedi az Élet.

—-

Alaktalan a Jövő,

A Múlt torka véres;

Semmi sem hoz igazságot,

Ami nem személyes.

—-

Meghitt legyen a mosoly,

Kővé sose váljon;

Isten áldása van Békén,

Nemzeten, Családon.

A Nap gigászi, forró fény-batár,

Vállán halványkék bársony ég-talár.

—–

Forró a csend,

Még enyhe szél se szisszen,

És jobb világról álmodik

Az Isten.

—–

A butaság már boltban is kelendő,

És penge élén táncol

A Jövendő.

—-

Idő-garat zúg,

A Múlt – csak dara;

Sejtelmes, néma

Vízöntő nyara.

—-

Gúnyosan csörög vissza a garat:

“Pénz-végzet kell, vagy

Szabad akarat?”

—

Néhány évezred?

Marad, aki dőre;

Hadd álljon vissza megint

A rajtkőre.

Másutt azért ez nem mindenütt van így. Nálunk mintha csak nemzeti önelégültség, vagy az annál hatásaiban még sokkal rosszabb nemzeti nihil volna.

Itt most nem szeretném taglalni az okokat. Vannak. Sajnos nem is kevés.

Sajnos a más népekkel való analógia a mi esetünkben ritkán meggyőző. helyzetünk másokéhoz csak kevéssé hasonlítható.

A környékünkön élő minden más nép tisztában van vele, hogy a közelében rokonai élnek. A saját fülével hallhatja, hogy némelyik nép szava hasonló az övéhez.

Nyári szerelmek víg tüze jár,

Forr a határ,

Zendül az Élet,

Izzik a Nyár,

Izzik a Nyár.

—–

Égről a felleg elmenekül,

Ködbe merül,

Tétova vágy is

Létre hevül,

Létre hevül.

KÉTSZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ 

Ed Philips láthatóan nehezen emésztette a hallottakat. Morgensohn gúnyosan vigyorgott egyenesen a szeme közé.

-         Az ön édesapja nem viselkedett valami lovagiasan, kedves uram. Mindkét féltől teljes engedelmességet követelt. Az Ultenberg csoportot azzal fenyegette, hogy a képletek segítségével megsemmisíti a Digitális Téridőt, minket meg azzal, hogy az Ultenberg csoporttal szövetkezve anyagilag tönkretesz bennünket.

-         Minket?

SZÁZHARMINCKETTEDIK RÉSZ

Napjaink igen fontos problémáihoz érkeztem, és az új líra érdekében nem hagyhatom őket szó nélkül.

Elvek és propaganda szólamok között igen nagy lehet a különbség. Láthattuk, hogy a másság elfogadása önmagában hiányosan megfogalmazott gondolat, a helyes elv: egymás identitásának kölcsönös elfogadása. A gondolatban jelenleg rejlő veszélyes egyoldalúság az, ami könnyen teheti közönséges propaganda szólammá, expanziót fedező ideológiává.

A Remény mi magunk vagyunk,

Vagy misztikus akaratunk.

—-

Ha nem virulnak friss hitek,

Elhagynak minket az Egek.

—-

Ahol pesszimizmus koslat,

Ott az élet egyre rosszabb.

—-

Végzet mindig végzetet ír;

Magát teremti a nihil.

—-

Az Élet nem puszta festék;

Reménykedni – kötelesség.

—-

Ha jövő van, remény éled;

Nincs más oka, csak az Élet.

ÖTVENHETEDIK RÉSZ

Az előző részben eléggé fontos tényekről volt szó, a továbblépés előtt összefoglalnám. Hosszasan foglalkoztam a korabeli osztrák bürokrácia jelenlegi történetírásunk által is gyakran hangoztatott varázsmondatával:

• A magyarországi királyi jövedelmek nem fedezték a végvárvonal fenntartásának költségeit.

A mondat realitása erősen fogyatékosnak bizonyult. A császári kormányzat nem teljesítette a kötelességét, a katonák zsoldját hellyel-közzel se fizette, a védelmi rendszer fenntartásáért igen keveset tett.

Megőrizhetjük autonómiánkat bármilyen helyzetben, ha vállaljuk a vele járó kockázatot. Szinte minden nap hoz elénk ilyesféle rizikót. Néha a karrierünkkel játszunk.

Nem tehetünk mást.

—-

II. Vilmos német császár a rossz uralkodó eklatáns jelképe. Pökhendi, felfuvalkodott, világuralmi ábrándokkal megvert, agresszív fráter volt, egy gyorsan felfejlődő, tekintélyes ország trónjára született, amit aztán az első világháború poklába vitt.

Ritkán mertek neki ellentmondani.

Mázolt média-egek;
Sok a kell,
Mégis
Lehet.

Vak erőszak csámborog,
De a Föld
Mégis forog.

Pénz-diktátor képzeleg
Hallgatnak a vén egek.

Borús jövő-fellegek,
Sok a kell,
Mégis
Lehet.

Magyar Múlt az égig ér;
Arcunkra szárad a vér.

Kezünkben arany telér,
Éhen veszni mit sem ér.

Vén Idő halkan pereg,
Sok a kell,
Mégis
Lehet.

Globálterhes vak idők,
Tobzódik a sok ripők.

Költséghatékony halál
Tetoválva kiabál.

A Jövő üres keret,
Kell zajlik,
Mégis
Lehet.

Vak meder a fősodor,
Mégis van út,
Valahol.

KÉTSZÁZHATVANEGYEDIK RÉSZ

Karen már csaknem élvezte. Tudta, hogy a világ összes szennye most az ő nyakába szakadt, de kíváncsi volt. Mindent tudni akart.

-         Kifejtené bővebben?

-         Hogyne, kedves hölgyem, azon vagyok!

-         Hát halljuk!

Morgensohn gúnyos mosollyal mérte végig a három embert.

Közben Karen félig elfordult, és szinte maga elé suttogta:

„Admirális a hajónak! Rögzíteni az elhangzottakat!” 

Azonnal jött a válasz:

„Hajó az admirálisnak!

SZÁZHARMINCEGYEDIK RÉSZ 

A közösségi értékek és jogok kérdése napjaink legidőszerűbb problémái közé tartozik. Talán a közösségi jogok érvényesülnek a gyakorlatban a legnehezebben – gyakran fogyatékosan, vagy egyáltalán nem – miközben viharos támadások szűnni nem akaró sorozata éri a közösségi identitást. 

A közösségi identitás és a közösségi önrendelkezés amúgy is a legkevésbé, illetve legnehezebben érvényesülő szabadságjogok voltak az egész újkori Európában, a helyzet ma se jobb.

A vasvári béke híveinek publikációi még manapság is igyekeznek velünk elfogadtatni a suttyomban kötött egyezményt. Érvrendszerük a szokásos sablonokra épül, sőt mintha még rá is erősítenének. A már rongyosra koptatott „szükségszerűség” mellett persze nincs egyebük, legfeljebb hangzatos szólamaik. Minthaéppen Magyarország érdeke lett volna, hogy az ország pusztulása akkor is folytatódjék, amikor végre valóban lehetőség nyílt a török hódítók végleges elűzésére. Hát persze, hogy abszurd, ez nem lehetett az ország érdeke.

Hiszek – mert hinnem kell,

Magyar jövendőben,

Hogy népünkre és hazánkra

Isten kegye,

Szorgalom és jó szerencse

Békét, nyugalmat, jólétet

Áraszt egyszer bőven.

Hiszek, mert hinnem kell

Magyar jövendőben.

——-

Ha nem hinnék,

Cinkos lennék

Remény-öldöklésben,

Pesszimizmus-sárkányoknak

Dédelgetésében.

—–

Nem hiszek azonban

Ideológiában,

Politikusok szavában,

Alku-igazságban;

Globál üzlet-hazugságban,

Felszín-kultúrában.

—–

Hiszek – mert hinnem kell

Nem hihetek másban;

Magyar népem,

Magyar nyelvem

Fennmaradásában.

A Lét maga a végtelen,

A törvény és a rend;

Benne az Isten lakozik,

Idelent

S odafent.

—-

(Magánügyünk halni, félni;

Súlyos felelősség: élni.)

—-

A Lét az Idő tengerén

Sodródó vén hajó,

Az Élet benne az utas,

S az Örökkévaló.

—-

(Hiszünk vagy nem – ahogy tetszik;

Ő helyettünk nem cselekszik.)

—-

Hogy véletlen az életünk,

Csak gyáva, híg mese;

Az ember nem bábu, hanem

Isten részvényese.

—–

(Nélkülünk az Isten árva;

Nem vettettünk a világba.)

—-

A választás a becsület

Talányos ég alatt;

Sok embernek súlyos teher

A szabad akarat.

KÉTSZÁZHATVANADIK RÉSZ

Újabb riasztó hatásszünet.

Ed Philips ismét megvonta a vállát.

-         Talán nem hiszi? – kérdezte tőle éles hangon az állítólagos Morgensohn.

-         Nem.

Az idegen a fejét ingatta.

-         Szabadna tudnom, miért nem?

Ed Philips gúnyosan elmosolyodott.

-         Nem tudom, kicsoda maga, jóember. Úgy tűnik, mintha Morgensohn ügyvéd volna, de mégsem az. Azt sem tudom, honnan és hogyan került a könnyűcirkáló fedélzetére.

Sohasem a holt anyag,

De mindig a Lélek,

Sohasem tárgyakba árad

Istentől

A Lényeg.

—–

Nem a vak folyamatok,

Nem a színuszgörbék;

Isten mellett minket illet

Minden

Felelősség.

—-

Nem véletlen a világ,

Nem vak szeszély kerget,

Nem a dolgok teremtik az

Életet,

A Rendet.

—–

Sohasem a holt anyag,

Sose a csönd zörget;

Nem néma dolgok szerelme

Élteti

A Földet.

ÖTVENÖTÖDIK RÉSZ

A harmincéves háborúba temérdek pénzt, energiát ölt a Habsburg államvezetés. A látszólag vallási mezben folyó – katolikusok kontra protestánsok – háború igazi értelme az volt, képes lesz-e a német-római császári címet viselő Habsburg uralkodó valódi hegemóniát teremteni a német államok fölött.

A császáriak legázolták és Habsburg örökös tartománnyá fokozták le a nagy múltú Csehországot. A Cseh Testvérek jelentős része emigrációba kényszerült, egyik fontos vezetőjük volt a híres pedagógus, Jan Amos Comensky, azaz Comenius, aki jó kapcsolatokat ápolt olyan személyiségekkel is, mint a cseh trónról elűzött Pfalzi Frigyes (akit gúnyosan téli királynak neveztek) fia, Rupert herceg, az angol polgárháború legendás lovassági tábornoka, történetünk idején pedig az angol hadiflotta tengernagya.

Nap nap után jön az este, a vén Hold kuncog az égen;

Új évgyűrűk a fán, egyik a másik után...

Mint szalagok, tekerednek az emberlétre az évek;

Csak telnek szaporán, egyik a másik után.

Lassan öregszünk, változik át a tükörben az arcunk;

Vénül a szürke jelen, s minden múlt - fiatal.

Kacér színésznő rohanta le egy alkalommal az ifjabb Dumas-t.

- Vegyél feleségül!

Az ifjabb Dumas ádázul elmosolyodott.

- Nem, drágám!

Csábmosoly, kacér dekoltázsemelés, bokavillantás.

Dumas Fils-t nem hatotta meg:

- A saját szeretőimet se veszem feleségül, nemhogy a másét!

Újabb Nyár

Új stáció,

Számora is kitört végre

Itt van a Vakáció.

—–

Most talált rá Anikóra,

Meg rám a nyári meleg,

Izgulunk, hogy vajon mikor

Jönnek meg

A Gyerekek.

—-

Vár epedve sok jó munka,

Duzzog bőszen a regény;

Azt hiheti, elfeledtem,

Mert rég nem látott szegény.

—-

Várnak remek olvasmányok

Tucatjával polcomon,

Talán most már ezeket is

A kezembe kaphatom.

—–

Szabadságos szép időnek

Ezer szólama dalol;

Közben a Nyár verőfénnyel,

Vagy esőkkel bandukol.

KÉTSZÁZÖTVENKILENCEDIK RÉSZ 

Ed Philips váratlanul ideges lett, csaknem reszketett.

A szőke nő elhúzta a száját. Azt gondolta, végre célhoz értek. Emiatt volt az egész út, a hátborzongató kalandok lidérces sorozata. Legyen már vége!

-         Tegye meg végre, hogy elmondja nekünk! – mondta az ismeretlennek, és befészkelte magát a fotel mélyére.

Ed Philips fásultan hallgatott, de le nem vette a szemét az állítólagos Morgensohn-ról. Helmut Schellenberg buzgón bólogatott.

Magasan jár a Napunk;

Élni,

Szeretni

Alkotni

Akarunk.

—–

Ifjú Tavasz messze jár,

Verítéket,

Szent Örömöt

Ad a Nyár.

—–

Amíg tűz a napsugár,

Kezünkre és

Szellemünkre

Munka vár.

ÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

A magyarországi török hódoltság történetével kapcsolatban a leggyakrabban hangoztatott közhely körülbelül így hangzik:

• A magyarországi királyi jövedelmek nem fedezték a végvárvonal fenntartásának költségeit.

Egyelőre hagyjuk ezt a kijelentést, ne firtassuk igazságtartalmát, arra később kerítsünk sort. Most nézzük távolabbról. Vegyük egyelőre azt gyorsan számba, mi mindenhez használják érvként, sőt mindent eldöntő érvként ezt a kijelentést:

(A felsorolás a teljesség igénye nélkül készült):

v     A maradék Magyarország kizárólag a Habsburg birodalom védelmében maradhatott fenn.