NEGYVENEGYEDIK RÉSZ

Egy vadkant aligha lehet előhúzni a kalapból, utána meg újra eltüntetni. Amikor a merénylet tervét kifőzték, eleve tudniuk kellett, hogy az ő vaddisznójuk bizony – elszalad. Más választásuk nincs.

Természetesen azt is tudták, hogy ez mindenképpen gyanút fog kelteni. A lehetőségekhez mérten előre meg kellett tervezniük a vadkan eltűntét (is).

Ezért jött nekik kapóra a vadászat utáni időpont.

Akkoriban nem létezett a mai értelemben vett bűnüldözés, nem volt helyszínbiztosítás, helyszínelés, még valamirevaló vizsgálat sem. Különösen nem egy főnemesi birtokon. A gyilkosoknak sokkal több esélyük volt a sikerre, mint ma lenne. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy abszolút biztosra mehettek volna.

Több rétegű problémával kellett szembenézniük:

1.      Meg kellett gyilkolniuk Zrínyi Miklóst.

2.      Olyan látszatot kellett kelteniük, hogy a horvát bánnal egy vadkan végzett.

3.      El kellett kerülniük a lelepleződést.

Ez így leírva talán egyszerűnek hat a gyakorlatban azonban majdnem megvalósíthatatlan. A gyilkosok sikere paradox módonnem azon múlt, hogy ők mennyire ügyesek, sokkal inkább azon, hogy mennyire gyanútlan és félrevezethető Zrínyi környezete. Láthattuk, hogy bőséggel követtek el hibát, ennek ellenére elvitték szárazon. Ennek oka a jelenlévők gyanútlansága.

Arra más nem mernék esküdni, hogy ez a gyanútlanság kitartott-e akár egy napig is. Fentebb már taglaltam ezt. Érzésem szerint Magliani valóban megúszta, Paka azonban rajta vesztett.

A gyilkosok számára a legfontosabb, alapvető kérdés: hogyan és mikor tűnjön el a „gyilkos” vadkan?

Mint már mondtam, a gyilkosság időpontjának megválasztásánál ez lehetett a legfontosabb szempont. Ezért döntöttek úgy, hogy a gaztettre a vadászat után kerítenek sort. November dereka volt. A vadászatok mindig ebéd után kezdődtek, és mindig ugyanott. A helyszín Csáktornyától valamivel távolabb van, mint tíz kilométer. Lóháton és kocsin tekintélyes séta. A napok rövidülnek, 17 órakor már sötét van. a vadászatot úgy fejezik be, hogy még világosban rendbe tehessék a zsákmányt, és elindulhassanak hazafelé.

Ennek ismeretében könnyen belátható, hogy a gyilkosság végrehajtására a vadászat utáni szituáció az ideális időpont.Fentebb már beszéltem erről, most azért vettem újra elő, mert a vadkan eltüntetésére is ez az egyetlen megfelelő pillanat.

A nem létező vadkan megbízhatóan akkor tüntethető el, ha ott jártának, vagy ott nem jártának semmiféle érzékelhető nyoma sem marad, ha besötétedik. Természetesen az is igen hasznos a gyilkosok számára, ha az odacsődített emberek minden nyomot összetaposnak, de az igazi, döntő szövetségesük mégis az éjszaka. A vadkan nyoma nem látható, mert besötétedik.

Valószínűleg hidegvérrel kivártak a gyilkosok:

„ s vége lõn a vadászatnak. Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala.”

Kivárták az utolsó pillanatot. Amikor annak jelei mutatkoztak, hogy a társaság pillanatokon belül hazafelé indul:

„Azonban odahozá a fátum egy Paka nevû jágerét,”

Ekkor érkezik Paka. Sem előbb, sem később. Csak akkor, amikor az úr már hazaindulna. Minél közelebb legyenek a sötétedéshez.

Hogy a gyilkosok kivártak, azt közvetve Bethlen szavai is igazolják. Mivel?

Például azzal, hogy Paka lóháton érkezett.

„Paka után elnyargala”

Mármint Zrínyi.

Korábban már tisztáztam, hogy Paka nem jöhetett az erdőből. Vadászként teljesített szolgálatot. A jelekből ítélve nem ő volt a vadászmester, nem volt fővadász.

„a fátum egy Paka nevû jágerét”

Semmi célzás rá, hogy ő lenne a fővadász, a szövegösszefüggés további része meg eleve kizárja, hogy ő lehetett volna a vadászat irányítója.

Paka beosztott vadász volt, a vadászaton gyalogosan vett részt. Vadkanra nem volt szokás lóháton vadászni, a magyar erdőségek erre amúgy sem volnának alkalmasak.

Gyalog vadásztak az urak is. Zrínyi is:

„ Õ maga levetvén a nagy bõ csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott, puskával béméne, és szokása szerént csak egyedül búkálván, löve egy nagy emse disznót”

A nagy bő csizma lovaglásra való. Alatta telkes bocskor, amely meg az erdei kóborlásra sokkal alkalmasabb. A bán gyalogos vadászatra készült.

„és szokása szerént csak egyedül búkálván”

Neki nem volt vadászkísérője, de a többi úrnak bizonyára igen. Ez lehetett Paka státusza. Valamelyik vendéget kísérte vadászat közben. Valószínűleg nem Bethlent, mert ezt az Önéletírásszerzője vélhetően említette volna.

Ha az urak gyalog vadásztak, az őket kísérő vadászoknak is gyalog kellett kísérni őket. Ebben semmi különös sincs, a vadkanra erdőben mindig is gyalog vadásztak.

Paka nem vadászhatott lóháton, kerítenie kellett valahonnan egy lovat.

Ez persze már önmagában is megdöntené a sertés-mítoszt. A jelenlegi kanonizált történészi vélekedések azt a színpadias képet sugallják, hogy Paka lóháton vágtatott ki az erdőből, és izgatottan közölte urával, Zrínyi Miklós horvát bánnal, hogy megsebesített egy vaddisznót, el lehetne ejteni.

A vadászat rendjéről mondottak értelmében ez persze többszörös képtelenség. Még inkább az lesz, ha végiggondoljuk, mit is művelhetett Paka, mi lehetett a dolga, mint vadásznak a vadászat végeztétől egészen addig, amíg meg nem jelent ura előtt, hogy horvátul mondjon neki valamit?

Nézzük:

• Kikísérte az erdőből a vendéget, aki mellé beosztották.
• Megvizsgálta a vendég fegyverét, ha kellett, ki is lőtte.
• Megjelent a vadászmester (fővadász) előtt, akinek az alárendeltségébe tartozott, és jelentést tett.

Legkésőbb itt és ekkor kellett volna jelentést tennie az állítólagos sebzett vadkanról – amennyiben az utóbbi valóban étezett.  A vadászmester ezek után nyilván meg is tette volna a szükséges intézkedéseket.

A Zrínyi-bortokokon katonás fegyelem uralkodott, amit az összes kortárs beszámoló hangsúlyoz. A katonai rendre pedig a hierarchia a jellemző egyebek mellett az is, hogy ami az őrmester hatáskörébe tartozik, azt nem a tábornoknak kell jelenteni.

De Paka ezek után még aligha lófrálhatott szabadon, hiszen nyilvánvalóan uradalmi vadász volt, a vadászmester alantasa, megfelelő kötelmekkel. Akadt még dolga ezután is.

• Vadásztársaival részt vett a zsákmány rendbe tételében, szállításra való előkészítésében.

Ez is a vadászok feladatkörébe tartozott. Az urak nyilván ezért beszélgettek a hintó körül, azt várták, hogy a vadászok elkészüljenek, hogy együtt indulhassanak haza Csáktornyára.

Amikor ezzel végeztek, Pakának ugyancsak sietnie kellett. Talán már a közelben is volt a lova. Nem hinném, hogy csak úgy ukmukfukk megléphetett volna a felettesétől. Nem lehetetlen, hogy engedélyt kért a vadászmestertől, hogy közölhessen valamit az úrral…

Ebben az esetben a vadászmester nyilván emlékezett. Másnap feltehetően jelentést tett Guzics kapitánynak, később pedig az érkező Zrínyi Péter grófnak.

Fentebb már említettem: nem vennék rá mérget, hogy Zrínyi Péter érkezése után Pakát valahol Csáktornya környékén nem húzták karóba…

Paka valamikor ezután kaphatott lóra, és járulhatott Zrínyi elé. Ha valóban sebzett vadkanról lett volna szó, annak addigra lassan a nyoma is kezdett volna kihűlni.

„elfut a disznó”

Önveszélyes mondat. Gyanút kelt. A legelemibb igény Zrínyi környezete részéről, hogy látni akarják a fenevadat, amely az urukat elpusztította.

Csakhogy…

A vadkant a gyilkosokon kívül senki sem látta.

Folytatása következik.