A tragikomikum nem pusztán szomorú és víg elegye. Az rendjén van, hogy tragikum és komikum szimbiózisából keletkezett esztétikai minőség; de felettébb nehéz definiálni – holott rögtön felismerjük, ha szembejön velünk az utcán.

A tragikomikum igazából sokkal bonyolultabb, mint a tragikum vagy a komikum. Részben mindkettőnél életszerűbb, részben életszerűtlenebb.

Mert a tragikomikum mindig a harmónia megbomlásának jele. Ezer arca van.

Lássunk néhány anekdotikus példát:

——–

Ha a szabad akarat, illetve annak tárgya nem egy dimenzióban vannak:

Képzeljük el, hogy valamikor 1730 körül a Székelyföld egyik eldugott falucskájában egész nyáron szakad az eső. A derék lófők elkeseredetten tocsognak az özönvízben, és csüggedten konstatálják, hogy gabonájuk is, szénájuk is elrohad a mezőn.

Hajaj!

Nagy a baj!

Egyre jobban zúgolódik a nép. Tenni kéne valamit.

Nosza, röffentsünk össze egy jó kis falugyűlést.

Összejönnek, megvitatják, határozatot hoznak: ezután legyen mindig jó száraz idő.

Néhányan érzik, hogy valami nem stimmel.

Erről újra tanácskoznak. Mi az, ami nem pászol? Ha előbb beszéltek, hát most hallgatnak egy sort.

- Hátha mégis esni fog? – mondja végre bátortalanul az egyik góbé.

- Úgy a’! – helyesel a másik.

- Úgy biz a’! – vágja rá a harmadik.

Döbbenten néznek egymásra.

- Akkor mit tegyünk?

Nosza, újrakezdik a tanácskozást. Most már vége-hossza nincs. Egészen estig eltart.

Sötétedéskor a bíró ünnepélyesen kimondja a falugyűlés végzését:

Ezután vagy jó száraz idő legyen, vagy semmi se legyen!

—————–

Shakespeare valahol azt mondja: ahol nem mutatják a szeretetet, ott nem is érzik.

Ahol azonban csak formálisan mutatják – ott sem.

Nagybeteg a gazda asszonya.

A ház ura a tornácon tipródik, hol felteszi a kalapját, hol meg újra leveszi. Végre bemegy a nejéhez.

- Hogy vagy, asszony?

- Nem látja, kegyelmed? Rosszul. Nagyon rosszul.

Az atyafi felteszi a kalapját.

- Akkor megyek a templomba, imádkozni érted.

Az asszony sírva fakad.

- Lehet, hogy jobb volna meghalnom!

- Igen? No, akkor nem állok az utadba, itthon maradok.

Azzal újra leveszi a kalapot.

————

A kicsinyes szituáció forrása a kicsinyes értékrend. A szeretet nélküliség egyik oldalról nézve gonosz, a másikról – röhejes.

Péter gazda elmélyülten ferblizik a csárdában. Éppen most rendel egy kancsó bort a kártyatársaságnak.

Izgatottan és csapzottan ront be a lánya:

- Gyűjjék haza, édesapám, anyámasszony fiút szült!

- No! – néz rá a példás családapa. – nem köllök én oda!

Veri tovább a blattot a többiekkel.

Félóra múlva a szolgálólánya esik be az ajtón:

- Gyűjjék haza, gazduram, a gazdasszonyom két fiút szült!

- Ejha! Még egy kancsó bort! – mondja a boldog új atya. – Eridj haza, segíts a gazdasszonyodnak!

Kártyázik tovább rendíthetetlenül.

Elfut egy újabb óra.

Akkor benyit maga a bábaasszony.

- Menjen kend üstöllést haza! Három fiút szült a felesége.

Péter gazda kezében megáll a kártyalap.

- Hijnye! Piros ász oszt, nem oszt!

Letöröl a bajszáról egy csöpp bort.

- Mégse – már szedelődzködik. – Haza kell mennem, mert ennek reggelig se lesz vége!

——–

A szubrett és a táncos komikus – a való életben:

Jenő pitymallatkor lopakodik haza. Nem sikerül észrevétlen behatolnia, az ajtó mögött sodrófával a kezében várakozik amazontermészetű neje, Lujza.

Az első csapás előtti rituális szóváltásra készül. Mondja az előkészített replikát:

- Hol csavarogtál, gazember? Már hajnalodik!

Ha itthon lettem volna, akkor is hajnalodna!

————–

Amikor a kiüresedett forma abszurdba torkollik:

A férj éppen megkapta az utolsó kenetet. A pap távoztával jobban lesz, kikiált betegágyából a konyhába:

- Mit főzöl, anyjukom?

- Egy kis túrós csuszát!

- Jaj, az Isten is megáld, hozz belőle nekem egy tányérral!

- Nem lehet! Kell a halotti torodba!