Koromszínű fellegek

Borítják az egeket;

Tán nem halljuk,

Ha Isten szól,

S ezért nincsen

Felelet.

—–

Fellegszínű őszi nap,

Kárognak a madarak;

Holt-volt Nyárnak

A vén Idő

Sír-obeliszket

Farag.

—–

Koromszínű fellegek

Szállták meg az egeket;

Kapzsi jelen

Pénzre tátott

Világ-jövőt

Emleget.

—–

Hallgatag felhő-sorok,

Távolban köd vigyorog;

Globalizált

Rossz hatalmak

Öltönyös gyomra

Korog.

——-

Koromszínű fellegek

Úsznak a város felett;

Globalizált

Nagyképűség

Utókora

Közeleg.

A hatalom mindig azt hiszi, örökké tart…

—-

Az egyik legjelentősebb egyiptomi szultán volt a kun származású Bajbarsz (Uralkodott 1260-77.). Része volt a mongol hódítás megállításában; az egyik egyiptomi kontingens parancsnoka volt az 1260. szeptember 3-án Ain Dzsalut mellett vívott csatában, ahol a mameluk seregek megsemmisítő vereséget mértek Dzsingisz egyik utódjára, Hülegü mongol kánra.

Bajbarsz hamarosan meggyilkolta a szultánt, és a helyébe lépett

Csendes őszi Lét pereg,

Benne őszi emberek;

Barátságos verőfényben

Múlt Jelennel

Enyeleg.

—-

Szeptemberi avaron

Sétálgat a nyugalom;

Csendes őszi hétvégémen

Bach zenéjét

Hallgatom.

——-

Csendes őszi délután

A felleg pihen talán,

Minden reggel kopogtatunk

Az Időnek

Ajtaján.

KERESZTYÉNFALVA, 1665. május 2. kedd

A kellemetlen, esős időjárás miatt csak késő délelőtt indultak el Brassóból. Állítólag aranyat ér a májusi eső, de nem olyankor, amikor az ember lóháton utazna.

Béldi Pál a fejét csóválgatta. Mindegy, ha esik, esik. Hanem ahogy elállt, tüstént megfúvatta a kürtöt:

-         Lóra!

Húsz kísérője volt, csupa vén székely katona. A csapat fele vele együtt élte meg a tatár fogságot, és együtt is tértek haza.

Kilencvenötödik rész

 Ha a líra helyzetét igazán alaposan mérlegre akarom tenni, sokkal mélyebbre kell tekintenem.

A líra minden irodalmi műfaj között a legszemélyesebb, és a legegyetemesebben személyes, a legközvetlenebbül kötődik emberi mivoltunk belső szerkezetéhez. Tárgya a nyilvános személyesség. A személyiséget is, a közösséget is az érzelmeken keresztül képviseli; mint az emberi lényeg személyes és közösségi oldalának legmeghittebb kifejezője.

Sose harsány, ami jó,

Ami Léleknek való.

Üres minden rossz kolomp-szó,

Csak a meghitt,

Ami jó.

——–

Sose drága, ami szép,

Isten trónra sose lép;

Minden nyereség: buborék,

Csak az egyszerű

A szép.

——

Nem istenség a piac,

Nem hősi a kósza dac,

Harsoghatja millió placc;

Nem túr jövőt

A malac.

——

A Lét sose eladó,

Felfelé nem tör folyó,

A síron túl nem hatályos

Se törvény, se

Az adó.

——-

A szép nemcsak élvezet,

Benne Isten nyújt kezet;

Csak az a Szép, ami igaz,

Léthez, Istenhez

Vezet.

XVIII. rész

Magliani nagyon kritikus helyzetben volt, el sem tudjuk képzelni, mennyire. Tudta, hogy követik, a gyilkosságot nagyon gyorsan kell végrehajtania. Igyekezett menteni a bőrét, és szemernyi betyárbecsület sem volt benne. Nem érdekelte, ha gonosztevő társa, Paka esetleg súlyosan meglakol.

Nézzük újra a meséjét:

„Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt.

Egykor idejöttünk,

Kormos ég felettünk.

—-

Tán több ezer éve…

Ritka kincs a béke.

——-

Istennek hódoltunk,

Szabadok maradtunk.

—–

Kormos ég felettünk;

Itt voltunk, vagy jöttünk.

—-

Isten élni hagyott

Néhány évszázadot.

——-

Török dobja mordult,

Sorsunk rosszra fordult.

——

Kormos ég felettünk;

Temetővé lettünk.

—–

Sorsunk harcos céda,

Lettünk másnak: példa.

—–

Dicső szablyát fogva,

Megritkulva, fogyva;

—-

Múltba merevedve,

Mint barlangi medve,

—-

Örök pátosz-létben,

Sírva, szomjan, étlen,

—-

Kapaszkodva romba,

Úton Trianonba,

—-

Félig köddé válva,

Álmokat cibálva,

—-

Lidércet követve,

Gyűlöletbe vetve,

—-

Jéghegybe dermedtünk,

S a röhögő világ

Elrohant mellettünk…

—

Elrohant mellettünk,

Kormos ég felettünk…

—–

Mohács síkján maradt

A szabad akarat,

Azóta magunkból

Építünk falakat,

Más kocsirúdjánál

Mi vagyunk a fogat,

S a közönyös világ

A bőrünkre fogad.

Felhőt cirógat csendes napsugár,

Színorgiára virrad a határ.

—–

Az őszi reggel halkan hunyorog;

S a bürokrácia lent

Csikorog.

—-

Az Ősz nyugodt, türelmes változást hoz,

Míg az ember világa

Csupa káosz.

—–

Esőket fontolgatnak az egek,

S a délelőtt öregesen pereg.

——

Visszafogott, szép, csendes, mély öröm

Mosolyog égi boszorkánykörön.

——

Fonnyadó őszi vénlány-napsugár

Talán szivárvány-vőlegényre vár.

—–

Az est fájdalmas árkot szánt az égen,

S a Nyár emléke

Szertefoszlik éppen.

GENOVA, 1665. április 30. vasárnap

A Mészáros elhagyta, illetve csak a munkához használta a Don Miguelt, Genovában Don Pedro San Carlos Olivarez spanyol nemesként ismerték, Beppo volt az inasa. A néhány ember, akiket gondosan megválogatva látszólag a bizalmába fogadott, úgy tudták róla, hogy a derék hidalgo a spanyol felség szolgálatában harcolt Németalföldön, de megjárta az Újvilágot is, mint az ezüstflotta egyik hajójának kapitánya. Volt annyi hajózási ismerete, hogy elhitték neki.

Kilencvennegyedik rész

A szükséges kitérő után ideje visszatérnem a lírához. Vajon mi lehet a költészet küldetése, feladata ebben a mai világban?

Félreértés ne essék: nem a kanonizált költészetről beszélek, azt korábban már kellőképpen körüljártam. A kanonizált lírának a mai magyar világban semmiféle küldetése, megoldandó feladata nincs, a kanonizált líra nem küldetés, hanem puszta státusz.

A valódi költészetnek mi lehet a küldetése?

Még egy félreértést szeretnék eloszlatni: korábban egy szóval sem mondtam, hogy a kanonizált költészetben valódi líra nincs.

Mélabús Történelem,

Mint egy kóbor állat,

Folyton új végzeteket

Keresgél magának.

——

Borongós a vén Idő,

Bizsereg a bőre,

Vad zuhatagok között

Hömpölyög előre.

—-

Örök-ősz Történelem,

Ködfátyol a párja,

Szikkadtra szárasztott Lét,

Múltak múmiája.

——

Szükségszerű mélabú

Lett a Múltnak őre,

Színpadias képletsorok

Válhatnak belőle.

—–

Mélabús Történelem,

A kánon tanítja,

Globalizált pusztulásnak

Benne van a nyitja.

XVII. Rész

 Elérkeztünk oda, amikor ideje alaposabban szemügyre vennünk Magliani meséjét, ami rövid terjedelme ellenére szinte hemzseg az ellentmondásoktól, illetve a gyilkosságra utaló közvetett bizonyítékoktól.

Előtte azonban gyorsan idézzünk emlékezetünkbe valami fontosat.

Bethlen tanúvallomásában minden szónak, minden részletnek külön jelentősége van. Minden részletnek, és minden részlet hiányának.

Az első adandó ellentmondás azon a ponton jelentkezik, hogy Bethlen Miklós nem említi, hogy lövést hallott volna, ugyanakkor Magliani meséjében az áll, hogy a „sabaudus” elsütött egy fegyvert – rálőtt az úgynevezett vadkanra.

Sok éve történt,

Ezen a napon;

A vén Idő megállt egy pillanatra,

Mint fáradt vándor, aki azt kutatja,

Akad-e szállás a szőlőhegyen,

S Te azt mondtad:

Igen.

—–

Azóta évek,

Napok jönnek-mennek,

Mindennap újabb igenek teremnek,

S köszönöm Neked

A Életet.

——

Összenőttünk,

Mint tölgyfa ágai,

Mint lustán hömpölygő ikerfolyó,

S ha életemben van valami jó,

Az mind Te vagy…

——–

Köszönöm, hogy

Vagy!

Egyszer egy perzsa király mérhetetlen gőgjében és kapzsiságában szemet vetett alattvalói javaira. Újabb és újabb adókkal szipolyozta, mondvacsinált bírságok tömkelegével fosztogatta őket.

Közben a király vagyona nőttön nőtt, de ettől nem lett kíméletesebb, csak még jobban sanyargatta a népét. Mániákusan gyűjtötte a vagyont, soha semmi sem volt neki elég.

Az igazságtalan, kapzsi, rossz király miatt tömegesen bujdostak el az országból az emberek. Az ostoba uralkodó nem értette meg, hogy ezzel napról napra csökken az ereje.

Eső ásít odakint,

Felhő fátylat csavarint,

Álmos a világ;

Elmélázva nyújtózkodnak

Házak,

Körtefák.

—–

Küzdelmes kis holnapok

Előszele kavarog,

Sóhajt a vidék;

Kérdésekre választ nem ad

A hallgatag

Ég.

VARSÓ, 1665. április 28. péntek

-         A felség?

-         Imádkozik, hetman úr.

Sobieski egy pillanatig habozott, aztán eltökélten előrelépett.

-         Azért csak jelents be neki, fiam!

-         Parancsára, hetman úr!

Néhány perc elteltével a tiszt visszajött.

-         Őfelsége várja, hetman úr!

János Kázmér király sápadtan ült a karosszékében. Szerzetesi csuhát viselt, a csuklyát is a fejére húzta.

Sobieski hetman a fejét csóválta.

Kilencvenharmadik rész

A Kádár-korszakból, a korszak közéleti toposzaiból egész sereg maradt meg ideológiai köpönyeget váltva, de változatlan mechanizmussal. Eltűnt az „élen járó tan”-ra való örökös hivatkozás, a marxista blabla, de a vele kapcsolatban álló sablonok ma is élnek.

Nézzünk néhány ilyet:

Annak idején a korszak ideológiai közvéleménye igen fontos fogalmakat sajátított ki. Például:

v     Szabadság

v     Haladás

v     Igazságosság

v     Elnyomás

v     Hősiesség

v     Forradalmiság.

Kedélybeteg,

Fáradt egek

Aurájában

Lebegek.

——

Milyen szép is hazajönni;

Alig győzöm megköszönni…

—-

Világ arca: lelki bádog;

Fáradt csapadék szivárog.

—-

Fenn sötétlő

Fáradt egek;

Őszi-lanyhán

Pihenjetek…

—–

Hazai kutyaugatás,

A kapun belül

Minden más.

—-

Milyen szép is hazatérni,

Itthon mindig lehet

Élni.

——

Vén, reszketeg

Fáradt egek;

A világ mindig

Gyermeteg.

—–

Őszi esti felhő-falak,

Megy a Nyár.

A szúnyog – marad.

XVI. RÉSZ

 Magliani elment. Hamarosan a többi lovas is utána. Bethlen és a többi vendég gyanútlanul beszélget.

„mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Most történik a gyilkosság. Zrínyi Miklós, az ország legfontosabb és legtehetségesebb embere most kap halálos sebet. A gyilkosságot egy vadkanra fogják, és Magyarország helyzete hamarosan még rosszabbra fordul.

Senki nem tart semmitől, senki sem számít katasztrófára. Békés és enyhe novemberi délután van.

Esik a hideg eső,

Ázik a Múlt-temető,

Emlékekből főz befőttet

Az Idő.

——–

Csatornából víz csorog,

A csóró Jelen kopog,

Vérszomjas filozófia

Sompolyog.

——

Sárrá lesz az út pora,

Tart a remények kora,

Szegények asztalán még van

Vacsora.

——

Esik a hideg eső,

Sóhajt erdő és mező,

Függöny mögött hallgatag a

Rendező.

—–

Hideg szeptemberi szél

Csalódásokról mesél,

Idő apó kampósbottal

Mendegél.

—–

Fű helyébe sár terem,

Minden csupa sejtelem,

Kis szobába húzódik a

Szerelem.

Egy nagy hatalmú király lenézett egy férfit, aki szegénységi fogadalmat tett.  Az illető tisztes szegénységben élt a családjával, keresményéből csak annyit tartott meg, amennyire feltétlenül szükségük volt, a többit szétosztotta a nincstelenek között. Indiának azon a vidékén akkor tisztes szokás volt a vagyongyűjtéstől való efféle tartózkodás. A férfi köztiszteletben állt.

A király megvetette a mondott férfit, és szinte egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy gúnyolódhasson vele.

Csillagos az Ősz ege,

Tere Jónak, vésznek;

Galaxisok nyájai

Csendben legelésznek.

——

Atyáskodó szeptember

Serkent most dologra,

Hullanak a levelek

Csendesen susogva.

——

Eltávolodik az Ég,

Föld néz az Időre,

Ólomsúlyú hétköznapok

Sorjáznak előre.

——-

Csillagos az ősz ege,

Fény a Lélek vére;

Remény nélkül válhatna csak

Koromfeketére.

—–

Lusta, sötét éjszaka,

Mint a tele bendő;

Eltűnik a szörny gyomrában

Talán a jövendő.

—–

Bamba, vaskos fellegek

Halkan gomolyognak;

Nekifeszül most a káosz

Létnek, Ritmusoknak.

PIGNEROL, 1665. április 27. csütörtök

A piemonti Pinerolo városát ekkoriban franciául Pignerol-nak nevezték, mert immáron harmincnégy éve állt megint francia fennhatóság alatt, ahová a cherascói szerződés juttatta. Richelieu bíboros parancsára Vauban marsall tüstént megerősítette a városfalakat, és átépítette a Pignerolt uraló Citadellát. A városnak jutott a feladat, hogy az észak-itáliai francia uralom erős bástyája legyen.

A város korábban elsősorban a kézműveseiről volt híres, de ennek a franciák hamar véget vetettek, a kézműves műhelyek zömét lebontották, a mestereket és munkásaikat pedig Lyonba költöztették.

Kilencvenkettedik rész

Valamit gyorsan le kell szögeznem: az irodalom vagy a költészet terén semmiféle „rendszerváltás” nem történt. Ugyanazon tendenciák folytatódtak, amelyek a posztkommunizmus időszakában kezdődtek; csupán a „demokratikus ellenzéki” címkét kellett „liberális demokrata” önelnevezésre cserélni. A jelentéktelenség megmaradt.

A hazai irodalom intézményileg támogatott része már a Kádár korszak utolsó éveiben eljutott oda, hogy az irodalomnak, költészetnek egyáltalán nincs küldetése, nem is kell népben és nemzetben gondolkodnia, csupán alanyban és állítmányban.

Verőfényes magyar Ősz,

Szelíd napsugár;

Amíg élünk

Állandóan

Véget és a Nyár.

——-

Lombkoronás őszelő,

Gyenge, kósza szél,

Még a fákon

Nyújtózkodik

Sok ezer levél.

—–

Esőkönnyes magyar Ősz,

Szürke pirkadat,

Meggyászoljuk

Ha kell, ha nem

A forró nyarat.

—–

Elszürkül a Horizont,

Az Isten velünk;

Mért nem a Jóra,

Mért csak a vészre

Figyelünk?

——-

Tanévnyitós magyar Ősz,

Újra iskola;

Diákzsivajtól lesz hangos

Szeptember hava.

XV. RÉSZ

Bethlen tehát semmi olyasmit nem mond, hogy „Magliani elsütötte a puskáját”, a „puska” kifejezést nem is említi. Ez véletlen lehet? Eddigi szövegelemzésünk arra mutat, hogy nem. Bethlennél az Önéletírásnak ebben a részében nincsenek véletlenek. Ha Bethlen Miklós nem említi Magliani puskáját, annak csak egy oka lehet: Maglianinál nem is volt puska.

Miféle fegyver lehetett akkor Magliani kezében?

Úgy gondolom, vadászpuska semmiképpen. Harci puska se.

Szeptember legelején

Hűvös lett a reggel,

Madársereg perlekedik

Komor fellegekkel.

—–

Madárfüttyös hajnalok

Immár messze járnak,

Csak gyűrött névjegye maradt

Az őszre a nyárnak.

—–

Hullanak a levelek,

Színesek az árkok,

Visszatérnek a takarók

És a puha álmok.

——

A Jelen ismét mutogat

Dolgos Holnapunkra,

Inge ujját felgyűri a

Hétköznapi munka.

——

Szeptember legelején

A világ esendő;

Ma ült vissza trónusára

Az örök Jövendő.

Keleti gyűjteményben találtam ezt a történetet.

—-

Egyszer egy indiai király országát megtámadta az ellenség. A seregeit több vereség is érte, ezért kénytelen volt fegyverbe hívni a népét. Korábban nem sokat törődött a templomokkal, most azonban mindegyiknek bőkezű ajándékot küldött, és az összes istenhez külön-külön is imádkozott a győzelemért.

Híre jött, hogy az ellenség példátlanul aljas kegyetlenséggel gyilkolja a népet, amerre elhalad.

Az utolsó nyári napon

Felhők függnek égi falon.

—

A Nyár – forró emlék-halom;

Csak az emberség hatalom.

—–

Újabb nyarak, újabb telek,

Lét az Idővel enyeleg.

—–

Az utolsó nyári napon

Árnyék suhan az ablakon.

—-

Ha akarjuk, a Múlt – erő;

Belőle épül a Jövő.

—-

Vagy kapaszkodni és félni;

Vagy elengedni, és – élni.

—-

Nyár-szikrát dajkál fenn az ég;

Az Élet szép felelősség.

—–

Az utolsó nyári napon

Sorsom fejét simogatom.