SZÁZHATVANEGYEDIK RÉSZ

v     Lehetséges-e, hogy a költőnek, írónak a hétköznapi emberrel ellentétben semmiféle emberi és költői felelőssége nincs?

Ez természetesen gyakorlati és filozófiai abszurdum.

Az emberi társadalom alapja a személyes felelősség. Aki cselekvőképességének birtokában van, az egyben felelős is a cselekedeteiért, és az élet különböző dimenzióiban szükség esetén felelősségre is vonható.

A jogok és kötelességek alapja a személyes felelősség. Azért a személyért, aki nincs birtokában a cselekvőképességnek, valaki más vállalja a felelősséget. Ha az illető gyermek, akkor ez a személy az esetek természetes többségében a szülő.

Azt a felnőtt személyt, aki nincs a cselekvőképességének részben vagy teljesen a birtokában, azt a társadalom gondnokság, vagy gyámság alá helyezi. A felelőtlenség a társadalom gyakorlati és filozófiai alapelveivel, az együttélés szabályaival merőben ellentétes, és semmilyen formában el nem tűrhető, jóvá nem hagyható.

Magánemberként a költő felelőssége pontosan ugyanolyan és ugyanakkora, mint bármelyik másik magánemberé.

Hát költőként?

A költő státusza nem alábbvaló egyetlen másik státusznál sem. Mi a költő feladata?

A költő talán előkelő körök abszurd szórakoztatója, valamiféle, emberi személyiségéről és felelősségéről lemondó önkéntes majom, akinek a szava mit sem számít?

Nem hinném.

Mi is a költő feladata? A költő a líra művésze. A líra feladatait fentebb már megfogalmaztam. Megismétlem:

„A líra lényege a formált tartalommal kifejezett nyilvános személyesség. A líra a legszemélyesebb irodalmi forma. Személyessége azonban közügy; az emberi lényeg azon részét fejezi ki, ahol egyén és közösség találkozik. Az Ég a Földdel összeér, ahol az emberiség személyes énje és közösségi énje egymással érintkezik.

A költészet az emberiség kincse. Maga is egy világ. Voltaképpen minden nyelven más és más világ. A soknyelvűség az ember önvédelmének egyik legfontosabb eszköze, és minden nyelvnek szüksége van költészetre.

A költészet örök feladata, hogy szavakba öntse azokat az emberi tartalmakat, amelyek minden lélekben megfogannak, de amelyeket a legtöbb ember nem tud megragadni. A líra a nyelv segítségével ezeket önti formába, hogy az emberek újra és újra átélhessék az egy közös világhoz való tartozás felemelő élményét, illetve ennek ezer és ezer különféle aspektusát. A lírát semmi sem pótolhatja. Forrása részben az erkölcs és az érzelmek vidéke, részben a személyes alkotói tehetség. A költészet egyszerre közösségi és személyes; mint minden igazán fontos dolog az emberiség életében.

A líra mindig épít. Mindig ad, soha semmit nem vesz vissza. Általa válik a személyes élmény, tapasztalat közösségivé, a közösségi személyessé. Ezer formában transzformálódik, átlényegül, régi érzelmeket épít újjá, mutatja meg aktuális formájukat.

Puszta materiális fogalomrendszerben a líra nem értelmezhető. Maga a lírai mű is ezer formában születhet újjá, korokon keresztül is képes lehet az emberi lényeg kifejezésére, évszázadok múlva is tud olyan tükröt mutatni, amelyben a személyiség magára ismer.

A líra időn, nyelven, életen, személyiségen túl is képes csatlakozni az emberiség kollektív tudatához. Minden korban, minden nemzedékben újjászületik.”

A költő felelőssége voltaképpen a versben beszélő lírai Én felelőssége. Ez pedig a magánember felelősségétől nem lehet kisebb, hanem – sokkal nagyobb.

Folytatása következik.