A XIX. századi magyar társadalom híres figurája volt Csongrádi Bagi József (1799-1886), a jobbágysorból kiemelkedő első magyar vállalkozók egyike, az aranyparaszt, a pógár gróf.

A nép is a szívébe fogadta, életében kedvelt, köztiszteletben álló ember volt, becsülettel rázott kezet gazdával, béressel, zsellérrel; faluhelyen megfellebbezhetetlen tekintély volt, igen nagyra becsülték. Csongrád környékén ma is emlékeznek rá.

Károlyi György gróf jobbágyaként kezdte, az 1840-es évek elején kiváltotta magát, és szorgos, találékony munkával emelkedett a milliomosok sorába. Valóságos alföldi nábob lett, roppant, arisztokratákat megszégyenítő birtokok tulajdonosa.

Emellett színes, érdekes, eredeti észjárású egyéniség, akiről anekdoták százai szóltak a maga idejében. Jókai és Mikszáth is írt róla, utóbbi meg is látogatta. Állítólag Bagi József ekkor szemrehányást tett a híres írónak, amiért egyik írásában frakkba öltöztette, holott ő világéletében soha más ruhát nem hordott, mint amit a magyar parasztok szoktak: ködmönt, subát, lajbit; esetleg karácsonykor és nagyobb ünnepek alkalmával zsinóros magyar dolmányt.

(Mikszáth akasztotta Bagi uram nyakába az ismert vándoranekdotát: kopott ruhájában nem bocsátották be egy előkelő vacsorára, frakkban jött vissza, utána a frakk szárát a kávéba mártogatta: Igyál, kedves frakkom, ide téged hívtak meg!)

A történetek zöme igazából éppen erről szól: Bagi uram ragaszkodott a maga alföldi magyar paraszti gúnyájához; fel nem vett volna semmi attól idegen göncöt.

1848-ban Csongrád város bírájaként borsot tört az osztrák hatóság orra alá, lett is belőle kellemetlensége, de aztán békén hagyták.

De mit hall! Egykori gazdája, Károlyi György gróf (Batthyány miniszterelnök sógora) bajban van. Roppant hadisarcot akar rajta beszedni Haynau, ha nem tud fizetni, a családját földönfutóvá teszik.

Márpedig nem tud fizetni, éppen ez a lényeg: tudniillik a jövedelmeit lefoglalták.

Az ángya térdit a németnek!

Bagi József uram Károlyi György grófot derék embernek ismerte; korábban két vagy három alkalommal beszélgetett is vele. Egyszer állítólag jót szalonnáztak együtt (ez egy másik anekdota).

Ha csak pénz a gond, ő tud segíteni.

Nosza, gyerünk a grófhoz.

A pesti Károlyi-palota kapujában szuronyos osztrák őr posztol, itt katonai parancsnokság van. Elküldik Bagi uramat.

Tudakozódik a városban.

Hol a gróf?

Az Újépületben raboskodik. Oda sem engedik be Bagi Józsefet.

Hát a grófné?

Valahol együtt gyászol a húgával; amannak agyonlőtték a férjét, Batthyány Lajos grófot. Talán még nem is tud erről az új szerencsétlenségről.

Kivel tud akkor találkozni?

Legfeljebb a jószágigazgatóval.

Bekopogott hát ahhoz.

A főkasznár (direktornak is mondták akkor, akár a színigazgatót) középkorú, kajla bajszú, csüggeteg ember volt, Bagi uramat nem ismerte.

- Azt hallottam, a gróf úrnak pénzre van szüksége. Én adok, ha meg nem sértem vele.

S direktor végigmérte a kopott ruhájú gazdát. Szegény, naiv ember. Van pár száz, legfeljebb egy-kétezer forintja, és azt ideadná, pedig az csepp a tengerben. Utána meg a családjának volna rá szüksége; dehogyis fogadja el tőle!

- Sok pénz kellene oda, de tíz napon belül.

- Mennyi az a sok?

- Nagyon sok.

- Mégis, mennyire?

A jószágigazgató vállat vont. Nem akarta elmondani, ne szégyenkezzen aztán előtte a szegény atyafi.

Miért ne mondaná el mégis?

- Megmondom én. Kétszázezer aranyforint.

Bagi József megvakarta a füle tövét.

- Hát annyi nincs nálam. Százhatvanötezret itt hagyok, a többit hozom holnapután.

A direktornak tátva maradt a szája.