HARMINCNEGYEDIK RÉSZ

Mi történt?

Megérkezett a katonák hosszú ideje elmaradt zsoldja. A kiéhezett, lerongyolódott emberek fellélegeztek, izgatottan gyülekeztek.

Csakhogy…

A pénz felháborítóan kevés volt, töredékét sem fedezte a hátraléknak. A kamara még azt se fizette ki, amit a kapitány a saját pénzéből előlegezett a katonáknak. Kerecsényi kapitánynál betelt a pohár.

„Ez semmi, ez nem fizetés… Őfelsége lássa, hogy kit küld ide a várba, mert én bizonnyal tovább nem tartom.” 

Szégyenletes helyzet az uralkodóra, az államra és annak intézményeire nézve.

Ócska, vén buszunk, az Idő

Néha rohan,

Máskor áll,

Árnyas halál-stációknál

Pár utas mindig leszáll.

A legrégibb Barátom is..

Szerdán temetik talán…

Jó ember,

Férj,

Apa voltál;

Béke Veled,

Matyikám…

Huszonöt éve láttalak,

Robogott a busz velünk;

Következő életünkben

Talán…

Jót beszélgetünk.

Ócska vén buszunk, az Idő,

Hegyeken és völgyeken;

Elmarad a megélt Élet,

Jön a Hit,

S a Bölcselem.

Valamikor a XV. században a pápai hadak Anconát ostromolták. A város védői makacsul kitartottak, nagy veszteségeket okoztak a támadóknak.

A fegyver, amit a védők mesterien alkalmaztak, a kézi ágyú volt, azaz a puska. Alig hasonlított mai utódaira. A legtöbbje csak ormótlan vascső volt, és gyújtózsinórral sütötték el.

Az anconai fegyverművesek remekeltek, a kor legjobb puskáit készítették a védők számára. Nem hordtak távolra, de pokoli erővel lőtték ki a jókora lövedéket.

Acsarkodó böjti szelek,

A világunk mitől kerek?

Szubkultúra-nyúlketrecek;

A világ-ereszték recseg.

Mai trend globálra fajzott,

Dollár eszik világsajtot.

Acsarkodó böjti szelek,

Hajléktalan a Szeretet.

Fukar anyagi nyereség

Zabálja az ember eszét.

Torony hegyén fehér kendő;

Aszalódik a jövendő.

Acsarkodó böjti szelek,

Bármi is jön – már közeleg.

Csapzott jövendőt rejtenek

Rossz buta, seszínű szemek.

Dermedten állnak a hegyek,

Zenét hallgat a fergeteg.

KÉTSZÁZKILENCVENHATODIK RÉSZ

Hirtelen jött a kijózanodás!

-         Atyaúristen! A térmanipulátor!

Felpattant, mintha megcsípték volna. Órákon belül támadás érheti! A térmaniplátor használatával leleplezte az inkognitóját. A térmanipulátor központjában, de talán a Digitális Téridőben is pontosan tisztában lehetnek vele, kicsoda, és milyen eszközökkel rendelkezik. Talán éppen most töltik fel annak a hajónak a fegyverzetét, amelyet a megsemmisítésére küdenek.

SZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ

Vajon rendelkezik-e a költő személyes emberi autonómiával? Ha valóban alkotó művész, nyilvánvalóan rendelkeznie kell vele. A válasz magától értetődik. A kérdés nevetségesnek tűnik, de itt és most fel kell tennem, hiszen számos olyan botcsinálta „elmélet” van forgalomban, amelyek ennek ellenkezőjét sugallják.

Felhívnám arra a figyelmet, hogy a művészet intézményi elmélete értelmében egyáltalán nem szükséges, hogy a művész valódi személyes emberi autonómiával rendelkezzék, teljesen elegendő az, ha az általa műalkotásnak nyilvánított szövegeket vagy tárgyakat „a művészet világa” is műalkotásnak ismerje el.

Ott rejtőzik a baljós ég fölött,

A harsány reklámszünetek között,

A hazug, kincstári mosoly mögött,

A ronggyá szakadozó idegekben

Közéleti patvarkodásban rebben,

Üres tekintetekből vigyorog.

A Jelen buta, süket peremén

Várakozik

A Rém.

Az ostobaság csillaga ragyog,

Egyre butulnak

A hétköznapok.

A fáradt Idő görcsösen pereg,

Vámpírok,

Szörnyek,

Farkasemberek

Acsarkodnak gyermekeink agyában,

S a jövő

Véres foggal

Vicsorog.

Magányt terjeszt üres kábel-zene,

S az ostoba, drótos fülű jelen

Rossz lármájától

Önmagát se hallja.

HARMINCHARMADIK RÉSZ

A győzelem után Kerecsényi kapitány megjutalmazta az embereit. Minden egyes „bátor magaviselete és vitézsége jutalmául” körülbelül másfél liter bort és friss cipót kapott, ezen felül többeket pénz-vagy tárgyjutalomban részesített a parancsnok. Volt, aki ruhákat, mások zsákmányolt tárgyat, állatokat, vagy éppen török foglyokat kapott jutalmul. Néhányan zsoldemelést is kaptak.

Az utóbbi kivételével nyilvánvalóan az összes jutalom a várkapitány pénztárcáját terhelte.

(Aki csak tradíciózik,

Meg a száját tátja,

Próbálja úgy nézni, ahogy

Fukuyama látja.)

A világok legszebbike;

Hurrázzunk tehát ízibe!

A boldogság piacgazdag,

Minden más: vallási maszlag.

Múltunkat a számhoz verem;

Véget ért a történelem.

(Mégse kell ám protestálni

Ezen szavak végett,

Csak így ér a liberális

Történelem véget.)

Kábelbokron bádog mókus;

Zúg a Fukuyama-kórus.

Génmanipulált világfán

Gubbaszt a műanyag sátán.

Valamikor a XVIII. században egy magyar gróf írt egy vígjátékot. Jópofa, pikáns darabot könnyen gördülő versformában. Egyetlen felvonás volt mindössze, és a társaságban közismert, kikapós szépasszony volt a főszereplője. Megmutatta előkelőségekből álló társaságának, és az ifjú grófok és konteszek tüstént kedvet kaptak rá.

- Játsszuk el!

Máris nekiláttak, szabad idejükben próbálni kezdték a komédiát. A gróf megígérte, hogy az előadásra meghívja az illető hölgyet, akiről a vígjáték szól.

KÉTSZÁZKILENCVENÖTÖDIK RÉSZ

Karen aludt egyet a közlésre. Másnap, reggeli után tért vissza a témára:

-         Admirális a hajónak. Mennyire őrzik azt a kínai üzemanyagbázist?

„Admirális a hajónak! Semennyire.”

Karen felfigyelt. Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen.

-         Admirális a hajónak! Hallhatnék erről bővebben?

„Hajó az admirálisnak! Ez titkos információ. Most azonban, hogy már nem tartozom a kínai flotta állományába, megoszthatom önnel, admirális.

SZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ

Fontos és bonyolult kérdésekhez értem.

Kimondtam, hogy hétköznapi értelemben a ’költő’ státuszában lévő ember felelőssége nem lehet egyetlen más státusz felelősségénél kisebb, ami egyrészt magától értetődő, másrészt nagyon is problematikus, hiszen a jelenlegi kanonizált szövegek erőteljesen igyekeznek tagadni elkövetőjük felelősségét.

A felelősség fogalmát kissé körbe kell járnom. Igyekszem egyszerű szavakat használni, hiszen a fogalom a gyakran körkörös okoskodásokba tévedő, verejtékes akadémiai semmitmondás kedvenc témakörei közé tartozik.

Mendegél az Élet,

Mindig csak tovább,

Egyre újabb esztendőnyi

Városokon át.

Némelyik aprócska,

Másik jókora,

Hűvös estén jólesik az

Emlék-vacsora.

Itt-ott ki van írva:
“Az emlék harap!”

Muskátlis kapuk jelölnek

Boldog napokat.

Mendegél az Élet,

Őszül a vidék,

Visszanézve ragyog a sok

Emlék-töredék.

Sziklás hegyoldalban

Idő hajlata,

Integet a Múlt, akár egy

Fáradt nagymama.

A Jövő, mint vékony

Ködfátyol, lebeg,

Várakoznak eljövendő

Újabb életek.

HARMINCKETTEDIK RÉSZ

Tojgun pasa azt tervelte ki, hogy két magas föld-fa építményt emeltet, a várfalnál magasabbra, és a tetejükre telepített tüzérség és gyalogos lövészek tüzével megbénítja a védelmet. Az ilyen építményeket akkori magyar katonai szóhasználattal „kastélynak” nevezték. Az építményekhez futóárkok rendszere tartozott.

A pasa haladéktalanul hozzá is fogott terve megvalósításához.

Ez jellegzetes XVI. századi török ostrommódszer volt, komoly veszedelem rejlett benne.

Melegítsd át, Napsugár,

A fáradt szobákat;

Ilyenkor minden pillanat

Boldog perccé válhat.

Most születik a Tavasz,

Új remények várnak,

Mosoly-előőrsei is

Megjöttek a Nyárnak.

Erőt gyűjt a napsugár,

A hajnal se félszeg,

Reggelenként sűrűsödnek

A jókedvű élcek.

Melegítsd át, Napsugár,

Töredék hitünket,

Hadd tartsuk meg békességben

Hírünket, nevünket.

Melegítsd át a magyart,

Sok csalódást látott,

Hadd építsen békességben

Jövőt és országot.

Kevesen tudják, hogy Johann Wolfgang Goethe valamikor színházi direktorként is dolgozott, ő volt a weimari udvari színház igazgatója.

Állását egyébként egy kutya miatt veszítette el. Nem volt hajlandó egy divatos kutyás melodrámát színpadra állítani azzal, hogy az ő színházából nem lesz – cirkusz.

Szigorú és következetes ember volt.

Egyszer valamelyik makrancoskodó színész közölte, hogy nem fogadja el a neki kiosztott mellékszerepet.

Goethe nem sokat teketóriázott vele:

- Akkor eljátszom magam!

Egykor volt népek tavasza,

Szent volt a Hit és a Haza.

Utána jött népek ősze,

Dollár lett a világ csősze.

Aztán meg a népek tele,

Anyag-hazugsággal tele.

Egykor volt népek tavasza,

Lesz valaha népek nyara?

Globalizált bankár végzet

Irt ki minden jót és szépet?

Emberségbe mély vermet ás

A profán szingularitás?

Egykor volt népek tavasza

Szent volt a Hit és a Haza…

Régi szép tavaszi napok;

Szent emlékük ma is ragyog.

Fényes csillag a múlt-égen,

Világít a sötétségben.

KÉTSZÁZKILENCVENNEGYEDIK RÉSZ

Karen fékezte magát, nem kapkodott. Aprólékosan megbeszélte a teendőket a számítógéppel. Nem maradhattak ebben a térben, sem ebben az időben.

Mindössze nyolc hónapot lépett vissza az időben. Közben térugrást is végeztetett, és az univerzum egy olyan félreeső szektorába vitte át a flottáját, ahol elvileg semmiféle forgalom sem volt az utolsó esztendőkben.

Nyolc hónap vissza. Megfelelője most odahaza a Földön éppen valami kisebb jelentőségű megbízásra készül a FreeMiss alkalmazottjaként, és sejtelme sincs róla, hogy valójában milyen is a világ.

SZÁZHATVANEGYEDIK RÉSZ

v     Lehetséges-e, hogy a költőnek, írónak a hétköznapi emberrel ellentétben semmiféle emberi és költői felelőssége nincs?

Ez természetesen gyakorlati és filozófiai abszurdum.

Az emberi társadalom alapja a személyes felelősség. Aki cselekvőképességének birtokában van, az egyben felelős is a cselekedeteiért, és az élet különböző dimenzióiban szükség esetén felelősségre is vonható.

A jogok és kötelességek alapja a személyes felelősség.

Mi a minőség?

Szánalom?

Tűnődni fonnyadt láncokon?

A szánalom – önsajnálat,

Önmagába belefárad.

Mi a minőség?

Kényelem?

Hörögni puffadt kéjeken?

A kényelem – mű madárdal;

Töltekezik önmagával.

Mi a minőség?

Hivatal?

Amit a köz annak akar?

A hivatal papírt áldoz,

Imádkozik – önmagához.

Mi a minőség?

Tananyag?

Szintetikus elme-abrak?

A tananyag – holt mágia;

Kifilézett szó-múmia.

Mi a minőség?

Logika?

HARMINCEGYEDIK RÉSZ

Tojgun pasa célhoz ért. Most már csak a várat kellett volna elfoglalnia.

Módszeresen kezdett az ostromhoz. Csapatait nyugatról az Almás-patakig félkörben táboroztatta le, a vár kapcsolatainak elvágására kisebb erődöket emelt, még a Szigetvártól nyolc-tíz kilométer távolságra lévő görösgáli palánkot is őrséggel látta el.

Amikor körbejárta a várat, megrökönyödött. Számos olyan létesítményt talált, amelyekről nem tudott, amelyekre nem volt felkészülve.

Rügyfakadás idején…

Újul a tér,

Frissül a vér,

Tágul a tél

Meg a dér,

Rügyfakadás idején…

Rügyfakadás idején…

Dugja fejét a virág,

Rólunk szól a világ,

Újra a Lét közepén,

Élet legtetején,

Rügyfakadás idején…

Rügyfakadás idején…

Gyűlnek a vágyak,

Tűnik a bánat,

Virradatok peremén

Csillog a hajnali fény

Rügyfakadás idején…

Rügyfakadás idején…

Fénylő Lét közepén,

Szent Élet tetején,

Táncol a

Daktilus

És a Remény;

Rügyfakadás idején…

Csillan a fény,

Zeng a remény

Rügyfakadás idején…

Napsütés már volna talán,

De a Tavasz?

Túl a csodán…

Télben van ezer hivatal;

Állítólag mind jót akar.

Aprólékos, gondos sátán

Vigyorog hóbuckák hátán.

Napsütés még volna talán,

Tavasz?

Túl a vágyak falán.

Télben profitvarjú károg,

Az égen halál szivárog.

Drótos fülbe zörejzene;

Marad a Tél – mindörökre.

Festett pinty műanyag ágra;

Tévé buzdít butaságra.

Ha nincsen jövő-dallama,

A Tavasz – csak matéria.

KÉTSZÁZKILENCVENHARMADIK RÉSZ

A férfi némán bólintott.

-         Hazamegyek, Karen – rövid hallgatás után még hozzátette: - Szerintem ott neked is lenne helyed.

-         Bajt hoznék rátok, Helmut.

Schellenberg erre semmit sem felelt.

Félóra múlva a Schellenberg ültetvényen voltak. Tíz fegyveres robotharcos kísérte őket.

Karen fanyar nosztalgiával lélegezte be ismét a Monsterland illatait. Érkeztükre felbolydult az ültetvény, de Helmut kérésére szó nélkül vonultak az udvarház felé, a tömeg utat nyitott nekik.

HARMINCADIK RÉSZ

Tojgun pasa hadműveleti bekerítése sikerrel járt, Szigetvár elszigetelődött. A magyarok nem tudták érdemben akadályozni a török törekvéseket, mert a nagyon átgondolt, szerteszét portyázó, megfélemlítő oszmán taktikának nem találták meg az ellenszerét.

Hadműveleti értelemben maga Zrínyi is vereséget szenvedett. Fel akarta menteni Kaposvárt, de a boszniai pasa támadásai miatt nem tudta a csapatait kivinni Horvátországból. Mire pedig úrrá lett a támadásokon, a somogyi megyeszékhely elesett.

Állítólag Bodajkon esett meg valamikor az 1870-es években.

Választás idején a szemben álló politikai pártok helyi vezetői és azok hívei között valami nagyon komoly konfliktus támadt. Tömeget alkottak kormánypártiak is, ellenzékiek is, előkerültek a fütykösök, sétapálcák, lovagló ostorok.

Iszonyú sértéseket vágtak egymás fejéhez, üvöltve szidták egymás felmenőit, köpködtek, dühödten rázták a fegyvereiket.

Tomboltak, mint aki ölni készül.

Miért nem ugrottak egymásnak?

Kicsi Társam, élünk szépen,

Mint mesében, erdőszélen.

Az erdő mélye fénytelen,

Szamócát meg szörnyet terem.

A pusztában nyarak, telek,

Jó emberek, rossz emberek.

Kicsi Társam, élünk szépen,

Időbeli erdőszélen.

Az ünnepnap – cifra bádog;

Öregedő hazugságok.

A hétköznap – tűnő öröm,

Amíg élek, mind köszönöm.

Kicsi Társam, élünk szépen,

A magunk téridejében.

A boldogság Isten szava,

Örök autonómia.

Élünk szépen, Kicsi Társam,

Sose voltunk szem a láncban.