Én nem kerülhetem meg.

—-

Nem fordulhatok sohasem

Jobbra-balra,

Félre,

Mintha a régóta halott

Ma is vígan élne.

—–

Nem hihetem, hogy a hordón

Isten szónokolna,

Mintha a rossz pénzuralom

Szent Szabadság volna.

——

Én nem kerülhetem meg,

Nem nézhetem el,

És nem tehetek úgy, mint a vakok;

Én nem hazudhatok.

—–

Az igazság nem változik naponta,

Mert valaki megmondta,

Ami ma rút,

Az holnap se csodás;

A költészetben nincs megalkuvás.

——

A líra sose bandzsa,

Nem eszköze a nyegle,

Rossz halandzsa.

KÉTSZÁZNEGYVENHATODIK RÉSZ

Karen Bozchana Kadlecikova savanyú arcot vágott.

-         De mit? Mi a csudát? És hogyan?

Ed Philips tanácstalanaul csóválta a fejét.

-         Ha tudnám, megmondanám.

-         Mégis, mi lehet?

A férfi széttárta a karját.

- Sejtelmem sincs, Karen. A háttérben valami ismeretlen mechanizmus lappang. Bár tudnám.

Karen szája széle remegett. A szőke nő most félelmetesen közel állt a hisztériához.

-         Ez kibírhatatlan!

SZÁZTIZENKILENCEDIK RÉSZ

A költőnek a nyelvvel szembeni felelőssége a líra legfontosabb tényezői közé tartozik. Ezen felelősség nélkül valódi, értékes költészet nem létezhet.

A költőnek anyanyelvét – költészetének nyelvét – tökéletesen birtokolnia kell, ez erkölcsi és szakmai kötelessége. Minden költőnek igazi anyanyelve az a nyelv, amelyen költeményeit írja. Janus Pannoniust ugyan jelentős magyar költőként tartjuk számon, de tudomásul kell vennünk, hogy ő nem magyar, hanem magyar érzelmű latin költő volt.

NEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Ebben rejlik a gyilkossági terv legnagyobb gyengéje. Kiküszöbölni nem lehet. Hallatlanul nagy veszéllyel jár. Bármelyik pillanatban a tettesek bukását okozhatja. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy időben korlátozott volna, hiszen akár évekkel később is elgondolkodhat rajta a szemtanúk bármelyike. Ki is látta az állítólagos vadkant?

Kivédeni nem lehet, de fel lehet rá készülni, és Zrínyi gyilkosai fel is készültek. Az alábbiakban láthatjuk, miféle módon.

Felelőtlen korban,

Bio-drónok között,

Amikor az erkölcs

Rongyokba öltözött,

S hazugságot áraszt

A médiatenger;

Mitől marad Ember

Korunkban

Az ember?

——

Talán a pénz,

A dollárok varázsa?

Talán a bankó

Isten földi mása?

—-

Felelőtlen korban,

Globál-zivatarban,

Ezernyi arctalan

Gumi-perpatvarban,

Ordas álproblémák

Nyílzápora között

Vajon hogyan lehet

Embernek maradni?

——

Talán a bank?

Tán éltet hitel éltet?

Tán kamat mentén

Virágzik az Élet?

Luther Mártont, amikor még Ágoston-rendi szerzetesként egy katolikus egyetem tanára volt, megszólította egy ifjú káplán:

- Reverendissime doctor! Kérem, adjon tanácsot!

- Miről van szó, testvérem?

- Kezdek meghasonlani, atyám.

- Mi a baj, fiam?

- A pápai bullák. Meg enciklikák.

- Mi van velük?

- Ki kell prédikálnom, amire utasítanak.

- Tudom. Kötelességünk.

A káplán aggodalmasan nézett körül. Senki sem volt rajtuk kívül a kerengőben. Így is csak suttogva merte megjegyezni:

- Magam sem mindig hiszem, amit prédikálok, reverendissime doctor.

Reménységes szép Tavasz

Az ég alatt lépdel,

Bekacag az ablakunkon

Madárcsicsergéssel.

—–

Reményt tűz a napsugár,

Fejünk felemelve,

Rajzanak a szent emlékek

Szépen énekelve.

—–

Kinyílnak az ablakok,

Árad a Jövendő,

Rádöbbenünk, hogy a gonosz

Nagyon is esendő.

—–

Reménységes szép Tavasz,

Mindenütt virágok,

Szárnyra kelnek a remények,

Röpködnek az álmok.

—–

Átvészeltük a telet,

Várunk jobb időre,

Megint újra készen állunk

Életre, jövőre.

Ide kívánkozik József Attila egyik gondolata. Azért éppen Őt idézem, mert napjainkban József Attila neve címke lett, és a legtöbb esetben olyan „termékekre” ragasztják, amelyek az ő felfogásával semmiféle téren nem egyeznek. A legtöbb esetben köszönő viszonyban sincsenek.

József Attila:

„A költő alkot és ez nem jelent kevesebbet, minthogy alakitja a világot, az emberi világot, az emberséget azoknak a segitségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, ugy osztoznak a költő tevékenységében, hogy müvét szeretettel veszik magukhoz.

Ide kívánkozik József Attila egyik gondolata. Azért éppen Őt idézem, mert napjainkban József Attila neve címke lett, és a legtöbb esetben olyan „termékekre” ragasztják, amelyek az ő felfogásával semmiféle téren nem egyeznek. A legtöbb esetben köszönő viszonyban sincsenek.

József Attila:

„A költő alkot és ez nem jelent kevesebbet, minthogy alakitja a világot, az emberi világot, az emberséget azoknak a segitségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, ugy osztoznak a költő tevékenységében, hogy müvét szeretettel veszik magukhoz.

NALA

Félénken jöttél,

Nagyon betegen,

És rájöttél, hogy nem vagy idegen.

—

Azóta hozzánőttél a családhoz,

S ha ránk tekint a mélybarna szemed,

Árad belőle ránk

A Szeretet.

—-

Csendes, türelmes vagy, amíg lehet,

De néhanapján ha szükségét látod,

Mint harang szava

Kondul

Ugatásod.

—-

Őrködsz nappalunk, éjjelünk felett,

Mint szépséges,

Bozontos

Szeretet.

—-

ZOE

Játék az élet,

Te víg cimbora,

Komoly dologra

Rá nem érsz soha.

—-

Csaholva nézel

Földet és eget,

Az utolsó szó

Mindig

A Tied.

NEGYVENEGYEDIK RÉSZ

Egy vadkant aligha lehet előhúzni a kalapból, utána meg újra eltüntetni. Amikor a merénylet tervét kifőzték, eleve tudniuk kellett, hogy az ő vaddisznójuk bizony – elszalad. Más választásuk nincs.

Természetesen azt is tudták, hogy ez mindenképpen gyanút fog kelteni. A lehetőségekhez mérten előre meg kellett tervezniük a vadkan eltűntét (is).

Ezért jött nekik kapóra a vadászat utáni időpont.

Akkoriban nem létezett a mai értelemben vett bűnüldözés, nem volt helyszínbiztosítás, helyszínelés, még valamirevaló vizsgálat sem.

Márciusi telihold

Fényes éjszaka;

Nyugszik most az enyészetnek

Minden démona.

——

Hatvan éve béke van,

Fényes fent az ég,

Honnan jött hát a háború,

Meg a vereség?

—–

Nincs már nemzeti vagyon,

Csak vágy-temető;

Elkelt már jövőnk házáról

Olcsón a tető.

—-

Márciusi telihold,

Magyar éjszaka,

Ennél sokkal rosszabbul is

Álltunk valaha.

—-

Isten csóválja fejét,

A fő sors-kovács;

Újabb magyar katasztrófa:

Uzsora-Mohács.

—-

Márciusi telihold,

Fényárban ragyog,

Csak maradunk, akik voltunk:

Büszke magyarok.

A XX. század talán legnagyobb magyar orientalistája volt Germanus Gyula. Mindenki tudja, hogy iszlám hitre tért, Mekkába is elzarándokolt, hogy bejárta a Közel-Keletet, Indiát és Európát, és hogy az arab világban Hadzsi Abdul Karim Germanus néven ismerték.

Azt már kevesebben hallották, hogy kiváló lovas volt, és ő szervezte újjá a magyar lótenyésztést.

Remek vívó is volt.

Arról viszont kevesen tudnak, hogy Germanus amatőr ökölvívó is volt. Még egyetemi oktató korában is.

Meghitt magyar Március

Újra itt terem,

Látja, hogy álom lett a Múlt,

Rideg a jelen.

—–

Március idusai

Vannak még nekünk,

De sok magyar már nem tudja,

Mit ünnepelünk.

—–

Némul egyre Március,

Halkul a zene,

Egyre hangosabb a nihil

Zaj-egyvelege.

—–

Meghitt magyar Március

Újra sorba áll,

El nem keseredik attól,

Amit itt talál.

—–

Árva magyar roncstelep,

Csend vihar előtt;

Stupid mobil-játszadozás

Halott Múlt fölött.

—-

Szilánkosra tört ablakra

Csúszik a roló,

Lesz a magyarból külföldön

Vécépucoló.

KÉTSZÁZNEGYVENNEGYEDIK RÉSZ 

Helmut tanácstalanul nézett hol az egyikre, hol a másikra. 

-         Megtudhatnám, hogy most mi van? – kérdezte végül.

Karen csak néhány másodpercig habozott.

-         Biztos vagyok benne, – kezdte. – hogy szoros összefüggés van az én itteni megjelenésem, illetve a hibernáltak felélesztési folyamatának elindulása között. Nem tudom azonban, hogy mi az ok és mi az okozat. Vajon azért kerültem-e ide, mert várható volt a feléledés megindulása, vagy azért indult meg e felélesztési folyamat, mert én idekerültem?

SZÁZTIZENHETEDIK RÉSZ 

Mielőtt továbblépnék, gyorsan meg kell jegyeznem, itt most nem foglalkoznék azzal, mit nem tekintek valódi lírának. A jelenlegi kanonizált költészet önigazolásával, érvrendszerével alább néznék szembe, a vele való polémiára a tanulmányom egy későbbi szakaszában kerítek sort.

Azt is előre kell bocsátanom, hogy nem tekintem lírai érdekű szövegnek a halandzsa semmilyen válfaját, és a lírai minőség megítélésénél nem tulajdonítok jelentőséget egyetlen lírán kívüli tényezőnek sem; a lírai minőségnek nem igazolása sem a megjelenések száma, sem a díjak, sem pedig a „tudós” értekezések mennyisége.

Féltve lenni csodaszép,

Ringat a perc selyme,

Meghitt fészek az Időben

Kedvesünk szerelme.

—-

Féltve lenni gyönyörű,

Minden nap karácsony,

Sétálgatni simogató

Szerelemparázson.

—–

Féltve lenni – feladat,

Létünk legszebb terhe;

A legnagyobb felelősség -

Kedvesünk szerelme.

Nőnapos kis Feleségem

Kislányként forog,

Márciusi verőfénnyel

Együtt mosolyog.

——

Március a most születő

Friss jövő okán

Kiszellőzteti a Földet

A vén tél után.

—-

Fűnyíró a feléledő

Földön körbejár,

Kacag rá a zabolátlan

Ifjú napsugár.

—–

Nőnapos kis Feleségem

Tavaszi, vidám,

Márciusra szépül a kert

Két keze nyomán.

—-

Olyanok vagyunk ma itthon,

Akár két kamasz,

Pedig az idei tavasz

Nincs még két arasz.

——

Verőfényben nyújtózkodnak

Égre fel a fák,

Tavalyi virágtartóban

Idei virág.

KÉTSZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ 

-         Hogy érted azt, hogy most nálad van? – kérdezte óvatosan Helmut.

A szőke nő vállat vont.

-         Ezzel magam sem vagyok tisztában. Ugyanakkor biztos vagyok benne. Morgensohn rám ruházott valamit. Talán információt. Talán mást. Valamit, ami az egyszerű józan ész számára felfoghatatlan. Nem vagyok a tudatában semmiféle szinten. A tudat alatti szinten sem. Ezért nem próbáltak vallatni.

-         Úgy gondolod, hogy az Ultenberg-csoport tudja, mi van a birtokodban?

Minden szkepszis koravén,

Deres a köd rajta,

A télies aggodalom

Megalkuvó fajta.

—–

Minden derű születés,

Az Élet a lényeg;

Összebújva megifjodnak

Mindig a Remények.

—–

Minden szeretet remény,

Élet, ha akarjuk;

Életünk drága értelmét

Féltve betakarjuk.

—–

A Lét szent megújulását

Nem dollárban mérik,

Bennünk születik a Tavasz.

A lelkekben érik.

Magunkban hordozzuk mindannyian

A Kárpátok alatt.

Mióta itt az első tűz kigyúlt,

Vagyunk a téres,

Messzi,

Messzi

Múlt.

—-

Az Idő sötét torka nyelte el

A régi népeket;

Valaha rég a Kárpátok alatt,

Először építettek házakat,

Emlékük kútba hullt,

Borítja régi

Messzi,

Messzi

Múlt.

—-

Génjeinkben,

Vérünkben élnek

Ők;

Az első építők,

A hídverők;

Házakat emeltek vályogból,

Kőből;

Ők építettek itt Hazát

Először.

—–

A vérrel adták tovább,

Ami szép;

Aki itt él,

Mind

Ugyanaz a nép.

Rabindranáth Tagore, a világhírű indiai költő és polihisztor sokfelé megfordult. Hazánkban is járt, rokonszenvezett velünk, és sohasem felejtette el, hogy Korányi professzor kigyógyította a szívbetegségéből.

Az általa alapított santiniketani egyetemre meghívta hazánk egyik legnagyobb orientalistáját, Germanus Gyulát (és a feleségét, Hajnóczy Rózsát). Germanus professzor évekig dolgozott Indiában.

Tagore egyszer valamelyik európai országban látogatást tett egy nagy hírű egyetemen.

Jó csapatnyi napsugár

Az udvarban vizitál,

Port köhög némely virág,

Felsóhajtanak a fák;

Tavasz-szellem, kisfiús,

Március van,

Március.

—–

Ma a meghitt Szerelem

Együtt ébredt fel velem,

Nyálkás köd ma nem nyafog,

Ragyognak az ablakok,

Fürge szellő jön-megy,

Huss!

Március van

Március.

—–

Jókedvű Nap odafenn,

Minden indulat pihen,

Fázós remény andalog,

Szószátyár lesz a Titok,

Szent a jövő,

Kosorús;

Március van,

Március.