Másutt azért ez nem mindenütt van így. Nálunk mintha csak nemzeti önelégültség, vagy az annál hatásaiban még sokkal rosszabb nemzeti nihil volna.

Itt most nem szeretném taglalni az okokat. Vannak. Sajnos nem is kevés.

Sajnos a más népekkel való analógia a mi esetünkben ritkán meggyőző. helyzetünk másokéhoz csak kevéssé hasonlítható.

A környékünkön élő minden más nép tisztában van vele, hogy a közelében rokonai élnek. A saját fülével hallhatja, hogy némelyik nép szava hasonló az övéhez. Az összes környező nép fia átélheti ezt az élményt.

Mi nem.

A mi rokonaink rendkívül távoliak. Semmiféle hétköznapi nyelvérzék nem veheti észre a rokonságot. Bárki is a rokonunk, ez a helyzet.

Manapság nagy divat kétségbe vonni a finnugor nyelvrokonságot. Nem vagyok nyelvész, de van véleményem. Úgy gondolom, a finnugor nyelvrokonság tényét nemigen lehet kétségbe vonni. Amely nyelvekkel rokonságot állapítottak meg, azok valóban a rokonaink. 

A hangváltozási tendenciákat nincs értelme megkérdőjelezni. Lehet őket követni a Halotti Beszédtől máig, vagy vissza. A rokon ynelvekkel összevetve még visszább is.

Hallottam magyarul beszélni franciát, németet, de finnt és észtet is. Engem meggyőzött.

Azt sem gondolom, hogy a finnugor nyelvrokonság álláspontján lévő nyelvészek mind hazaárulók vagy kozmopolitkák lennének.

Nem is ezzel lehet a gond. A finnugor és az uráli elnevezések mindenképpen problematikusak. Zavaróan hatnak, és önálló életet élnek. Talán sokkal szűkebbre határolják a rokonsági horizontot, mintsem kellene. Már amikor erről tanultam, akkor is éreztem néha ezt. Sok a feltételezett bizonyíték támogatta feltételezéseken alapuló feltételezés. Némelyik határozottan dogmagyanúsnak tűnt már annak idején is. Sok túlságosan is “logikus”, ami a múlttal kapcsolatban mindig veszélyes. A nyelvtörténeti “bizonyítékokra” támaszkodó vándorlások meg őshaza teóriák lógnak a levegőben, spekulációhalmazok, az első bizonyítékra összedőlnek.

Ennek ellenére a dolog mégsem eléggé merész. Korlátokat éreztem. Bizonyos irányokban nincsenek. A török nyelvek első nyelvemlékei a magyar jövevényszavak. Ennek ellenére nyugodtan feltételezik, hogy ezeket a szavakat nem átadtuk, hanem átvettük. Voltaképpen nyitott fantázia az egész. De csak bizonyos irányokba. Másfelé csupa tabu.

Azt gondolom, nem véletlenül van a finnugor nyelvrokonság elmélete ellen annyi támadás. Valami nem stimmel. A nyelvészek tiltakozása ellenére nem hiszem, hogy mindenben a kánonnak lenne igaza. Én magam egészen más területen helyezkedem szembe a kánonnal, de vallom, hogy kulturális ügyekben nem zörög a haraszt…

A sumér-magyar nyelvrokonításról először Komoróczy Géza kis könyvében olvastam először, valamikor középiskolás koromban, mindenképpen 1980 előtt. Meglepődtem, aztán azzal tértem napirendre, hogy “ez egy ökörség”. Mármint a sumér-magyar nyelvrokonítás.

Érdekes, amikor a könyvecskét másodjára olvastam – ’90 körül – már nem tűnt annyira meggyőzőnek. Sőt…

Aztán néhány éve  az általam nagyon tisztelt Germanus Gyula több írásában is azt olvastam, hogy Gremanus minden teketória nélkül “finnugornak” nevezi a sumér nyelvet…

Nota bene…

Germanusról a legtöbb magyar csak azt tudja, hogy felvette a mohamedán vallást, és többször is teljesítette a mekkai zarándokutat, ezért az arab országokban Hadzsi Abdul Karim néven tisztelték. Emellett azonban az arab irodalom egyik legkiválóbb szakértője volt, beszélte az összes nagy európai nyelvet, és amellett sokkal több sémi, török és egyéb keleti nyelven tudott, mint akárki más magyar. Évizedekig publikált és adott elő arabul is, törökül is, a keleti világban Marokkótól Indiáig köztiszteletben állt. Ha nyelvről van szó, nyilván tudta, mit beszél.

Talán ma Germanust is dilettánsoznák?

Apropó, dilettánsozás!

Kimondottan zavar, ha a tisztelt tudomány tüstént ledilettánsoz bárkit, aki a finnugor nyelvrokonság helyett vagy mellett akár bel- akár külföldön valami mást pendít meg. Még akkor is, ha az illető egyébként – urambocsá’ – nyelvész.

Ez idegesít a legjobban.

Aki mást mond, mint mi, az dilettáns. Ez nem tudományos alapállás, ez brancs-alapállás. Éppen úgy, mint a többi kánon esetében.

Mindig az dilettánsoz a leghangosabban, akinek ég a háza.

Nota bene…

A múlttal foglalkozó legtöbb tudomány elveszítette az emberek bizalmát, és ennek okai vannak. Éppen elégszer láttuk, mint “fekszik le” az éppen aktuális politikának.

—–

Először mindent a germánoktól tanultunk, mindent tőlük vettünk át.

Utána meg mindent a szlávoktól tanultunk, mindent tőlük vettünk át.

Aligha.

A magyar államalapítás kulcsintézményét, a vármegyerendszert senkitől se vehettük át, mert előtte sehol sem létezett hasonló közigazgatási rendszer…

—-

P. dictus magister (Anonymus) a saját kora összes nemzetségének kreált egy-egy honfoglaló őst, akivel el is foglaltatta azon területeket, amelyeket a geszta írása idején az adott família birtokolt. Ehhez persze mindegyiknek legyőzendő ellenséget is kellett kreálni.

Az első hazai politikai alapú történetírás…

Isszuk is a levét.

Környező nacionalizmusok azóta is Anonymus teremtményeinek hajába kapaszkodva népesítik be a Kárpát-medencét légből kapott szláv meg román államocskákkal.

—-

Magam is beleestem egyszer hasonló csapdába.

Újra meg újra tanultuk, hogy kisebb-nagyobb szláv államok léteztek itt a honfoglalás előtt. Nem nagymorva-ősszlovákok, de voltak.

A Savaria Karneválra írtam forgatókönyvet, ott KLIÓ köszöntő hexameteres szövegében szerepelt ez a sor:

“Szláv kalyibák sorakoztak a romhalmaz közepében,”

Az egyik régész szakértő tüstént rajtam ütött, ahogy elolvasta:

- Lehet, hogy voltak szláv települések, de – nem találjuk őket!

Pedig a korábbi politika nagyon szerette volna.

A Kárpát-medence középső részein nem maradt fenn egyetlen szláv település sem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem is voltak…

—-

Most pedig a történet. Többen is elmesélték:

—-

Körülbelül 1950-ben egy szovjet tudós védelmezte meg a magyar tradíció becsületét. Neves szovjet őstörténész látogatott Budapestre.

Már a repülőtéren kint nyáladzott tiszteletére az új és régi sütetű párttagkönyvvel rendelkező egész szakma.

- Professzor elvtárs, itt minden szláv! – óbégatták egymás szavába vágva.

- Igazán?

- Minden, minden, minden szláv! Mindent a szlávoktól vettünk át. professzor elvtárs! – olvadoztak a magyarok.

A szovjet vendég végigmérte az illusztris gyülekezetet.

- Akkor önök miért beszélnek magyarul?