Elmentél reggel,

Hosszú a napod.

S ahogy itt megvénül a téli nap,

És kint a fagy keményebben harap,

Úgy várlak egyre jobban már

Haza.

——–

Elmentél reggel,

Üres a lakás

Nincs se kacagás, se szemvillanás,

S már közeleg a téli éjszaka

Várlak,

Haza.

——-

Elmentél reggel,

Gyors kis puszival,

Itt hagytad közös múltunk sóhaját,

Meg Sorsod édes, szép lenyomatát,

S mint orvosnőt a beteg panasza:

Várlak,

Haza.

——

Elmegyünk sokszor

Én is és Te is,

De amíg e világban létezünk,

S amíg a Létnek célja van velünk;

S míg mondatainknak van Alanya:

Várlak,

Haza.

Egy korábbi blogbejegyzésemben (http://lnpeters.sfblogs.net/2009/11/09/nagy-ur-a-kanon-amikor-az-iro-kiserletezik/) már foglalkoztam hasonló témával.

Az irodalmi minőség fura dolog manapság. Azt hinné az ember, mi sem könnyebb, mint elhatárolni a gyengét a figyelemre méltótól, a megjelenésre alkalmasat az abszolút közölhetetlentől.

Aztán sorozatosan azt tapasztaljuk, hogy ez egyáltalán nem könnyű. Még annak a számára sem, akinek ez a dolga.

(Előre is elnézést kérek a “Jó csak külföldön írnak” felekezet híveitől, az ilyesmire általában ők szoktak leghamarabb reagálni; ez nem nekik és nem ellenük szól, nem a számukra címzett “beszólás”.

Csütörtökön rosszul lettem

Bent az iskolába’,

Leültem és kapaszkodtam

Az asztal sarkába.

—–

Csodálkozva méregettek

Szegény tanítványok,

Hogy szokásom ellenére

Most nem szaladgálok.

—-

Négy órát így valahogyan

Végigtanítottam,

De aztán az ötödiken

Végleg padlót fogtam…

—–

Volt szaladás,

Puff, dirr-durr,

Rosszul lett a tanár úr…

——–

Hiába nagy a termetem;

Egy apróság bánt el velem,

Nem Árgyélus,

Csak egy vírus.

——

Feküdtem, mint a lőtt kutya…

Átölelt a kis házikó,

S körülöttem sürgölődött

Drága Anikó.

KILENCVENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Mély lélegzetet vett. Hogy’ kezdje?

Valamire kíváncsi volt:

- Kapitány a hajónak! Pontosan mennyi ideig tartott az iménti incidens?

„Hajó a kapitánynak! Pontosan 0,3 másodpercig. Elnézést kérek a lassúság miatt, a védelmi rendszer a következő hasonló problémát fele ennyi idő alatt fogja megoldani!”

Karen ettől megnyugodott.

Gyorsan végiggondolta, ki érkezhet még a térmnipulátor használatával a könnyűcirkáló fedélzetére.

A következő történetet Flesch János egyik könyvében olvastam – húsz-harminc esztendővel ezelőtt.

———————–

A sakkozók között is akadnak szakbarbárok – sőt.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar sakkozó, aki semmiféle más fogalmakban nem tudott gondolkodni, csak azokban, amelyek a hatvannégy mezőn zajló nemes játékra vonatkoznak; így aztán gyakran előfordult, hogy nem észlelte teljes valóságukban a körülötte zajló eseményeket.

Hűséges a fagy,

Minket el nem hagy.

Morcos télben,

Hideg éjben

Az étvágya

Nagy.

——-

Csikorog a jég,

Hallgatag az ég,

A frissen hullott hószőnyeg

Pihepuha még.

—–

A felhő mohó,

A szél túl bohó,

Parádés tollfergetegben

Gomolyog

A hó.

——

A fagy keserű,

S tán nem ésszerű,

Ha az acsargó fagyban sem

Hal meg

A Derű.

——

Drága jó telünk,

Dideregsz velünk,

Bocsásd meg,

Ha amíg élünk,

Néha

Nevetünk.

- Vigyázat! – súgta Hegyi professzor a rendőrtiszti akadémia továbbképzős hallgatóinak. – Bogdán János még nem tudja, hogy hamarosan szabadlábra helyezik. A döntés még nem hivatalos, amit mondtam, magánjellegű értesülés. Kérem, ezt vegyék figyelembe.

Az öt férfi és két nő szinte egyszerre bólintott.

Lovász Miklós körülnézett. Az állami fegyház kultúrházának különterme igazán elegáns volt, úgy festett, mint valami megyei könyvtár társalgója.

Esti villany

Havon csillan,

Reszket a jégcsap a szélben;

Alszik a város a télben.

——

Holdfény villan,

Mosoly illan,

Reccsen a kertkapu zára,

Pattan az Éj a lovára.

—–

Téli dalban

Kósza dallam:

Fújja a csillagok árja,

Gyógyír a téli magányra.

——–

Valahol

Túl a felhőn,

Túl a hegyen,

Túl a tengeren;

Túl a fagyos,

Didergető

Tél-rengetegen;

Túl az álmon,

Túl a pesszimista emberen;

——–

Ott van mindenre a Felelet:

Hogy idén is lesz majd

Kikelet.

HARMADIK RÉSZ

Mi kell ahhoz, hogy egy összeesküvés-elmélet sikeres legyen? Egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy általában véve az összeesküvés-elméletek sikeresek lehessenek?

Rossz társadalmi közérzet

Ha a társadalomban élő emberek többsége a helyzettel elégedett, ha saját sorsát reményteljesnek, jövőjét perspektivikusnak látja, ha nagyjából az a véleménye, hogy a világon rendben vannak a dolgok, nemigen jut eszébe összeesküvés-elméleteket alkotni, az ilyeneknek meg – ha mégis vannak – nem ad hitelt.

Nekünk dalol,

S a reszketeg

Évezredek

Már régen elfeledték,

Hogyan keletkezett.

——–

A húr

Hangja hol felderül,

Hol elkomorul;

Együtt sírunk és örülünk

Tisztán,

Szépen,

Magyarul.

———

Egykor még,

Elmúlt rég;

Hölgy lovagolt ki a vár kapuján,

S nyíltak a kerti virágok a völgyben az ősz derekán..

——–

A dal csillámfala

Általunk él, s mi élünk

Általa.

Szokott zengése életünk,

S utunk végén a rév;

Amelyhez oly sok szent nevet

Csatolt a hű emlékezet;

Több, mint

Egy ezredév.

KILENCVENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára.

Karen döbbenten bámult rájuk.

Hihetetlenül gyorsan történt – ennek ellenére a szőke nő szokatlanul élesen figyelte meg a hívatlan vendégeket. A két katona szinte egyformán kifejezéstelen tekintetét, ahogy közrefogták Boyart, és ahogy rá néztek. Fegyvereiket az övükben, a hátukon és a kezükben. Az egyik alighanem Karenre akarta szegezni a kezében tartott rövid csövű fegyvert, de éppen csak addig jutott, hogy félig felemelje.

Ezt az anekdotát több helyen is olvastam. Talán még Jókai is célzott rá valahol, bár ebben nem vagyok teljesen bizonyos.

Talán nem igaz, de – mint minden valamirevaló anekdota – nagyon jellemző.

————–

1859-ben történt.

A solferinói csúfos katonai kudarc után Ferenc József Grünne főhadsegéden kezdve az egész környezetét leváltotta.

Emiatt sokan aggódni kezdtek, köztük az osztrák rendőrminiszter is. Volt is oka az aggodalomra – hamarosan az ő talpára is útilaput kötött a császár.

Hullámmoraj,

Zuhatag,

Vén bugyor;

Öröklétet

Hordoz

Minden

Fodor.

-

Körben

Feszül

A Van

Homályos

Partja;

A Lét

A Semmit

Átkarolva

Tartja.

-

A Holt Tudat

Anyag

Felhőit

Issza;

S a Nemlét

Gomblyukán

Jön újra

Vissza.

—–

A Vén Idő

Büszke

A földi

Létre;

Úgy gondolja,

Csak ő hozhatta

Létre.

——-

Selymén

Az Élet

Sok ezer

Jele;

s Atlantisz hűlt helye.

2075. március 11.

Jakov Onyiscsenko csendesen ácsorgott a régimódi fatornác alatt, és aznapi utolsó cigarettáját szívta. Kapucnis kiskabátjában igazi, joviális magyar háztulajdonosnak tűnt.

A csendes kecskeméti kertvárosi utca kertjei békésen simultak egymáshoz a balzsamos kora tavaszi éjszakában, és a meggyfák, bukszusok, sövények és rügyezni kezdő orgonabokrok mögött szelíden aludtak a házak. A sátortetők békésen nyújtóztak az enyhe tavaszi szélben.

A Szabadság a Lélekben fogan,

Nem zászlódísz, nem kölcsön kamata,

Nem talált pénz fűszeres zamata,

Nem szolgája sem kénynek, sem piacnak,

Nem felbujtója gyilkos, sötét dacnak,

Nyakunkba nem bombák hegyén szakad;

Ha hírbe hozzák, máris elszalad.

—–

Várjuk már rég,

De nem járt erre még.

—-

Rég hirdetik nevét,

De közelről

Senki se látta még.

——

Még árnyéka is tiszta,

S azzal élnek lépten-nyomon

Vissza.

——

Nekünk nem jut,

Csak belőle

Részlet;

Tán utódunk

Egyszer

Szemébe nézhet.

Ez lesz az idei első darabom. A Hahota Gyermekszínház számára írom, valamikor húsvét környékén lesz a bemutatója.

A húsvéti nyuszinak még annyira sincs mitológiája, mint mondjuk a Mikulásnak. Utóbbi – elsősorban a Disney-filmek jóvoltából – már valamiféle, még igen képlékeny kvázi-mitológiával rendelkezik, ami azonban még mindig viszonylag alakítható, de a fő útjelzők már ki vannak jelölve.

A húsvéti nyuszival kapcsolatban ez még nem történt meg, ezért első ránézésre még a Mikulásnál is hálásabb téma.

Fürge Idő

Végtelenből

Csepereg,

Csikorognak vékony bádog ereszek

És hitelek.

——–

Lucskos jövő jelen sárba

Szürke égből

Szemereg;

Közben meg az Élet lassan

Évről évre

Lepereg.

———-

Évszázadnyi felhőfalka

Fenti Ködben

Feldereng;

Sírásába néha-néha

Az öreg Föld

Belereng.

——-

Gyűlik a vén Idő cseppje,

Remeg, mint a kocsonya,

Jelen s Jövő határánál

Égig ér

A pocsolya.

——–

Hull a csepp fiatalságra,

S az ifjúság

Megfakul,

Remények szent villanása

Őszi bozótba szorul.

KILENCVENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Villámgyorsan megperdült. Senki se volt ott.

Ennek véget kell vetnie, mert az idegei előbb-utóbb felmondják a szolgálatot.

- Kapitány a hajónak! Riadókészültséget rendelek el! Állj készen esetleges, meglepetésszerűen és nem a bejáraton keresztül érkező ismeretlen fegyveresek azonnali ártalmatlanná tételére!

„Hajó a kapitánynak! A készültséget már elrendeltem az állandó készenléti parancs alapján.

(Az Eggenbrekker névvel az önkényuralom korának többé kevésbé féllegális vagy egészen illegális szatirikus irodalmának vagyok adósa. A név több helyütt is felbukkan, gyaníthatóan egyikből vándorolt a másikba, eredete kideríthetetlen.)

Az 1850-es években az osztrák birodalom számos hirdetést tett közzé német földön; vállalkozó szellemű telepeseket kerestek a barbár magyar faj civilizálása céljából.

(Madách Imre egy ilyen hír olvastán epébe mártott tollal írt az ilyesféle civilizátorokról.)

A jóérzésű németek persze kutyába sem vették a fekete-sárga felhívásokat; ők inkább Heinrich Heine felfogását fogadták el a magyarországi helyzettel kapcsolatban.

Itthon vagyok most már,

S végre megjött

Anikó;

Szép mosolyú szerda estén

Itthon

Élni jó.

——-

Duruzsoló kis kályhánkban

Fahasáb ropog,

Két Lányunk szeretete

A távolból

Kopog.

—–

Hosszú téli szerda estén

Most

Magunk vagyunk,

Szerelmünk,

Emlékeink

És a kis

Otthonunk.

—

A hajnali vekkerterror

Most nem érdekel,

Ezt az estét könnyelműen

Nem engedjük el.

——-

Odakint már bakacsinba

Öltözött az ég,

Bent a hetyke apró kályha

Áldott tüze ég.

Polnay Edgár látszólag szórakozottan sétálgatott a tárlók között. Csak nyugodtan, semmi feltűnés. Tökéletesen természetesen kell viselkednie, éppen úgy, ahogy a többi látogató. Úgy számolta, addig még kétszer fog eljönni ide.

Szeme a nagy órára tévedt. 2113. március 17.

Nem volt nehéz kiszúrnia a digitális kamerákat és a szuperérzékeny fényképezőgépeket. Számítása szerint nagyjából százhúsz felvételt készíthettek róla a bejáratnál. Azóta nem túlságosan sokat, legfeljebb úgy ötvenet.

Fenn szikrázó éji sarló,

Égi nagyúr, fényt pazarló,

Dagályt termő ős tudat;

Vándoroknak ő mutatja

Az utat.

—–

Földi élet titkos őre,

Fenn vigyorog nyakra-főre,

Csillagfénnyel hegedül,

A sötétnek mindig

Ellene szegül.

—–

Sötétségben fuldoklónak

Fénnyel járó égi csónak,

Körülötte csillagtenger, uszoda,

Vajon mikor,

S miért került

Fel oda?

——

Ur-ban Nannar volt a neve,

Torony nyúlt felé az égbe,

Tetején királykék szoba, kék mese,

Abban várta Hold urat

A hitvese.

MÁSODIK RÉSZ

Az összeesküvés-elmélet meghosszabbítja a jelen erővonalait, és mindig valami logika számára jól érthető irányba, személyes vagy csoportérdeket keres és talál a háttérben, egyszerűsít, tömörít és sűrít – tehát voltaképpen irodalmi jellegű elvek alapján dolgozik.

Az is kimondottan az epikára jellemző sajátosság, hogy az összeesküvés-elmélet a történést a maga igényeinek megfelelően rendezi át azzal is, hogy a cselekmény bizonyos résztvevőit – személyeket, vagy személyek csoportját – démonizálja.

Mert nem kellett senkinek.

Elinalt a zord hideg.

Egyszer talán visszajön,

És majd akkor elköszön.

——

Tegnap még erősen fagyott,

Aztán csapot-papot hagyott

S elvonult bőszen Fagy úr,

Néz Január fanyarul.

——

Azt gondolja Január:

Ez már olyan, mint a nyár,

Kár a fagyért, jaj de kár,

Esőt könnyez Január.

——–

Nincs e fagyban fegyelem,

Meggondolatlan elem,

Annak Február se örül,

Ha ilyen könnyen könyörül.

—–

A dolog oda haladt

Egy szál mínusz se maradt,

Ha pedig nincs lehűlés,

A Tél sora felsülés.

KILENCVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Önkéntelenül megperdült.

Senki sem állt a háta mögött.

Senki. Egyelőre senki.

Kapkodva lélegzett, le kellett ülnie. Ivott egy pohár üdítőt, majd egy pohár jéghideg vizet, aztán még egyet. Szinte vedelt. Közben többször is összerázkódott a félelemtől, félre is nyelt, percekig köhögött utána. Le kellett tennie a poharat; remegett a keze.

Rettenetes lehetőség. Talán sehol a világon nincs többé biztonság.

A XIX. századi magyar társadalom híres figurája volt Csongrádi Bagi József (1799-1886), a jobbágysorból kiemelkedő első magyar vállalkozók egyike, az aranyparaszt, a pógár gróf.

A nép is a szívébe fogadta, életében kedvelt, köztiszteletben álló ember volt, becsülettel rázott kezet gazdával, béressel, zsellérrel; faluhelyen megfellebbezhetetlen tekintély volt, igen nagyra becsülték. Csongrád környékén ma is emlékeznek rá.

Károlyi György gróf jobbágyaként kezdte, az 1840-es évek elején kiváltotta magát, és szorgos, találékony munkával emelkedett a milliomosok sorába.

Templom tornyán köd mélázik,

A város alkonyban ázik.

Csikorog a jég,

Minden otthon ősi menedék.

—–

Árok partján fázik a hó,

Jégben szomorkodik a tó,

Didereg a Lét,

Csillag járja az Ég tengerét.

——-

Hideg dönget vályogfalat,

Jégborda sír léptek alatt,

Gomolyog a füst,

Télen a boldogság: színezüst.

——-

Csizmás Tél úr lába kopog,

Vonulnak fagy-hadoszlopok,

Hűl a levegő,

Ijedten pislog a vén Idő.

——–

Valahol,

Valahol

Már cseperedik,

A zsarnok Tél

Szeme elé

Úgysem engedik.

Tiszteletreméltó Szentéletű Patrónusom!

Nagy örömmel számolhatok be Főtisztelendőségednek küldetésem sikeres lezárultáról. Még néhány elintézendő inkvizíciós ügy befejezése vár rám, de reményeim szerint fél esztendő múlva – amikor itt elkövetkezik az aratás ideje – végre hajóra szállhatok, és valamikor szeptember elején újra Rómában lehetek, hogy élőszóban is beszámolhassak végre mindarról, amit az átkozott, gonosz és rossz emlékezetű, a sátánnal cimboráló néhai boszorkánymester és főeretnek, John Wesley ügyében végeztem.

Kopog a fagy, mord arccal néz

Január apó,

Napról napra kérgesre fagy,

Megvénül a hó.

——

Recseg a jég, ropog a hó,

Szomorú a tél,

Távolban, a nagy ködön túl

Felhő üldögél.

——-

Kurta útján ballag a Nap

Fásultan, gyalog,

Januári tétova szél

Búsan andalog.

——

Dirmeg-dörmög magányosan

Január apó,

Piszkossárgára öregszik,

S holtra fagy a hó.

—–

Lomhán nyúlik a hómező,

Mint egy nagy cipó,

Hideglelésben didereg

Január apó

Ez lesz az idei első bemutatóm. Várhatóan január 28-án.

Az előadók régi és nagyon kedves Barátaim. Nemrég igen kellemes estét töltöttünk Náluk, ahol egyebek közt a darabról is jót beszélgettünk.

Kérésükre néhány nappal ezelőtt kérésükre írtam még a darabhoz egy dalt, így a majdan elhangzó nóták száma tizenháromra emelkedett.

Igazuk is van: valamirevaló ál-adóellenőrnek szüksége van egy belépő nótára.

———-

Részlet a darabból:

——-

SANYI:

Snufit valóban kirúgták?

Új esztendő: Időnk elé

Most áll az új fogat,

Hozzon nekünk a tavalynál

Vidámabb napokat.

—–

Újév: egy nap, és az Idő

Megint tovább rohan,

Ennek az évnek még előttünk

Tiszta lapja van.

—–

Az újév szürke és ködös

- Gyarló emberi lény -

Mégis elférhet rajta már

Egy nagy halom remény.

——

Lent hófehér, s a sok remény

Embermódon konok,

És fent az égbolt peremén

Tengernyi sok mocsok.

—–

Az új év első alkonya

Komor, csípős, hideg;

Éheznek, fáznak ötletek,

Remények és hitek.

KILENCVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Amikor felébredt, legalább negyedórát töltött el az ágyban, kéjes félálomban, ábrándozva, tervezgetve. Mindenre van idő, most semmit sem szabad elsietni. A felkelést sem. Megnézte az órát: több mint tizennégy órát aludt. Rá is fért.

Nagy élvezettel megmosakodott, igénybe vette a cirkáló nyújtotta kényelmi berendezéseket. Voltaképpen csak most ismerkedett meg alaposabban a hajóval. Rájött, hogy a kapitányi státusz lényegesen több lehetőséget biztosít, mint amikor még csak vendég minőségben tartózkodott a könnyűcirkáló fedélzetén.