Erwin Rommel a második világháború egyik legismertebb német tábornoka volt, ellenségei is igen jó véleménnyel voltak róla. Még Winston Churchill is nagy hadvezérnek minősítette. Honfitársai meg egyenesen a páncélos hadviselés Seydlitz-ének minősítették.

Híres volt aktivitásáról, munkabírásáról és bátorságáról. Fáradhatatlan volt.

Támadás idején rendszerint az élen haladó harckocsiban ült. Máskor Fieseler Storch típusú könnyű repülőgépéről vizsgálta a saját és az ellenséges állásokat.

A katonái rajongtak érte, Rommel pedig rendkívül bajtársias volt, de adott esetben szigorú, sőt goromba is tudott lenni.

Egyszer valamelyik német gépesített szakasz kivonta magát a harcból. Járműveikkel félreálltak egy homokdűne mögé, a katonák kényelembe helyezték magukat, napernyőik alatt ettek-ittak, szundikáltak vagy cigarettáztak. A néhány kilométerről hallatszó heves ágyúdörgés nem zavarta őket.

Javában tartott a piknik, amikor repülőgép zaját hallották. Néhányan kidugták a fejüket, hátha légiveszély.

- Ne féljetek! – mondta egy tizedes. – A mienk. Egy Storch. Könnyű futárgép.

A Storch (Gólya) elrepült felettük, aztán visszatért.

- Biztos irigykedik ránk a pilóta.

- Csak ne irigykedjen! Ott fent hűvösebb van!

A következő pillanatban valami nagyot koppant az egyik páncélautó hűtőházán.

- Mi a fene? Bomba?

Rosszabb volt annál. A kis fémdobozban cetli, rajta kézírás:

- Ha azonnal el nem indulnak, leszállok! Rommel.