Hófehér kis bimbócskáit

Ma reggel bontotta ki,

Nem érdekelte, hogy látja,

Vagy nem látja valaki.

Vihar tombolt tegnap este,

Világot rázott a szél,

Reggel mégis azt láttuk, hogy

A friss élet nem henyél.

Bájos kicsi fejecskéje

Szerényen a földre néz,

Kicsi, félénk, sebezhető,

De élni mégis merész.

A naptár januárt mutat,

Jöhetnek még zord fagyok,

Nem érdekli a virágot,

Benne az Élet ragyog.

KÉTSZÁZNYOLCVANHETEDIK RÉSZ

Karen meg sem lepődött. Később ezen maga is csodálkozott.

Elnézte a panorámaképernyőn felbukkanó arcot. A szúrós szemeket, a kissé zilált tekintetet, a parancsnokláshoz szokott kifejezést. Ez hát Williams admirális. Az időutas. Az idealista bajkeverő. Voltaképpen csak egy túlkoros macho.

Ed Philipset azonban sajnálta. A fiú jobbat érdemelne. Most újra visszakapta az apját, azazhogy inkább az apja kapta vissza őt.

SZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

v     Hordoz-e, hordozhat-e a szokásos „intellektuális” ernyedtség bármilyen művészi minőséget?

Ez a kérdés talán még a korábbiaknál is abszurdabbnak tűnik, pedig fájdalmasan időszerű.

Az „intellektuális” ernyedtségnek számos előzménye van az újkori művelődéstörténetben, de igazi, torz és kártékony mivoltában csupán a XX. század folyamán lépett elő.

Nemcsak a Byron magatartásából eredeztetett „spleen”, meg a hasonló üres nyugati pózok tekinthetők a mai ernyedtség előzményének, ludas benne az orosz „felesleges ember” is, meg sok egyéb is mesterkélt magatartásforma, gesztus is, külön tanulmányt igényelne a feltárásuk.

Nem jó a vers túl bő lére eresztve,

Fölös sorokkal hizlalva degeszre.

Szöveg-pusztán lustán fütyül a szél,

A rossz líra fecseg,

A jó – beszél.

A túl hosszú sor poshadt, szó-pokol,

A tartalom sápadtan fuldokol.

Száz gonosz kép marja egymás hasát…

A lírában a túlzás: butaság.

A hosszas felsorolás nyelvi gyom,

Benne ásít a keshedt unalom.

Kövér varjú nem száll tenger felett,

Túl soknál többet ér a kevesebb.

Nem szavak és nem hadak sokasága,

Az olcsó,

De a líra szava drága.

Erwin Rommel a második világháború egyik legismertebb német tábornoka volt, ellenségei is igen jó véleménnyel voltak róla. Még Winston Churchill is nagy hadvezérnek minősítette. Honfitársai meg egyenesen a páncélos hadviselés Seydlitz-ének minősítették.

Híres volt aktivitásáról, munkabírásáról és bátorságáról. Fáradhatatlan volt.

Támadás idején rendszerint az élen haladó harckocsiban ült. Máskor Fieseler Storch típusú könnyű repülőgépéről vizsgálta a saját és az ellenséges állásokat.

Mindig felszárad a sár,

Ami Szellem:

Visszajár.

A díjosztó hivatal

Csupán cifra ravatal.

Ezer mag a sár alatt;

Helyben csak a holt marad.

Mindig felszárad a sár,

Aki szeret:

Hazajár.

Modern bozótdémonok:

Pénz és hatalom morog.

Amíg van Otthon,

S Haza:

A Jónak lesz igaza.

Mindig felszárad a sár,

Istennél van a határ.

Ha gyáván nem alkudunk,

Magyarok maradhatunk.

Mindig felszárad a sár,

A Szeretet:

Hazavár.

KÉTSZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ

A szőke nő felvonta a szemöldökét.

-         Nem lehet megsemmisíteni? De hiszen…

Sigismundo Rafa felemelte a kezét.

-         Kérem, hallgasson meg, asszonyom.

Karen bólintott.

-         Az a kis játékszer – és a Karen keze mellett heverő eszközre mutatott. – nem valami gyilkos csodafegyver. Hiába dezintegrátor a neve. Nem gyilkol, csak elkülönít.

-         Elkülönít

SZÁZÖTVENÖTÖDIK RÉSZ

A tradíció a kultúra fenntartója, fejlődésének záloga.

Minden hagyománynak ebben rejlik a lényege, ettől éltető ereje az emberi kultúrának. A tradíció voltaképpen nem más, mint az emberiség évezredek alatt felhalmozott tudásbeli és erkölcsi tőkéje, minden igazi fejlődés alapja. A progresszió hordozója és tartópillére ugyanis nem valamiféle ködös és elvont „modernség”, hanem az erkölcsi tradíció. Emberségünk legfontosabb kincsünk, emberhez méltó cselekvésre kötelez bennünket.

Nala a fát marcangolja,

Zoe a labdát hurcolja,

A szomszédból kíváncsian néz a vén platán,

Hömpölyög a csendes téli délután.

Van velük sok gond, sok öröm,

Míg élet csahol, morog,

Nala és Zoe:

Családi kutyusok.

Kedvesség és ragaszkodás,

Bűvös-bájos gesztusok;

Akaratgombócból felnőtt

Szép családi kutyusok.

Míg a gazdi

Munkahelyen csavarog,

Szeretettel várják haza

A családi kutyusok.

Zoe és Nala

Rendületlenül várnak haza.

Hazaérek,

A világ már kint ketyeg,

Bent két kutyus

És feltétlen Szeretet.

HUSZONNEGYEDIK RÉSZ

Kanizsa bevétele nyilvánvalóan szerepelt a török rövid távú hódítási terveiben. Ennek okát könnyen megértjük, ha a térképre nézünk. Kanizsa volt az egyetlen komolyabb vár, amely ebben a pillanatban még elzárta a török portyázók útját Stájerország felé. Ha elfoglalják, máris megindulhatnak az oszmán portyák Graz irányába. Vagy akár Észak-Itália felé.

Nagyon jellemző volt a törökre, hogy még azelőtt előkészítette az újabb hódítást, hogy a régit teljesen befejezte volna.

Lucskos eső, lusta Tél;

Minden tócsa szemfödél.

Lassú, tétova eső,

Fázik a Múlt s a Jövő.

Szétzilált világokat

Közöny cseppje látogat.

Lucskos eső, lusta Tél -

Sunyi halálról regél.

Szürke anyag rejtekén

Lucsokba fullad a fény.

Sár tocsog léptek nyomán,

S hull, egyre hull a profán…

Valamelyik Lichtenstein herceg elveszítette az arany pecsétgyűrűjét. Mivel a vadászat kezdetén még megvolt, az egyik szolgálattévő uradalmi vadászát gyanúsította meg a lopással.

A szerencsétlen váltig állította, hogy ártatlan, mire a herceg kínpadra vonatta. Ficamokat, töréseket szenvedett, de kitartott az ártatlansága mellett.

- Ha erre nem vall, majd fog másra! – dörmögte a herceg.

Megkorbácsoltatta a nyomorult szeme láttára a feleségét és a lányát. A szerencsétlen még mindig ártatlannak mondta magát.

SZÁZÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

Tradícióról a líra kapcsán természetesen etikai és esztétikai kiindulópontból kell beszélnünk. A tradíció ilyen értelemben az emberi kultúra történeti önarcképe. Minden kultúrának elkötelezett ember egyetemes felelőssége a tradíció időtálló etikai és esztétikai értékeinek megőrzése és gyarapítása. ez, és nem más különbözteti meg a valódi értelmiséget a tömegtől.

Az emberi kultúra etikai és esztétikai értékei a történelem során halmozódtak fel.

Hull az Idő, egyre hull,

Eltűnik a csenddel,

Prémes Szeretet-kabátban

Nem fázik az ember.

Telt a Hold ábrázata,

Mint egy pufók vekni,

Idejöttünk a világba

Élni és szeretni.

Szeretetet kell szeretnünk,

Szeretve kell tennünk,

Összerakja a világot

Isten újra

Bennünk.

HUSZONHARMADIK RÉSZ

1543-at írunk. Magyarország történetének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Nem a mohácsi csata volt az igazán súlyos katasztrófa okozója, a vereség után eréllyel és összefogással még újjá lehetett volna szervezni az országot. Nem is Buda eleste két esztendővel korábban; a volt főváros török őrsége akkor még az oszmán területektől elszigetelve tartotta Budát, határozott cselekvéssel, kitartó téli ostrommal még vissza lehetett volna tőle foglalni.

Januári napsütésben

Vén árnyék csoszog,

Kávézgatnak valahol a

Téli viharok.

Amikor nagyon elfárad,

A Tél is henyél,

Rozoga faajtót csapdos

Valahol a szél.

Emberi otthon télen is

Csak Otthon marad,

Isten ajándéka minden

Boldog pillanat.

Januári napsütésben

Hűvös pihenő,

Rossz köpenyben szárítkozik

A morcos Jövő.

Tócsákban nézi magát a

Probléma-sereg,

Hivatal kopott poklában

Isten didereg.

Hétköznapi pesszimizmus

Pénzkönnyeket ont,

Rozoga kocsmában üvölt

Az alpári gond.

Hunyadi János gyakran kényszerült együtt harcolni mindenféle kelletlen szövetségesekkel. Némelyikkel sok baja volt. Fegyelmezetlenek voltak, helyenként gyávák, jobban szerettek zsákmányolni, mint harcolni.

Egyszer egy ilyen, mindenféle balkáni nációból álló, könnyűlovas csapatnak azt a parancsot adta, hogy törjemek előre, és akadályozzák meg, hogy a szétvert, menekülő ellenség zöme átjusson egy hegyvonulaton.

- Foglaljátok el, és őrizzétek a szorost

KÉTSZÁZNYOLCVANÖTÖDIK RÉSZ

A szőke nő felfigyelt.

-         Admirális a hajónak. Ez pontosan mit jelent?

„Admirális a hajónak. A felélesztési folyamat visszafordíthatatlanná vált. A hibernáltak negyedóra múlva teljesen felébrednek, asszonyom.”

Karen szétnézett. Még mindig egyedül volt a vezérlőteremben. Vajon mennyi idejük maradt?

-         Admirális a hajónak! sikerült azonosítani Sigismundo Rafát?

„Admirális a hajónak!

SZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ

v     Lehet-e a művészet és az irodalom közege az értelmi, érzelmi és erkölcsi impotencia?

Ez az a kérdés, amelyre általában kapásból nemmel válaszolunk, hiszen a felvetés is tökéletesen abszurdnak tűnik.

Egyáltalán miért merülhet fel ez a kérdés?

Modern világunkban a költészet funkciója alapvetően tisztázatlan, még a művészet más ágaihoz viszonyítva is feltűnően az. Az önmagukat anyagelvűnek meghatározó eszmerendszerek, amelyeket talán helyesebb volna a világot Isten nélkül elképzelő filozófiáknak tartanunk, általában nem tudnak mit kezdeni a költészettel, a pozitivizmustól kezdve jelentéktelennek, másodrangú jelenségnek, vagy éppen fogyatékosságnak értelmezik, vagy ilyen értelmezését sugallják.

Magyar posztmodern fagyok;

Régmúlt köde kavarog.

Jéggé fagyott Trianon

Acsarkodik a havon.

Holt álmokon fagy ropog,

Alszanak a magyarok.

Magyar posztmodern fagyok;

Rozsdás vén kánon makog.

Líra-bürokrata had

Posztmodern fagyhoz tapad.

Hivatal-ihlet körök

Remélik: a fagy örök.

Magyar posztmodern fagyok;

Párizsban fegyver ropog.

Csuklyás pribékhad tüzel,

Gagyira golyó felel.

Keselyű három napja -

Európát becsapja.

Magyar posztmodern fagyok;

Jövő jege csikorog.

HUSZONKETTEDIK RÉSZ

A török főerők Magyarországon legfeljebb május és október között lehettek akcióképesek, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy a tavasszal Drinápoly körül gyülekező és onnan elinduló szultáni hadak igen ritkán értek hazánkba augusztusnál hamarabb, és az esetek többségében október közepén már hazafelé tartottak.

Ez azt jelenti, hogy minden évben legfeljebb három-négy olyan hónap volt egy-egy esztendőben, amikor a török főerő jelenlétével számolni kellett.

Újabb év kezdetén...

Az Idő még szűz, és megifjodik

A Várakozás,

Hátha most jöhet

Valami Más...

A naptárba már új évszám került,

És alábbhagyott a cudar hideg.

Új év.

A futó örömök után.

Jönnek az újabb, és a régi gondok.

Tél közepén

Barantáltak

Fosztogató ködök,

Jéggé fagyott a hagyomány,

És a világ

Köhög.

Újabb év kezdetén...

Gögyén vigyorgó sivár új adók,

A politika, mit gigászi pók,

Trónol a romlás kellős közepén,

S hamuba sült jövőt cipelve hátán

Ballag a semmi felé

A Remény.

SZÁZÖTVENKETTEDIK RÉSZ

Ha a „művészet vége” hisztéria a hivatali művészet korszakának leáldozására utal, úgy gondolom, a fején találja a szöget. Csak a körülmények elgondolásában téved.

A hivatali művészet előbb vagy utóbb biztosan bekövetkező pusztulása minden kockázat nélkül prognosztizálható, hiszen semmiféle lényeges társadalmi funkciója nincs. A „minden egész eltörött” állapotnak, a társadalom töredezettségének köszönheti létét, a töredezettség esetleges felszámolódása a hivatali művészetet is felszámolja.

Új esztendő, friss remények,

Ezer gyertya ég,

Könnyű, boldog évünk legyen,

Adja meg az Ég!

Ismét nevet vált az Idő,

Él a babona,

Legyen végre öröm, legyen

Igazi csoda.

Új évet ad most az Isten,

Új teret nekünk,

Ha újra reménykedhetünk,

Tovább élhetünk.

Új esztendő, a kedélyre

Új remény kerül,

Ami tavaly kudarcba fúlt,

Hátha sikerül.

Boldog újesztendőt,

Minden igaz Hitnek,

A Békességet szerető

Igaz Embereknek!

Boldog újesztendőt

Nemzetnek, Hazának,

A világon élő minden

Szerető Családnak!